Hologram a királynak

Sajátos, egyszerre realista és meseszerű hangulatával az év egyik legegyedibb jövevénye a Hologram a királynak. Úgy változtatja szürreális helyszínné Szaúd-Arábiát, hogy a tónusán nem érezni kényelmetlen cukormázat. Hol a szórakoztatásra gyúr, hol elgondolkodtató kijelentéseket tesz a gazdaságról és az életben való boldogulásról, sőt a maga visszafogott módján megindító pillanatokat is tud szállítani. 
Kár, hogy túl későn jön rá, melyik téren működik a legjobban.

Tetőzik manapság nyugaton az iszlámundor: mindennap szajkózik valamit a média vagy a migráns-válságról vagy a terrorizmusról (utóbbira el is hangzik egy röpke utalás Yousef karakterétől az elején). Ezért tudom, hogy sokan zsigerből liberális propagandát keresnek majd egy olyan produkció mögött, melynek Szaúdia a helyszíne, és nemcsak nem emeli ki az ország/ vallás/ társadalom hibáit, de főhőse a történet szerint itt leli meg elveszett életkedvét, sőt boldogságát. A Hologram a királynak 35 millióból készült, aminek világszinten nem hozta vissza a felét sem, így Tom Hanks legnagyobb anyagi bukása ez a 80-as évek óta.  

Ez engem mind hidegen hagyott - és direkt fogalmazok így. A Hologram a királynak nem akar kuriózumként eladni nekünk valamilyen kulturális nézet vagy üzenetet, mint ahogy a főszereplő Alan Clay adná el cége IT-csúcstechnikai termékét a szaúdi királynak. A hely és a téma csak a hátteret adják. Akárcsak Dave Eggers 2012-es regénye, a filmváltozat sem kezeli nézőcsali ürügyként a sztoriját, hogy megszépítsék a közel-keletiek életmódját a nyugati nézőknek. Hihető lencsén át ábrázolja, amit az amerikai tapasztal itt: 

• az uralkodó üzleti körök kiszámíthatatlanságát;
• munkacsapatának problémáit az ellátással és felszereléssel;
• hogy új orvosa, Zahra ritka esetnek számít női szakemberként;
• vagy sofőrjének, Yousef-nek a kissé holdkóros életvitele.

Nem az üzenetével van a baj ennek a mozinak, hanem a kitöltöttségével. Túl kevés dolog történik, ami számít is valamit a narratívában, és ezt a személyes dráma íve nem képes kompenzálni. Tom Hanks sokadjára kap egy szimpatikusan vicces, de komolyan vehető karaktert, akinek nagyon könnyű a bőrébe képzelnünk magunkat. Hanks alakítása tartja össze az egész produkciót: remekül játszik a délnyugati-ázsiai színészek reakcióiról, nem próbál mindenáron kitűnni közülük - a haláli nyitány ellenére, ahol Clay egy csomó muszlim utas között feszeng a gépén. 

A film alapvetése pofonegyszerű: nyugati fickó a vadidegen keleten. Alan hóbortos fickó, de szakmájában megbízható tárgyalófél. Látszólag múltbéli, anyagi jellegű terveinek kudarcai töltik el bizonytalansággal:

• házának eladása,
• hogy családja szétesett,
• felnőtt lányának, Kit-nek a taníttatása,
• korábbi vállalkozásának csődje a kínai konkurencia miatt. 

Ám az idő csak telik, az uralkodó sehol, tovább nő a bizonytalanság Alan-ben és csapatában. 

Igazi problémája viszont az - amit az országgal ismerkedve fedez föl -, hogy valahogy kiveszett belőle a lendület, a siker aurája. Otthoni élete Amerikában megrekedt, ugyanúgy nem találja benne az irányt, ahogy a hivatali tájékoztatásokon is alig bír kiigazodni. Érzelmi sivárságát tükrözi vissza a kietlen, sivatagos környezet. Örülök, hogy a készítők csak a legelején mutatnak fantáziaképeket, így ez a metafora nem annyira szájbarágós. 

Alan utazása arról szól, hogy üzletember-arcát fokozatosan leveti, hogy újra egy teljesebb, saját sorsát uraló valakivé váljon. Hiába deríti ki róla kórházi vizsgálat, hogy egy daganat a hátán okozza energiahiányát és alvászavarát; már azelőtt elkezd a sarkára állni, hogy a klinikán eltávolítanák a dudort. Ahogy Alan is mondja: még kicsit sajnálja is, hogy eltűnt a kinövés, hisz addig ráfoghatta volna, ha esetleg nem jön össze az üzlet. 

Borzasztóan tetszett az utolsó harmadidőben a kapcsolat Alan és a szaúdi doktornő, Zahra között. A válófélben lévő családanya igazi érett, modern felfogású nő, nem az határozza őt meg, hogy egy iszlám országban él. Ő teljesíti ki Alan magára találásának folyamatát. Mikor ellátogat Zahra lakására, az új helyszín a sivatag szöges ellentéte, a tenger, az élet forrása. Két hihető középkorú emberalak között jön létre valódi lelki-társi viszony, amiből ők tudatosan kizárják a sztereotípiákat. "A nagy kultúrák közti ütközés? Alan, minket a legvékonyabb dolog választ el." 

Történetvezetés és humor terén már sokkalta szellősebb a produkció, és ez az, ami miatt nem elég erős. Nemcsak Alan, de a maga film is mintha irányzavarban szenvedne: egyik vonulatot sem bontják ki annyira, hogy mérvadóvá váljon. Kivéve a romantikus szálat Zahrával, de az meg már túl későn jön, már a vége felé. 
Amikor Hanks, a környezet vagy a pazar vágás generálják a humort, nem egyszer jóízűen nevettem. Yousef azonban pár vicces pillanatát leszámítva töltelékszereplő - ügyeletes poénszóróként nagyon semmilyen. Kétszer bőven elég lett volna például elsütnie óriási aggályát, miszerint a szeretője férje alighanem készül kinyírni. 

Apropó: van ez a poénnak szánt párhuzam Arábiai Lawrence és Alan közt, amit teljesen átgondolatlanul használnak. Alan tréfálkozik ezzel a sátorban csapatának, később pedig Yousef arab álruhában csempészi át őt a helyi szent városon. Elhiszem, hogy ez különleges kaland vagy kitérő a főszereplőnek, de nincs szerepe a sztoriban, poénnak pedig messze túl sok időt vesztegetnek el rá. 

Egyensúlyhiánya miatt vágódik el a Hologram a királynak attól, hogy szilárd alkotássá álljon össze. Társadalomkritikaként túl vékony, vígjátékként meg hol működik, hol nem. A cselekmény érezhetően húzza az időt, és túl későn kezd kibontakozni a főszereplő és a doktornő közti kapocs, ami messze a legjobbra sikerült részlete az egésznek. Emberi hangvétele bevonja a nézőt, de túl későn dönti el, hogy merre akarja elkalauzolni. 

A Hologram a királynak 3/5-öt kap tőlem. Sok jó cucc van benne, de ezek sose forrnak koherens egésszé.