Senki

Derek Kolstad, a John Wick-trilógia írójának újabb hasonló sablonműve a Nobody, és ezt Iya Naishuller rendezése nem is igen próbálja letagadni. Egyesek szerint épp ettől, a megtámadott átlagpolgár spontán bosszúhadjáratától, annak is főleg brutális képeitől oly szórakoztató ez a film. Én nem tartozom közéjük: lerágott csont sztori tükörsima felülettel és előadással, sovány szereplőkkel és még soványabb dialógusokkal, 

és az egész végül olyan semmitmondóan fut ki, hogy nehéz nem pazarlásnak érezni a rászánt másfél órát. Még azt se nagyon tudom mondani rá, hogy "folytatásszagú" lenne: utalgatnak rá a végén, de a fantáziát nyomokban se látom hozzá.
 

A kétgyerekes házas Hutch Mansell gépiesen kiszámítható életet él. Egy éjjel betörnek hozzájuk, de ő hagyja a tetteseket meglépni, és ezért ismerősei – köztük tulajdon fia – gyáva alaknak nézik. Ezért, mikor kislánya kedvenc karkötője is eltűnt, lenyomozza betörőit, akik egy beteg kisbaba szegényen élő szüleinek bizonyulnak. 

Hutch egykor a kormány bérgyilkosa volt, és máig visszavonultan élt, de ez az eset most úgy felhúzza, hogy egy nőt molesztáló huligánbandán tölti ki frusztrációját. És mivel egyikük a város legnagyobb orosz gengszterének a hülye öcsikéje volt, hősünknek szabályos magánháborúba kell kezdenie, hogy megvédje családját.
 

Ez a kis thriller igazából egy nem túl fantáziadús vágyálomkép: a hétköznapi családos férfi, a látszólag teljesen jelentéktelen életű „senki” megelégeli a szart maga körül, és a szemetek, a mocskok ellen felveszi a kesztyűt – no meg persze a régi véres társait és  fegyverarzenálját. Ez az egyetlen eladási pontja a filmnek, amivel hódítani próbál.

• Még akkor is, ha ezek a mocskok fegyverrel a pracliban is olyan pipogyák és szerencsétlenek is, hogy inkább szánalmat, mintsem haragot keltőek.
• Még azzal együtt is, hogy a "senkink" nemezise, Julian Kuznyecov, a tipikus gonosz ruszki sztereotípiája egy nulla kaliberű, „senki alatti” senki.
• Még úgy is, hogy a család, akiket minden magyarázat nélkül óvogat, a hosszas döcögő bemutatásuk ellenére sem többek cselekményszerszámoknál, akikre motivációként lehet hivatkozni.
• Még úgy is, hogy a félúton bedobott műfajváltás családi drámából thriller-be megalapozatlan és épp ezért csalásnak érezzük, amit utólag persze buzgón kozmetikáznak a főhős „revizori” múltját ecsetelve.

 

És ezzel azt hiszem, minden lényegesebbet elmondtam róla; ennyi a Senki. Néhány helyen tényleg figyelemfelkeltő a véres ütleg és maga az alapszitu, de  filmként inkább sovány, mint őszinte, és sokkal inkább banális Equalizer-klón, mintsem energizáló akcióthriller.

Egy kettest azért megér.