Toldi

 

Mibe is vágtam én nyiszlett kis fejszémet?

Irodalmi művet szidni merészelek??

Azt mondják, a holtakról vagy jót, vagy semmit:

Vajon itt is e fölfogás uralkodik?

Előre szólok: csak a sorozat 100 perces, egész-estés változatát véleményezem, mely az első Toldi-könyvet dolgozza fel. Arany János szerző, Jankovics Marcell rendező és az itt mindenkit alakító Széles Tamás külön-külön is könyvméretű témák; az ő munkásságukat inkább másoknak hagyom meg, hogy részletezzék. Észben tartom azt is, hogy ez voltaképp kb. 8-10 perces fejezetek (énekek) összeillesztése, amik együtt adják ki egy film lefutási idejét és narratíváját.

Nagy Lajos király idején Miklós, a Toldi-ház másodszülöttje arról álmodik, hogy lovagként bizonyítja rátermettségét a világ előtt, ám fivére György családfőként évek óta csak ócsárolja és megaláztatja őt. Az egyik ilyen esetnél Miklós dühében végez György egyik talpnyalójával, így futnia kell. Bujdosása a vadonban csak még inkább megedzik az ifjút, és – miután már tudja, hogy anyja és a ház szolgái még mindig mellette állnak – eltökéli, hogy valóra váltja álmát, amihez rövidesen alkalma is nyílik.

Látvány terén érdemli a leghangosabb dicséretet a Toldi: az elmúlt évek egyik legszebben meganimált munkája – főleg azon részeknél, melyek Miklós kivételes testi erejének adnak költői túlzást. Eszesen színezték ki az amúgy szokványos hősköltemény résztvevőit és pillanatait: 

• Lajos király nagylelkűséget sugárzó gesztusait, 
• György már karikatúraszerű alantasságát, 
• a Miklós kezéhez tapadó vért, 
• vagy édesanyjuk elfogulatlan szeretetét kisebbik fia iránt. 

Még a humornak is besegít helyenként a látványvilág: nem semmi fricska, ahogy György, a pedigrés nemes lovag majdnem pucéron ázik szét az állig beöltözött hada élén... 

A szöveg kvázi egy megvágott audiokönyv hűségével követi az eredeti művet. Általában úgy jól lőtték be a beszédstílus köztes állapotát a XIX. és a XXI. század között, viszont néhol vagy a narrátor, vagy a szereplők szövegét túl színpadiasan és cifrázva hagyták meg, ami kizökkentő volt. Az elbeszélő szöveg elmondását magára Aranyra testálják, aki afféle szellemként kommentálja a történéseket. Jópofa látvány egyébként a nagy író alakját fel-felbukkanni látnunk egyes helyzeteknél, mint megfigyelőt.

És most jöhet a "nagy vétek", az "istenkáromlás." Itt a sztorit mint olyat kritizálni ugyanaz, mint az eredeti művet kritizálni. Dicsérem a rajzfilmben, hogy egyrészt letisztulttá teszi az elbeszélő költemény cselekményét, másrészt butítás nélkül hidalja át a befogadásbéli különbséget egy olvasó- és egy nézőközönség között. De szerintem igenis bátrabban, kevésbé merev hagyománytisztelettel kellett volna nyúlni az alapanyaghoz, hogy érettebbé csiszolják/ építsék azt. 

Talán pont azért, mert látom rajta a kimunkáltságot, nem tudom úgy venni, hogy: "ez csak egy mese". Még így, "szépítve" is túl sovány maradt nekem a lényege: a történet. Túl előre eldöntött a főhős sikere és erkölcsi igazolása. Györgyöt is már olyan fokig stilizálták, annyira infantilisen ármánykodik, mikor öccsét bepanaszolja, hogy gyakorlatilag ezzel menteti őt fel. Semmi gondom azzal, hogy Lajos egy okos előítéletű uralkodó, mint pl. Mátyás király, vagy hogy Miklós afféle középkori Luke Skywalker-ként válik itt parasztemberből lovaggá! De ha a történet a fiú útközben átélt nehézségeiről, a férfivá éréséről szól, úgy annak igenis túl szerény maradt a belseje, az íve, az egésznek a tanulsága, mondanivalója. 

Azt hiszem, 2 ponton borult akkorát szememben a cselekmény hitele, amit az már nem hevert ki: 

• Mindig a főhősnek legkedvezőbb ponton veszik elő az anyját. Bence, a család agg szolgája épp ott és akkor talál rá Miklósra az anyja küldte arannyal, mikor az Pesten páncélt akar szerezni. És pont a nagy győzelemkor ő is ott terem a Duna-parton, – csakúgy a 100%-os happy end kedvéért. Még ha tudta is, hol próbál szerencsét fia leendő vitézként, akkor is: ez túl nagy véletlen. 
• A nagy párbaj a cseh ellen egy orbitálisan rossz vicc: Miklós megszorítja a kezét, és az, akiről megannyi képzett kardforgató hóhéraként félve beszéltek, azonnal egy nyámnyila anyámasszonykatonája lesz, aki csak a rostélya miatt nem csókolja meg az ellenfele csizmáját. Ez így szánalmas, és elvileg ezen dől el Toldi jövője. 

Furcsállom, hogy csak két generációval a Ludas Matyi-rajzfilm után készült a Toldi. Sem az eredeti mű irodalmi értékét, sem a rajzfilmen látható elhivatottságot nem akarom tagadni: arra a célra ideális, hogy diákokhoz irodalom órán közelebb hozzák ezt a klasszikus művet. Örülök, hogy ilyen szép külsővel, igazi rajzfilmek még ma is készülnek – hát még, hogy minálunk. De a végeredmény már túlontúl alázatos, barázdálatlan és régies maradt az én szájízemnek, nem tudott igazán utat találni hozzám, mint befogadóhoz. 

Isten irgalmazzon szegény fejemnek ezért, de mindössze egy 3/5-öt adok rá. Nyilván 10 perces darabkákban más élmény, mint egybe 100 perces tömbben, de ettől még ugyanaz a darab. 

Most pedig: