Sebek

Egy new orleans-i csapos felvesz, majd megsasol egy elátkozott okostelefont, ami miatt barátnőjével hamar furcsa rémképeket kezd átélni a valóságban.

Szétuntam magam a koponyámból, ahogy Babak Anvari Sebek-jét végigültem! Rendben van, hogy nem minden direktor 2. rendezése lehet pl. Memento-kaliberű munka, de ez a másik véglet: ilyen szétmosott, emberidegen kómafesztivált tucatszámra találni pl. M. Night Shyamalan művészetében! Végig nulla személyiségek súlytalan ténfergését bámulhatjuk az észrevehetetlenül semmilyen "ijesztgetések" közepette, mígnem már az életkedvünk maradékát is feléljük. 

Will az egyik leg-anti-érdekesebb karakter, akit valaha láttam pszichológiai horrorfilmben: néha iszik, néha beszél a nagy semmiről, néha másokat csitítgat a munkahelyén. Magánélete is kimerül abban, hogy barinőjét, akivel együtt laknak, megcsalja bepiáltan egy hölgybarátjával. Annyira belengi az egész filmet ez a céltalan, bágyadt apátia, hogy az a forgatókönyvet is megfertőzi: a következménytelenség csúcsa, mikor Will egy este a barinőt elmezombult állapotban találja a monitor előtt, és másnap szóba se hozzák a riasztó óment. 

Igazából mondani se tudok sok mindent erről a gáznemű produktumról, úgyhogy rögtön ugrok az összegzéshez. A Sebek egy időrabló baromság, csak így, nyersen! Horror ürügyén céltalanul bedob egy marék rémképet más filmekből, hátha valahogy összeállnak: sebesülések, rémálmok, okkult témák, a valósághatárt átlépő szürreális riadalmak (pl. süllyedés a véres kádba). Semmi értelmük vagy valódi kapcsolódásuk a főszereplő porhintéses lelki zűrjeihez, akit barinője szakításkor teljes joggal nevez üres héjnak - bár én ezt megtoldanám azzal, hogy az egész mű az.

Trehány, agyderogáló vákuum!