900. BEJEGYZÉS -- Top-10 legjobb Batman-film

 

"Ha megéred a 900 éves kort, te se nézel ki jobban."
 
 
 

„A Denevérember” az egyéni tenni akarás megtestesülése. Megszemélyesített eszménykép: a halandó polgár saját és mások félelmeit a bűnözők ellen fordítja, akik pont ezeken, illetve az embert elvileg védő törvény foghíjain, romlott állapotán élősködnek. „Bat-man” alakja az egyén vészmegoldása: önmagát afféle különleges polgárőrként, modern lovagként felvértezi, és önerőből, önkéntes bíróként orvosolja a rendszer hibáit – még elfogadható erkölcsi határon belül, a rendszer még „jó” részének hátszelével. Ettől vonzó maga az elgondolás; erre jön az a jellemárnyalás, amit polgári énje, Bruce Wayne kap az ilyen-olyan szerzőktől.
 
Harmadévszázad, több tucat feldolgozás és számtalan netes toplista után gondoltam: ideje nekem is összeütni egy rangsort. Batman a kedvenc álruhás akcióhősöm a mozi világából, így gondoltam, 900. bejegyzésnek ez mutatós mérföldkavics lenne.
 
Két dolgot előrebocsátanék:

1. Mindegyik felhozott példa értékesebb nekem, mint Tim Burton Batman-e: az abban hozott áttörést, hogy igazolta a karakterhez méltó sötét hangvételt a nagyvásznon. De – már bocsi azoktól, akiknek ez a kedvenc változata – mint önálló történet korántsem rendkívüli vagy elmés (a folytatásairól nem is szólva).
   
2. Senkit se lepjen meg, hogy a rajzfilmek túlsúlyban lesznek a listán: forgatókönyv- és karakterírás terén a Warner mindig is jobban mert kockáztatni a rajzolt, mintsem az élőszereplős daraboknál.

 
„HIT IT!”
 
 
 

10.

Batman: A Vörös Sisak mögött

 
Batman legutáltabb segédjét a képregényekből összegyúrták az egyik legkevésbé ismert, huszadrangú ellenfelével… egy ütős egyszeri nemezissé. Ahogy A sötét lovag főszereplői, itt is minden úgymond „szuperhős” és „-gonosz” egy nagy erkölcsi diagramot alkot, melyen ki-ki mennyire radikális céljaiban és módszereiben, és keresik is a szövetséget egymással a másik ellen. Egyik végén a szabály nélküli gyilkos Joker, a másikon pedig az erkölcsös Batman, illetve a „jól sikerült” neveltje, Éjszárny; középen pedig maga a címszereplő antihős, a köztes állapot bűnöző és bűnüldöző között.
 
Ez a morális skála fűszerezte meg nekem Jason Todd bosszútörténetét, hogy végig lekössön a kimenetele. Remek a film tetőpontján a halk, feszült és fajsúlyos vita mester és bukott tanítványa között: Joker – Jason és száz másik vétlen ember hóhéra – miért élhet tovább egy emberileg ennyi nulla veszedelem, ha semmilyen hatóság /intézmény nem bírja megbüntetni? Nincs egyértelmű válasz, a film a nézőre bízza, melyikük áll közelebb a jó felfogáshoz: a mester vagy a tanítvány.
 
 

9.

Batman-en Túl: Joker visszatér

 
Itt most bejátszik kicsit az is, hogy én anno néztem a DCAU TV-sorozatok zömét, köztük a több évtizeddel a jövőben játszódó Batman Beyond-ot, melyben direkt sose szerepelt Batman hivatalosan „fő” nemezise. A Return of the Jedi Joker Mark Hamill jutalomjátéka: Joker-e éppoly energikus és szórakoztató, mint a The Animated Series-ben, de még tovább merészkedhet tetteiben, mint korábban bármikor.
 
Ravaszul tudtak a készítők felrúgni néhány nézőkímélő szabályt a 90-es évekből, amik egy idő után kiszámíthatóvá tették nekem a sorozatrészek sémáját. A gyerekbarát PG-besorolás dacára itt igenis van halál: nemcsak kiderül, hogyan múlt ki a TAS-féle Joker, szadistábbra is lehetett szabni a karaktert, mint ahogy az Animációs Univerzumban addig megengedett volt.
 
Terry McGinnis figurája nekem már a sorozatban bizonyította: méltó utód és munkatárs Kevin Conroy Bruce Wayne-je mellett, akivel temérdek okos párbeszéde volt. Itt hihetően ér el 2 sorsfordító dolgot is, ami detektívzseni elődjének sose sikerült a DCAU idővonalában:

1. pszichológiailag fegyverzi és győzi le azt a „főgonoszt”, aki az eredeti Batman-nek mindenki másnál több kárt okozott;
   
2. azzal, hogy a testileg irányított Tim Drake életét és tudatát is megmenti, közvetve új esélyt ad a rég széthullott „Denevér-családnak”, hogy újra összejöjjenek. Nem „ex-szuperhősökként”, hanem mint idős emberek, egy élet küzdelmei és leckéi után. Ez teszi a befejezést őszintén megragadóvá és emberivé.
   

 
 
 

8.

Batman: A hosszú Halloween 2. rész

 
Az egyik legtartalmasabb krimi-rajzfilm, amire vissza tudok emlékezni, a Batman: The Long Halloween. Ugyan nem érzem egyformán erősnek mindkét részét, de a története végig megtartotta a figyelmemet: Kétarc születése, a Holiday-gyilkos rejtélye, plusz a fogyatkozó Falcone–bűncsalád bukása – meg bónuszként az is, miként kapcsolódik mindehhez Selina Kyle, alias a Macskanő.
 
Imádom, ha úgy tudnak levezetni és dramatizálni egy krimit, hogy az se nem untató, se nem patetikus: felnőtt emberek döntései vonják logikusan maguk után az addig érvényes szabályok összeomlását. Üdítő a sok világmegmentős filmszemét után, hogy a főhős itt hihetően vall kudarcot egy reális céllal: Gotham City érezhetően megváltozott, a maffiakornak vége, de ezt épp a főhős által elítélt erők, a „szupergonoszok” hozták el, nem az ő és elődei által képviselt jóakarat.
 
A Dent-házaspár pedig az egyik legtragikusabb románcot kapta, amit a DC valaha prezentált: percig sem érzelgős, az elhangzó tények és a Kétarc mentális hasadásának percei magukért beszélnek. Konkrétan Gilda elbeszélése annyira megmaradt bennem a film után, hogy egész nap azon spekuláltam, mihez kezdhet valaki az ő helyében: örömtelen vérbosszúja véget ért, szívéből és életéből pedig – immár másodszor – csak hamvak maradtak.
 
 
 

7.

Batman: A rém álarca

 
Anekdota, hogy ez a „Batman Begins előtti Batman Begins”, vagyis az 1. mozis nekifutás az eredettörténetet elmesélni: hogyan lett a bűn ellen felesküdő fiatalemberből nyomozó-harcos. Persze itt még a keretet Bruce közös élete adja első szerelmével, Andrea-val, de a gondolat, hogy álcája direkt rettegést vigyen célpontjai szívébe, már fajsúlyos történetelem. A Rém Batman egyik első sötét tükörképe, aki vállalja az élet kioltását; különösen tetszett, hogy mikor gyilkosságait Batman-re kenik, a menekülés eszébe vési, hogy ő is törvényen kívüli – bármik is a céljai vagy eszközei.
 
Ismét egy női bosszúálló sorozatgyilkos körüli rejtély; Gilda indítékához képest Andrea-é kevésbé kidolgozott, a történet mégis letisztultabb itt, kisebb játékidőben kell mozgatni kevesebb szereplőt, mégse bagatellizál vagy veszi félvállról magát a film. Míg a TLH 2. részében a kosztümös rosszak és maga Bruce is olyan kétdimenziósak maradtak nekem, Kevin Conroy Bruce-a elsőtől utolsó percig lüktet: a csak hangalakítást adó Batman-ek közül nekem (is) máig ő a kedvencem. Mark Hamill Joker-hangját meg azóta is utánozták próbálták több feldolgozásban is…
 
 

6.

A sötét lovag: Felemelkedés

 
Többször mondták már nekem, hogy túl elnéző vagyok ezzel a filmmel, csak mert kedvenc rendezőm és trilógiám tartozéka. Legtöbbször az időütemezési gondjait hozzák föl: 1 Gyűrűk Ura-rajongótól sem láttam/hallottam panaszt ugyanerre A király visszatérnél! Grandiózus, összetett, átélhető, de még hihető kivitelű, sorsdöntő eposzt vártam és kaptam a The Dark Knight Rises-től, ami kerek, tisztes lezárást ad Bruce Wayne életszakaszának Batman-ként.
 
A főszereplőket egy kivétellel mind kedveltem, jót és rosszat, régit és újat is – Jonathan és Christopher Nolan még a mellékes karaktereket is ügyesen mozgatták. Anne Hathaway Selina Kyle-ja egyedül és Christian Bale Bruce-ával párban is mutatós, és bár a film románc helyett a társulásukra figyel, 10 éve már a 4. egészestés rajzfilmben találom Kyle-t Bruce egyetlen igazi párjaként. Ez nem lehet véletlen…
 
Tom Hardy Bane-jét az összes jelentében imádtam: nálam bármikor veri a marveles Thanos-t, mint egy világ sorsát beteljesítő hadúr-féleség – mindegy, hogy az a világ egy város vagy akár az egész univerzum-e! Izgalmas volt látnom, ahogy Bane, mint afféle modern hadvezér igazi vesztegzárat épít ki és tart fenn egy mai, sokmilliós nagyváros körül, és igaznak éreztem a film képét arról, hogy egy merev kapitalista rendszer megdőlését mennyire kész a kisember üdvözölni – bármi is jöjjön helyette.
 
 
 
 

5.

A sötét lovag visszatér 2. rész

 
Hiába vonzó a figura klasszikus, a bajba jutottakat megmentő hős portréja, Superman-t mint elgondolást A sötét lovag visszatér 2. része értelmezte nekem a legőszintébben. Ha az eredetet és az összes ideológiai körítést lehámozzuk, ez a leglogikusabb, hogy mi lenne az Acélember a mai világban: a Washington-központú politikai hatalom titkos fegyvere, elit szuperkatonája – gyakorlatilag egy Antikrisztus. Ez ízesítette meg úgy a párbajt közte és a rendfenntartóvá előlépő Batman között.
 
Ez már a 2. Joker-halál, ami a listámon előkerül: miután az eddigi legmagasabb áldozati mutatóit kapta a filmben, ez a szintén már koros Joker is a végső harci heccre áhítozik örök ellenfelével, akit még utoljára porig aláz, mielőtt megdögölne. Ebben a szálban is végig tetten értem a társadalomkritikát: a „civilizált” orvosok és nézők hiszékenysége enged szabadjára egy okos szörnyeteget, aki élvezi, murisnak fogja föl az emberek nyílt halálba küldését.
 
Különösen a Rises után érdekes volt látnom ezt a változatát annak, ahogy Bruce immár végső búcsút vesz kettős életétől: itt is megrendezi saját temetését, de nem a „normális” életbe tér meg, hanem a föld alá, önbíráskodók új nemzedékét kiképezve. Nem tudok dönteni, melyik befejezés tetszik-e jobban, a humanizált vagy a radikálisabb, de mindkettő után teljesnek és eposzinak éreztem az élettörténet lezárását.

 
 
 
 

4.

A sötét lovag visszatér 1. rész

 
Szerencsétlen időzítés volt a Felemelkedéssel egyazon évben kiadniuk e 2 részes mű 1. részét, hisz emez egyenes adaptációja annak a képregénynek, mely a Rises egyik forrásműve volt. Sejtem, hogy ez a 3. nolan-i film ellen dolgozhatott: egyeseknek úgy tűnhetett, hogy a rajzfilm a „hívebb”, letisztultabb feldolgozása Frank Miller négyrészes képregényének – egy olyan Wayne-nel a középpontban, akinél korban azért indokoltabb visszavonulni.
 
Peter Weller hangja hihetetlenül erős egy már idős, de még töretlen küzdőszellemű Batman-hez: szuper lelkesítő, ahogy mint valami nyugdíjas Rocky Balboa, visszatér a ringbe, és egy bandavezért lenyomva már tömegbázisra tesz szert, formálja a rideg, reményvesztett Gotham életét. Magán érzi az ember nemcsak az ütések, de a döntések, sőt az azokhoz vezető életérzések súlyát is: a visszatérő önbíráskodó tettei rezonálnak az utca emberével, példát mutat nekik a maguk és környezetük megvédésére.
 
Az 1. rész cliffhanger (nyitva hagyott) zárása pedig legalább olyan hatásos, mint a listám következő tagjának zárójelenete.
 
 

3.

Batman: Kezdődik

 
Ra’s al Ghul volt nekem mindig is Batman igazi „fő” nemezise a The Animated Series-ben, ezért még így, valószerűbbre formálva őt is örültem, hogy Ra’s a nolan-i trilógia világában az első számú sorsformáló tényező. Batman mentoraként és módszerének forrásaként sokat izmosított az eredettörténeten: ez az egyik leglelkesítőbb filmes példázat számomra arról, ahogy egy romlott világgal haragban álló ember célt akar keresni és találni az életének.
 
Ez a reboot – az első szuperhős-széria-reboot – legalább olyan mérföldkő Batman mozis pályafutásán, mint a ’89-es mű: a már elcsépelt szülőhalál és bosszú motivációkat egy jóval komplexebb, tudatos pszichológiai folyamat eredményévé teszi. A számtalan nagyon okos húzás egyike volt Nolan-től átvennie a ’78-as Superman szerkezetét, hogy a főhős jellemérése kellő időt kapjon: a fél film a kialakulásé, másik fele pedig az első nagy krízis kibontakozása.
 
Kalandfilmként a Batman Begins első osztályú darab: az összes színészi játék benne profi, a szereplők érdekesek, párbeszédeik okosak, a fölvetett problémák gondolat-provokatívok. Állandó az események lendülete, szellemes humorral fűszerezve; ösztönzőleg hat az emberre az utazás, hogy miként válhat egy egyszerű emberből olyan eleven jelkép/legenda, mint a Denevérember.
 
 
 
 
 
 

2.

Batman: A hosszú Halloween 1. rész

 
Úgy vélem, e feldolgozás fejezi ki legjobban, milyen szoros szálakkal ágyazódik egy komoly bűnszervezet a város struktúrájába: hagyománya, tekintélye, támogatói, lekötelezettjei vannak minden poszton, ezért olyan nehéz kivájni a büntetőjog eszközeivel. Teljesen ésszerű, milyen pozíciójú valakik mernének ez ellen összefogni: egy fehér hollónak számító gerinces ügyész, a talán egyetlen NEM lefizetett rendőrtiszt és egy önmagával is szigorú önbíráskodó. Tökéletes kezdőfelállás.
 
Minden ízében detektívregény ez: Gotham igazi időn kívüli, csak a felszínén „kulturált”, közömbös betonbörtön; a nagy játszma résztvevői is egyszerűen felnőtt férfiak, akiknek a „munkájuk” az életük. Meglepett, mennyire finoman kidolgozott gazember Carmine Falcone; a Begins mellékes rosszfiúja itt az alvilág mindenható keresztapája, akit személyes szál fűz a Wayne-ekhez. Ezt szeretem úgy A hosszú Halloween rajzfilmben: Wayne a Nolan-átiratban inkább csak beleszületett Gotham-be, itt viszont menthetetlenül, civilben és álarcban is a város darabkája, fogaskereke.
 
A Holiday-bűnügy is végig érdekfeszítő volt; Alberto Falcone halála pedig tökéletes lezárás az 1. résznek, és fordulópont Batman számvetésében is, hogy mivé kell fejlődnie a céljához. Erről az útról siklunk ki szerintem a 2. rész elején, amíg Bruce a kosztümös gonoszok közt időzik, de ez mellékes.
 
 
 

1.

A sötét lovag

 
A Város maga a civilizáció, mely fölött egy bizonyos elvszabályzat mentén meg kell szerezni az irányítást. Így áll hozzá Batman és kortársai harcához mind a The Long Halloween, mint a részben az alapján készült The Dark Knight – noha Heath Ledger Joker-e épp az irányítás, a „rend” kiiktatására törekszik egész lényével.
 
Hova dicsérjem még ezt a mára kultikussá vált remekművet? Ez a film, minden hype-jával és diadalával inspirált engem arra, hogy felemás műveltségem mellett is blogot indítsak, mint Isten tudja, hány másik filmrajongó. Tökéletesen lett összerakva, működtetve, dramatizálva és eljátszva: eredeti nyelven valóban „varázslat” végigkövetni ezt a 2 és fél órát, ahogy a DVD borítója hirdeti. A Batman-képregények szűkebb világának legismertebb férfiúi feszülnek össze, tökéletes egyensúlyban hatva egymás sorsára, olyan mértékű moralizálással, amit a műfajban egy korábbi film se vállalt be.
 
 
 
 

0.

Joker 

 
Hadd csaljak már egy ici-picit…!   :D  
 

Todd Phillips tavalyelőtti üstököse NEM „Batman-mozi” – bár elvileg az ő valóságában játszódna. Ez a mi mai korunk, hiába datálták a 80-as évekre. Se adaptációs-szabályok, se tapintat, se a „modern” világ „tisztelete”: a Joker nyers, púder nélküli kritikát mond; áh; ORDÍT „az átlagról”, az „ártatlan civilről”, akiből a társadalom áll – egyenest a képébe! Egyszerűen részegítő ennek a filmnek a „modortalan” őszintesége!

 Mert itt Batman létrejöttének nem lenne igazi erkölcsi alapja: a Wayne-ek a szuper gazdag elit, a piramis teteje. Mi meg nem. Arthur Fleck története lepel alatt beismer valamit, ahová a nolani trilógia 3 film alatt jut el gondolati síkon: a mai pénzvilág, a „polgári élet” alapból ellentétre épül! Már nem az a valóság, hogy az emberért kiépült, „civilizált” világ hibáiból él a bűnözés: maga a rendszer – törvények, médiák, hivatalok, celebek, „szaktekintélyek”, stb. – egésze az igazi „szuper gonosz.” Csak ez a „nemezis” nem(csak) erőszakkal harcol a „főhős” ellen, hanem főleg úgy, hogy életfogytig formálja, betagoztatja, elemberteleníti őt.

 

Miért i

 

Joaquin Phoenix sem csak azért a kedvencem a szerepben, mert most épp ő a legújabb Joker-divat modellje. Alakításában ott az örökké hazug világ összes terhe, a kisember tragédiája. Fenomenális Arthur anyagi-szellemi megroppanásának a folyamata, melynek katarzisán az emberi, de hamis létű „senki” örökre eltűnik, és egy embertelen „valakijévé” születik újjá.

 

 
Nos… ennyi lett volna: az én listaváltozatom a 10 legjobb Batman-produkcióról. Annyira része már a popkultúrának ez a legendás figura, hogy addig lehet újabb Denevérember-filmre számítani, amíg egyáltalán létezik a mozi. Mindegyik változat kicsit más-más aspektusára fókuszál, de a lényege minden szerzőnél ugyanaz marad: az ember akarata legyőzi a félelmet, hogy a félelemmel visszaélők ellen fordítsa, a jó emberek megóvásáért.