A visszatérő

"Jogod van hozzá, hogy megdögölj!"

Könnyű volna annyival elintézni A visszatérőt, hogy hatásvadász Oscar-fogó DiCaprio-nak. Az igaz, hogy fantasztikus tájai hagynak leginkább nyomot az emberben, míg a témája ősrégi mozis sláger: a magányos férfi túlélőharca a természet és ember könyörtelensége ellen. Mégsem igaz, hogy az egész csak egy színészi tornaóra lenne. Bitangerős légköre és profi feszültségskála-használata mellett hihető dráma és átérezhető motivációk mozgatják a cselekményét. Hugh Glass és John Fitzgerald pedig edzett, találékony ellenfelek, akik a többi szereplővel együtt súlyos, gondolkodóba ejtő döntéshelyzetek elé kerülnek a történetben.

1823-ban amerikai prémvadász-csapat próbál szerencsét a louisiana-i vadonban, mikor az arikara törzs váratlanul rajtuk üt, és sokukat lemészárolja. Szökésük közben Hugh Glass nyomkeresőt egy grizzli összemarcangolja, és a haldokló rokkantat végül John Fitzgerald gondjaira bízzák. Fitzgerald élve elföldeli, és Glass félvér pauni fiát, Hawk-ot is meggyilkolja. Miután Glass kikászálódik a sírgödréből, vég nélküli gyötrelmek közepette próbál eljutni a legközelebbi lakott területig, állandó életveszélyben menekülve a semmi közepén.

Alejandro Gonzales Iñárritu a Birdman Oscar-jával belépett a sztárrendezők elit körébe, és ehhez mérten ragaszkodott az elképzeléseihez. A legnagyobb fokú életszerűségre törekedett: nem kért stúdiófelvételekből, a gépi megvilágítás helyett csak természetes napfényt használtak, így a forgatás hónapokat csúszott a megfelelő idő beálltáig. A stábot a kontinens túlfelére költöztette a kívánatosnak tartott klímaviszonyokért. Ez a fajta gerincesség az, amit a legtöbb íróból és rendezőből hiányolok Hollywood-ban, és üdítő látni, mikor valaki ehhez köti a munkatársait - még a producereket is.

Brutalitásból a mű jelesre vizsgázik. Időnként a lassúbb percek után az események újra meg újra felpörögnek, s olyankor telibe kapjuk a borzalmakat:

• fejet hirtelen átnyársaló nyilak,
• felnőtt grizzli tipor agyon egy férfit,
• sérült ló halálzuhanása és kibelezése, stb. 

Lehet vitatkozni azon, vajon mennyit bírhat ki a szervezet mindabból a traumából, ami Glass szervezetét éri. Nem tudom pl., hogy egy negyedtonnás medve léphet vagy eshet-e rá ránk olyan szerencsésen, hogy nem szakad szét egyből 1-2 belső szervünk.

Ám a nyomasztó képek csak néha-néha öncélúak, többnyire vagy a feszültséget, vagy a mondanivalót erősítik. Hogy a természet törvényeit nem érdekli a különbség ember és ember között, az mégis nagyobb néha, mint az ember és a vadak között. Már a "vadak" szó is többértelmű, hiszen rengeteg amerikai mindig is vadembert, vadállatot látott az indiánokban, ahogy Glass ideiglenes útitársát is pusztán emiatt kötik fel helyi banditák. 

Egyszerűen nem tartom szenvelgőnek DiCaprio alakítását, Oscar ide vagy oda. Óriási energiával, sokszínű átéléssel fejezi ki Hugh Glass passióját és gyászát, belefáradását és meg-megújuló akaraterejét. Katarikus látvány, ahogy ez a szerencsétlen férfi kúszva, élve rohadó állatként kénytelen menekülni a környéket pásztázó arikarák elől, sárban, hóban, jeges vízben, hogy aztán mihamarabb óvja magát a kihűléstől és az éhhaláltól. Erőfeszítéseit saját testén és lelkén tudja érezni a néző, vele együtt bennünk is jócskán megugrik az adrenalinszint.

Szem előtt kell tartani, hogy A visszatérő főleg túlélő-kalandfilm, és csak másodsorban dráma. Glass-ról megtudjuk, hogy özvegy: indián feleségét egy katonatiszt megölte régen, így közös fiúkon kívül senkije sem maradt. Márcsak ezért is szívszorító, ahogy a bénult, beszédképtelen apa habzó szájjal, dühtől fortyogva kénytelen végignézni, hogy gyermekét halálra késelik. Glass még a bosszúvágyát is felhasználja lelki fűtőanyagként, hogy ne pusztuljon el a lakatlan vidéken. A végső leszámolásnál egyébként az a trükkje tetszett leginkább, mikor a lelőtt parancsnokot csaliként ülteti lóra.

Eddig DiCapriót méltattam, de igazából Tom Hardy átlényegülése a legérdekesebb. John Fitzgerald a közönyös prémvadász felszíne mögött számító, hihetetlenül kétszínű gazember, rendre eltorzítja a tényeket, hol rosszindulatból, haszonért, vagy hogy gyáván mentse az irháját. Pontos ellentéte Glass-nek, ugyanakkor neki is vannak álmai: hogy földet vásároljon valahol a délen és ott letelepedjen. A maga módján ő is szabadulni akar erről a istenverte vidékről, ám ezért hajlandó bármilyen akadálytól megszabadulni, ami csak az útjába áll.

Veszedelmes érzéke van mások meggyőzéséhez, ahogy azt demonstrálja Bridgerrel, a Glass-re vigyázó 3 fő egyikére. Mikor amaz rájön, mit tett Fitzgerald, ő is leáll akadékoskodni, John azonban nem öli meg, hanem felhasználja, hogy tanúsítsa a meséjét, hogy ő "helyt állt". Anélkül képes a fiút elbizonytalanítani, hogy fenyegetné vagy pénzt ajánlgatna, kiaknázva ezzel a bizonytalanságát. Úgy örültem neki, hogy egy ilyen ördögi rohadék kelt életre a szerepből, akivel szemben Glass-nek nemcsak erőre és fegyverre, hanem fortélyra is szüksége lesz!

Kényeztette a szememet a környezet, amit Iñárritu kiválasztott. Csodálatos téli tájak váltják egymást 2 és fél óra alatt, majdnem olyan változatosak és lüktetők, mint pl. A fehér pokolban. Emmanuel Lubezki operatőr szintén alaposan kitett magáért: amilyen gyönyörűek a tajgai panorámák, a széles hósivatagok nagytotáljai, olyan pimaszul provokatívak a közelik, némelyiknél szinte a szereplők idegrezdüléseit is érzékelni tudjuk. 

Hatalmas élményt adott nekem ez az alkotás, és boldog vagyok, hogy idén végre sikerült bepótolnom. Nehezen tudnám frázisok nélkül körülírni, mivel főleg atmoszférájával vett le a lábamról, illetve ahogyan vizuálisan kifejezi történetét. Kliséktől nem mentes darab ("istenre bízni" az ítéletet, látomás az elhunyt feleségről, szétválnak és akkor csap le egyikükre a gyilkos, stb.), másrészt viszont szilaj, érzelemdús, hosszú filozofikus párbeszédek nélkül is számvetésre késztet bennünket. Mit lennénk hajlandóak megtenni/feláldozni másokért/önmagunkért? Mennyit bírnánk ki, ha a halálunk sokkal nagyobb megnyugvást ígérne -  nekünk és másoknak egyaránt -, mint egy végtelenbe nyúló pokoljárás?

A visszatérőre 4/5-öt adok.