Az első ember

 Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden tisztelt olvasónak 2018-ban!  

Forrás: James R. Hansen - First Man: The Life of Neil A. Armstrong c. könyve

Direktor: Damien Chazelle, a Whiplash és a Kaliforniai álom Oscar-díjas rendezője.

Az első ember a Holdra szállás történetét dolgozza fel, ám nem sci-fi, hanem személyes dráma szemszögéből. 

Ryan Gosling játssza Neil Armstrongot, a szűkszavú mérnök-asztronautát élete kulcsidőszakában, és bár maga az igazi Armstrong nem volt egy drámai vénájú fazon, Gosling alakítása rokonszenvet vált ki iránta a nézőből. A jó színészgárda, működő magánéleti szál és kiváló technikai behatások pedig együtt egy nagyon pozitív összélménnyé teszik Az első embert.

Ez nem dokumentumfilm, és én se fogom több tucat cikk adatanyagát beletömni a kritikámba, csak hogy szakszerűbbnek tűnjek. Chazelle tudatosan törekszik harmonizálni egymással az űrprogram műszaki és emberi hátterét, hogy egyik se telepedjen rá a másikra. 

Visszafogott, tényszerű modorban, hisztéria és pátosz nélkül meséli el, mit jelentett az Armstrong-házaspárnak együtt élniük nemcsak egyik gyerekük halálával, de a ténnyel is, hogy a családfő, vagy egy közeli kollégája bármelyik küldetésnél odaveszhet. 

Hihetőnek találtam a házastársi köteléket Neil és első felesége, Janet (Claire Foy) között, bár ez jobbára a női oldal érdeme. Neil hallgatag, objektív, elvonuló alkat, és a kislánya fölötti gyásza átérezhető, de a filmnek sajnos csak távolságtartóan sikerül rokonszenvet keltenie iránta, illetve a munkatársai iránt. 

Janet karaktere valahogy erősebb színezetűnek hatott: értelmes, határozott, türelmes, támaszt adni képes nő. Két haragos szóváltásában csillog legjobban a jelleme, de úgy, hogy azokból egy felnőtt ember jogos kritikájának éle cseng ki. Janet pontosan tudja, mekkorák a NASA nagy űrjátszmájának tétje és nehézségei, de nem hajlandó ezeket a család saját élete, a gyerekeik fölé értékelni. 

„És én nem mondhatom nekik, hogy az apjuk az utolsó pár percben a táskáját pakolta be! Szépen leülsz velük – mindkettővel –, és felkészíted őket arra, hogy lehet, hogy nem jössz haza.” 

Végső jelenetük a karanténüveg két oldalán pedig még egyszer utoljára emlékeztet rá minket: nem egy fellengzős dicshimnuszt láttunk az emberiség „nagy mérföldkövéről”. Hanem két hétköznapi emberről, akiknek életére alapjaiban volt hatással, hogy ennek a részesei lehettek. 

Merjem már méltatni az operatőri munkát: fantasztikusan éreztetik az űrutazás óriási rizikófaktorát! Már a kezdőjelenet is az űrbe kijutás destabilizáló érzését vési az idegeinkbe, de később, amikor egy műszaki meghibásodáskor küszködik az űrhajós elkerülni a katasztrófát, az valóságos pszichikai kerékbetörés.

Az Apollo-11-et, vagyis Neil útját a másik égitestre pedig kvázi tökéletesen rekonstruálták: a start, a felszín és a fényhatások rajta, sőt a tükröződések a sisakon. A halott mellékbolygó hangtalansága, mely ebben a feldolgozásban Neil saját lelki megnyugvását is jelképezi. Pont úgy néz ki, ahogy a NASA-felvételek alapján elképzelné az ember, hogy megtörtént, és becsülöm, hogy az amerikai zászló mutogatását hanyagolták benne. 

Mutatják ugyan az amerikai közvéleményt az űrversenyről, de ezek inkább csak gyors, kötelező tartozékok a narratívában: az adómilliárdok és az elvesztett emberéletek felrovása, csak hogy az USA presztízsből lekörözze a rivális Szovjetuniót. A film sosem próbál erősen rákoncentrálni egy-egy aspektusra vagy motívumra, hogy semmiképp se essen az idealizálás csapdájába. 

Ugyanakkor ennek meglett a böjtje is. Maga a Holdra szállás maradt az egyetlen tényleg maradandó jelenetsora, a lényeget adó drámai oldal „mindössze” a sztori átélhetőségét, stabil emberi alapozását biztosítja - egy megérthető, de önmagában nem túl érdekes karakter szemein keresztül. 

Az első emberre egy 4-est adok. Teljesíti küldetését, maradéktalanul átadja a pillanatot, ami (hivatalosan) csak 2 embernek adatott meg a történelemben. A tárgyilagosság korlátaiból kovácsol tőkét, de van mersze azt egy emberi történettel egyesíteni, a személyes veszteséggel való együttélésről.