Csillag születik

Jackson Maine (Bradley Cooper) énekes-gitáros egy este egy bárban köt ki, ahol megismeri a pincérnő Ally-t (Lady Gaga). Egyből kiszúrja a lány ének- és dalszövegírói tehetségét, és unszolására a lány színpadra lép. Jack-kel egymásba szeretnek és összeházasodnak, ám a süketen született férfi azonban súlyos italproblémával küszködik, ami miatt egyre inkább teherré válik a megértő Ally életén.

Nem tagadom: fő indíttatásom, hogy szerencsét próbáljak a Csillag születikkel az volt, hogy számos Top-10-es Legjobb Listán virított előkelő helyen. Kiderült, hogy a mű nagyobb népszerűségnek örven, mint gondoltam: a leghíresebb portálok igen magas pontszámmal illették, nyilvánvalóan Bradley Cooper szívprojekt-je, ha a színészi és rendezői minőséget egyszerre látta el. És nyilván a felcsendülő dalok is nyomhattak valamennyit a latban a közönség szemében. Picit kényelmetlenül is érzem magam azért, hogy a filmtől kapott élményem minden volt, csak nem kimagasló.

 

A színészi játékokkal nem álltam hadban: Cooper és Lady Gaga párosánál nagyszerű a kémia, a Jack és Ally közötti vonzalom meghitt, őszinte érzésekkel telített. Igazi, ahogyan a nő újra és újra a férfi értésére adja, hogy kitart mellett, miközben Jackson alkoholimusa súlyosbodni kezd.

Nehezen esett le ugyanakkor, hogy voltaképp mit akar elmondani ez a film. Mi itt a fókusz? Eleinte Ally életének beindulásáról szól a történet. Bátorították már mások is – elsősorban az édesapja -, de Jack-ben végre egy hozzáértő, tájékozott hang adja meg neki azt a kezdőlökést, hogy legyen mersze kibontakoztatni a tehetségét, és lassú léptekkel elindul a szupersztárság felé. Idáig rendben.

Respektáltam, hogy – Jack aggodalma ellenére – nem száll el a befutástól: felfogja a munkája nagyságrendjét, mégsem engedi magát túlvállalni, vagy azt, hogy a szórakoztatóipar hamis imidzset húzzon rá a tartós reflektorfényért. De… mi ebben az apropó? Mi adja ennek az egésznek a motorját, az élét, az apropóját? Ahogy a Bohém Rapszódiában, itt is töretlen a főszereplő diadalútja: mihelyt kiénekli a szívét a közönségnek, meggyullad a kanóc, jön a bombasiker - sőt Ally esetében abba se marad. Nekem ez így inkább tűnik tollbamondásnak, mint igazi történetívnek.

Az egyetlen tényleges konfliktus Jack piagondja, és ezzel Cooper jóformán semmit sem kezd. Ez egy konstans állapot: volt, van, lesz, és egyre jobban kiütközik – odáig jutva, hogy a Grammy díjátadó gálán a férfi összeesik neje mellett a színpadon. Mikor Ally menedzsere szembesíti vele, hogy túl akaratgyenge istenigazából leszokni, arra mi, nézők nem tudunk, maga Jack pedig meg se próbál ellenérveket felhozni. És hiába értem, hogy Ally tönkretételét elkerülendő vet véget az életének, a történtek fényében ez nem jobban tragédia, mint amennyire a teljesen logikus végkifejlet.

Még valamiből kiéreztem, hogy halogatják a konfliktus kiélezését: a vágás. Egyfelől az, ahogy a jelenetek egymást érik, montázsok nélkül is igyekszik frissen tartani a sztori haladását. Az a baj, hogy a dramaturgia nem halad vele együtt. Körbe-körbe járunk Jack itókagondja körül, de olyan kábán, iránytalanul rágódunk ezen, mintha a cselekmény is be volna rúgva. A végén annyicska utóérzés maradt bennem, hogy sajnáltam Ally-t, Jack-et pedig fejingatva szántam a piagondja miatt, ami végülis elszakította őt lelki társától.

Parlagon hagyott szál az összetűzés Jackson és idős fivére, Bobby között. Jack a Bobby-nak adott pofonnal saját szavahihetőségének is bemos egyet, mikor kérdőre vonja a föld eladásáért, ahol apjuk sírja volt. Kiderül, hogy ő nem figyelt rá, mikor Bobby szólt róla, és ez az első komoly ómen Ally-nek, hogy párjával nincs minden rendben. Aztán az egész földügy elfelejtődik, mintha sose lett volna. (Amúgy fura volt Sam Elliott-ot itt viszontlátnom a Szellemlovas után, ahol Nicolas Cage-dzsel szerepeltek együtt.)

A Csillag születik az a fajta zenésdráma, amihez szívből álltak hozzá, de nem tudták, hogyan építsenek stabil, energetikus alkotást föl belőle. Tetszett a két fő karakter kapcsolata, és hogy nem melodramatizálták egyikük vívódásait sem. De nem sikerült elég témaanyagot és élezést vinni bele; a film 2. fele már jóval azelőtt elfárad, hogy  a dalokon kívül mással is megjutalmazhatná a nézőjét. 

A 2018-as Csillag születik nálam a középmezőnyben landolt. Nem nevezném "laposnak" vagy "untatónak", csak borzasztó összeszedetlen - akárcsak férfi főszereplője. 

 Élményekben gazdag 

 boldog újesztendőt kívánok 

 mindannyiunknak 2019-ben!