Bad Boys 3. - Mindörökké rosszfiúk

Három hivatkozási alapot rögtön félretessékelnék:

·       Csak örültem annak, hogy a 3. Bad Boys NEM Michael Bay rendezése;

·       Ezért meg se próbálom az előző két részhez hasonlítgatni a Mindörökké Rosszfiúkat;

·       És így nem fogom nosztalgia miatt tagadni sem a film kétségkívül létező hibáit.

Miközben Marcus Burnett nyomozó újdonsült nagyapaként nyugdíjba készül, Mike-ot majdnem megölik a nyílt utcán. Felépülése alatt a rideg drogbáró-özvegy, Isabel egyenként iktatja ki fia, Armando révén az Aretas-kartell egykori leállítóit, az ügyet pedig Mike exbarinő kollégája, Rita vezeti. Csakhogy Mike-nak esze ágában sincs „jó fiúként” pózolni, és főnöke halálával zöld utat kap a nyílt vadászathoz.

Azon dőlt el nálam a film értéke, hogy az akció és humor, a stílus és történet egyensúlya mennyire jön létre. Megfogható egyéniségű, halandó rendőröket akartam látni, akik minden szájkarate mellett is érzik magukon az idő múlását, mégse lesznek önmaguk vánszorgó gúnyrajzai. Érezhető kapocs kösse őket a környezetükhöz, és egy  komoly vészhelyzeten próbálják ésszel is átrágni magukat – olykor önhibáikkal is szembesülve. Az eredmény jobban lekötött, mintsem ahhoz „joga” lett volna.

Will Smith és Martin Lawrence párosa EZZEL a fimmel került egy szintre Mel Gibson és Danny Glover-ével az összes Halálos fegyverből. És bár ez a darab is ígérget ügyetlenül egy 4. részt, trilógiazáró nagy fináléként megállja a helyét. 

Kellett ám vacillálnom a film foghíjain: nem próbál eredeti lenni, a konkrét nyomozómunka kevés szerephez jut, a dramaturgiát (latin boszi zabikölke öldököl, mert nem sejti, ki apuci) pedig maga Marcus nevezi „szappanoperásnak”. Olyan élményt adott a 3. Bad Boys, mint egy másik akcióvígjáték, a 2. Beverly Hills-i zsaru: az energiája, a karakterek jelleme, kémiája, szövege és éles döntéshelyzetben tartása együtt működtették az összképet. 

Nagy kő esett le a szívemről, hogy Rita csapata nemcsak egy feszt hencegő kölyökbagázs voltak, akik kitúrják a műsoridőből a társ nélkül maradt fekete főhőst, mint a Blade: Trinity-ben. Tartozékszagú, de legalább kedvelhető figurák voltak; érdekelt, hogy megmaradnak-e egy-egy bevetésen. Az amúgy szokványos „vén rókák vs. zöldfülűek” észjárás-ellentét is mértékkel volt hangsúlyozva, míg a kapitány halálával kiforr köztük a csapatmunka. 

Nagyobbat kellett nyelnem a szándékosan teleregény-klisékből gyúrt gonoszokon. Isabel-ről üvölt a hagyományos méregszavú boszorka imidzse; hiányoltam, hogy fia utasítgatásán túl az írók nem részletezik azt, ahogyan visszaszerzi férje hajdani helyzetét az alvilágban – mintha Mike lenne a terv egyetlen igazi akadálya a határ két oldalán. 

Armando pedig egy már bosszantóan naiv bosszúcsicska; a tetőpontra békültem csak meg velük, mikor Mike már tudja, kikkel is áll szemben. Ugyanaz a dramaturgia ez, mint a Gemini Man-ben: a nyugdíj felé sodródó profi pisztolyos az ifjú kori másával kerül szembe, akit egy gonosz szülőfigura ellene nevelt. Mondjuk ez annál már azért egy fokkal szebb kivitelű...

Kulcspontnak tűnt nekem hármójuk között az, ahogy Mike végül mégis Marcus „lelkére hatni”–filozófiája mellett dönt – holott eltökélte, hogy kinyírja a saját fiát. Tudatosan hat Armando tőle örökölt természetére, közben tűri az ütlegét: hagyja, hogy ő döntsön, felnőtt férfiként. Ezért tudtam elfogadni az utolsó jelenetet is, mikor meglátogatja Armandót a sitten, bizonyítva, hogy nem érdemelt volna halált. Bevitte, a rendszer jogos szigorára bízta, és mindezzel együtt sem hagyta teljesen sorsára. 

Bízom benne, hogy a "For Life" megmarad a Bad Boys ütős, kellően szerethető lezárásának, és nem próbálnak egy megfáradt 4. részt kicsikarni (itt is). Az ilyen kései nosztalgiafolytatások Hollywood számos (elviekben) „kasszasiker-mágnes” sablonja közé tartoznak: ebből kaptam jófélét (Mad Max – Fury Road, Jurassic Word, Star Trek into Darkness) és bénát is (Jurassic World 2. – Bukott birodalom, Indiana Jones és a kristálykoponya királysága), mára már viszont unom őket. Legyen a Bad Boys For Life egy korszak zárása, ahol az akciófilmek végre eredetibbek, élvezhetően komolyabbak és okosabb történetűek lehetnek!

Ez a darab még épphogy átjutott a "Megfelelt"–határvonalon.

Star Wars Epizód IX. - Skywalker kora

A Skywalker kora Jeffrey Jacob Abrams „lehetetlen küldetése”. Motortalan és iránytalan egyszerre; túl vagdalt és túl vagdalkozó, de nem elég összefüggő és átgondolt. Végig az az ember érzése, mintha a film a saját teremtői ellen harcolna, azok összes hibáját és romlottságát próbálja kompenzálni, miközben újabb hibás döntésekkel bombázzák porig. 

Még a szó szerinti címe („Skywalker felemelkedése”) is puszta reklámpóz: a Skywalker–legenda maradékával szöszmötöl, ami Rian Johnson bozótirtása után még előszedhető maradt, és a végén sikerül akkora fityiszt mutatnia a névnek, ami iróniából ad jelest a Disney-Star Wars-nak.

1 évvel Luke Skywalker halála után járunk. A Leia vezette ellenállás megtudja, hogy Palpatine-t a Sith-ek szolgái zombiszerű roncsként visszahozták az életbe. A bukott császár felajánlja Kylo Ren-nek a Végső Rendet, az Első Rendnél ezerszer pusztítóbb kozmoflottát, amit titokban gyűjtetett, míg Snoke, az ő kis lombikavatárja nyíltan terrorizálta az Új Köztársaságot. 

Rey közben a régi-új bagázzsal Palpatine rejtekbolygója, az Exegol után nyomoz,  útközben viszont komoly csapás éri: nemcsak Leiát, a mentorát veszíti el, de megtudja, hogy „senkiknek” hitt szülei közül az egyik Darth Sidious tulajdon vére volt.

 

A VII. Epizód híveként írom: ez a filmhármas nagy egészként egy kupleráj. A VIII.-nak konkrétan sikerült a Föld legkedveltebb űrmeséjét divatpolitikai platformmá silányítania, lerombolva a régi hősöket, összehányva az újakat, rátaposva az epizódok alkotta saga-gerinc minden morális üzenetére.

Pont a lényeg maradt ki már megint: egy szellemiségében is koherens sztoriláncot kalapálni, mely átível az immár tripla trilógia egészén, és új mondanivalót tesz hozzá Anakin és Luke történeteihez, anélkül, hogy azokat felülírná –  újra. De a The Rise Of Skywalker épphogy egy sokrészes eposz „nagy fináléjaként” állja meg a legkevésbé a helyét.

Ha pl. A Bosszúállók: Végjátékot nézem, amely még több karakterrel és régi-új cselekményszállal zsonglőrködött, a különbség ég és föld (mondja ezt az, aki lehúzta a legtöbb MCU-produkciót!). Ott egyetlen rész alig 2 órája már elég volt ahhoz, hogy egy kiérlelt, erős körvonalú dráma adjon igazi katarzist az elvárt kulcsínparádéhoz. 

Nem bűzlött az izzadtságszagtól, mint ez az alkotás. Kapkod, utólag szépít/másít meg dolgokat a többi részből, csóró módon próbálja megint csikizni a nosztalgia iránti vonzalmunkat – holott értelmes egésszé sem tud összeállni.

Csúnyán elbánt Abrams-szel Kathleen Kennedy és vezetése mindaz alapján, amit a forgatás körülményeiről hallottam alternatív hírportálokon. Érthető, hogy a rendezőt most szorosabban akarták ellenőrizni, mint Az Ébredő Erő-nél, hisz az új projekt 4-5 embert próbáló feladatot rótt rá egyszerre:

1. Retusálni Johnson legközutáltabb alkotói döntéseit, amennyire csak lehet;
2. Értelmes szálat ollózni az elhunyt Carrie Fisher-ről, az addig föl nem használt forgatási anyagból;
3. Hatalmas végső csatát feltornyozni, a világos és sötét oldal ifjú bajnokaival az élen;
4. Próbálni valami frisset adni az óriási fantáziauniverzumhoz,
5. Kikerekíteni a mindazt a kánont, ami eddig „Star Wars” néven meglátta a napvilágot. 

Minden arra vall, hogy a főnökség önhittsége lőtte tüdőn a stáb és a színészek erőfeszítéseit. Végig ordít, mennyire kicentizett és mesterkélt az egész: ki mennyi időt kaphat (pl. az általam utált Rose Tico szerepét alaposan megnyírbálták), a mindenkinek való megfelelési kényszer, átírások és extra utómunkálatok sora, még alig pár héttel a premier előtt is.

Állandó felülbírálgatást sugall a lendületakasztó vágás, az érdektelen és zavaros dramaturgia, a banális és többször tyúkeszű sztorimegoldások. Az idő haladtával Abrams és egyre több munkatársa nyílnak meg az akkori munkaviszonyokról, mondván: alig ismertek rá arra, ami végülis a mozikban kötött ki...! 

Ellenezték pl. a hírhedt „Reylo”-csókot Rey és Ben Solo között, amit nem is értem, hogy képzeltek Kennedy-ék. Palpatine behozása állítólag magától az elnökasszonytól származott: ha igen, aligha érdekelte, hogy ezzel semmissé teszi Darth Vader önfeláldozását A Jedi visszatér-ben. Abrams eredeti vágatát aligha fogjuk már látni, és kétlem, hogy a rajongókat még különösebben izgatja egy tűrhetőbb befejezés. Szégyen: a „tűrhetőbb” a legjobb, amit egyáltalán remélhetünk ezen a ponton… 

Egymás hegyén–hátán hömpölyögnek a hibák, hézagok és hibás elképzelések, és nem mind írható Az Utolsó Jedik számlájára. A rajongók már ízekre tépték a film tartalmát, így inkább csak rangsorolnám a 10 szerinem legnagyobb baromságot a Skywalker korából:

• 10.)  A klisé ereklyevadászat a Sith-tőr körül, hogy eltaláljanak az Exegolra.
• 9.)    Leia halála, mert az Erőben eggyé olvad fiával, mikor Rey ledöfi.
• 8.)    Kylo Ren halála, mikor átadja életerejét az épp hulla Rey-nek.
• 7.)    Han Solo mint élő emlék, á lá Batman V Superman Kent-papája. 
• 6.)    A már említett Reylo-smaci.
• 5.)   A 2. Halálcsillag egy böhöm része. Teljes szétrobbanás után maradt 1 darabban, pont eltalált egy közeli bolygót, és a légkörén át földet érve is egyben maradt! (JJ, mi a véres frászt műveltetek...?!)
• 4.)    Már csillagrombolóknak is van bolygókat szétrobbantó halálsugara!
• 3.)    Finnék lovakon lovagolnak a csillagrombolókkal teli csatába!
• 2.)  A nagy Darth Sidious már puszta kézzel le-villám-csap űrhajókat az égen!
• 1.)    de aztán a saját, le nem álló villámszórásától robban szét örökre!

Szomorú szégyen, hogy a Disney-Lucasfilm-bagázs nem engedte végül elmélyíteni az új központi triót, elősorban Miss Rey Palpatine-t. Bizony: ide lyukadtunk ki. Miután Johnson elbarmolta a lehetőségét, hogy Rey esetleg Skywalker-rokon, nem sok más magyarázat kínálkozott arra, hogy mitől olyan iszonyú Erő-profi az egykori roncsvadász. Mondjuk egy fokkal így is jobb a "senki szülei elcserélték őt piára"-elméletnél, de... na mindegy...

 

Végső harca Sidious-szal ki sem látszott a logikai bukfencekből, így esélyem nem volt izgulni a végkimenetelért. Még úgy se, hogy a 9 rész összes nagy Jedi-jének hangja visszhangzik, mert ráruházzák hatalmukat. Úgy hírlik, hogy Abrams fizikai valójukban is meg akarta jeleníteni az Erő-szellemüket, ahogy Luke-ét, de ez a tetszetős gondolat végül vágóhídon végezte. 

Soha nem vetkőzheti már le a figura azt a benyomást, hogy Kennedy-ék érdemtelenül rátestálták mindazt az erényt, amit a Skywalker-ikrekből direkt és cinikus módon kilopdostak. Luke pályaeleji ártatlansága, türelmetlensége és újra megtalált önzetlensége, Leia bátorsága, kitartása és lelki ereje. Pedig Daisy Ridley játékán most érezni a szeretetet, amivel Rey gondol Leiára és Luke-ra: a velük való szóváltás hangneme a kevés dolog egyike, amit szerintem sikerült jól kifejezni ebben a nagy kupiban.

A többi szereplő igazából csak téblábol és sodródik a cselekmény csapongásával. Finn és Poe barátsága 5 perc alatt tündökölni tudott a VII. részben, de a VIII. és IX. együtt se tudta ezt újra megidézni: fogam csikorgattam a legelején, ahogy Rey-jel hármasban veszekednek a semmin. A többi mellékszereplőt, ismerőst/nem ismerőst meg egyből elfelejtettem, amint kisétáltam az ajtón. 

Nem csodálom, hogy szegény Abrams-nek már nem maradt rá energiája, hogy legalább azt hihetőbbé gyúrja, ami egyáltalán okot adhat "folytatásokra" a VI. Epizód után: Leia fia felnőtt, de a sötét oldalra állt. Kylo Ren megmaradt Disney-meseszerű rosszfiúnak: azért lett népirtó és apja gyilkosa, mert Palpatine Sith-hangokat küldött a fejébe. Ja: és mert Luke egy törtlátomás miatt majdnem levágta. Összeomlott a karakter, mielőtt tisztességesen felépülhetett volna, és erre 3 film bénázásai után már legyinteni se tudtam. (Ahogy arra se, mikor átgázol a sose-kiaknázott Ren Lovagjain.) 

Legfájóbb talán az nekem, hogy a VII. Epizód nagy ígéreteiből jóformán semmit nem váltottak be végül. Mi több: potyára rúgták föl Lucas '83-as happy end-jét, miután rátették a kezüket a legendára. Egy család tragikus sorsa immár sose nyerhetett feloldozást, egy civilizációt tönkretevő zsarnok átka "sosem tűnt el igazán", és a fő vérvonal Ben Solo-val örökre kihalt. 

Rey ugyan Skywalker-nek nevezi magát a végén, de ez kétélű gesztus. Be is inthet vele a szörnyeteg nagyapja emlékének, de amikor egy film ilyen mértékig nem figyel önmagára, ennyire nem tud bensőségessé válni a közönségének, akkor egy ilyen nüansz könnyen fordítva sülhet el. Lám-lám! Nem elég, hogy az Erővel agyonhízlalt "(Fény)Sugár" Sidious-seed lett, utoljára még jól le is szkájvókerezik…!

Legjobban a zárás igyekszik tisztelegni a maga furcsa módján múlt előtt. Rey Luke és Leia fénykardját is használta Sidious ellen, de nem tartja meg őket, hanem a Tatuinon, a Lars-farm romjainál eltemeti őket. Ez egyfelől irritált, mert hisz egy fegyver is lehet világtörténelmi ereklye, a világörökség része - ráadásul mindkettő egy-egy Rey által becsült, hős tanítóé volt... Másrészt, azt hiszem, így biztosan nem mutogatják majd, mint holmi bizsukat, ööö, nem fordíthatják őket rossz célokra, ööö, és az egymás mellett álló szellem-ikerpár is mintha helyeselné ezt, ööö... 

Milyen pecséttel búcsúzzak tehát a vélhetően utolsó Star Wars Epizódtól? Legendás fináléként azonnal rávágnám az Egyest: egyáltalán nem érezni belőle 9 film együttes, monumentális drámai erejét, és vajmi keveset korrigál közvetlen elődje baklövésein. Egymagában se sokkal jobb: a történet romhalmaz, a szereplők és drámájuk meg se közelíti azt, amin az eredeti bagázs keresztülment. 

Ugyanakkor most nincs az az erős femináci-méregfelhő a levegőben, nem kívántam az arrogáns "jóarcok" halálát, és megbékített utoljára még együtt látnom Luke-ot meg a testvérét. Akkor miért érzem úgy, mintha ugyanott lennénk, mint 2015-ben? Vagy igazából... mint 2004-ben? Mert nem üzent semmi újat nekünk mindaz, ami e dátumok után jött "Csillag Háborúk" címszó alatt. 

Tavaly végére már megedződtem nagy nevű filmcsokrok elreklámosítása ellen, így nem csalódtam akkorát az Epizód IX.-ben, mint hittem, hogy fogok. Ami a moziban debütált, sehol nem volt ahhoz képest, ami lehetett volna, mégis elég lett ahhoz, hogy legalább utálkozás nélkül mondjak búcsút az időskori Luke-nak, Hannak és Leiának. Az Erő nyugosztalja őket...!

A Skywalker korára egy 2/5-öt adok.