"Dehát miket?"
(...)
"Csak azt tudja, hogy szüksége van valamire. De minthogy mi is sokan, nem tudja, hogy mire."
(Star Trek - Csillagösvény)
Fifikás, jópofa, lüktető édesség a szívnek és az elmének, az elmúlt évek egyik legkiválóbb tervezésű mikrovilágával. Az Inside Out a Pixar legújabb animációs mesterműve, melyet Pete Docter írt (Toy Story, Wall-E, Szörny Rt.) és rendezett (Fel!), és hadd legyek tömör: gratulálok! A Disney által birtokolt stúdió évek óta nem rukkolt elő ennyire kreatív, tanítóképes mesefilmmel: egy pszichológiai enciklopédiára elég tudásanyagot ad át, anélkül, hogy ezzel tolakodóvá vagy önismétlővé válna.
Az Agymanók rendkívül fantáziadús a vizuális történetmesélés terén. Minden látványelem fontos helyet foglal el a helyszín és eseménysor egészében, érdekes rájuk nézni, és odafigyelni a részletekre. Fordulatos, üresjárat nuku, ritkán kitalálható, mi következik, és a drámai vénája is vastag. Annyival többet kaptam a mai 3D-animációs művek átlagteljesítményétől! Legtöbbjüknél csak összedobnak egy hordónyi, teátrálisnak hitt cirkuszi attrakciót, és rájuk húznak valami juharszirup cselekményt, amit érzelmi-gondolati analfabéta lények idétlenkednek el, alig vagy soha nem figyelve oda egymásra, és ami körülöttük történik.
Riley egy minnesota-i házaspár egyedüli gyereke. A lány lelkének sokrétű mikrovilágát 5 figura, az 5 alapérzelem megtestesülése koordinálja, és sikerrel: Riley élete 11 éves koráig felhőtlen és boldog. Amikor azonban a családfő San Francisco-ban kap munkát, a 3 fős család elköltözik a kisvárosból. Riley-nak teljesen felborul az érzelmi egyensúlya, alkalmazkodnia kell a vadidegen, kiábrándítóan szürke környezethez, és ez nagyon megviseli őt.
Először talán az emberalakokról írnék. Bár életem végig lesznek fenntartásaim a 3D-animáció felé, az emberek alakja és arcmimikája figyelemreméltóan jó animálás eredménye. Docter kevesebb, mint 50 emberrel dolgozott rajta, ami a nagy stúdióknál csekély technikusi létszámnak számít. Elhittem, amit érzékeltetni próbálnak: a lány önfeledtsége, majd frusztrációja 5-nél jóval több árnyalatot kap, és a válsága is fokozatos. Először csak lehangolt, majd egyre több dologban csalódik, még hobbijában, a jéghokiban is. A környezet pedig kellően le tudja hívni a valódi nagyváros szürkeségét és közönyét.
Doctert saját lánya ihlette Riley történetére, és édesapja hangszerepét is ő látja el. Emiatt mindaz, amit Riley kívülről átél, azt magának érzi a gyerek- és a felnőtt közönség is. Mindannyian átéltük, amikor a kamaszkor elején módosul a világképünk, hozzáállásunk a közvetlen környezetünkhöz.
Sajna az elején az önfeledtség némely jelente súrolja a sziruptócsát, és az apa karaktere is kissé felszínes. Szembeszökően nem érti Riley bánatát, és csak odáig jut el, hogy időt ad neki. "Már értem. Egy kis magányra van szükséged." Szerencsére nem a megszokott Disney-családpropagandát kapjuk befejezésnek: Riley egy meccse előtt fancsali képpel hagyja a lelátón szüleit, akik drukker-arcmázzal égetik magukat nagy lelkesen.
A családi szál nemcsak a keretet (körítés), hanem a tétje is a valódi konfliktusnak Riley lelkében. Az új életközeget Derű, Bánat, Majré, Undor és Harag se tudja érdemben kezelni, és mikor balesetnél Derű és Bánat elsodródik a központból, Riley elveszíti a kontaktusát e 2 érzelemmel. Ha Derű és Bánat nem talál vissza gyorsan, Riley omladozó lelki világa hamarosan szét fog esni: előbb csak emlékgömböket, majd a énképe támaszát adó Személyiségszigetek omlanak bele a Feledés szakadékába.
Bámulatos fantáziával dolgozták ki az emberi érzésvilág lakóit és szegmenseit - a kedvencem közülük a DNS-láncra hajazó hídkorlát. A Fejhadiszállás az, ahol az 5 érzelem irányt mutat a lány gondolatainak és cselekedeinek; az emlékgömbök mindegyikéhez 1-1 szín - és érzelem - társul, a főemlékeket pedig hibernáló kamrához hasonló helyen tárolják. Sok szintje van az elmének, külön helyszínt kapott a hosszútávú memória labirintusa, a tudatalatti börtönbarlang, a sokrétű fantáziaország, és az álmokat szerkesztő stúdió. Külön munkások selejtezik a fölös emlékeket.
Szőrös szívű kritikus nyugodtan learchetípusozhatná az 5 érzelemmanót Riley fejében. De az úgy igazságtalan lenne. Mind az ötük Riley boldogságát tartja szem előtt, mégha önmagukban nem is tudják őt ehhez hozzásegíteni. Derű az ötös fogat vezetőjeként tetszeleg: ő a valódi főszereplő. Riley legelső évtizedét főleg ő határozta meg: őrangyal-szerű alakként figyelte az emberlány életét, őrködött a boldogsága fölött. Ezért igyekezett mindig odébb tessékelni Bánatot az irányítópult mellől. A kék érintés szomorúságot társít 1-1 emlékhez, ami csak rosszat tehet Riley-nak.
Ugye...?
Nagyon bölcs döntésnek tartom, hogy Derűnek külön jellemfejlődést adtak. Nemcsak annyiból áll a bonyodalom, hogy Riley van válságban, míg Derű az agyában kalandozik. A visszaút menetközben komoly számvetésekre kényszeríti az érzelemlényt:
- Önzése odáig fajul, hogy Bánatot nyíltan magára hagyja, mikor egy süllyesztőn majdnem visszajut a Fejhadiszállásra. Itt villan ki először, mennyire egoista Derű ragaszkodása, hogy mindig ő maradjon Riley irányadó érzelme. És tetszett, hogy külön ezt is helyre kell hoznia, mikor a "megbántódott" Bánatot üldözi.
- Csak majd a feledés szakadékában, a sötétben oszló emlékroncsok között fog megtörni. Ahogy Riley emlékeit nézegeti, rájön Bánat valódi szerepére. Szomorúság nélkül az öröm csak egy kedélyállapot; a kettő váltakozása ad értéket a boldogságnak, és segít túljutnunk a minket ért fájdalmakon. (És szerencsére nem rágják a szánkba, hogy akkor a másik 3 érzésnek is megvan a maga fontossága.)
Ding-Dong belépőjekor egy pillanatra megijedtem, hogy biztosan most fog "Idétlen-Üzemmódba" kapcsolni a mozi. Ehhez képest nemcsak nem bosszantott, hanem a 2 számomra legmeghatóbb jelenet egyikévé pont az ő elmúlása vált. Riley-nak ez a kitalált, elefántszerű barátja afféle kalauzként társul Derűhöz és Bánathoz. Ahogy a szakadékból Derűnek sikerül feljutnia Ding-Dong rakétakocsiján, már odafentről veszi észre, hogy Ding-Dong-nak nem sikerült feljutnia. A rothadt, szürke emlékgömbök között ő maga is kezd elporladni. "Vidd el őt a Holdra, helyettem..."
Mivel Derűék egész útja Riley válságának befelé vetülése, adja magát a kérdés: van-e Riley-nak szabad akarata? Ha mindig az 5 - vagy épp 3 - érzésmanó vezérlik a lelki állapotát, akkor azoknak elég 1 gombnyomás, hogy a gyerek egyik ellentétből a másikba csapjon? Láttuk, hogy Riley 1-2 apró cselekedénél Haragék egymás elé furakodtak, IGEN és NEM között rángatva a lány szándékát. Szerintem ez még belefér: ez a tétovázás jelensége. Mikor Riley világgá megy, Harag leszögezi: a lány komoly döntéseit nem befolyásolhatják.
Hisz egyiküktől sem kapott "programot", mikor a buszról hazaszökve taglalja a szülőknek, hogy pontosan mi nyomasztotta! Ez megint egy intelligensen megírt mozzanat. A film - nagyon helyesen - beismeri, hogy ez a kézenfekvő megoldás, amit már nem lehet az 5 alapérzéssel magyarázni. Azért is örültem, hogy Derűéket itt nem látjuk, mert Riley pont azokat a jellemvonásokat tanúsítja, amiket Derű az útja során megtanult: őszinteség, önzés elengedése.
A 3D-grafikájú Pixar-mesék új mércealapja született meg az Inside Out-tal. Hatalmas adag mersz és alkotókészség sugárzik róla, drámai ív és humor egymást pörölyözve lendít át egy hovatovább brilliáns fantáziavilágon. Egyszerűen a MI agyunknak élvezetes ezt a sok érdekes és okos ötletet majszolni, amely Riley metaforikus elmevilágát benépesíti. Az elmúlt évek egyik legjobb tanmeséje.
Az Agymanókat "Kiválónak" titulálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése