Vén (Idő)

 

Kedves Manoj! 

Én becsülöm, hogy nem akarja feladni, 

és évtizedekkel a Hatodik érzék után is kitartóan próbálkozik. 

De nem gondolja, hogy a misztikus thriller talán nem az önnek való filmes műfaj? 

Laikusként kritizálni egy embert vagy a munkáját olyan, akár a bumeráng: könnyen a kritizáló fejéhez repülhet vissza a kérdés: „Miért, te talán szakszerűbben csinálnád?” Őszintén nem tudom, mit felelnék. De hogy valaki értelmes véleményt formáljon egy filmről, ahhoz szerintem már elegendő a józan ész és emberismeret, az egyéni benyomások és értékítélet, + az élményadó filmek iránti lelkesedés. Van olyan rendező, aki ennyivel máris összehoz egy ügyes kiskaliberű filmet, mindegy, melyik zsánerben.

 

M. Night Shyamalan thriller-ei valahogy újra és újra elidegenítik a nézőt – szaki vagy amatőr – a vérszegény történeteikkel, a nem létező belső logikával, a két mondatban összefoglalt szereplőkkel és azok sivár szövegeivel, reakcióival. Talán Az esemény a leghírhedtebb ilyen munkája Shyamalan-nak, de az Old is ugyanez a kategória. Az év egyik legterjengősebb elmenyaralóján üdülhettem, mely elejétől végéig dögunalmas, ügyetlenül ködösít, a meditatív atmoszférát pedig a bekómáltsággal keveri össze.

 

Egyetlen erénye az Időnek az alapötlet: egy sziklás partszakaszon gyanús cég nyaraltat egy 4 fős családot és még pár embert, mígnem ráeszmélnek, hogy a hely fiziológiailag gyorsítja az öregedést. Idő az bőven lett volna rá, hogy erre egy erős cselekményt építsenek, majd a szereplők hátterét, jellemét, interakcióit és érzéseit is megtöltsék élettel, hogy rajtuk keresztül mi is átérezzük a drámát és borzalmakat. Ha ott is lebeg ez talán valahol a levegőrészecskék között, sose bírt összeállni bármi szilárddá. A forgatókönyvnél csak Shyamalan jól ismert misztifikáló rendezése rosszabb, ami elvben feszültséget ad, gyakorlatban meg egy nagy adag érzéstelenítő.

 

Siralomvölgy a karakterpaletta: papírvékony, ostoba, érzelmileg lecsonkolt, érdektelen bábuk, akik teljesen hamisan tettetik a páni rettegést az őket körülvevő rémálom közepette. Még a Cappa-család – a daganatos Prisca, férje Guy és két gyerekük –, akikkel a helyszínre érkezünk, olyan semmilyen alakok. A szülők szeme láttára nő föl órák alatt a két gyerekük, és esküszöm: úgy reagálnak rá, mint akik be vannak nyugtatózva! Mintha a teljes színészgárda szétszívta volna magát forgatás előtt, olyanok a reakcióik.

Ez, a fülvéreztető párbeszédek és a gyengus szabályok folytonos felrúgása együttesen vágják gallyra azt a bezártság- és kiszolgáltatottság-érzetet, ami egy épkézláb filmben a félelemfaktor támasza volna. Az egész cselekményben mintha semmi se történne; Shyamalan teljes kudarcot vall benne, hogy személyiséggel lássa el figuráit és magát az alkotását, és ez a súlytalanság már félidőre kiöli az elemi érdeklődést is a nézőből.Az űrlap alja Az álomszerű hangulatvilág nem a megfoghatatlan, transzcendens fenyegetés érzetét kelti, hanem csak minket tesz álmosabbá. Öncélú szerzői túlkapás, akárcsak a rendező azon szokása, hogy időről időre betuszkolja saját cameo-szerepét a filmjébe.

Ettől fárasztóbb „misztikus thriller-t” rég láttam: az Idő egy olyan mértékben álmos, szükségtelen, körvonalazatlan, fárasztó és apátiától üvöltő munka, ami bőszen csapolja le az ember energiakészleteit. Úgy impotens érzelmi, mint értelmi vonalon: egyetlen aspektusával nem kezd semmi érdemit, 1 szervalabdát nem üt le, melyet pedig a témája tárcán kínál. 

 

1/5-öt adok az Oldra. Nem kell elfelejtenem: számomra ez a film maga a megtestesült felejthetőség.