Ghost

"Miért vagy ezen úgy meglepve? Én csak afféle szellem vagyok. Megrekedtem a túlvilág és evilág között."

(Fekete Szakáll szelleme)

A Ghost Patrick Schwayze legismertebb filmje a Dirty Dancing mellett. Óriási sikere lehetővé tette Schwayze-nak, hogy a rendezők ne csak a sármos szépfiú szerepkörére lássák őt alkalmas színésznek. Én nem vagyok rajongója a munkásságának, de a Ghost-tal szerintem is az egyik legösszeszedettebb alakítását nyújtotta.

A Ghost nem horrorfilm, és nem is misztikus thriller - sokkal inkább olyan, mint a meseszerűbb előfutára a Hatodik érzéknek majd' 1 évtizeddel későbbről. Annak szintjét az én szememben nem éri el, de az alapfelállás majdnem ugyanaz. Itt is egy becsületes férfit éjjel lelőnek, és a szerelme szeme láttára hal meg. Amit a lány nem tud, hogy kedvese szelleme ezen a világon rekedt: egy gyilkosság szálait segít elvarrni új ismerősének, mielőtt tovatűnhetne a fénybe.

Bár én sose vagyok elnéző csak mert gyerekként szerettem egy filmet, a Ghost-tal viszonylag későn, alig 1-2 éve ismerkedtem meg. Főleg az tette tetszetőssé számomra, hogy bár témája (egy szellem vendettája a gyilkosain) a misztikumba sorolandó, de nem próbál ködösíteni, végig tiszta, kinek mi a motivációja. A filmnek megvannak a maga fordulatai, és egész ügyesen játszadozik el a kísértetlét különféle aspektusaival.
Maga az elhunyt, Sam Wheat mindvégig egy kedvelhető, tettrekész egyéniség. Túlvilági lényként pedig folyamatosan képessé válik úgy mozogni és tárgyakat mozgatni, mint egy élő valaki. Mintha csak láthatatlan lenne, nem pedig testetlen. Tetszett, hogy itt a halott nemcsak jelenésként, hanem mint cselekvő fél szolgáltathat igazságot magának.


Jerry Zucker, a rendező nagyon, sőt gyanúsan vonzó képet fest a halál utáni létezés mikéntjéről:

1. átmehetünk a falakon,
2. tapasztaltabb szellemtársunktól megtanulhatunk fizikai tárgyakat mozgatni,
3. extraéles hallású állatok bármikor hallhatnak minket,
4. akinek picit is van médiumtehetsége, szintén hallhat minket,
5. a túlvilágon a jó lelket a fénybe jutnak, a rosszakat pedig egy csomó sötét árnyékpaca elcipeli.
6. és a mennyei fénycsóvában a fejlettebb kísértetek még láthatóak és hallhatóak is, míg nem csatlakoznak a trilliárdnyi másik lélekhez odaát.

Mindezen képességek nagyobbik részt inkább vágyálmok. Szeretnénk abban hinni, hogy a szellemlét ilyen megnyugtatóan egyszerű és hasonló, mint az élőség. Sőt képességeink határa kitágul a testetlenné válással. 

Rengeteg tucatthrillerrel szemben a Ghost-nak igazi forgatókönyvet írtak: Samet a bankárt megölik, mert piszkos pénzügylet nyomaira bukkant - nem tudván, hogy legjobb barátja, Carl áll mögöttük. Miután erre rájön, szellemként találkozik egy Oda Mae Brown nevű sarlatán médiummal. Oda Mae révén - kitartó győzködés után - lehetősége nyílik újra cselekvő személlyé válni, hogy megvédje barátnőjét, Mollyt a rá leső veszélytől.

Carlt egy elég szánalmas gonosztevőnek tartom. Értem, hogy ő egy teljesen hétköznapi külsejű és észjárású fickó, aki csak a sarát próbálja takargatni. Világos, hogy a gyávasága és kapzsisága süllyeszti egyre mélyebbre: Samet csak kirabolni akarta, de a halála végülis jól jött neki, folyamatosan játszva a gyászban osztozó jóbarátot Mollynak. Ez a fickó nem bűnvezér, hanem egy egyszerű féreg. Ezzel együtt tartom gyenge és jellegtelen antagonistának: mihelyt valami nem megy a terv szerint, jól kivehetően idegeskedni és kapkodni kezd. A tényleges gyilkosnak, Willynek pedig még esze sincs, csak egy züllött toprongy bűnöző.
Sam legjobb magánakciója azután következik, hogy ő és Oda Mae megszüntették Carl hamis bankszámláját, amin a sikkasztott pénzt tárolta. Sam a frusztrált Carlon szórakozik, és fokozatosan a tudtára adja ottlétét, a gépén betáplálva: "GYILKOS", és hogy ő "SAM". Élvezetes volt látni, ahogy mindettől Carlból egyre jobban pánikba esik, egyre jobban felszínre bújik a valódi énje, a féreg. Molly és Oda Mae életére tör, de Sam megállítja, és végül akaratlanul saját vesztét okozza.

Whoopy Goldberg és Demi Moore karaktere szintén nem ér föl Schwayze-éhoz. Az, ahogy Molly és Oda Mae bekapcsolódnak Sam szellemjárásába, elég idegesítő volt. Először még nekem is vicces volt, ahogy Oda Mae életében először valódi szellemet lát, és Sam addig énekel neki hamisan, amíg nem hajlandó segíteni. Még némi jellemfejlődésen is átesik, ahogy tolmácsolja Sam szavait Mollynak, illetve később önként kölcsönadja a testét Samnek, hogy Mollyval utoljára még megérinthessék egymást. Nem a karakter bosszantott, hanem hogy Goldberg a kelleténél több komédiát visz az egésznek túnusába.

Valahogy nem tűnik őszintének az, ahogy Zucker beállítja a holtak kapcsolattartását az élőkkel. Mollynak csak kínkeservvel sikerül felfognia, hogy kedvese valóban kísértet, és létezik. Sam egy pennyt lebegtet a lány szeme előtt, és bizalmas dolgokat szajkóztat Oda Maéval, mire Mollyt végre sikerül rádöbbenteni a tényekre. Miért nem kereste meg Sam a lányt egyből azután, hogy megtanult bánni a szellemtestével? Persze, hogy egy vadidegentől nem fogja elhinni a természetfelettit - főleg megtudva, hogy Oda Mae korábban csaló volt. Idegtépő, mikor ilyen hosszan kell néznünk újra meg újra, hogy ennyit kell győzködni egy kishitű karaktert, rimánkodni, hogy ugyan higgye már el.

Bevettem a kémiát Patrick Schwayze és Demi Moore között, bár inkább Schwayze alakítása győzött meg. Sam és Molly között egy közepesen meghitt egészséges, kapcsolat képe rajzolódott ki előttem. Nem érződött erőltetettnek vagy túlidealizáltnak, amíg még a férfi az élők sorában volt.

A zárása ennek a movie-nak túl cukormázas nekem. Molly egyszeriben hallani kezdi Samet, nem sokkal utána pedig Sam már teljes valójában láthatóvá is válik a másvilági fényárban. Ez attól lehet, hogy erős érzelmi kapocs kötötte össze őket, így - nyitott szívvel és hittel - érzékelni lehet az elhunyt személyt. Ha Samet azért nem ragadta eddig el a fény, hogy megbüntesse 2 gyilkosát, akkor még logikusnak is tűnhet, hogy a búcsúzkodás idejére Molly és Oda Mae teljes valójában látják őt.

Maga a helyzet kétség kívül megható, hogy örökre búcsút mondanak Samtől. De akárcsak az E.T.-nél, az itteni nagy búcsú is túlzottan szentimentális és ájtatos színezetű. Sam elbúcsúzik a két nőtől, majd elindul a fénybe, a másik dimenzióba, ahol más holt lelkek tünedeznek fel. Felteszem, ez is az isteni gondviselésre utal: a jó lelkek csak akkor nyernek túlvilági békességet, ha rendezett körülmények közt távozhatnak az élők sorából.

A bűnösöket pedig a Pokol fekete lidércárnyai szépen elráncigálják. Azok a gnómszerű figurák legalábbis megmosolyogtatóak: nem tudom, nem volt-e elég pénz jobb effektusokra, avagy Zucker fejében nem volt ettől frappánsabb kép az alvilág démonairól.

Whoopy Goldberg egyebek között Oscar-díjat vihetett haza itteni alakításáért, amit az Akadémia egyik legfurcsább döntésének tartok. Oda Mae figurája nekem semmiben sem tűnt ki a többi fontos szereplő közül. Legtöbbször csak segédfiguraként, "sidekick"-ként asszisztál Sam-nek. A Ghost-ról nekem elsőként mindig is Patrick Schwayze fog eszembe jutni, mint a félbeszakadt földi ügyeit elrendező túlvilági lény.


Összegezve: szolid, egyszerű történet, korrekt fordulatszámmal, de sokszor egyenetlen tónussal, és valószerű, de nem túl érdekes karakterekkel. És hát egy igencsak kényelmes, idealizált képet fest a túlvilágról - talán pont, hogy a nézők halálfélelmét csitítva vonzza be őket a filmre.