Most látsz engem (Szemfényvesztők)

"Ezek csak az Ígéretek és a Fordulatok."

"De hisz, a Jutalmak nélkül az egész... értéktelen!"

(A tökéletes trükk)


 

Nem mozgok otthonosan a bűvészetről szóló filmek terén. Talán 4-5 db-ot láttam belőlük egész életemben. A kategória vagy a célkitűzés nem sokban érinti, mit várok el egy mozialkotástól. Próbálom nemcsak azt nézni, hogy milyen élményt nyújtott egyszer-másszor, hanem mennyire tudom utóbb visszatekintve vállalni azt az élményt. Mennyire lehet azonos a movie mint munkadarab azzal, amit rajtam lecsapódva generált, tapasztalatként.

A Szemfényvesztők olyan alkalom, ahol egy gyenge alkotás hagy maga után ürességet. Azt az esetet példázza, mikor egy látszólag komplikált mű egyre több pozitív elemét menetközben visszaveszi, értékében lerombolja, ahogy telik a műsoridő. Függetlenül attól, hogy az az elem jól, tűrhetően vagy bénán lett-e elővezetve.

Műsorismertető: 4 ifjú utcabűvész, Daniel, Merritt, Henley és Jack meghívást kap egy anonim alaktól a "Szem" nevű titkos szektába. Beavatásként 1 évvel később belevágnak minden idők legteátrálisabb mutatvány-sorozatába Las Vegasban, mint a "4 Lovas". Egyik trükkjük kapcsán eltüntetik egy párizsi bank pénzét, amiért az FBI-ügynök Dylan Rhodes és Alma Dray Interpol-detektív a nyomukba ered.

Mielőtt elkezdenék úgy tenni, mint a filmben Thaddeus Bradley karaktere, először a bennem hagyott közvetlen érzéseket osztanám meg.

Izgága, lélek nélküli, ízléstelenül cinikus! Igaz, hogy a cselekmény gyors iramot diktál, és bőkezűen osztogatja a fordulatokat is. De érzelmi síkon az egész mű nagyon hamar tetszhalott állapotban reked. Mardosó ellenszenvet keltett bennem mindaz, amit a szereplők tesznek, mondanak, vagy akárcsak leolvasható az arcukról! Nem egyszerűen önelégültek, hanem az egész mentalitásuk visszataszító és sekélyes. Ha pedig a szereplők hitványak, közömbösek leszünk mindafelé, ami velük történik. Érdektelen volt számomra a sztori végkimenetele, a nagy leleplezés pillanata előtt és után is (Mondjuk így legalább utóbb nem éreztem annyira becsapva magamat). 

Morgan Freeman Thaddeus-a egy exmágus, aki bűvésztitkokat leplez le. Valami ehhez hasonló feladat egy mozifilm kritizálása is, csak ott kevésbé egyértelmű, mi a jó és mi a rossz.

A Szemfényvesztők és Loius Leterrier rendező tisztában van ezzel a párhuzammal, és bizony keményen rájátszik. Megpróbál létrehozni egy mozira gyártott bűvészmutatványt, amely látványos és energikus, és a mezei közönséget borítékolhatóan el tudja kápráztatni. Logikusan hangzik.

Leterrier azonban - hogy művét "kritikaállóvá" páncélozza - elkövet valamit, ahonnan a film talán összes visszatetsző vonása eredeztethető. Megzsarolja a nézőt. Összemossa a kételkedést, a vélemény-különbözőséget a szkepticizmussal és a maradisággal. Hitkérdést csinálva ezzel abból, hogy mi mindenre lehet képes egy bűvész - vagy maga a filmalkotás.

A Szemfényvesztők burkolt üzenete 2 tételt facsar ki a box-office-siker érdekében:

1. A csodához hitre és nyitott szívre van szükség.
2. A másik Michael Caine egy korábbi bűvészfilmjében hangzik el: "Keressük a titkot, de (...) nem a valóságot akarjuk... hanem az illúziót."

Világos, mint a Nap: aki legyint a varázslatra, a szemfényvesztésre, az sosincs lenyűgözve. Az egy egyszerű, besavanyodott alak, aki eleve nem lehet része a "csodának". Sőt egy ügyes "hívő" könnyedén lóvá teheti. Mint ahogy az történik 

• a Merritt által hipnotizált alanyokkal;
• 4 Lovas is ilyenformán járatja le Rhodes ügynököt az FBI előtt;
• és szponzorukat, Arthur Tresslert hátbadöfve maguk lesznek a show-biznisz világának urai - pár napra.

Tehát arra kér minket a produkció, hogy teljesen adjuk át magunkat a hatásnak; cserébe kapunk vizuális parádét, lendületet és váratlan mozzanatokat. Ne akarjuk a tartalomban firtatni a részleteket, "megjátszva", hogy most mindenáron le akarjuk leplezni a mű(sor)t, hisz onnantól már nem is érdekes a dolog...
Más kérdés, hogy a keltett illúzió szellemünkben megmozgat-e minket, vagy csak öncélú virtuskodás, amit percekkel később elfelejtünk vagy akár meg is bánunk.



Ha már ennyit papoltam "érzelmekről", akkor a karaktereknél kezdeném a vesézést. Laposak, dimenziótlanok, tökéletesen önzőek. Leterrier sietségében nem hagy időt, hogy megismerjük a szereplőket. Egyáltalán nem próbálja őket saját személyiséggel felruházni: 

• mindegyik figura egyetlen személyiségjegyből áll,
• egyetlen fontosabb információt tudunk meg a múltjukról
• egyedüli tettenérhető motivációjuk pedig az, hogy a 4 Lovas tervét vagy sikerre vigye, vagy megakadályozza. 
  
  

Nyilvánvaló, hogy a színészek nevét elégnek gondolták, hogy emberközeli karakterek szülessenek. A Now You See Me nem vár senkire, csak menetel és dobbant, akár az Energizer-nyuszi. Az utolsó harmadra pedig az a kevés árnyalat, amit a színészeknek sikerült a figuráikba csepegtetni, elillan a sztori folyamatos csűrés-csavarása következtében. Nincs dráma a bonyodalomban, ami így egy sebesen robogó, vak vonatjárattá üresedik. Látványos, de fárasztó.

Valamilyen kis szinten kellene, hogy rokonszenvezzünk a 4 főhős ténykedésével. Kvázi lehetetlen volna. Daniel látszólag a legbeképzeltebb, a főnöktípus: Henley is az ő segédje volt pályája kezdetén, aztán szabadúszó lett. Jack pedig Daniel példájára fogott bele a bűvészkedésbe. Egyedül Merritt-nek nincs kapocsa a későbbi "lovastársához". Feltehetően dolgoznia sem kell soha, hisz bárkit képes agymosni és megvezeni, aki kicsit is gyenge jellem.

Gusztustalannak tartom, hogy a főhősök úgy tetszelegnek a nép előtt, mintha csak az ő felvidításuk lenne a céljuk a műsoraikkal. 2. fellépésükkor Tressler bankszámlájáról utalnak pénzt a közönség tagjainak, mondván, hogy őket Tressler megkárosította. És itt van még a gyors ismertető A Szemről, mely az ókori Egyiptomban a szegényeket, a népet segítette olykor, mágia útján. A rendező úgy próbálja beállítani, mintha a Szemnek megfelelni akaró 4 Lovas is amolyan csirkefogó Robin Hood-ok lennének. Valójában teljesen önző pozőrök, akik azelőtt saját sorsukban se bíztak; ma pedig rendre hazudnak, csalnak, random embereket tesznek bohóccá és árulnak el napi 24 órában. Miért is kéne szorítanom nekik?

Nem is igazán "személyiségekről" van szó. A főszereplő quartet egy mesterség archetípusai, a szkript is eszerint használja őket: 

• Daniel kézi trükkmester, 
• Henley szabadulóművész.
• Merritt mentalista,
• Jack pedig utcai mutatványos.
• Thaddeus pedig afféle "Fekete Péter", a mesterség közismert ellensége. Nem véletlenül hullik épp az ő fejére a vád, miszerint ő egy 5. Lovas. 

A Power Rangers-ben ugyanígy kaptak "a csapat" tagjai eltérő területeket a testedzés formáiban:

• Zack hiphop-táncos lett,
• Jason karatézott,
• Triny a yóga és aerobik gyakorlója,
• Kimberly pedig a gimnasztikában jeleskedett.
• Billy pedig a tanulós srác volt, aki nem űz rendszeresen egy sportágat sem.

És akárcsak a 4 Lovast, a Rangereket is egy rejtélyes idegen választotta ki, hogy egy különleges küldetés éllovasai legyenek. A baj az, hogy abban a TV-sorozatban évadok álltak rendelkezésre, hogy a néző - adott standardok közt - megkedvelje a fiatalokat, akik a furcsaságok középpontjában álltak. Egy igénytelen és bugyuta live-action-anime tinédzserei több szimpátiát keltettek, mint egy sokmillió  $-os megamozi "Robin Hood-jai! Ez azért súlyos artériametszés.

A film rendkívül magabiztosnak tűnik abban, hogy mi akar lenni. Extravagáns heist-movie, amely az akciót próbálja ötvözni a misztériummal. Mindent a szemnek alapon végig a színpad az egyetlen igazi eseményhorizont; minden - CGI, fontos történés, előadókészség - oda koncentrálódik.

A bűvésztrükkök továbbmélyítették bennem az ellentétet a teatralitás és a tartalom üressége között. Nem az történik, hogy kevesek juttatnak el élményt sokakhoz, hanem intézményesül a bizonytalanság minden és mindenki között - lényegében a semmiért. Persze, kinézetükben a trükkök merészek és hatásvadászok: a hirtelen összenyomódó fémtömbök a teleportációs "varázslatnál" meglepő pillanat. Parasztvakításban sincs hiány: 2 óra alatt a Lovasok révén annyit neont észlel a retina, ami vetekszik a Batman és Robin villanyszámlájával.

Legnagyobb gond a műsorszámokkal, hogy nem tudunk következtetni róluk. A rendező nem figyel a kontaktusteremtésre, ahogy a mágia világába kalauzol minket. A néző a trükköknél magára van utalva, fogódzók nélkül. Leterrier úgy véli, azzal már felkészítette halglatóságát, hogy a Lovasok első 1-2 trükkjét Thaddeus elmagyarázza. Mintha ez volna a bemelegítés az igazán kemény agytornához. Akárhogy bizonygatja a film, hogy a hit minden csoda kulcsa, a mutatványok többsége követhetetlen - mégha olyan ismerős cuccok bukkannak is fel, mint a pókerlapok, vagy a fehér nyúl.

Direkt nem hoztam föl eddig, hogy a nagyobb volumenű trükkök irreálisak. Egyetértek azokkal, akik szerint egyszerűen nem kivitelezhetőek ezek a mutatványok, hiába hangzik el, hogy "(...)Bármi megtörténhet." "A Szem mindent lát.", vagy hogy "Ez egy világméretű csalás". És igen: Thaddeus magyarázatainak némely pontja is megkérdőjelezhető, pl. hogy a párizsi rablást a Lovasok már hetekkel a show előtt észrevétlenül végrehajtották. Valóságérzékre szükség volna egy olyan alkotásnál, ami a mi világunkban játszódik. Ha pedig el kíván rugaszkodni ettől, következetesen tegye! 

Gyűrűk Ura: nyíltan vállalja a természetfelettit, de fel is tud rá építeni egy egész világképet.

Merritt hipnotizáló hatalma nekem Jadeit-et juttatta eszembe a Sailor Moonból. Ott az ún. "4 Generális" egyike egyének és tömegek elméjét volt képes irányítása alá vonni, gyakran a média eszközeit használva fel. Hogy miért hozok föl megint anime-példát? Mert éppilyen valótlan Merritt észkikapcsoló műsorszáma. Pedig - révén, hogy mentalista - az még hihető lenne, hogy apró arcvonásokból és mozdulatokból kiolvassa az emberek némely tulajdonságait (bár ennek mértékét is eltúlozzák).
Hollywood-ban a mai napig nem képesek felfogni a különbséget a hipnózis és a mezmeráció között. A hipnózis eredeti jelentése "altatás", ami a mentális regeneráció, a frissítés eszköze. Ha ez külső személy révén jön létre, akkor is ketten kellenek hozzá. A hollywood-i szótárban ha valakit hipnotizálunk, az szöges ellentéte is lehet mindannak, aki. Azt teszünk vele, amit épp kigondolunk. Merritt-nek pedig egyszer a fél közönséget sikerül ily módon agymosnia. Őszintén: mi tartotta vissza régen ezt a lezser, tapló ingyenélőt, hogy multimilliomos vagy akár a fél világ ura legyen? Talán az, hogy ha nem csinálja gyorsan vissza, akkor hívják a rendőrséget? Létezik azért egy leheletnyi különbség a bűvész és a varázsló között.

A történetvezetés egy az egyben az első Fűrész-mozira hasonlít: kusza, tele félrevezetésekkel, amiket könnyű kiszúrni, és potyára vezetnek zsákutcába. A talányokat érdemi támpont nélkül kell próbálnunk kitalálni, majd flashback keretében jön a válasz. Maga a sztori csak kis mértékben tud épülni; jobbára ide-oda váltogatja az egyes figurák helyzetét és szerepét (pl. Tressler támogatóból a Lovasok üldöztetőjévé válik). De mert a karakterek pusztán cselekményszerszámok, "a játék" személytelen marad. És a végső csavart - hogy ki mozgatta a szálakat - szintén esélyünk sincs előre kisakkozni. Majdnem pontosan ugyanez volt a lefutása a Jigsaw-rejtélynek is.

A vágás, a kameraszögek váltása, és a fejlemények szaporasága legalább a dinamikát megteremtik. Az akció kedvéért telepakolták a művet egy csomó hajszával, köztük autósüldözéssel, sőt még egy robbanás is akad, mikor Jack megrendezi a saját halálát az égő roncsban. Ez és a rengeteg kisebb-nagyobb csavar már annyira kavargóvá teszi a cselekményt, mint egy beteg gyomrú ember hascsikarása. Belefáradunk, mire elérkezik a...

...A végső nagy csavar. Thaddeust letartóztatják, miután a furgonjában előkerül a teljes lopott pénzösszeg. Cellájában Dylan négyszemközt beszél vele, amikor is kiderül, hogy a 4 Lovas titokzatos megbízója nem más, mint...

...Jimmy! ;) 

Bizony: Zámbó Jimmy. A tragikus módon elhunyt magyar énekes, aki a világ számos országában koncertezett. :)

Oké: nyilván most csak hülyéskedtem.

A megbízó Dylan. De ennyi erővel akárki más lehetett volna! Ez így nem csavar, hanem egy, a semmiből előrántott szerepcsere. Hogyan sejthettük volna ezt, amikor mindazt, ami Dylan érintettségére utalna az ügyben, utólag tudjuk meg? És ne kérje a hitemet egy olyan szcéna, melyben Dylan egyszercsak eltűnik a cellából - bizonygatva ezzel, hogy egy bilincs vagy zárkalakat 0 akadály a Szem hívének. Nincsen szilárdan lefektetve, ki mikor mennyit tud vagy mire képes.

Dylan egész takargatott indtéka gyenge lábakon áll. Kiderül, hogy ő Lionel Shrike fia, a bűvészé, akiről Alma kiderítette: 30 évvel ezelőtt tönkretették. Szóval Dylan az FBI-ba beépült Szem-tagként minden felelőst megbüntet: a párizsi bankot, mert nem fizetett biztosítást, Tresslert, mert az ő cége gyártotta a széfet, ami apja halálát okozta.

Leterrier túl későn kap észbe, ahogy elkezd - Dylan száján át - egy motivációt benyomni Thaddeus-nak: azért lett a trükkök nagy leleplezője, mert nem hívták meg a Szembe - révén, hogy középszerű bűvész volt. Dylan gyűlöli, hisz sokakkal együtt apja trükkjeit is ő leplezte le - csak a pénzért. Bezzeg azt nem mondja meg Thaddeus-nak, hogy Shrike fia. "Miért?!" Ennek semmi értelme. Annyira következetlenül szórják el az infómorzsákat, hogy a csattanó hatástalan marad, az addigi eseménylánc pedig irrelleváns lesz.

Végezetül a zárásról. Dylan - miután éjszaka felfedte kilétét a 4 Lovasnak - megkeresi Almát Franciaországban, a Szajna partjánál. Kettejük közt egy nyomorék romantikus szálat próbálnak az írók létrehozni, amelyben látszólag a nő titkolózott a pasi előtt. Most, hogy Dylan és Alma végre nem titkol semmit a másik előtt, nem látok rajtuk jellemvonásokat. Még mindig. Egyik elnézően mosolyog, a másik meg örül a rokonléleknek.
Van egy helyi szokás, hogy az emberek egy lánckerítésre függesztik a lelakatolt titkaikat. Dylan és Alma úgy tesznek, mintha ez a nyomozati ügy is csak egy élettörténet volna a sok közül, amit természetes, hogy joguk van elhallgatni a külvilág elől. "Mégegy titok, ami lelakatolandó."Megint az a cinikus és álszent mentalitás árad ebből, amivel a film a bűvészet egész témakörét ábrázolja. Megfejelve az erőtlen romantikázással ez már iszonyúan hamis befejezéssé állt össze.

Meg sem próbálom inkább összeszámolni, hogy a káoszba fulladt álsztori hány kérdést nem válaszol meg. Csak előlegbe néhány:

• Miféle szervezet a Szem, és hogyan tevékenykedik a világban?
• Miért pont ezt a 4 huszonévest választják ki jelöltnek?
• Miként voltak képesek a Lovasok Tressler számlájához hozzáférni?
• Dylan az aknamunkája során mit intézett az FBI- és mit a Szem tagjaként?
• Minek kellett Jack-nek eljátszani, hogy az égő kocsiban pusztult, mikor a társai a nyilvánosság előtt tovább ténykedtek? Nem lett volna izgalmasabb, ha tényleg meghal, minthogy ez nem szerepelt a tervben?
• És a montázs, ahol Dylan beinvitálja a 4 Lovast a Szembe, miért néz ki úgy, mint egy mesefilm gyerekeknek? Már azontúl, hogy elkendőzi/eltitokzatoskodja a választ, hogy micsoda(ként létezik) ma A Szem?

A Szemfényvesztők egy túlcukrozott, saját csavarjaitól megrészegült showműsor, amely soha nem talál kapcsolatot hozzánk, az igazi nézőkhöz. Elvétve teremti csak meg azt a bizalmat a befogadó és a mutatvány színtere között, ami a filmbéli bűvészek szerint is az egésznek lényege volna. És ha a bizalom létre is jön, sosem térül meg.

 

5-ből 1 pontot adok rá. Bonyolult, de semmitmondó és lélektelen műműsor.

 

"(...) Nem csoda, csak bűvésztrükk. Az egyedülálló anya, aki 2 helyen melózik, mégis szakít rá időt, hogy elvigye a gyerekét a meccsre, az a csoda. A tinédzser, aki a drog helyett a tanulást választja, az a csoda."

(Minden6ó)