"Az igaz barát többet ér a világ minden pénzénél."
(Szuperhekusok)
Vajon képes Morgan Freeman és Jack Nicholson úgy elvinni a hátán egy vígjátékot, hogy nem vesznek el egymástól teret? Igen! A bakancslista témája elevenjére tapint az ember talán legnagyobb félelmének: az elmúlás, a létünk örök megszűnése. És a pusztán azzal, hogy a 2 ellentétes figura humort csinál és kalandtúrát kerekít saját lesújtó diagnózisából, hétköznapi hősökké válnak. Sorra veszik, mit vesztettek az életben, és mi az, amin a halálközelség miatt se akarnának változtatni.
A milliomos, 4-szer elvált kórháztulaj Edwardot egy kórházi szobába rakják Carterrel, az idős, nagycsaládos szerelővel. Mikor az orvosok rákot diagnosztizálnak náluk, megmondva, hogy max. 1 évük van hátra, megszületik egy terv. Nevezetesen, hogy egy közösen összedobott listát követve kipróbálnak egy csomó extrém vagy csak szórakoztató dolgot, mielőtt "feldobják a bakancsot."
Csakhamar leesik, hogy mind a cselekmény, mind a tanulság teljesen a 2 fő karakter interakcióira, egyéni és közös tapasztaltaira épül. És mégis működik a film. Nicholson és Freeman profi játéka mellett karaktereik is életszerű, gazdag öniróniával megáldott vén rókák, akik ugyanakkor totál különböző életutat jártak be.
Mindketten bőven tapasztaltak, és bár felfogják a helyzetüket, mások szánalmából nem kérnek. Dialógusaikból is sikerült kigyomlálni a túlzott érzelmességet, az erőltetett poénhalmozást: mindent, ami a humort és a drámát is csöpögőssé tenné. Rettentően jól szórakoztam Edward és Carter világkörüli útján, melyhez A az anyagi, B a szellemi tőkét biztosítja. Ugyanakkor hihetőnek találtam, ahogy a kettejük közti haverság lépcsőzetesen kiépül.
Van egy amúgy mellékes konfliktus Carter és felesége, Virginia között, amit erősen megkörnyékez a giccs, de végül szerencsére elkerüli. Az idős asszony ellenzi a két férfi tervét. Elsőre úgy tűnik, mintha ő csak Carter egészségét féltené, a férfi pedig menekülne a megszokott, unalmas életétől. "Adja vissza a férjemet."
Valójában a nő azt hiszi, Carter ebbe a körútba akarja belefojtani az élni akarását. Hogy nem akar küzdeni a betegség ellen, csak jót mulatva bevárni, amíg lecsap rá. Ám "küzdeni" egy kór ellen nemcsak kórházi vizsgálatokkal lehet. Carter sem adta fel, nem is csak arról van szó, hogy - mint a piramis tetején mondja Edwardnak - üressé vált a házassága, miután gyerekeik felnőttek. Bepótolni akarja Edward ajánlatával mindazt, ami addig nem adatott meg a számára:
- a világot bejárni,
- egy piros Shelbyvel versenyezni,
- vagy régi álma szerint történelmet oktatni (jelen esetben Edwardnak).
Semmibe se néztem volna a filmet, ha "történet" címszó alatt csak egy rakás egzotikus helyszín váltogatásával akarja kiszúrni a szemem (mint teszem azt a Kéjjel-nappal). Tény, hogy sem a helyszínekre, sem az operatőri munkára nem lehet itt panasz. Ám nem elsősorban a nevezetes tájak formálják Edward és Carter látásmódját. Hanem az ottani az élményeik és diskurálásaik egymásról és egyáltalán az életről. Minden táj
- vagy felidéz valamit a 2 világcsavargóban: egy emléket, egy célkitűzést, vagy egy helyi filozófiai bölcseletet (elsősorban a Nagy Piramis tetején vagy a Tadzs Mahalban).
- vagy az illusztris poénoknak képez teret (pl. a repülőgépből kiugrás, vagy a száguldozás a Kínai Nagy Falon),
Az elmesélés módja lendít rengeteget a történeten. Rob Reiner rendező és Justin Zackham forgatókönyvíró jól ismert történetpanelekkel dolgoztak, mégis ki tudták manőverezni az elcsépeltséget és a monotonitást. Az ellentétes egyéniségű duó ötlete pl. ma már a klisé-osztályon szerepel. De a 2 fő színész és a frappáns párbeszédek révén mégis érdekes, sőt olykor szívderítő kettejük kontrasztja.
2-2 felvetésükkel remekül illusztálható, mennyire más a felfogásuk az életről, legalábbis kezdetben:
- Carter: „Olyan életet éltél-e, amelyben örömöt leltél?” „Úgy éltél-e, hogy azáltal mások életébe örömöt vittél?"
- Edward: "Sose hagyj ki egy jó fürdőt, pláne ne egy merevedést.” „Soha ne menj el WC mellett, ha az utadba kerül egy.”
Vígjátékhoz képest A bakancslista igenis komolyan áll hozzá a halál elfogadásának témájához. Minden humor és tapasztalat arra irányul, hogy viszonyul valaki az elkerülhetetlenhez, amely már már ott settenkedik a horizonton. Carter tézise szerint az elmúlástól félni többszakaszos érzés: előbb tagadni próbáljuk, tehetetlen düh fog el minket, majd depresszió és beletörődés. Ezért is vidítja fel a nézőt, ahogy két férfi elfogadja egymás segítő szándékát, tanulnak a másiktól, egész amíg az utat be nem fejezik.
Külön megtapsoltam, hogy a drámai tetőpontot nem közvetlenül a betegség miatt következik be. Edward korábban bevallotta útitársának, milyen fájdalmasan érte lánya utála - főleg mivel jogosan védte őt meg az önkényes élettársától. Carter meglepetésként a lánya lakásához viszi őt, amitől Edward dühbe gurul. Mintha visszafordulna az út lényege, az addigi jellemérési folyamat: Edward visszavedlik azzá az arrogáns, önző üzletemberré, aki mindig is volt a kórházi kezelés előtt. "Én ezt szórakozásnak szántam! Ennyi volt! Semmi több!"
Kövezzenek meg, de hatásos fordulatnak találtam a fordulatot, ahogy az egyik főszereplőt utoléri a rák. Virginia épp kicsinosítja magát Carternek, mikor a földön heverve találja férjét. Állapota most fordult kritikusra. Innen már nem a fordulatok, hanem az események tálalása az, ami számít: Edward kibékül a lányával, megismerve időközben született unokáját, megemlékezik Carterról a temetésén - élete legjobbjának nevezve az elhunyt utolsó 3 hónapját.
Epilógusként pedig sokat csesztetett titkára, Matthew elviszi mindkettejük hamvait egy himalájai hegycsúcsra - mivel Edward imádott volna egy ilyen "törvénytelen" nyughelyet.
Még utoljára a hiányosságokról. Először is a következtetés, ahová az egész filozofálás életről és halálról végül kilyukad, semmi újat nem hoz a Nap alá: amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Hiába rémisztő dolog a természetes halál, az még rosszabb, ha eltékozoltad az életed és az esélyt, hogy megtedd mindazt, amit akartál. Még ezt se igazán hibának venném. Inkább csak kényelmesebb ezen a jól bevált állásponton félbehagyni a dilemma boncolgatását.
Kicsit nehezen hiszem el a listán szereplő cselekedetek összeállítását. Elismerem: talán én nem figyeltem elég alaposan, hogy mi minden szerepelt rajta eredetileg. De úgy éreztem, mintha sok napirendi pontot menetközben toldottak volna hozzá a kórházban kifundált vázlathoz. Ezenkívül több pont közhelyes, abszolút nem konkrét dolog is felkerült rá, mint:
Epilógusként pedig sokat csesztetett titkára, Matthew elviszi mindkettejük hamvait egy himalájai hegycsúcsra - mivel Edward imádott volna egy ilyen "törvénytelen" nyughelyet.
Még utoljára a hiányosságokról. Először is a következtetés, ahová az egész filozofálás életről és halálról végül kilyukad, semmi újat nem hoz a Nap alá: amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Hiába rémisztő dolog a természetes halál, az még rosszabb, ha eltékozoltad az életed és az esélyt, hogy megtedd mindazt, amit akartál. Még ezt se igazán hibának venném. Inkább csak kényelmesebb ezen a jól bevált állásponton félbehagyni a dilemma boncolgatását.
Kicsit nehezen hiszem el a listán szereplő cselekedetek összeállítását. Elismerem: talán én nem figyeltem elég alaposan, hogy mi minden szerepelt rajta eredetileg. De úgy éreztem, mintha sok napirendi pontot menetközben toldottak volna hozzá a kórházban kifundált vázlathoz. Ezenkívül több pont közhelyes, abszolút nem konkrét dolog is felkerült rá, mint:
- "látni valami fenségeset."
- "sírásig röhögni."
- "megcsókolni a legszebb lányt a világon."
- "segíteni egy vadidegenen."
Nagyszerű kis komédia az emberélet alkonyáról, mely egyszerre képes megkacagtatni és meggondolkodtatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése