A Kör

"Ne harapjatok e mézezett csalira! (...) Gondoljátok végig: milyen következményekkel járna, ha 1 ember kezébe ilyen iszonyú hatalom kerül!?"

(Spartacus [2004])

Bátortalan sci-fi és feszültségszegény társadalmi thriller A kör. Rendező James Ponsolt a forrásmű regényt szerző Dave Eggers-szel írt olyan forgatókönyvet, mely letompít és néhol kifejezetten infantilizál egy igen aknás témakört: a közösségi oldalaktól való függést, és hatását az ember társas kapcsolataira. Akár Holnapolisz 2.-nek is hívhatjuk a filmverziót, annyira meseszerű, következmény nélküli ál-sci-fi-t kapunk.

Mae a Szilícium-völgy legnagyobb mai tech-óriáscégénél kapja meg álmai állását ügyfélszolgálatisként. A Kör egy feltétlen hűségre épülő munkaközösség, mely szinte fanatikusan hisz a cégvezető, Eamon Bailey globális adatellenőrzésről szőtt ideáiban. Mae megrészegül A Kör iránti közlelkesedéstől és az új technológia lehetőségeitől. Nemcsak vállalja, hogy az apró SeeChange drón-kamerával élete minden percét megosztja a nyilvánosság előtt, de rövidesen ő áll elő a cég terjeszkedését célzó legvadabb alternatívákkal. Csak azt nem veszi észre, hogy ambíciója a régi szerettei lemorzsolódásához vezet.

Talán még menne is A Körnek, hogy szatirikus képet fessen a szabad információáramlás veszélyeiről, de az ezt narráló gondolatmenet teljesen egyoldalúan mutatja be magát a jelenséget, túlfanatizálva A Kör szociális közegét. Ami a Kör része, kötelezően csak jó lehet, és a film is így áll hozzá. Talán túl jóhiszemű vagyok, hogy a polgári lakosságot sose annak a standard, veszélyérzet és ösztönös fékek nélküli zombinépként képzelem el, mint oly sok sci-fi szereti mutatni őket. Bizonyos szemszögből akár reális kép is lehetne ez rólunk, emberekről... de nincsenek benne arányok. Mint a Star Wars-ban a szenátus politikai modellje, ez is mintha direkt úgy volna kitalálva, hogy 1 karizmatikus vezető, mire tanítványa beérik, valós ellensúly nélkül fölsétálhasson a hatalmi piramison, egész a világuralomig. Azért a való élet nem így működik.
  Kellett egy kis idő, hogy rájöjjek, miért hagyta a feledhetőség lenyomatát bennem a film. Nemcsak az torpedózza meg a film értékét, hogy gyermeteg a hangvétele, vagy mert Emma Watson színészi játéka inkább csak tűrhető, mint jó. A film azokat a részeket hiszi a kérdéskör boncolásának, amikor Mae az ötleteivel mentora, Bailey víziójára rálicitál. Amikor arról szónokol: Mi lenne, ha...?

• ...eltűnne a morális határ "A megosztás: törődés" és az "A titkok: önzés" szlogenek között a való életben?
• ...az emberek egy cégen keresztül szavazhatnának olyan politikusokra, akiknek az életét napi 24 órában a fél világ figyelheti?
• ...a költséges állami intézményrendszert leépítenék az átláthatóság és a közpénzek igazságos felosztásának elvén?
• ...a magánszférához való jogot felülbírálná a szociális és közbiztonság érdekében vett megfigyelési és adathálózat?

Ezekből semmi nem kerül igazán mérlegre, csak nézzük, ahogy a világ együtt lódul előre Mae minden elképzelésével. Nem olvastam a regényt, de állítólag az alaposabb szereplőhátterek mellett Mae jellemének torzulása is folyamatosabb. A filmben 2 dolog ad valószerűtlenül nagy lökést az elköteleződésének: egyik, hogy apjának szklerózis multiplexét sikerrel kezelik, másik pedig a sokkhatás élménye, mikor egy éjjel spontán kedve támadt csónakázni, és majdnem megfulladt. Persze, elhangzik jó pár érv A Kör előretörése mellett a világban, de vele szemben szinte ellenvetés sincs, pedig logikusan abból lehetne több. 


Kesztyűt dobnék a rendező arcába azért, ahogy a csúcspontot kezeli. Ott ugyanis Mae konkrétan emberölést követ el, és büntetlenül megússza! Tetszett volna, ahogy nem látja, mennyire megszédítette A Körtől kapott hatalom és a mindentudás utópiája. Mikor tesztelik tervezetét, hogy egy random embert megtaláljanak a bolygón, csak a rendszer adatai alapján, élőben lefülelnek egy bűnözőt, majd a tömeg Mercert erőlteti. 

Ekkor mintha már ráeszmélne, hogy saját művének a foglya lett, aztán a film lerombolja a saját drámáját: Mercer nem úgy iszkol el vidéki házából, mint egy megbélyegzett ártatlan, hanem mint egy riadt, ideges nyuszi. Mae pedig zihál, hogy kergessék, és mikor amaz meghal, van képe sajnáltatni magát a kibertérben, a korábban egyébként is megalázott szülei házában. Miért is hasson meg a gyásza? 

Bizonyos értelemben Emma Watsont ugyanúgy protezsálja a produkció, mint Bailey a szende kis Mae-t. Nem fogom kigúnyolni, de pl. Karen Gillan mindenképpen élettel telibb alakítást nyújt a Mae-t beajánló barinő, Annie szerepében. Az ő lelki kiégése sem nagy sztoriszál, de legalább kézzelfogható érzelmeket közvetített felém, mint nézőnek. Kettejük státuszának felcserélődése megint olyasvalami, ami elveszhetett valahol a forgatókönyv munkálása közben. Pedig nem kell sok filozofálás, hogy a teljes adatnyitottság elképzelésén hátulütőt találjunk. Ha minden titkod, vagy a szeretteid titkai "közkinccsé" válnak, a közösség nyomást tud rád gyakorolni, és ha engedsz neki, idővel a puszta gondolataid sem a sajátjaid lesznek többé.


Amellett, hogy szatirikus helyett csak retardált  körösök agymosott viselkedése, kulcsrészletek foghíjasak a történetben. Kóbor Fekete Péter lett a karakterek paklijában John Boyega karaktere, Ty, aki Mae-t a globális adatközpontosítás tervére figyelmeztet. Ha megvalósul, a Föld összes Kör-használójáról, idővel az egész emberiségről minden adatot A Kör kezelhet - vagy törölhet. De hogy ez miként valósulna meg, és hogy Ty-nak pontosan mi volt benne a szerepe, azontúl, hogy a rendszer egyik alapítója, még találgatni sem könnyű. 

A mozaikképes lezárás pedig olyan levegőben függő és ál-sejtető, amilyen csak lehet. Bailey és pocakos jobb keze lelepleződnek, mikor Mae tudtukon kívül, a korlátlan megismerhetőség szlogenjére hivatkozva feltárja minden titkos E-Mail-üket. Díjaznám, ha a Ty-jal való utolsó szóváltása okán döntene így, és alighanem így is volt ez elgondolva, de az összefüggés a papíron maradt. Hiába tudom, miről szólna a főszereplő jellemváltozása, a film olyan esetlen bakugrásokkal meséli el nekem, hogy Mae sose érik többé egy naivan agresszív, holdkóros csitritől, aki átgázol a szerettein, és minden hibáját büntetlenül megúszhatja.

Az Alice Csodaországban, A cég, Holnapolisz, a Now you see me és a Transzcendens vézna kis kimérája született meg A Kör képében, ami sci-fi helyett inkább sötétes tinikomédiára emlékeztet. Tom Hanks, no meg az alapötlet egyre vadabb vonzatai benne az igazán értékesek, a többi dolog vagy felszínes vagy gyermeteg vagy mindkettő. Ha a világ eltorzulását csak a fogyasztói rétegek birkanyájjá sminkelésével érzékeltetjük, az még nem társadalmi szatíra. Ahhoz olyasmiket sem árt csempészni a keverékbe, mint cselekedetarányos következmények, védekező impulzus egyén és közösség részéről, és egy idea valódi meggyőzőereje smiley-képű zombiirjak helyett.

A Körre 2/5-öt adok. Ígéretes az alaptéma, csak a film főszereplőit és nézőit egyaránt fél próbára tenni és komolyan venni.