Minyonok

Okos gondolatcsírából kinőtt, de jórészt terméketlen szomorúfűz a Minyonok. Minden igyekezete ellenére fele annyira nem vicces, mint hiszi magáról, dacára a sok popkultúr-utalásnak. Kinder-tojás-szerű főhősei olyan kis szerencsétlenek, amitől a 10 éven felüli néző 2 reakció között kénytelen ingázni: hol kényelmetlenül a fejét fogja az elidétlenkedett poénokon, hol pedig a szíve szakad meg, hogy ennyire naivak, megvezethetőek és énkép nélküliek ezek a "minionok" (szó szerint "alárendeltek").  

Bírom, hogy a megszokott "jót szolgálni" klisét kiforgatják a minyonok eredettörténetében. Törzsük életcélja már az ősidők óta az volt, hogy egy méltó gonosz figurát találjanak és szolgálhassanak, noha ők maguk nem rosszindulatú lények. Nyilvánvaló a vicc: tudtukon kívül az emberiségnek tesznek szolgálatot azzal, hogy "halálra segítik" például Draculát, Napóleont vagy a T-Rexet. És miután a sarkkörön izolált kolóniában éltek, olyan síkegyszerű okból újítják fel a kutatást, hogy elunták magukat. De 100%-ig!

Mihelyt a tényleges cselekmény beindul, a film kreatív vénáját mintha baleset érte volna. Minden vicc, ami az emberi gonoszságot gúnyolja, zavarba ejtően primitív és kínos! Pedig papíron olyan bíztatóan hangzott a premissza: a minyon-törzs új felderítői, Kevin, Bob és Stuart 1968 Amerikájába vándorolnak, hogy egy gonoszbörzén a híres bűnöző, Scarlet Túlölő segédeiül szegődhessenek. Miután ez össze is jön nekik, új főnökük a brit koronát adja ki beavató melójuknak - amit Kevinék úgy túlteljesítenek, hogy véletlenül a trónt is megszerzik.

Scarlettet úgy jellemezném, ahogy Guy Williams Zorrója egyik ellenfelét, a Sast: "Felfuvalkodott, egoista őrült!" És még finom voltam. Sandra Bullock-nak ez a molylepke IQ-jú karaktere mást se csinál, mint harsányan elalél magától, vagy egy harapós pulikutya hangján rikácsol. Anno Szörnyella de Frász pozőrködéseit könnyebb volt elviselnem! Bűnözői "zsenialitása" pedig abban merül ki, hogy mindig a férje szuperkütyüivel ala James Bond rabol műkincseket és aranyat. Ideális utópia lenne egy olyan világ, ahol már az ilyen holdkóros boszikból is sztárok, illetve sztárgonoszok lehetnek...!

A többi emberszereplőre szót sem érdemes ejteni. Kivétel nélkül ripacsok, a külsejük pedig egyszerűen ronda; túl nyúlánkok a mozdulataik! Ez és a humor vérszegénysége túlzottan elvonta a figyelmemet a fricskákról, amiket a korabeli brit popkultúra ikonjelenségei kapnak a filmben (pl. Erzsébet királynő, a Beattles, a Parlament és a Buckingham-palota, stb.). Nem rossz ötlet, de ettől még ez még paródia, és korántsem biztos, hogy mulatságos.

Maguk a minyonok olyan közepesen vicces bukdácsolók. Néhol tényleg megnevettettek. Bob és a királynő civakodása a koronán, a törzs utakozása és Angliába utazása, majd a tetőpontnál az óriás-Kevin megnevettettek. Különösebben nem zavart, hogy csak azon a tákolmány mediterrán-nyelvükön tudnak gügyögni. Az ámokfutásaik és botlásaik nagy része azonban szánnivaló, az elpusztíthatatlanságuk meg egyszerűen azért szükséges, mert ők a történet főszereplői. Külön fájdalmas látnia az embernek Kevinék igyekezetét, hisz a Napnál világosabb, hogy Scarletnek a trió csak egyszer használatos frontbalekoknak kell.

A befejezés pedig pofátlanul kurta, a Minyonok kb. egyik pillanatról a másikra hagyják a befagyva felsült sztárgonoszukat a fenébe, és utánamennek egy idegen pofának, akit véletlenül 2 korábbi animációs meséből ismerhetünk. Számomra ez nyílt beismerése annak, hogy az egész sztori csak kifogás volt egy játékreklám produkció kedvéért!

Amint a Minions kínál: banális slapstick, egy kegyetlenül idióta trió, és egy nem kevésbé idióta küldetés. Nagyon gyenge a humor, az utalások, az emberalakok jégkrém-pálcikák, + sajnálnivalóan üres a mese érzelmi oldala.