Fiatal és gyönyörű



Kétszer csalódtam idén európai mozifilmben, mind a kétszer súlyosan. Egyik a Mocsok című angol krimi, melyben gyakorlatilag egy karrierista zsaru szociális kasztrálódását kísérhettem végig. Anélkül, hogy részletezném: az év egyik legnagyobb szemete.

A másik európai pirula egy francia dráma volt, a Fiatal és gyönyörű - szintén 18-as korhatárú. Ebben  egy 17 éves lány teljes titokban kezd el gyűjteni szexuális tapasztalatokat - maszek prostituáltként. 

E 2 filmnek - azonkívül, hogy némi bepillantást enged az erkölcsi züllés "világába" - volt még egy furcsa közös jellemzője. Nem volt cselekményük. Eseménysort láttam, ugyanazokkal a szereplőkkel, még a figyelem középpontjában álló ügy is ugyanaz maradt. De hiányzott belőlük mindenfajta mozgatóerő, és látszólag meg sem próbálnak üzenetet sugallni a nézőnek, bármiféle következtetésre sarkallni a közönséget a főszereplő sorsa kapcsán. Olyasmi tapasztalatot nyújtanak, mintha egy félperverz fotóalbumot lapoznánk végig.

A Fiatal és gyönyörűt mégsem tudom teljesen, 100%-ig rossznak nevezni. Francois Ozon filmje ugyan kidolgozatlan, sokszor unalmas, és többnyire sajna ízléstelen képet fest a 18 év körüliek korosztályáról, a rendezőnek legalább egy minimális atmoszférát sikerült létrehoznia. 
A főszereplő tinilány alakját - bár nem kifejezetten kedvelhető - sajátos aura lengi őt körül. Jelen van az erotikának az a sajátos hangulatkeveréke, ami elidegenítő, de ugyanakkor hatásos is. Fesztelenül, de finom könnyedséggel ábrázolja a film a szexjeleneteket. Meghittség helyett pedig a távoliság és a meg nem értettség okozta magány érzetét árasztja magából.

Ugyanígy maga Isabelle is amolyan rideg szépség: alapvetően közömbös természetű. Saját életét ugyanúgy látja, amilyennek Ozon a nézővel is láttatni akarja: siváran egyszínűnek és céltalannak.

Amellett, hogy Marine Vacth-ra teljesen ráillenek a "fiatal" és a "gyönyörű" címkék, visszafogott játéka is hatásos. Furcsa módon könnyű volt elhinnem, hogy Isabelle ennyire fásult és érdektelen, úgy minden iránt. A testét sem a pénz, a szex vagy más közhelyes vágytól hajtjva bocsájtja áruba. Az ismeretlennek, a tabu felfedezésének szabadsága vonzza: érzi, hogy a közvetlen tapasztalatoktól gyarapodik, mint nő. Ahogy később elárulja a pszichiáterének, egyre inkább lebilincselte az élmény. "Várni, hogy milyen lesz majd a kuncsaft. Egyfajta játék volt."

A többi szereplő még annyira sem érdekelt engem, amennyire feltehetően a főszereplőt. Mert míg amaz csak üresnek érzi magát, addig a többiek már egyértelműen azok. Jeleneteik vagy dögunalmasak vagy fölöslegesen zavarba ejtőek; Isabelle-nek végig elég éppcsak picit igazodnia a környezete hangulatához (pl. a családi asztalnál, a szülinapi zsúrján, vagy a gimiben), hogy elrejtse előlük a valós gondolatait. Még a döbbenet is csak az anyján tetten érhető, amikor a rendőrség beidézi Isabelle-t egyik kuncsaftjának, Georges-nak a halála miatt.
Megjegyzem: Georges aktus közben történő halála a legjobb jelenet, részben mert ez az egyetlen történés, ami Isabelle-re erős hatást gyakorol.

Némelyik szereplőt sajnos még utáltam is. Isabelle öccse, Viktor, valamint az osztálytárs barátnője nem zavartak, ők inkább csak ártalmatlan kísérőfigurák. De a német srác, akivel Isabelle elveszejteti a szüzességét, finoman szólva is fatökű bohóc. A mostohaapja pedig egy lehetetlenül primitív, sörhasú toprongy, akin elképzelni nem tudom, mi kellhet egy értelmes háziasszonynak. Ezek az emberalakok nem "hétköznapiak", hanem fantáziasterilek.

Apropó háziasszony: Isabelle mamája feliratkozott nálam a "Tárat kilőni a végtagjaiba!"-típusú anyafigurák listájára. Nem azért, mert nem is sejti lánya titkát, és nemcsak mert üres röpintelmekkel intézi  el a nevelést. Lánya titkos életét megismerve hányingert keltően álszent agonizálásba kezd. "Mit rontottam el?" "Én is voltam kamasz! Én is lázadtam, és csináltam vad dolgokat." Ez a nő nemcsak megbízhatatlan, de gyanítom, hogy enyhén skizofrén is. Megveri a lányát, majd rögtön utána bocsánatért hebeg. Anya-lánya shopping-túrát ajánlgat, aztán intézettel fenyegeti őt, ha nem mennek pszichiáterhez. "Á, ugyan, hogy mondhatsz ilyet...?" Hangosan köszönetet mondtam Istennek a moziban, mikor a pszicháter - tojva a mellettük ülő anyja képmutató bazsalygására - Isabelle-nek ad igazat abban, hogy megtarthassa a bevételét. "Megdolgozott érte."

És szándékolatlan irónia cseng ki abból, hogy a Lea álnevéről kiderül: Isabelle nagyanyjának a neve volt. Ugyanis a kiskorú prosti - bár a közönye súrolja az ellenszenv határát - sokkal tisztábban és reálisabban látja az életet és az emberi gyarlóságot, mint a 40-es éveiben járó anyja. Kettejük morális vitájában én egyértelműen a lánynak adok igazat: az ilyen önző és dogmáitól elvakult anyát - legyen bármilyen pedáns háziasszony - nincs oka tisztelni. Szeretni igen. De tisztelni semmiképp. Sajnos elégtételt keltő, mikor az anya, teljes vereséggel a szemében maga elé mormogja: "Undorodom a saját lányomtól." Hasonló helyzetű anyáknak ez talán kegyetlenül hangzik. Ám ha egy film karakterei fikarcnyit sem tanulnak a hibáikból, legalább aki végig álszent volt ismerje be a kudarcát.

Belemagyaráznom is nehéz az utolsó 5 percbe, ahol Georges özvegye találkozik Isabelle-lel és kiveszi nekik ugyanazt a hotelszobát. Kétértelműbb ez nem is lehetne. Maga Isabelle is azt hiszi, hogy a hölgy - aki rég beletörődött, hogy férje megcsalja - intim perceket akar eltölteni vele. Ehelyett csak egymás mellett ledőlnek, míg másnap Isabelle azt nem látja, hogy az asszony eltűnt. Mire volt ez jó? Látni akarta/vélte, hogy milyen volt a múltban/lehet a jövőben a másik? Semmi támpontunk, hogy mi az értelme a befejezésnek.

Ozon elbukik abban, hogy hidat képezzen saját elgondolásai és a közönség megértése között. Nem próbálja elbeszélni a történetét, csak elénk löki a történéseket. Nincs miből kiolvasnunk, mit üzenhet Isabelle története. Hogy a békés családi élet álcája mennyire csalóka lehet? Hogy miként nem szabad nevelni egy gyereket, mert az felnőtként boldogtalanná válik? Én ahogy látom, mihelyt Isabelle nagykorúvá vált

1. elköltözik messzire a családjától,
2. és feltehetően fojtatja az 500€-s bizniszt, immár elővigyázatosabban és magabiztosabban.

A főszereplő személyiségváltozása, a bájjal ábrázolt meztelenség, és az egésznek a légköre az, amire a Fiatal és gyönyörűben pontot tudok adni. Másra nem. Egyszer nyugodtan végig lehet nézni, de csalódni fog az a néző, aki tanulságot vagy kedvelhető szereplőket vár tőle. Erőtlen darab.