Alien: Covenant

Egymás után csalódhatunk az önmagukat túlélt, hírneves franchise-okban és rendezőikben. Az Alien: Covenant kapcsán azokkal tartok, akik szerint az idős Ridley Scott megalkudott. Érdekfeszítő, intenzív sci-fi-horror helyett egy véres rajongói toplistát dirigált le, amely 38 év után is inkább csorbítja, mint öregbíti eredetijének a nimbuszát. Amit bevállal, azt úgy-ahogy lezongorázza, csak abban sem eredetiség, sem a félelmetesség légköre nem vibrál.

A fél kibertér kiborult azon, mennyire olcsó, gyors és sekélyes válaszokat adott az új rész közvetlen elődje, a Prométheusz felvetéseire. Én ezt most nem firtatom; tény, hogy árnyéka sincs az első két résznek - bár az azutániakat lehagyja. De így is feltűnő, mennyire nem tud összetett mondandót, 

vagy legalább igazi rettegésfaktort felmutatni, pedig minden kellék adott lenne hozzá. Miként az AlienS rendezője bizonyította az Avatarral, hogy elfáradt benne a kreatív tartalom iránti igény, úgy Scott ezzel adta tudtomra: már nem akar újat mondani, csak jó cukros bácsiként fan-service-t osztogatni.

A XXII. század eleje, 1 évtizeddel a Prométheusz eltűnése után. A Covenant 15 fős személyzettel, 2000 telepessel és 1000 embrióval készült az Origae-6 nevű planéta kolonizálására. Mivel a 7 éves utat neutronvihar szakítja meg, a legénységet androidtisztje, Walter felébreszti a kriogenikus álomból. Javítás közben adást fognak egy másik Föld-típusú bolygóról, 

ám amikor odamennek kivizsgálni, a felderítők közül ketten valamiféle fertőzést szednek össze. Kitör testükből egy idegen létforma, fogyatkozni kezdenek. Közben Walter tiszttársával, Daniels-szel belebotlik a Prométheus android túlélőjébe, Davidbe, aki lassacskán fölfedi: ő kísérletezte ki a szuperragadozót. És még mindig azt preferálja a homo sapiens ellenében. 

Felelőtlenség, hogy Scott mi mindent pakolt Michael Fassbender hátára az új történetben:

1. nemcsak főgonosz, hanem az események irányítója, 
2. így több figyelmet kap, mint az, aki elvileg a főhősnő. 
3. Régebbi karakterét immár az alien teremtőjévé teszik, 
4. ami eléggé lekicsinylő a sorozat ikonszörnyével szemben.
5. Emellett saját későbbi, jámbor kiadását is eljátszhatja,
6. a produkció minden mögöttes gondolata az ő szájából hangzik el,
7. sőt még a filmvégi, "váratlan" csavarját is ő adja.

Maga Fassbender egyébként üde színfolt a szereplők között. Részben talán mert nem először játszik egy magát felsőbbrendűnek tartó, önjelölt prófétát, aki az emberiség föláldozásával akar új világot teremteni.

Daniels csak papíron főszereplő. Nagyon lerí, hogy csak azért hagyja őt életben a forgatókönyv, mert '79-ben is egy nő volt az egyetlen túlélő. Daniels-szel nem az a baj, hogy Ripley-klónnak szánták volna. Egyedül ott viselkedik gyanúsan hasonlóan, mikor a helyettes kapitánnyal veszekszik, hogy ne tegyenek önösen kitérőt. De alig kapott személyiséget, a többiek meg még annyit sem. 

Pedig Katherine Waterston alakítása szerintem jó volt; kifejezetten tetszett az, ahogy a végén pánikban dübörög elalvás előtt, mert rájön, hogy nem is Walter, hanem David búcsúzik tőle. De alig pislákol benne valami abból az élni akarásból és leleményességből, ami Sigourney Weaver karakterét '79-ben már, majd '86-ban még inkább jellemezte. 



Mindenki más csak azért van ott, hogy szétrágják. Röhejesnek találom a legénység óvatlanságát ebben a felvonásban: olyan elővigyázatlanul, előre nem gondolkodva derítenek föl egy vadidegen bolygót, mint a táborozó kiscserkészek. Egy majdnem-Föld búzamezőjén járkálnak, űrhajóra lelnek rá, és eszükbe se jut arra gondolni: miért nincs emberi és állati élet sehol? Nem érdekel, milyen kiképzést kaptak vagy nem kaptak: felelőtlen, inkompetens alakok, akik megérdemlik a sorsukat!


Nem nagyon hozott lázba ez a Frankenstein-típusú teremtő és teremtmény kapocs. David, akit egy ember tökéletes antropoidnak tervezett, maga is teremtővé vált - vagyis az alien közvetve emberkéz műve. Ám David alkotása nemcsak grandiózusabb, mint ő volt, hanem mérhetetlenül pusztítóbb is. Értem, hogy ő az emberi megalománia és istenkomplexus megtestesítője. 

Szemben Walterrel, akinek nincs kifinomult szociális érzéke, viszont lojális a társaihoz. A kettejük közti nézőpontcsere sajnos nem jut messzire a filmben, de tetszik, hogy Walter érvekkel leplezi le, mennyire sarkítottan torz David egész világfelfogása. Az emberiséget, sőt a nem növényi életet mind halálra ítélné, csak azért, hogy az alien-t elterjessze a Föld-típusú bolygókon.

Ami nekem sehogy sem áll össze: David az alient egy kórokozóból tenyésztette ki?? Az még csak-csak rémlik a gimis biológiaórákról, hogy a vírusok élősködő természetűek: a gazdatest anyagait veszik el, és abból sokszorozzák magukat. Ezért terjed immár gázpacaként is az alien, a levegőből beletapadva a bőrszövetbe? Annak is van némi rációja, miért alakította ki David a tojásokat: így nem csak más testben, hanem önerőből is képes az új faj szaporodni. 
Hagyjuk: ami eddig is megvolt, az kifakult, amit pedig hozzátettek, untató körítés.


Látvány terén jobbféle iparosmunka a Covenant. Scott fő erőssége a rendezés, és azon a téren nem fakult a tehetsége. A képernyő tiszta, az alien-ek mozgása folyamatosabb, mint valaha, nem érezni hamisnak a CGI hozzáadását. Bőven van sikítozás, futrinka, marcangolás, kameraszögváltások. 

Pancsolhatunk a vérben, ahogy szinte 5 percenként elhalálozik valaki a legénységből. Sőt: valamelyik ferde hajlamú író vagy producer kitalálta, hogy Michael Fassbender 2 gépkaraktere egymást smárolja le a vásznon, így fejezve ki, mit jelenthet érezni egy androidnak! Ezek után ideillőnek találom a player.hu címadását a movie-ról: "Vérfürdőben furulyázó androidok klubja."

Továbbra is azt vallom, hogy az Alien és a Terminátor egy 2 részes történet, a többi film e két szóval a címében puszta reklámfogás. Az Alien: Covenant az átlagos horrorművek arányaival dolgozik: brutalitás kontra pizzalapos jellemek, látvánnyal föltankolt rutin kontra banális kiszámíthatóság. Ez pedig semmiképp nem méltó ahhoz, amit ugyanez a rendező 4 évtizede adott a mozivilágnak. 

 
Az Alien: Covenantra egy 3/5-öt adok.