Jack és Jill

"Ne mondd, hogy diliház, az nem túl szép. Mondd azt, hogy szanatórium."

(Paula és Paulina - A Bitorlónő új élete)

Minden korok egyik legtahóbb, legháborodottabb antikomédiája a Jack és Jill. Talán a 2000-es évek egy filmjéről nem volt ekkora egyetértés mozilátogatók között: semmi nem működik benne - beleértve a humort -, rossz nézni, hallgatni és visszaemlékezni rá. Aki moziban látta, az nyugodtan vállalhatja a kártérítést, amiért ételt és üdítődobozt hajigált a vászonra.

Szóval Jack kétgyerekes férj, aki vendégül látja ordibálva beszélő ikerhúgát a házukban. Mikor szánalomból online-párkeresést végez az ő nevében, a sors úgy hozza, hogy összefutnak a sztárral, akit Jack egy reklámtervezet arcául keres: Al Pacino-t. Al Pacino belezúg a trampli matrónába, és Jack-nek álruhában kell átvennie Jill helyét. Jill rájön a csalásra, csalódik, végül azonban talál valakit Al Pacino helyett, aki önmagáért szereti. 

Adam Sandler javíthatatlan ripacs, és ezt 2011-ben több mozis romhalmazzal is bizonyította. Azokat is szidták és szidják azóta is bőszen, ám a Jack és Jill valahogy még a saját Happy Madison-os "fajtársait" is kiütötte a ringből az Arany Málna-kiosztón. Miért? Sandler filmjeitől addigra már szinte megszokottá váltak ezek a  kórtünetek: 

• az ótvar, unter-analfabéta faviccek,
• hogy a cselekményváz egy népszerű sablon ügyetlen kifigurázása,
• a kémiaaszály a szereplők között,
• hogy "dramaturgiát" emlegetni nála már-már blaszfémiának minősül,
• és hogy mindenben Sandler stílusa érvényesül, mint producernek és főszereplőnek. 

Adja hát magát a groteszk kérdés: miért pont ez a trágya veri a többit. Mi juttatja a Jack és Jillt olyan abnormális mélységekbe, amiért rekorddöntő 10 Málnával jutalmazta az iparág?

Nos, egyrészt talán, mert eddigi témái közül ezt lett volna a legnehezebb kidolgozni. Az ikertestvér-helycsere már a telenovellák világában is klisé, amit hihetővé faragni izzasztó munka lenne. Ezt még gyúrjuk egybe a transzöltözködős poénnal, ahol egy férfi el tudja hitetni az emberekkel, hogy ő nő. Bónuszként a két testvérkarakter kapja egy 3 évados TV-sitcom szerelmespárjának (!) a neveit: ez a név majd bevonzza az embereket, és hát az a sorozat amúgy is már 10 éve véget ért. Garantált humorbomba, nemde?

Sandler sokadszor demonstrálja, hogy nincs téma, amiből komikumot tudna kinyerni. Fantáziája kimerül abban, hogy: Robin Williams és Martin Lawrence sikert arattak a nőnek öltözéssel, fejjünk hát mi is néhány gyors $-t ebből! Bocs, Adam: ha egy férfiszínész női karaktere bohóckodik (fingás, jet-sky a medencében, bika leterhelése, stb.), az mint poénforrás nem működik. Ha meg a férfiszínész férfi karaktere a nőinek a bőrébe bújva bohóckodik, az hatványozottan nem fog működni.

Talán inkább a pincelépcső erre a jó hasonlat. Minden lépcsőfokkal mélyebbre jutunk, mire már nemcsak üres, hanem fájdalmas.

1. Behajított egy sablont, hogy 1 színész játszik két ellentétjellemű ikerkaraktert;
2. Módszeresen tépgélte ki ebből a bíztató poénhelyeket, a többit meg farsul sütötte el;
3. Teljes seggszélességgel ráült a karakterekre, várva, hogy azok maguktól kikeljenek a forgatókönyvből;
4. A mindent belengő hamissággal kipárolta a hangulat utolsó légrészecskéit is;
5. Gyomorforgatóan álszent áldrámát szőtt az ikertestvér segítő "munkálkodása" köré.

Mindegyik tisztán a nemtörődömség és az érzéketlenség következménye.

És mindezt még elszomorítóbbá teszi, hogy sztárhülyénk mellett olyan húzónevek égetik magukat, mint Katie Holmes vagy Al Pacino. Pacino-nak külön szégyenfolt ez, mivel önmagát alakítja, saját neve alatt válik az egyik mellékszereplővé. Ha ő is csak 1 jelenet vagy "poén" erejéig vendégeskedett volna, mint Johnny Depp, talán kevésbé szégyenkezhetne, hogy egyáltalán belekerült.

Ereklyeszámba menő darab, azt meg kell hagyni: Sandler őrületbárgyú kreténsége minden itt szereplő archetípusra sértés, családapától transzvesztitáig. Annál, hogy egy rikácsoló Gagyi Húgin mit tart viccesnek egy tapasztalt producer, csak azt értem kevésbé, hogy ugyan mitől nem jelentett még csődöt a Happy Madison Productions.