Elysium - Zápvilág

???

"Köszönöm a kérdést. Ez a biztonsági chip a tudatos gondolkodásomat hivatott megóvni."

(Pókember 2.)

Újabb filmalkotótól tapasztalom, hogy szemlátomást feladta az elveit. A District-9 elkészülése után Neill Blomkamp még fennhangon tiltakozott ellene, hogy egy szokványos képletű, multimillió $-os látványfilmet készítsen, teljesen a stúdió eladhatósági szempontjaira rászabva. Véleményem szerint pontosan ezt tette az Elysiummal. Rendezőként és íróként is.

Hozzá hasonlóan a kritikusokat sem értem, hogy mi lelhette őket az idén. Míg legtöbbjük Az Acélembert vagy a Star Trek Into Darkness-t szokványos effektparádénak titulálta, ugyanez a kör az Elysiumot az év egyik legjobb sci-fi-jeként értékelte. Fordítva ez jóval közelebb áll a valósághoz. Az Elysium nemcsak, hogy átgondolatlan és lazán tákolt megaprodukció, hanem sok tekintetben pazarló is. Mint vérbeli nyári akcióflipper, 

1. elhanyagolja a karakterrajzolást, illetve a színészek esélyét, hogy valami rendkívülit hozzanak ki szerepeikből; 
2. elherdálja a saját témája által érintett kérdésköröket; 
3. liliomtipróan tapos minden kínálkozó alkalmat 1-1 izgalmas fordulatra vagy érzelemgazdag drámára;
4. könnyelműen bánik olyan cifra vizuális elemekkel, melyek közül sokat más klasszikusokból emelt át.

A movie a disztópiáktól megszokott módon indít: 1-2 mondatos kezdőnarráció után egy sarkított, dualista társadalomkép rajzolódik ki - globális léptékben. 2154-re a Föld világválságba süllyedt. A legtöbb ország demográfialag túlnőtt és elszegényedett. Feltehetően már ásványkincs- és édesvíz-tartalékainak is nyakára hágott az emberiség. Jogállam csak formálisan létezik: az átlagember szinte bérrabszolgaként él és dolgozik, minimális az egészségügyi ellátás, az utcákon gépesített rendfenntartók felügyelnek.

Az elit ellenben teljes luxusban él egy hipermodern űrállomáson, ahol mesterségesen újrateremtették nekik az ezredfordulós Föld klímáját és tájait. Az Elysiumon az emberek makkegészségesek, nagyobb az élettartamuk. Ám hogy ne legyen abszolút az izoláció, az állomás a Holdtól közelebb lebeg, és van is mód odajutni, ha valaki megfizeti a jegyárat. Aki pedig feketén megy, vagy visszaküldik vagy likvidálják.

Nem kevés ígéret rejlik az alap-elgondolásban, kezdve az élettartam-növelés vs. túlnépesedés problematikával. Ez a téma valahogy mindig mumus az antiutópiáknál, sosem merik felvállalni. Azonban ez a film más témák kibontásával sem foglalkozik. Nem próbálja részletezni, hogyan fajult idáig az ember helyzete; az alkotók az alaphelyzetből fakadó minden összefüggést a nézőre bíznak, hogy őhelyettük találjanak ki. Mintha a mi munkánk lenne újra megírni a forgatókönyvet Blomkamp helyett.
A kontraszt Elysium modern, komfortorientált világa és a földi mélyszegénység között illusztris. Nem különben az állomás látképe: kult-sci-fikkel vetekszik a tervezése. De mindez csak a felszín. Az utópisztikus világkép minden eleme - köztük a karakterek is - csak díszletkellékként funkcionál, amíg el nem jutunk az látványos akció gócpontjaihoz. Ez a valódi célja az Elysium - Zárt világnak: akció és effektbőség, District-9-stílusban tálalva.

A történet színvonalát a Tomb Raider-ére becsülhetjük. A protagonista egy gyári munkás, név szerint Max (utalás a Mad Max c. filmre?). aki apácák felügyelte otthonban nőtt föl. Gyerekkorukban ígéretet tett leánybarátjának, Freynek, hogy egyszer összecsór annyi pénzt, hogy elvisse őt Elysiumra. Ez az eredeti életcélja, ami miatt tolvajkodott, és priusza van a rendőrségen.

Mikor a művezető az állásával belezsarolja, hogy menjen a sugárveszélyes részlegbe, Max Da Costát vöröses fényű radioaktivitás éri. Így aztán főnöke, Carlyle mindenképp kirúgja. És mivel csak napjai maradtak hátra, máris adott a segédmotiváció, hogy azonnal akarjon feljutni Elysiumra. Valahogy az az ott beüzemelt regenerációs ágyak bármilyen betegséget percek alatt képesek gyógyítani. De hogy ennek mi a mechanizmusa, az valahol az éterben rekedt - sok minden mással együtt.



Nem hiszem, hogy tervbe van véve folytatás a filmnek, hisz akkor aligha akarnák, hogy a főhős első űrútját egyből forradalom kísérje. Erre a helyi hekker, Spider ajánlatával nyílik esély. Spider a jegyért egy afféle kamikaze-akciót tukmál Maxra: hamis azonosítóbélyeggel és egy olyan computer-es exoszkeletonnal látják el, ami majdnem emberfeletti erőt kölcsönöz neki. Nem mellesleg letölthető általa egy ember agyfelszínéből minden információ. Kezükbe kerül egy program, mely Elysium számítógépeibe juttatva minden földit elíziumi polgárként regisztrál. Megszüntetve ezzel elvileg a tömegek sokéves kirekesztettségét.

Blomkamp ott hibázik először nagyot, hogy túl sok indítékot testál rá egy ilyen jellegszáraz fakarakterre, mint Max. Vegyük sorra:

1. a gyerekkori ígérete mellé jön
2. a sugárbetegsége,
3. egy elysiumi lakos hajójának megtámadásáért körözik,
4. volt főnöke meggyilkolásával gyanúsítják,
5. egy pszichopata tömeggyilkos üldözi,
6. egy világmegváltó balhé közepében kell helytállnia,
7. és hogy Frey mellett az ő beteg gyerekét, Matildát is el kell menekítse.

Mindez túl sok nehezék egy olyan fakó személyiségre, mint a rovott múltú exproletár. Maxnak eleve nagyon kis adagot ismerünk meg a hátteréből, és az az adag tömény klisé. A gyerekkori emlékmontázsok egyszerűen érzelgősek: ahogy az apácanevelő a fiú végzetéről beszél neki, vagy ahogy a srác fogadkozik Freynek. Matilda meséje a jólelkű vizilóról szintén merőben giccses: csodálom, hogy a szkript megengedte Maxnak, hogy félbeszakítsa.
A bevezetés menetében úgy karikázhatnánk be a lyukakat, mintha keresztrejtvényt fejtenénk.

Kezdjük a nyilvánvaló dolgokkal: a tömegek. Max Da Costa gyakorlatilag az egyetlen fehér járókelő az utcákon, még a munkahelyén is csak 1-2 akad rajta kívül. A másik, hogy a földi események mindegyike Los Angeles-ben vagy környékén játszódnak. Mi van a bolygó többi részével és az ottani ökoszisztémával?
Valószínűleg felhívásként értendő ez a harmadik világ mai nyomorhelyzetére, illetve az illegális bevándorlók problémájára. Ügyefogyott segélyreklám, hisz a sztorit, a jövő itteni vízióját, de még a film vizuális stílusát sem segíti. Mitől lett mára mindenki mexikói törzslakos? Nem kicsit volna sértő, ha a direktor ezt gondolatban a népszaporulattal magyarázná...

Átlátszó cselekményszerszám a lebetegedés szála. Max a gyári kamrában legalább 2 percig volt kitéve extrém radioaktivitásnak. Ehhez képest szövettani roncsolódás jelei nem mutatkoznak rajta. Carlyle még rá is kérdez: "Le fog válni a bőre, vagy ilyesmi?" Nem igazán: 1 alkalommal hányja el magát, + pár émelygős jelenet bizonygatja, ami Maxszal történt. Ezzel egyébként Blomkamp az akciójelenetek hihetőségébe is léket fúr, hisz azokat egy felnőtt, de fokozott tempóban leépülő szervezet vészeli át. Sőt: a szereplő aktívan harcol is a legtöbb akciószcénában. Ez még egy Schwarzenegger-filmben is túlzó szívósság volna.

Nyilvánvalóan a sugárzás csak ürügy, hogy sietős legyen Maxnak eljutni Elysiumba. Bevállalva így a szuperkatonává tevő műtétet és egy melót, amire Spider - micsoda véletlen! - épp akkortájt keresett megfelelő embert. Blomkamp Max alakjával egy tipikus sci-fi-akcióhőst hoz létre, akit azután az ókori Prométheus-éhoz hasonló helyzetbe helyez: ő lophatja el az egyszerű embereknek az "égiek", a kiváltságosak privilégiumát (tűz és gyógyulás).


De a végeredmény egy videójáték-figura lesz, aki a különböző pályákon nyomul és nyomul: 

1. spéci fémváz-szerkezetben rohan teljes erőből a sivatagban,
2. tompa dörejű, felspécizett ágyúpuskával tüzel az ellenfélre, 
3. hasonló fémvázas emberek vagy akár gépkatonák ellen tusakodik,
4. miközben a sugárdózis mellett egy széles sebet is vágnak a törzsén élezett karddal. Nem veszem be, hogy ezt egy ápolónő kézileg elláthatja úgy, hogy a harc hevében nem szakad fel - ráadásul kórházon kívül!

Maga a "nagy cél", Elysium sajnos éppoly homályos kép a forgatókönyvben, mint a legtöbbünk fantáziájában. Kinézete kifogástalan. Minden azonban, ami az állomással kapcsolatos elgondolás, gyéren megálmodott és csökevényes. Kezdve az állomás védelmi rendszerével, melyet Delacourt miniszterasszony vezet. Rá majd visszatérek, mikor a karakterkínálatról esik szó.

Szóval: hogyan védik a modern "Mennyországot", az űrkutatás történetének leggigászibb konstrukcióját, az új Ígéret Földjét?

2 vagy 3 hajó kering szórványban körülötte, rajtuk kábé ugyanennyi gépkatona. És az eltökélt miniszterasszony még ezeket sem veti be rögtön. Helyette felhív egy gerillaügynököt, Krugert, aki  kilő pár kis rakétát a Földről... és azok 1-2 percen belül beérik a csempészhajókat az űrben. Foltos hiénának éreztem magam a moziban, nem tudván eldönteni, hogy melyiken ordítva-röhögjek nagyobbat:

1. hogy Delacourt egy ilyen roggyant eszű, zülledék militaristával kockáztatja a reputációját,
2. vagy hogy Kruger 1 szál kézi rakétavetővel intézi el majdnem az összes embercsempész-hajót, legalább 200 kilométer messziről.

Pofátlanságnak tartom, hogy mikor annyi tudományos, társadalmi vagy morális kérdés adott, mint itt, a rendező ezeket zsákba dugja, és egy szánalmas érzelmi szálnak adja a műsoridejüket. Max és Frey gyerekkori barátok, akik évek múltán találkoznak újra a kórházban. Frey immár ápolónő és van egy lánya, akit valami okból titkolni próbál Max elől. Majd mikor a férfi megsebesül, Frey házában megismerkedik Matildával, akiről semmit se tudunk, és ennek még örülhetünk is. Amúgy Frey aggódása a kislányért messze a leghihetőbb része Alice Braga alakításának.

A jelentősebb szereplők nevei már elhangzottak - kivéve a főhős legjobb barátját, Julio-t (játssza Diego Luna), akit első bevetésére magával visz, és egy gépkatona végez vele. Sajnos mindegyik karakterrel ilyen hányavetin bánik a szkriptanyag, elpazarolva a lehetőséget az érdekes karakterinterakciókra és -fejlődésekre. Még a halálaik is harmatosak:

• Juliót már mondtam;
• Carlyle lényegében egy baklövés miatt nyiffan ki;
• Delacourt rátartin szidalmazza Krugert, mire az ingerülten sebet vág a nő torkán;
• Maga Kruger kétszer is meghal;
• Maxnál pedig újfent le kell nyelnünk a gyerekkori emlékeit, mielőtt feláldozná magát a program gyors lehívása érdekében.

Jodie Foster nyújtja a legjobb alakítást a műben, ezért inkább csak az ő karakterét részletezném. Blomkamp saját bevallása szerint egyik percről a másikra gondolt rá, hogy az antagonista egy nő legyen. De la court (="a bírósági"), a kormányzat tagja amolyan űrkori Margaret Thatcher. Vaskezű, elszánt, tántoríthatatlan; modora egyesíti az önfegyelmet a társasági eleganciával. Jellemzően ő a radikális vezető, aki tudja, milyen a feljebbvalói által képviselt hatalom valódi természete. Ezért veti meg a kormány merev és álszent szabályzatát - a pontig, míg Carlyle-lal és Krugerral puccs tervezésébe kezd.

Ehhez képest a haláljelenete kiábrándítóan összecsapott. Túl hamar, túl hiába történik, és onnantól kezdve engem sem érdekelt többet a végkifejlet. Mikor Frey ellátni akarná a nőt, annyit mond: "Nem... Nem kell." Nem lett volna izgalmasabb, ha például alkalmilag elfogadja a segítségüket, hogy aztán - valamicskét okulva, de attól még - elárulja őket?

Nem hiszem, hogy egy ennyire erős jellemű, rideg asszony ne látná előre, miféle fékevesztett vadállat Kruger. Nagy hasznot nem nyújt, ellenben több kárt csinál fegyveres bandájával, mint Max vagy Spider.
Tetszik, hogy Max tudtán kívül Delacourt levesébe köp azzal, hogy Carlyle meghal, titkos infóit a konspirációról pedig épp ő hordozza a fejében. És pont ezért csalódtam, hogy Matt Damon és Jodie Foster csak 1 árva közös jelenetet kapott. A két főszereplőnek esélye sincs felismerni egymásban az ellenfelet, azt a fontosságot, ami miatt elvileg annyi műsoridőt kapnak a vásznon. Tompakezű és kontár rendezés.

Nem minden végkifejlet valódi megoldás. Ez a tanulsága annak, ahogy az Elysium krónikája lezárul. Max a küldetés mindegyik nem rá eső részét teljesíti: Kruger egy szkeletoncsata után szétkenődik, Frey a gyógyító ággyal elmulasztja Matilda leukémiáját, Spider programja pedig szabadon eliziumizálja a földi csórók milliárdjait. Ennyi.

Oké, tekintsünk el olyan dolgoktól, mint "a helyzet súlya" vagy következmények. Hogy jelent megoldást az eredeti problémára, hogy a földiek elysiumi lakosok lettek?

Sehogy:

1. Törvénytelen hekkerakció történt, mely során anyagi kár és halálos áldozatok is keletkeztek, ha nem is Maxék hibájából.
2. Láttuk, hogy Elysiumon emberirányította computer-hálózat működik. A vezetés nincs kiszolgáltatva az automatikának. Tehát mégha egy síkhülye tervező a polgárjoghoz kötötte volna is, kit enged/nem enged be a rendszer, azt a kormány hatályon kívül helyezheti. Hisz erőszakos felülírás történt, engedély nélkül.
3. Attól, hogy többé nem bűn az ott-tartózkodás (márhogy a computer szerint), a bejutást ugyanúgy joga  lesz korlátozni a vezetésnek, pl. a közbiztonság érdekében. Ugyanígy a gépkatonák is bármikor őrizetbe vehetnek valakit, ha szabályt sért, esetleg kormányzati szintről parancs érkezik rá. (Mondjuk piszok keveset látunk szolgálat közben ahhoz képest, hogy Max gyárában épp azokat szerelnek össze).
4. Korlátozás nélkül olyan irdatlan bevándorlási hullám indulna meg a túlnépesedett Földről, amit gyakorlatilag lehetetlen szabályozni. Repetaként az állomás még a halálra ítélt betegeket is megkapná, mint egészséges pluszlakosság. Így Elysium max. 1 emberöltő alatt "aláhullik".
5. Akik meg nem jutnak fel, ugyanúgy nyomoroghatnak odalent, szűkében az életnek és reménynek.

Ám ha logika szerint nem is volna abszurd, az ahogyan ábrázolják a végkifejletet, az nagyon szirupos és idealista hangvételű. Maradandó forradalmi változásról lenne szó, egy olyan világban, ami szinte reménytelenül pesszimista. Ahhoz pedig nem illik ennyire szentimentális zárás.




Utolsó szalmaszálként az akcióba lehetne kapaszkodni. Ha nem lennének hosszúak, egysíkú lefutásúak, és unalmasak. Lopott látványelemből sincs hiány, azokkal meg nem lehet valódi izgalmat csiholni. A gépkatonák a Transformers, a Kruger által használt erőtér-pajzs-keltő pálca a Star Wars Prequels majmolása. És az a robotbábu, aki Maxot munkásként "tájékoztatja" az antiszociális viselkedés veszélyiről, azonnal A pusztítót juttatta eszembe, ahol Stallone karakterét bírságolták káromkodásért.

A Maxra erősített fémváz igen sajátos küllemű. Fő funkciója az agyi adatok letöltése, amiket azonban a letöltő saját agyában nem tudatosul. Magát a tervezését elnézve olyan, mintha egy súlyosan mozgássérült emberre alakították volna ki. Ha Max a sugárzás miatt leépülne, és egészségügyi vészmegoldásként kapott volna ilyen protézist, az talán még életszerűbb is lett volna.


Kruger és Max harcértékét én se jellemvonásaiak, se technikájuk alapján nem tudtam felmérni. Nem érdekelt, melyikük győz, mert a küzdőfelekből hiányzik a leleményesség, a fegyvereik hatása nehezen körülírható, a kézitusákat pedig közelről, kapkodva prezentálják a látványtechnikusok.

Mindezek dacára csupán 1 olyan "látványosság" fordul elő, ami már a District-9-re nézve is sértő, halva született elképzelés. Krugerrel a movie egy pontján nem kevesebb történik, mint hogy leszakad a teljes arckoponyája! Gyönyörűen groteszkül néz ki, elismerem. Ám itt van ez a hozzátoldás: mivel "agya sértetlen maradt", egy spéci kezelésnek hála a hiányzó arc 1 perc alatt mintegy újraképződhet rajta: koponyarész, hús, inak, minden. Jobb, mint újkorában. Imhotep esetében még el tudtam hinni, hogy létezhet ilyen. Ez nem az a fajta film.

Az Elysium - Zárt világ a beváltatlan ígéretek sci-fi-je. Nem eredendően ostoba alkotás, hanem javarészt saját rendezőjének az áldozata. A District 9-hez mérten kb. olyan benyomást kelt, mintha A klónok támadását vetnénk össze A Birodalom visszavággal: egy hasonló kinézetű, de sokkal gyengébb és butább kistestvér - ugyanattól a szülőtől.