Wildling

Ez a Wildling című kisköltségvetésű film Fritz Böhm-től többet ragadott meg számomra a jó horror esszenciájából, mint az idei nagymárkás horrorvackok együttvéve. Sajnos szilárd alkotássá így sem tornázza fel magát, mert hiányzik belőle a kellő fantázia és elhivatottság 

- mintha Annához hasonlóan a művet is injekciózta volna valaki, hogy ne tudjon rendesen érett példánnyá kifejlődni.

A tizenéves Anna egész addigi életét egy erdei házba zárva élte le, ahol nevelőapja rémmesékkel tömte a fejét a Wildling (Vadlény?) nevű szörnyről. Egy nap "apu" öngyilkossági kísérletekor 

Ellen Cooper seriff menti ki onnan, és befogadja, hogy pótolják a lány tudáshiányát a civilizált világról. Ám mikor a folyamat már épp kezdené meghozni gyümölcsét, egyre több baljós jel utal rá, hogy az ál-apa talán mégis jó okkal tartotta elzárva őt...

Maga Anna a film legnagyobb piros pontja, Bel Powley príma alakítást nyújt benne. Ahogy a ráerőszakolt magányból a fénybe araszol, majd eredetének szörnyű titka visszarántja őt a kirekesztettségbe, komor dráma és feszült horror egymást segítő elegyedése. 

Okos, ahogy nyilvánvalóan a vérfarkas-mitológiát farigcsálják át itt: nem ide-oda alakulgat az alany teliholdkor, hanem sima embergyerek, aki már ivarérett korban a farkas és ember egyfajta hibridjévé kezd el transzmutálódni. 

Átéreztem Anna ijedtségét és félelmét, ahogy magára marad ezzel a rettenettel. Fogalma sincs, ki-mi ő, amíg egy misztikus, farkasbundába öltözött remete fel nem fedi neki az igazat. 

Ezt a figurát én totál fölös szócsőnek tartom, hisz Anna - akit rémképek is kísértettek erről - nyugodtan rájöhetett volna magától is az igazságra. Arra, hogy ő egy leendő vérfarkas.

Szóval az ál-apának igaza volt, hogy évekig elzárva tartotta őt? Nemcsak az tetszik ebben, hogy a néző maga sem tud egyértelmű igennel vagy nemmel felelni. 

Ami Annával fizikai, az "Apun" lelki értelemben megy végbe: ő szintén esendő, rettegő ember, de ez a rettegés morálisan torzítja el őt egy ölni is kész szörnyeteggé. Mintha neki is ez lett volna a valódi énje, amit Annáéval együtt évekig próbált elnyomni. "Anna egy tévedés volt." A film jól illusztrálja tanulságát: minél többet adsz fel tudatosan emberségedből, annál hasonlóbbá válsz a veszedelemhez, amit meg akarsz fékezni - nem számít, milyen jószándék vezérel. 

Bátortalanságot érzek abból, ahogy a többi karaktert megírták és eljátsszák. Egyszerűen kifakult és unalmas mindenki, ez pedig lohasztja a figyelmet. Liv Tyler, a Gyűrűk Ura sztárja semmiben nem tűnik ki a kisváros többi arctalan lakójától Ellen-ként, és az elején öncélúan tahó öccse, Ray is csak majd a vége felé érdekelt, él-e vagy hal. 

De végülis ellátták szerepüket a dramaturgiában: míg Anna rájön, hogy ő a Wildling, Ellen nem is gondol erre a vad lehetőségre. És mikor Anna ösztönből megöl egy undok srácot, ugyanazt teszi, mint "Apu": miután megmentette őt - éppen "Apu"-tól! - bezárja őt " saját érdekében". Ironikus és hihető helyzet, mivel ez nem a klisé idióta helyi zsaruk primitívségéből ered, hanem az igazság valószerűtlensége miatt. 

Mikor Anna ellen újra összeáll a régi vadászcsoport, Ellen-ről tanácstalan félelem olvasható le. Én ezt úgy értelmezem, hogy tudomásul veszi: nem érti a durvuló ügy miértjeit, de Annát se gyilkosként, se meggyilkoltként nem akarja magára hagyni. Ezzel kiérdemli, hogy Anna megmentse őt tőlük. 

Másrészt viszont nem veszem be azt, hogy egy seriff ilyen helyzetben egy szál puskával mászkálna célirány nélkül a vadonban. Így persze, hogy őt is lelőhetik…! 

Őszinte szomorúság járt át a befejezésből: Anna, miután megmutatta Ellen-nek, hogy terhes Ray-től, nemcsak üldözőivel számol le, 

de már az Északi-sarkkörön nevelheti kicsinyét, ahol az általa csodált sarki fényt is látni. Ez és a rövid búcsú Ellen és Anna kapcsolatának tűrhető zárást ad: 

végre mindketten megértik Anna helyzetét, és belátják, hogy a lány nem élhet az emberek között. Nem egy könyörtelen szörnyeteg, de a mi társadalmunk kereteibe nem tudna így beilleszkedni. 

Amit nem tudok komolyan venni ebben, az maga az aktus: Ray és Anna csakúgy lefekszenek egymással a vadonban. Óriási horpadás volt ez nekem a film illúziójában, annyira ügyetlen jelenet. Úgy tűnik, mintha Anna átváltozását a nők szexuális beérésének metaforájaként szánták volna, de ez így iszonyú erőltetett. 

Anna és Ray között csak hajszállal volt több vonzalom, mint Bella és Jacob között a Twilight-ban. A másik metafora az apa lelki szörnyeteggé válásával sokkal jobban működött...

A Wildling-re 3/5-öt adok. Újszerű fogás a szörnymozik témájában, visszafogott és a tanulságával is ügyesen bánik. De a szereplői kiábrándítóan laposok és egydimenziósak, több fontos mozzanat egyszerűen átgondolatlan benne. Becsülöm az ellentétpárok miatt: a szabad élet és az élet óvása/biztonsága, illetve az emberi és embertelen késztetéseink között.