Hiába volt világos a műfaja és célkitűzése, egyszerűen sose tudta megragadni
a Free
Guy sem a szívemet, sem a képzeletemet. Ryan Reynolds, a film abszolút tolóerejének általában jó
a humorérzéke, és az alakítása is a helyén van itt Guy, a mindig kék inges programemberke
szerepében. De a vígjáték-jelleg túlhangsúlyozása miatt a karakter, mindaz, ami vele
és körülötte történik, plusz a mi valóságunk metaforájául szolgáló kiberpanoráma
is csupán egy kifáradt hollywood-i sablon részelemei maradnak, amiből nem érződik át a tét.
Szóval Guy önfeledten éli a maga imádott kis életét bankalkalmazottként Free City-ben, ahol látszólag minden szupi-szuper. Fogalma sincs róla, hogy ő, legjobb barátja, Buddy és a város egésze csak egy nagy komputerszimuláció részei, ahová időnként a való
világból játékosok érkeznek küldetéseket végrehajtani. Mikor életébe betéved a rejtélyes Molotov Girl, Guy kilép az addigi szűk, de kényelmes világképéből. Közben a játékot gyártó cég dilis-gonosz főnöke már a Free City 2-t
készül piacra dobni, az első verzió – és vele együtt Guy – törlésével, és csak
a játékot létrehozó 2 fiatal tudja ezt valahogy megakadályozni.
Vannak
témák, amiktől most már pardon nélkül komoly témakörüljárást várok el, nem
„szatirikus” vagy „könnyed kis vígjátékba” csomagolt, cukormázas köntöst! Vonzereje nem volt számomra a tálalásnak, közel sem olyannyira poénos vagy fiatalos ez a produkció, mint amilyennek hiszi magát. Egy fél életen át néztem és láttam jobb kiadásban ilyen történettípusú filmeket, mint a Free Guy: teljesen hidegen hagyott az összes iparági vagy popkultúrabeli utalás, és alaphangon mesterkéltnek találtam Shawn Levy rendezését, a dialógusokat, a hamis látványvilágot,
az egydimenziós faszereplőket a valóságban és a játék világában egyaránt - nem beszélve a tompa, primitív drámázásáról, ami a cselekményt próbálná hajtani. Taika Waititi dilis-gonosz
cégvezetőjét konkrétan ólommal szórnám tele minden másodperc során, melyben látnom vagy hallgatnom kellett őt.
Hányszor, hány műfaj hány filmje után is akarták ilyen gyermetegül szánkba rágni a tanulságot, hogy az egyén merje fölfedezni önmagát és a világot? Hogy a modern élet sémái és normamintái helyett legyen saját egyéniségünk? Száz? Ezer? Nem tudok félrenézni a sok értékes gondolat és ígéretes drámahelyzet
láttán, amiket a Free Guy-ban csak dísznek van mutogatva, hogy okosabbnak tűnjön. Oké: látványos görbe tükröt tart
a néző elé, hogy milyen egysíkú, mesterkélt az úgymond „normális élet”, amiben élünk – egész addig a pontig, hogy a nyílt bűnözésre már nem is reagálnak a lakosok maguk
körül. De ez így édeskevés: csak ez az alapszituból kiolvasható üzenet működik, a sok utalás, hangos akció, olcsó lelkizés és poénkodás erőlködő és tettetett maradt számomra az egész.
Bármennyit is kapargat össze a The Lego-movie, Truman
Show, They live! Matrix stb. tudatprovokatív témáiból, attól még súlytalan, hamiskás, az érett hangvételtől szánt szándékkal visszatartott műmese maradt a szememben a Free Guy. Végig a stúdióterméket láttam benne, nem egy igazi, szellemesen muris, megérinteni és meggondolkodtatni is képes történetet. Buzgón utal és mutogat a mi mai valóságunkra, ironikus módon mégse vállal
kockázatot velük, hogy valami tényleg érdekes, eredeti és egyéni dolog bontakozhasson
ki belőle - amit elvileg a főhős is megtanul kihozni magából.
2/5-öt adok rá.
Gyönge filmnek tartom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése