Az Igazság Ligája

"Egyesítsük kliséinket! Föld(től elrugaszkodás)!"

"Tűz(robbanások)!" "Szél(sebes kapkodás)!"

"Víz(szerű effektek)!" "Szív(esen a fanservice-t)!"

"Egyesített sablonjaitokból:
én vagyok a DC-világ kapitánya!" 

A képregényvilág legnagyobb hősei a stúdiók reklámrabszolgái. Ezt újra és újra megtanuljuk, mégis várjuk, hátha valami csoda folytán igazi mélység vagy intelligencia keveredik egy-egy "szuperhős-mozi" összetevői közé. 

1 érdemi különbséget látok a század 2 nagy "mozis univerzuma" között: míg előbbinek 1 kezemen, utóbbinak 1 ujjamon számolom meg, hány tartalmas részegysége készült eddig - és igen: sem a Bosszúállókat, sem a Wonder Woman-t nem sorolom közéjük. A Marvel kreativitást elnyomó filmpolitikája éppúgy taszít, mint a Warner ámokfutó kapkodása, hogy mielőbb beérje nagy piaci riválistát. Ezt a kapkodást láttam a Batman V Supermanen, és most Az Igazság Ligáján is.

 

Superman halála után járunk: az amerikaiak úgy érzik, egy jobb jövő szimbóluma tűnt el örökre, általános a közvélemény apátiája. Közben Bruce Wayne és Diana Prince spéci képességű emberek után kutat, hogy minél többen védjék a civilizált világot a mitikus hadúrral, Steppenwolf-fal szemben. Ám az apokalipszis kapujában Bruce-ék még mindig csak 3 jelöltet tudnak felmutatni:

1. az atlantiszi herceg Aquamant,
2. a kiborgtestű Victor Stone-t 
3. és az éretlen, de szó szerint villámgyors Barry Allen-t.

Legalább vissza nem fejlődtünk. A Justice League már kicsit jobb lett a megalomán Batman V Superman-nél, de hasonlóan ütemficamos, félmély szériatermék, ami nem tud mértékkel bánni a kékes, gyakran elmosódott CGI-jal. Nem akarom még a forgatási gondokat is részletezni (mint a Snyder-családot ért tragédiát és Joss Whedon társrendezését), de az új részen (is) tapintható az egyensúlyhiány.



Jojózva halad a cselekmény a hátterek felskiccelése és a feledhető akciójelenetek között. Nem bántam, hogy az eredeti 170 percet 2 órába tömörítették, de több idő kellett volna a karakterek árnyalására. És még így is benn maradtak olyan klisékövületek, mint a terrorista-bankrablás az elején, amit CsodaNő lassított idomvillantással állít le. 

Hangulat terén már mutatkozik javulás a BvS-hez képest - legalábbis olyankor, ha épp nem öntik nyakon a vásznat computertrükkökkel. A zene szintén tűrhető, bár kissé ferdén néztem, amikor feltűnt, hogy az elfman-i Batman-számból is becsempészték egy-egy dallamot. Kétségbeesetten akarhatja a Warner a Marvel box-office-sikereit leutánozni...!

A maguk félkész módján kedvelhetők a főhősök - kivéve Aquamant, akit kifejezetten könnyű volt megutálnom. De a másik 4 elsőfrontos ligatag legalábbis nézhető figura, bár nem a hátterük vagy a kidolgozottságuk, hanem főleg szóváltásaik és összedolgozásuk révén. A Bosszúállókkal ellentétben itt kíváncsi voltam rá, hogyan sikerül összeszoknia ennyire eltérő társaságnak: szupererejük az egyediségük meghosszabbítása volt.

Bruce és Diana együttműködése tartotta nekem össze az egészet. A film eléggé szenved a Batman V Superman csapongó írásától, amit bizonyos fokig muszáj volt folytatnia, és aminek több helyen ellent is mond. Bruce afféle helyettes csoportfőnökké avanzsált Diana mellett.

Mindketten jó harcosok a maguk nemében, de bizonytalanok, hogy egy szuperharcos-csapatot háborúba tudnak-e vinni szörnyinvázió, vagy valami még rosszabb katasztrófa ellen. Elsietett a gondolati átmenet a 2 film alapvetése között. 

A BvS teljes kudarcot vallott abban, hogy Superman felelősségét meghatározza a Zod elleni harc kárai kapcsán, illetve a szerepét a világ jelenében. Egyesek még Superman-bábut is égettek a nyílt utcán!

Szóval mióta Kal-El koporsóban fekszik, a lakosság visszasírja őt?? Mitől? Elképzelhetőnek tartom, hogy az emberiség tudat alatt érzi, hogy valami nem evilági veszedelem van útban a világukba/ életükbe. Rájátszhattak volna a forgatókönyvírók, hogy ez az életérzés egyfajta kollektív intuíció: ha tényleg olyan mennykő üt be megint, mint Zod vagy Doomsday, kiben higgyenek, hogy meg tudja védeni őket?

Épp csak az nem szűrődik át Az Igazság Ligája üzenetéből, amit elvileg ki akar hangsúlyozni. Superman nemcsak fizikai ereje miatt óvhatta az emberiséget űreredetű nemezisektől, hanem mert egy eszmét testesített meg a szemünkben: a bennük rejlő (leg)jobbik énjük erejét.

Na ebből ennyit sikerül Snyder-éknek átadni: épp az extramuszkli miatt hozzák vissza Superman-t, a civilek egyből fellélegeznek, Bruce pedig többször is törleszthet, amiért a bunyójuknál majdnem kivégezte szegényt:

1. ő kardoskodja ki, hogy az anyadobozokkal támasszák fel,
2. hagyná, hogy Clark megölje, mikor az elméje még ködös,
3. sőt: a Kent-farmot is visszavásárolja neki és Marthának.

Ügyeletes vicces fiúnak lenni sosem hálás szerepkör, de Flash (Villám) nem lett az az idegesítő kölyök, mint ahogy tartottam tőle. Barry joggal érzi zöldfülűnek magát a csapat tapasztaltabbjai mellett: minél többet lát ő a rájuk váró feladatból, annál inkább láttam a karakteren, hogy meg akar felelni.

Hiába tud gyorsabban futni, mint bármilyen földi élőlény, össze kell szednie magát, hogy a többiek számíthassanak rá, mikor ilyen természetfeletti dögökkel viaskodnak. Így még értelme is van, ha néha elsüt egy poént - vagy azért, hogy a helyzetet oldja, vagy csak hogy ne legyen olyan ideges.  

Úgy, ahogy van, a szemétprésgépbe hajítanám a negatív oldalt. Steppenwolf az eddigi legnullább, legsemmilyenebb főgonosz a DCEU-ból, szárnyas szolgái pedig muslincák is lehetnének. Igazibb, fenyegetőbb, valós harcértékű rémeket kellett odaképzelnem helyettük,

akik ellen a Ligának tényleg fel kell kötni a gatyát. Egyszerűen kerestek a katalógusból egy szupererős főgonoszt, aki nem olyan ismert, sőt még filmet se kapott. Steppenwolf pedig ideális Árész 2.-nek, révén, hogy a Wonder Woman kapta a legjobb visszajelzéseket eddig a DCEU-ból.

Nem tudnám megmondani, vajon a háttere vagy a terve zavarosabb-e. Több millió éve az emberek, atlantiszi emberek és az amazonok szövetsége megállította attól, hogy földi pokollá formálja át a világot, a 3 anyadoboz révén - amiket mégis piszok könnyen talál és szerez meg a történet során. Kb. annyi értelme van a működésüknek is, mint a Transformers-ben lévő kockának.

Superman feltámadása valahogy nem az a heroikus pillanat, aminek megélhettük volna. Először még idézi is a BvS tompaagyú ridegségét: utáltam a légből kapott ötletet, hogy Cyborg bekrepált védőautomatikája provokálja Supermant, mikor még nem tud különbséget tenni barát és ellenség között. Értem, hogy Superman-t is csatasorba kell állítani a várható apokalipszis ellen. Meghát: ha őt meg tudják fékezni, a világvége ellen csak lesz esélyük. De ezt akkor is csiszolni kellett volna.

Mégha Clark-nak idő is kell felfogni, hogy újra él, hogy ki ő, és kik ezek körülötte, a személyiségét ne veszítse már el! Nem Martha és Jonathan Kent nevelt fiát láttam majdnem megölni Batmant, hanem egy gólemszerű, lélektelen Sionmant. "A csapatnak Clark kell." Szerencsére sikerült ezt kijavítani a jelentettel a Kent-farmon. A záloghitel alá került földön a karakter szó szerint is visszaemlékszik önmagára, a férfira, akit Az Acélemberben megismertünk. Na végre!
És talán a legemberibb mozzanat az egészben, mikor mostohaanyjával viszontlátták egymást. 

Szeretném még megemlíteni a 2 szerintem legjobban elsütött viccet a filmben:

1. Diana modoros tréfája Aquaman-nel, aki észre sem veszi, hogy az igazmondásra késztető lasszótól fűt-fát kifecseg. "Tetszett, amiket mondtál."  
2. A másik a végső csata alatt: Barry kimenekít egy családot a kiürült városból, míg Superman egy egész lakóházzal húz el mellette. 

Az Igazság Ligája semmiképp nem szilárd munkadarab, de a lázas kapálózásban már néha ráérez a saját hangjára. Továbbra is hiányzik belőle az igazi filmkészítés isteni kraft-ja, és a lehető legvacakabb főgonoszt rittyenti elő a történet katalizátorául. Annyit azonban csak elért a JL, hogy reménykedjek. Teszek a kétszínű üzleti versengésre a Warner és a Disney között képregénymozis fronton, de most már nem tudnám nyugodt szívvel azt mondani, hogy a DCEU csak a MCU lihegő másolata. 

Közepes osztályzatot adok Az Igazság Ligájára.