Elrabolva

Bryan Mills volt szövetségi ügynök egyszemélyes háborút indít az albán alvilág ellen. Célja, hogy kiszabadítsa elrabolt lányát, akit szexrabszolgaként készülnek eladni. 2-3 napig friss a nyom, és egyetlen hibát sem véthet, vagy mindketten odavesznek.

Tagadhatatlanul sötét és kemény tónusú akcióthriller az Elrabolva. Elsődleges ütőkártyája az, ahogy a kiskorú lányok prostituálását ábrázolja. Az áldozatok hétköznapi lányok, és nem feltétlenül ostobák; egyszerűen szemet hunytak a lehetőség fölött, hogy idegen földön elárulhatják, sőt fizikailag tönkretehetik őket.
Bryan lánya, Kim is csak ott hibázik, hogy nem hiszi el az élet mocskát. Naiv és átlagos, így könnyű célpontként kiszúrják, lépre viszik, elrabolják, és megkezdik rászoktatását a drogokra. Mikor Bryan egy helyi pénzeszsákot kényszerít, hogy licitáljon rá, a lány tekintete fátyolos és enyhén szédül: megkezdődött asszimilációja a gépezetbe. Nem nehéz kitalálni, mi várna rá ezután: addig futtatják őt és a többieket, míg vagy a függőség, nemi betegség, vagy menekülés közben pár lövés el nem pusztítja őket. 

Mégis: bármilyen tisztán kiérezni a filmből az alvilág kegyetlenségét, kimondottan ötletszegény alkotás. Hatásra gyúr, tartalomra alig. A sztori cefettül ismerős, érdemi fordulatokra sem számíthatunk. A szükségestől kétszer hosszabb felvezetés egy sima bosszúhadjáratot készít elő, melynek kimenetelében nincs okunk kételkedni. Igazából az érzékeltetés, a folyamat kelt feszültséget, ahogy Bryan Kim után kutat: 

• a néző megborzong, mennyire könnyen rabszolgává tehetnek valakit a mai világban;
• a nemzetközi jog és diplomácia még hátráltatja is, ahelyett, hogy segítené a keresésben;
• az akciójelenetek gyorsak és spontánnak tűnnek, érzünk minden mozdulatot, minden deciszekundomot;

Liam Neeson ideális választás volt a szerepre. A The Grey-hez hasonlóan itt is igazi túlélőalkatot játszik, aki  hidegfejű, de áldozatkész, és aki egy kegyetlen alapszituációból igyekszik kimenteni magát és másokat. Ugyan Bryan Mills kevésbé komplikált karakter: családi hátteréről annyit tudunk meg, hogy ügynökként a hivatásának élt, emiatt elvált, és utólag próbálja óvatosságra nevelni a lányát. Hű, vajon hallgatni fog-e rá a kiscsaj...?
Ügyes kis félcsavar, amikor az apa fültanúja lesz az elrablás pillanatának. Nem az a tipikus aggódó apa: pontosan tudja, hogy lánya nem tud megmenekülni. Ezért Kim utolsó szabad pillanatait azonnal a kereséséhez használja föl. "Most figyelj rám: el fognak rabolni...!" Van egy ehhez hasonló szövegsora Ottway-nak is A fehér pokolból: "Nézz rám; épp meghalsz, ez történik veled."

Neesonra nincs panaszom: nálam olyan sztárokat is leköröz akciószínészként, mint Bruce Willis vagy Jean Reno. Az ő pisztolyhőseikhez hasonlóan Bryan se finomkodik soha: "megmentem vagy meghalok" alapon vadászik Kim fogvatartóira. Mivel másképp esélye se maradna. Motivációja éppcsak egy picit több az amúgy rideg veszélyhelyzettől. Régen a munkája élvezett elsőbbséget, ezért csupán időszakos vendég lehetett Kim életében. Így mikor élete és lelke odaveszhet, mindent fölhasznál, amit csak pályája során elsajátított.
Ebbe a gondolatsorba illeszkedik tökéletesen a kedvenc jelenetem, amikor is Bryan egyik helyi ismerősét szembesíti azzal, hogy sáros az ügyben. A férfi, Jean-Claude fegyvert fog rá, ezzel mintegy igazolja, hogy mosolygó neje, 2 gyereke és rendezett otthona csak a látszat. Kicsit praktikus ugyan, hogy a hamis idillt nem Bryannek kell eloszlatnia. Másrészt viszont így abszolút kiérdemelt, ahogy megfenyegeti, majd leüti az áruló Jean-Claude-t. "Felszíni sérülés! De ha nem kapom meg, amit akarok, árvák lesznek a gyerekeid! És végignézed, amint agyonlövöm!" Az üzenet nem is lehetne egyértelműbb: az én családom árán nemhogy jogotok, reális esélyetek sincs eljátszani a jómódú polgári családot.

Örültem annak is, hogy a precizitása sose egyszerűsíti Bryant olcsó terminátorutánzattá: 

• az elrablás helyszínének felderítése, 
• az információgyűjtés, 
• ahogy rátalál Kim barátnőjének beinjekciózott holttestére,
• ahogy a Kimnek pisztolyt szegező "vevőt" abban a szemvillanásban kapja le, mikor a megszólása miatt picit lankad a figyelme.

Mindez a szüntelen hajsza során erőt, idegen és - kamerán kívül - vért vesz ki belőle, érezni róla az indulatot, az erőfeszítést. Így szorítunk érte, hogy sikerüljön kiragadni lányát ebből a balkáni bugyorfészekből.

Szinte a film minden bírálója szóvá teszi, hogy az Elrabolva egyszemélyes show, és én egyetértek velük. Hiába a szíven ütő hangulat; az egyszerű, csavartalan és tökegyenes vezetésű történet mellett nincs semmi, ami kompenzálná Neeson túlsúlyát. Ő az egyetlen valódi főszereplő, a forgatókönyv minden kezdeményezést rátestál, nincs érdemi partnere a vásznon. Nincs különösebb gond a színészi játékkal, de ahogy a szereplőket megírták, az nem mindig realisztikus, mint sokszor inkább átlagos, tucatszerű.
A figurák 3 szalmazsákba pakolhatók:

1. Mills hátrahagyott ismerősei Amerikában: régi munkatársai, exfelesége, stb.;
2. nem alvilági emberalakok, akiket hovatovább eszközként használ a hajszában;
3. fegyveres gyilkosok, akik fejlövésre születtek.

A produkció egyik írója Luc Besson volt, aki nálam rendezőként se számított a jobbak közé. Besson a kisujját sem mozdítja, hogy bonyolítsa vagy legalább kevésbé kiszámíthatóvá gyúrja a forgatókönyvet. Nincs mellékszál az Elrabolvában. A mű folyamatosan pulzál, intenzív képsorok követik egymást, szóval meglátszik a rendezés és a vágómunka színvonala. De mindez a mű atmoszféráját erősíti fel, a tartalom attól még formuláris, szabványok közé szorított. Bryan egyre csak nyomul, kartellnyi rosszfiút uszít maga ellen, és 1 röpke alkalmat leszámítva sosem sikerül sarokba szorítani.


Még egy komoly deviancia: abszolút nincsenek következmények. Se Bryanre, se a családra, se másokra nézve. Miután Bryan Kim leendő kuncsaftjának a hajóján mindenki mást szétlőtt, hazarepül a végül szűzen maradt lányával az anyjához. Értem, hogy Bryan egyik kollégája szerint nem ez volt a legkeresettebb bűnszervezet. De ha ennyi könny és vér folyt odaát, annak valami módon lesz visszhangja, és nemcsak annyi, hogy bemondják a tévéhíradóban (ezt a gondolatmenetet sikerült elrontani a tavalyi folytatásfilmben). A movie még ennyit sem mutat ebből. Ehelyett megelégszik a megkönnyebbítő, de elcsépelt happy end-del, ami nem kapcsolódik szervesen az addigi szörnyűségekhez.



Ötletesség, konzekvenciák, többszálúság, valamint a téma kiterjedtségével arányos karakterkínálat. Ezeket hiányoltam a 2008-as Taken-ből. Brutális képek, kevés sztorival. Ha olyan forgatókönyvi munka állna mögötte, mint amilyet A fehér pokol, A tetovált lány vagy a Sin City kaptak, túlléphetett volna a középszerűségen. Így viszont egy átlagos bosszúmozit kaptam, melyet a témaábrázolás tónusa és Neeson együtt emelnek följebb.




6 véres golyót lövök be rá egy 10-lövetű tárjából. 
5-ös skálára átírva ez: Változékony.