355

Úgy tűnik, Fekete Özvegy búcsúfilmjével nemcsak az ő helye üresedett meg a Marvel mozis univerzumban – bár arra már megvan a befutó –, hanem úgy általában a hűvös, szuperképzett, rőt hajú kémnő archetípusát is pótolni kell a mozivásznon. Jessica Chastain egyszer már megpróbálkozott e szerepkörrel az Ava főszerepében, és most a 355-ben alakíthatta az ügyeletes famme fatale-t, még több helyszínen, még több sztárszínésszel megtámogatva. És még több ürességet hagyva maga után.

 

Banálisabb már nem is lehetne a történet: egy olyan szupertitkos fegyver megszerzése a tét, ami durván babrálni az elektronikával. Van az ügyeletes fő profink, Mason „Mace” Brown CIA-ügynök, és egy besült akció után összerak néhány szintén szakmabeli hölgyamazonból egy ütős(nek szánt) csapatot, nehogy a fegyvert háborúcsinálásra használják.

 

Simon Kinberg nevét eddig főleg onnan ismertem, hogy képregényfilmek stábjaiban buzgólkodott, és ez egyelőre így is marad. Ez a kis kitérő rendezőként, producerként vagy íróként sem fogja növelni a renoméját: hiába a tapasztalt hölgykoszorú Penelopé Cruz-tól Diane Kruger-ig, egyikük sem tud áttörni a rossz íráson és rendezésen, hogy emberi vagy átélhető percekhez jussunk. És nem véletlenül: idén a 355 az a szokásos hollywood-i divatdarab, amely megint a kemény feminista nő imidzsét hivatott világgá kürtölni. Egy ilyen produkciónál meg kit izgat, hogy 

• a szereplők kedvelhetők vagy érdekesek-e, 
• van-e köztük érdemi kémia és dialógus, 
• mennyire érződik a játszma tétje és hőseink érintettsége benne, 

vagy bármi "ilyesmi", ugye...? 

Vevő vagyok egy jó csapat-verbuválós történetre, ha a szereplők külön-külön is legalább az alapszimpátiáig meg tudnak színesedni. Vártam és vártam, hogy a tompa szóváltásaik ködéből emberi személyiségek türemkedjenek elő, és sohasem értek azokká! Annyi a lényegük, hogy melyik szervezetnek dolgoznak – egyikük "csak" mint fejzsugorító –, és hogy hány emberke kering körülöttük az életükben.

 

Kiskanálnyit se táplálják a kapkodó történések az ember érdeklődését, hiába öltek tízmilliókat az akcióba, effektekbe és fizetési csekkekbe. Fütyülök rá, hogyan üldözik, sebesítik meg vagy csak simán ütik-vágják az ellent a hölgyek, illetve, hogy milyen szép háttér előtt milyen sűrűn vágták vagy forgatták a jeleneteket! Mert az egész csak kaszkadőr-show, egy rakás manökennel meg egy alibi sztorival egy Mcguffin (a különleges tárgy, amit mindenki hajszol) körül. Az ilyen sekélyes, Charlie angyalai-szerű akciósalakok még t'án többet is ártanak az „erős nő” imázsának, mint sok retro B-movie, ahol a nő jobbára csak a hím aprítógép jutalma vagy alkalmi segédje volt.

Az év első nagy bélsara tehát a 355: tipikus üres-hamis akciórágcsa, ami semmit nem tesz a fantáziánkért vagy az érdeklődésünkért. Megélhetési projekt-ként nyilván jól jött a stábnak és színészeknek, de ez a legnagyobb dicséret, amit a javára írhatok. 

1/5-öt adok rá.