Áldozati rítuson vettem részt idén múlt héten a szülővárosom mozgókép-színházában. Ahogy Superman-t vádolják vele, hogy túl sok életet áldoz föl mentőakciói során, úgy herdálja el a Batman v Superman - Az igazság hajnala története és szereplői mozgatórugóit. Terítékre rak egy zsák friss látványötleteket és vitaképes morális dilemmát, csak azért, hogy utána félbevágja és felégesse azokat egy nagy CG-fáklyával. A zárójelenet alatt úgy éreztem, mintha Zack Snyder és David Goyer a saját művüket hantolnák el Superman-nel együtt.
Bíztató pedig az indítás: látjuk Clark kettős életét a Daily Planet újságírójaként és a híres kriptoni szuperhősként, egyidejűleg megismerjük az új, snyder-i Bruce Wayne-t. Egyik vonulat a logikus irányba mozdítja tovább a sztorit, a másik meg egy vadabb, keményebb Denevérembert fest meg, mint a figura eddig valaha is lehetett a nagyvásznon. Bruce szemszögéből mutatni a metropolis-i csatát kiváló ötlet, hihető kezdőlökést ad a címbéli összecsapás okai felé.
Aztán minél tovább haladunk, annál jobban sekélyesedik a tartalom. Az ellentmondásos helyzet Superman növekvő kultuszáról/imádatáról, annak jogi-szociális ellenszeléről hamar egy kiszáradt, időhúzó cselekménybe süpped, tele inkoherens szálakkal és papírízű, zavaros motivációkkal. Már leült a dráma, mire félúton beüt az akcióözön, és az addig óvatosan kezelt, feszült légkör vad erőszakfétisbe csap át - előbb csak a rombolás, majd a CGI terén is.
Snyder 2 nagy keresztje a türelemhiány és a megfelelési kényszer. Akárcsak Sam Raimi a Pókember 3.-nál, Snyder is a korábban bevált sémájába próbál mindent beletömködni, hogy mindenkit boldoggá tegyen:
3 éve azzal a megkötéssel méltattam Az Acélembert, hogy a folytatás szánjon tetemes időt a metropolis-i csata következményeire. És bár ez nem egyenes folytatás, de attól még továbbszövi az 1. részt. A központi téma pedig - papíron - Superman funkciója és megítélése a Zod utáni világban. Próbálkoztak ezzel már a Superman 4.-nél is a hidegháború kapcsán, de hátha a 9/11 utáni korba áttéve jobban sikerül majd a témát körüljárni - gondoltam én.
Nem tudom nem fájlalni, hogy a fenti kérdéseket csak körítésből lobogtatják meg előttünk. Superman törvény elé állításának ügye kurta, meddő ujjmutogatásban merül ki, amikből fájóan hiányzik bármilyen érvcsere. Egyedül ott éreztem át az ügy súlyát, mikor a 2 éve történt tragédia egyik rokkantja felmászik Superman szobrára, hogy ráfesse: "Hamis Isten!". Ez nagyobb nyomatékot ad a vádaknak, mint bármi más ebben a darabban.
De a Superman kihallgatását végző szenátort egyszerűen felrobbantják - ráadásul Lex és a rokkant pali - , hogy aztán egyből Superman-babákat égessenek az utcákon. És az egyedüli 2 ember, aki végül tényleg felelősségre vonja, az Lex Luthor és Bruce Wayne, a halálát akaró 2 szélsőség. Sajnálom, de ez nem dráma, hanem vagdalkozás. Ez így azt üzeni nekem: minél hangosabban gyűlölködsz, annál inkább igazad van! Dühített, hogy a sok komolykodás után így összecsapják az egész morális oldalát a konfliktusnak, és utóbb Lex tervének magyaráznak be mindent, ami Superman ellen szól. Olcsó és gyáva trükközés ez a forgatókönyvíróktól.
Henry Cavill az utolsó, aki tehet erről, de figurája nagyon hipokritán viselkedik itt. Mint a Penge 3. esetében, itt is az van, hogy egy folytatás rutinból ténykedő, közönyös verőlegényt kreál a főhőséből, hiába játssza ugyanaz a színész. Nem értem az észjárását, nem tudok együttérezni vele: globális csendőrként folyton be-beavatkozik a külvilág valamely veszélyzónájában, ehhez képest szánalmasan könnyen belezsarolják a Batman elleni "gladiátormeccsbe". Két év után jön csak számot adni tetteiről, mikor már az egész média azok negatív hatásait visszhangozza. Egy rangos újság riportere ennyire nem képes felmérni missziója kétértelműségét?
A nyilvánvalót mondja ki nevelőanyja, Martha, mikor elhangzik: "Légy mindaz, amire csak szükségük van, hogy légy. Vagy ne legyél egyik se."
.
Nekem mindig a karakter viselkedése rajzolta ki, melyiknek lássam őt a kettő közül.
Az abszolút mélypont viszont kétségen kívül Doomsday, magyarul "Végítélet(nap)". Istenek szent anyja, mit műveltek vele! Sehol nem látom benne a Superman-t végül a halálba küldő űrnemezist, csupán egy böhöm tűzokádó ürülékhalmot, aki inkább A Hihetetlen Hulkból az Abomination (Förtelen) hasonmása lehetne. Lex Zod hajóján, Zod hullájából kelti életre, valami tiltott kriptoni eljárással; szupererős, szuperugrál, és mindentől elnyeli az energiát - meg a műsoridőt -, amivel érintkezik. Doomsday a kegyelemdöfés a movie követhetőségének, ekkor adja meg magát végképp a történet az adrenalinnak.
És akkor... történik valami, ami legvadabb feltevésemet is átugorja, amivel beültem a moziba. Nem véletlenül hoztam fel példának a Superman 4.-et: a politikai beütés kb. azonos IQ-szintet üt meg. Mert amikor az amerikai kormány illetékesei észlelik Doomsday-t, mit döntenek el másodpercek alatt? Megnyomják azt a bizonyos gombot. Persze az atomrobbanás az atmoszféra szélén csak Superman-t öli meg pár percre, Doomsday-t ellenben jól felerősíti, sőt meg is tüskésíti. Hát ezek után még meg is érteném, ha Superman netán úgy dönt egyszer, hogy minden nukleáris fegyvert szépen belehajigál a Napba...!
Bíztató pedig az indítás: látjuk Clark kettős életét a Daily Planet újságírójaként és a híres kriptoni szuperhősként, egyidejűleg megismerjük az új, snyder-i Bruce Wayne-t. Egyik vonulat a logikus irányba mozdítja tovább a sztorit, a másik meg egy vadabb, keményebb Denevérembert fest meg, mint a figura eddig valaha is lehetett a nagyvásznon. Bruce szemszögéből mutatni a metropolis-i csatát kiváló ötlet, hihető kezdőlökést ad a címbéli összecsapás okai felé.
Aztán minél tovább haladunk, annál jobban sekélyesedik a tartalom. Az ellentmondásos helyzet Superman növekvő kultuszáról/imádatáról, annak jogi-szociális ellenszeléről hamar egy kiszáradt, időhúzó cselekménybe süpped, tele inkoherens szálakkal és papírízű, zavaros motivációkkal. Már leült a dráma, mire félúton beüt az akcióözön, és az addig óvatosan kezelt, feszült légkör vad erőszakfétisbe csap át - előbb csak a rombolás, majd a CGI terén is.
Snyder 2 nagy keresztje a türelemhiány és a megfelelési kényszer. Akárcsak Sam Raimi a Pókember 3.-nál, Snyder is a korábban bevált sémájába próbál mindent beletömködni, hogy mindenkit boldoggá tegyen:
- A Bat-Super-párbaj a DC egyik legkultikusabb pillanata: soha jobb alapozót egy Igazság Ligája-univerzumhoz!
- A stúdió akarta Doomsday-t: ez a terraformálóval felérő kihívás lehet Supermannek, ráadásul újabb aranypillanatot idéz meg a DC-világból.
- Csomó kis nyalánksággal kedveskedik a rajongóknak, mint Batman robotpáncélja a legendás fénylő szemekkel, a kriptonit, Csodanő belépője, stb.
- És - csak úgy magánszorgalomból - fiatalosabbra fazonírozza ősellenségét, Lex Luthort. Elvégre: minek még egy üzletember-karakter, nem igaz...?
3 éve azzal a megkötéssel méltattam Az Acélembert, hogy a folytatás szánjon tetemes időt a metropolis-i csata következményeire. És bár ez nem egyenes folytatás, de attól még továbbszövi az 1. részt. A központi téma pedig - papíron - Superman funkciója és megítélése a Zod utáni világban. Próbálkoztak ezzel már a Superman 4.-nél is a hidegháború kapcsán, de hátha a 9/11 utáni korba áttéve jobban sikerül majd a témát körüljárni - gondoltam én.
- Pontosan milyen anyagi-emberi veszteségei voltak a kriptoni inváziónak?
- Hogyan próbál továbblépni a lakosság, elsősorban az áldozatok hozzátartozói?
- Mekkora "Kal-El" felelőssége, hogy próbál meg továbblépni a lakosság?
- Joga van-e hozzá, hogy közöttük éljen - nem beszélve az önkényes küldetéseiről?
- Milyen fórum(ok) vagy intézmény(ek) felügyelete alá tartozhat, és milyen formában?
- Egyáltalán: miként tekintenek a Föld népei erre az isteni hatalommal bíró idegenre?
Nem tudom nem fájlalni, hogy a fenti kérdéseket csak körítésből lobogtatják meg előttünk. Superman törvény elé állításának ügye kurta, meddő ujjmutogatásban merül ki, amikből fájóan hiányzik bármilyen érvcsere. Egyedül ott éreztem át az ügy súlyát, mikor a 2 éve történt tragédia egyik rokkantja felmászik Superman szobrára, hogy ráfesse: "Hamis Isten!". Ez nagyobb nyomatékot ad a vádaknak, mint bármi más ebben a darabban.
De a Superman kihallgatását végző szenátort egyszerűen felrobbantják - ráadásul Lex és a rokkant pali - , hogy aztán egyből Superman-babákat égessenek az utcákon. És az egyedüli 2 ember, aki végül tényleg felelősségre vonja, az Lex Luthor és Bruce Wayne, a halálát akaró 2 szélsőség. Sajnálom, de ez nem dráma, hanem vagdalkozás. Ez így azt üzeni nekem: minél hangosabban gyűlölködsz, annál inkább igazad van! Dühített, hogy a sok komolykodás után így összecsapják az egész morális oldalát a konfliktusnak, és utóbb Lex tervének magyaráznak be mindent, ami Superman ellen szól. Olcsó és gyáva trükközés ez a forgatókönyvíróktól.
Henry Cavill az utolsó, aki tehet erről, de figurája nagyon hipokritán viselkedik itt. Mint a Penge 3. esetében, itt is az van, hogy egy folytatás rutinból ténykedő, közönyös verőlegényt kreál a főhőséből, hiába játssza ugyanaz a színész. Nem értem az észjárását, nem tudok együttérezni vele: globális csendőrként folyton be-beavatkozik a külvilág valamely veszélyzónájában, ehhez képest szánalmasan könnyen belezsarolják a Batman elleni "gladiátormeccsbe". Két év után jön csak számot adni tetteiről, mikor már az egész média azok negatív hatásait visszhangozza. Egy rangos újság riportere ennyire nem képes felmérni missziója kétértelműségét?
A nyilvánvalót mondja ki nevelőanyja, Martha, mikor elhangzik: "Légy mindaz, amire csak szükségük van, hogy légy. Vagy ne legyél egyik se."
.
Nyomasztó tüske számomra, mennyire a visszájára fordul a szimbolika, amit a karakter megjelenít. És nemcsak a már elfáradt Jézus-allegória miatt, ahogy a holtan lebegő Superman feltámad a Nap fényétől. Lois emlékezteti Clark-ot a címerre a mellkasán: "Ez jelent valamit!". Elképzelni nem tudnám, mire célozhat, ha nem láttam volna az első részt. "Super-Man" szó szerint "Ember Fölötti Ember", aminek kétféle olvasata lehet:
- ő az "emberi nagyság", a jót cselekvő példa, akivé idővel mi magunk felnőhetünk, fejlődhetünk.
- ő az "emberek fölött álló isten", "kegyes" jótetteivel megszabja az "ember alatti emberek" életét.
Nekem mindig a karakter viselkedése rajzolta ki, melyiknek lássam őt a kettő közül.
- Christopher Reeve Superman-e kissé naiv, de jószívű ember volt szupererőkkel,
- míg a Superman visszatéré egy faarcú, egoista seggfej.
- 2013-ban visszakaptam a szilárd értékrenddel bíró Clark-ot, aki önkeresése végeztével férfiként helytállt egy krízisben. Ott tényleg az emberiségért avatkozott a világ sorsába, és tényleg felelős is volt részben Zodék érkezéséért.
- Az igazság hajnalában csak egy ellenszenves antikrisztus, aki ráerőlteti a világra szabályrendjét. Sose társít arcokat az emberekhez - kivéve anyját, meg persze Lois-t, akit folyton meg kell mentenie valamitől.
Ben Affleck egész ügyesen boldogult az újraálmodott Batman szerepével. Ha intellektusa nem is, a stílusa megkapó: morózus, kiégett középkorú kőgazdag, aki álarcban kíméletlen, szadista megtorlóvá vedlik. Hatásos kezdőjelenet, ahogy a kisfiú Bruce elrohan szülei temetéséről az erdőbe, és a barlangban úgy érzékeli, mintha a nekirontó denevérraj által felemelkedne a talajról! Eleinte azt hittem, hogy értem, mi hajtja ezt a pasast. Ez egy gyűrött, kiábrándult, sokat tapasztalt harcos, aki már nem hisz az eszmékben, hanem az egyéneket menti vagy bünteti meg. "Idősebb vagyok most, mint apám, amikor meghalt."
Sokakkal együtt én is ferdén néztem, hogy ez a Wayne - mint a '89-es Batmanben - lőfegyvert használ, sőt: embereket küld a halálba, ami a karakter lényegét csonkítja meg. Érdekes volt látni, hogy egy rendező kipróbálja ezt, mégha felsül is vele.
Sokkal okosabban lehetett volna párhuzamot vonni a 2 önbíráskodó között. Bruce és Clark valóban egymás ellentétei és tükörképei itt:
Ezt akarja láttatni Snyder, de teljesen leragad a külsőségeknél. Elismerem, hogy menőn néz ki Bruce Rocky IV.-et megszégyenítő edzése, majd a Mortal Kombat-szerű párharcuk. De a harc okának addigra se híre, se hamva; egy olyan bagatell ellenszenv fűti őket, amit 1 perc alatt meg tudtak volna beszélni. Batman őrjöng egy sort a legyengült Superman-en, érzelgősen eldobja kriptonit-lándzsáját, majd Doomsday jöttekor már a kispajtása. Hogy is van ez? Ha nem tudod legyőzni, csatlakozz hozzá?
Sokakkal együtt én is ferdén néztem, hogy ez a Wayne - mint a '89-es Batmanben - lőfegyvert használ, sőt: embereket küld a halálba, ami a karakter lényegét csonkítja meg. Érdekes volt látni, hogy egy rendező kipróbálja ezt, mégha felsül is vele.
Sokkal okosabban lehetett volna párhuzamot vonni a 2 önbíráskodó között. Bruce és Clark valóban egymás ellentétei és tükörképei itt:
- Supi elsősorban mentőangyal, aki néha bünteti is a baj okozóját, míg Batsi direkt büntetőportyákat tart, olykor leendő áldozatokat is megsegítve ezzel.
- Batman sok-sok egyénként tekint másokra, míg Superman inkább csak "a lakosságként".
- Bruce Superman-t álszent, magát mindenek fölé helyező ál-istennek látja, míg Clark egy alantas, lesüllyedt ösztönlénynek könyveli el Batmant.
- Egyiket a nemes kádenciája vakítja el, másikat a fortyogó bosszúvágy.
Ezt akarja láttatni Snyder, de teljesen leragad a külsőségeknél. Elismerem, hogy menőn néz ki Bruce Rocky IV.-et megszégyenítő edzése, majd a Mortal Kombat-szerű párharcuk. De a harc okának addigra se híre, se hamva; egy olyan bagatell ellenszenv fűti őket, amit 1 perc alatt meg tudtak volna beszélni. Batman őrjöng egy sort a legyengült Superman-en, érzelgősen eldobja kriptonit-lándzsáját, majd Doomsday jöttekor már a kispajtása. Hogy is van ez? Ha nem tudod legyőzni, csatlakozz hozzá?
Amit Batman igazából számon kér itt Superman-től, hogy elsiklott a részletek fölött. Mindaz az a sok apró élet, amire elmulasztott vigyázni, azt Bruce testközelből látta odaveszni 2 éve - köztük a saját dolgozóit. Ha tényleg ezt képviselné a szembenállásuk, akár rá is ébreszthették volna egymást a hibáikra, a félkész világképükre, a fizikai mellett a morális korlátaikra. Ez az egyik kulcselem, amit kiöl a látványzsúfolás meg a marvelesre butított forgatókönyv. Ki nem állhattam, amikor a fennkölten áriázó Lex a szánkba rágja, mit jelképez őszerinte a dolog: "Kripton fia Gotham Denevére ellen! Isten kontra ember! Nappal az éjszaka ellen!" etc.
Apropó: érdekelne, mégis honnét tudott Lex Martha Kentről...
Kapásból Jim Carrey Edward Nygmája jutott az eszembe Jesse Eisenberg figurájáról! Szerintem csak azért hívják egyszer Luthor Jr.-nak, mert a rajongók kiborultak a trailer-ek láttán, hogy ez a hülyegyerek az új Lex Luthor.
Alighanem arra az őrült tudósra hajaz Eisenberg, aminek a karaktert először kitalálták még a 40-es években. Nem feltétlenül rossz ötlet, de nagyon elfuseráltan kelt életre. Ez a Luthor egy utolsó vakarék! Idegesítő, roggyant agyú, megalomániás hebrencs, akit a való életben az utcára nem engednének ki, nemhogy egy frissen felfedezett ásványhoz, ami bomlasztja a kriptoni sejtjeket. Egyébként örülök, hogy a kriptonitot pont akkor hozták be a sztorifolyamba, mikor Superman-ről épp megszilárdul a kvázi-isten képe a köztudatban.
Az abszolút mélypont viszont kétségen kívül Doomsday, magyarul "Végítélet(nap)". Istenek szent anyja, mit műveltek vele! Sehol nem látom benne a Superman-t végül a halálba küldő űrnemezist, csupán egy böhöm tűzokádó ürülékhalmot, aki inkább A Hihetetlen Hulkból az Abomination (Förtelen) hasonmása lehetne. Lex Zod hajóján, Zod hullájából kelti életre, valami tiltott kriptoni eljárással; szupererős, szuperugrál, és mindentől elnyeli az energiát - meg a műsoridőt -, amivel érintkezik. Doomsday a kegyelemdöfés a movie követhetőségének, ekkor adja meg magát végképp a történet az adrenalinnak.
És akkor... történik valami, ami legvadabb feltevésemet is átugorja, amivel beültem a moziba. Nem véletlenül hoztam fel példának a Superman 4.-et: a politikai beütés kb. azonos IQ-szintet üt meg. Mert amikor az amerikai kormány illetékesei észlelik Doomsday-t, mit döntenek el másodpercek alatt? Megnyomják azt a bizonyos gombot. Persze az atomrobbanás az atmoszféra szélén csak Superman-t öli meg pár percre, Doomsday-t ellenben jól felerősíti, sőt meg is tüskésíti. Hát ezek után még meg is érteném, ha Superman netán úgy dönt egyszer, hogy minden nukleáris fegyvert szépen belehajigál a Napba...!
Néhány szót még a mellékszereplőkről. Gal Gadot mint Diana Prince, azaz Wonder Woman itt mégcsak titokzatos tartozékfigura. De a külseje és a kisugárzása passzol a szerepbe, úgyhogy kíváncsian várom, milyen lesz az önálló mozis kalandja.
Jeremy Ironst én sehogy se tudom elhinni Alfred-nek. Azzal együtt sem, hogy ez a kiadása nyilván egy műszaki készségű háttér-harcostársa Wayne-nek. Szövegsorai nem rosszak, van egyfajta morbid humora, de egyszerűen nem Alfred.
Diane Lane-t továbbra is bírom, mint Martha Kent. Bár ugyanúgy nem több a szerepe a bajba jutott hölgynél, mint sajnos Lois Lane-nek, mégis keresztül kaptam néhány pozitív morzsát:
Jeremy Ironst én sehogy se tudom elhinni Alfred-nek. Azzal együtt sem, hogy ez a kiadása nyilván egy műszaki készségű háttér-harcostársa Wayne-nek. Szövegsorai nem rosszak, van egyfajta morbid humora, de egyszerűen nem Alfred.
Diane Lane-t továbbra is bírom, mint Martha Kent. Bár ugyanúgy nem több a szerepe a bajba jutott hölgynél, mint sajnos Lois Lane-nek, mégis keresztül kaptam néhány pozitív morzsát:
- a legjobb tanulságot: "(...) Vagy ne légy egyik se."
- a legjobb viccet: "A fia barátja vagyok." "Gondoltam. A köpeny..."
- és a legjobb színészi interakciót, mikor Lois-nak adja Clark jegygyűrűjét.
- Még a legjobban elrontott, drámainak szánt sor is őróla hangzik el: "Mentsd meg Marthát!" Kacagnom kellett azon a döbbent, dühödt hisztin, amivel Batman reagált erre.
Rá is tetoválhatnák a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala DVD- és Blu-Ray kiadására, hogy "Ugródeszka az Igazság Ligájához". Félnótásan felkonferált, túlhevült bokszmeccs, ami érintettjei lelki vonásait lelkesen hajigálja ki az ablakon, de elfelejti, mit is akart helyettük. Néhány valóban intenzív jelenet és pofás látványötlet hever szanaszét benne, amik a gőzhenger cselekmény miatt nem tudnak kapcsolódni. Ha az "Isten kontra ember" allegóriát a Disney-re és a Warner-re húznánk rá, akkor "az Ördög" minden bizonnyal Hollywood maga lehet.
2/5-öt adok rá.
2/5-öt adok rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése