A Megszakítók (The Interrupters)

"Én is harcra szólítok fel mindenkit! De ne azért harcoljunk, hogy lángra lobbantsuk, hanem hogy legyőzzük a gyűlöletet!"

(Gandhi)

The Interrupters az angol címe annak a 2011-es dokumentumfilmnek, mely egy erőszakellenes civil kezdeményezésről szól Chicago déli részén. 1 éven keresztül követi 3 erőszak-leállító aktivista, Eddie, Cobe és Ameena, munkáját, akik egykor maguk is részesei voltak a helyi bűnözésnek. Miután szülővárosukban szinte mindennap egy család valamely tagja kórházba vagy hullaházba került, egy egész városrésznek kongatták meg a vészharangot.

Ha ott nőttem volna föl, akkor is ugyanazt írnám, mint így, közép-európaiként: tetszett a film. Egyes részei jobban, mint mások, de összességében nem okozott katarzist. Kijózanító, őszinte, életszerű darabnak tartom, tisztán adta át nekem az englewood-i fiatalok, testvérek, szülők, stb. helyzetét és érzéseit. 2004-re ezen a környéken nem volt valódi közbiztonság, bárkit megtámadhattak nemcsak az utcán, de akár saját autóikban vagy háztartásukban is. Ilyen közegben prédikálni az erőszak elvetéséről legalábbis elhivatottságot igényelt.

Érdekesnek találtam, hogy ezt az a Steve James rendezte, aki a Hoop Dreams-t is. Bár Amerikában mindkét műről ódákat zengtek az újságírók és tévés kritikusok, nekem ez valahogy nem egészen ért fel elődjéhez. És nem azért, mert kevésbé igényes munka, vagy a gyakori "másik kontinens, másik kultúra"-duma miatt. Értettem, hogy a fiatal felnőttek közül minden 4. munkanélküli, a drog kézenfekvő pénzkereseti forma, és a bandák egyik feladata a területvédés a riválisokkal szemben. Egyszerűen csak nem tárt fel nekem olyan sok és olyan figyelemragadó részletet a problémájuk természetéről, mint elődje. 

Ameena Matthews apja az egyik legnagyobb chicago-i banda alapító vezére volt: a 3 főszereplő közül leginkább őrá figyeltem. Mikor 2004-ben brutálisan meggyilkoltak egy helyi középiskolai diákot, az ügy országos médiavisszhangot keltett. Ebben az évben indult útjára a kísérleti mozgalom, és a fiú temetésen Matthews is felszólalt. "Van nekünk egy felelősségünk, amit fel kell hoznunk: azt, hogy a közösségünk élénk legyen!" Nem mindig fogalmazza meg pontosan az érveit, ettől függetlenül a szavai közvetlenek és felrázóan hatnak.

Talán a fő tanulság, amit én kaptam ettől a filmből, az a közös fellépés fontossága. A mai civil lakosság nem lehet passzív, nem várhatja, hogy majd a hatóságok vagy más intézmény védi meg őket az erőszakhullámtól. Nekik kell együtt megkeresni a probléma gyökereit, és aktívan, de ésszel kimunkálni egy élhetőbb, emberséges környezetet maguknak. Olyan tanulság ez, amit manapság az európai népek is a saját kárukon kezdenek megtanulni - bár náluk egész mások a kiváltóokok. De hogy egy helyi közösség összetartása segíthet az egyénnek, az számomra nagyon inspiráló példa. "Elegünk van és belefáradtunk, hogy a gyerekeinket öldösik! Nem maradhatunk tovább csöndben!"

4-est adok rá. Oktatófilmnek is beillene: friss, komoly, mégis reményébresztő darab.