Lara Croft maradt, aki mindig is volt: kitenyésztett tornász/régész. Mindig más helyszínen más ritkaságokat próbál megtalálni. Mivel az első rész a lány hátterét már szerencsére tisztázta, itt végre saját sorsa meghatározójaként láthatjuk őt. Nem mondom, hogy a sors nem játszhat egy akcióhőssel, de Larához nem illik az elveszett kislány szerepe. Védjegye az állandó határozottság, testi és szellemi erő, ugyanakkor itt már hibázni és megsérülni is képes.
És bár továbbra sem tudjuk meg, miért űzte magát ennyire magas szintre, a folytatás vészhelyzetei indokoltabbnak láttatják, mi mindenre képes. Az ellenség többször lefegyverzi a pisztolyhősnőt: ez mindenképp hihetőbb beállítás, mint a soha nem lankadó szuperzsonglőr. Amikor Lara a térképgömb adatait átküldené az ellenség kutatólaborjából, partnere fél másodperccel azelőtt menti meg, hogy a szeme közé ólmot kapna.
A természetfeletti ereklye szála továbbra sem nyújt sok érdekességet. Kevésbé predesztinált felhangú, mint a prequel-nál. Nem ritka asztrológiai jelenséget kell kivárni, az ereklye önmagában veszélyes. A hajsza pedig most kíméletlenebb is a korábbinál. Így az is elviselhetőbb, hogy nincs róla több fogódzónk, mint a "bibliai dögvészt szabadít a világra" tézis.
Ugyanakkor a Fény Háromszögének hatalmát legalább láthattuk kibontakozni. Mikor a film végén Pandora Szelencéje kikerül a savas vízből, Lara készül felnyitni, és aztán mégsem teszi, mi pedig csalatkozunk. Nem tudjuk meg, hogy a felnyitása tényleg egy ókori biológiai fegyvert szabadítana-e a világra. Csak egy kisebb adag fény árad belőle, arra pedig a lelőhelyét rejtő varázsgömb is képes volt. Mellesleg: ha egy ókori technológia már holografikus térképkivetítőt tudott létrehozni, akkor ennek a működési elvét sem ártott volna picit taglalni. Műsoridőt vett volna el az akciójelenetektől, de legalább könnyebb volna elhinni, hogy az egész világ van megint végveszélyben.
Terry Sheridan, Lara hajdani "pasija" messze van az érdekestől. Áruló tengerészgyalogos, aki szabadúszóként ügyködött, míg börtönbe nem került. Rá még Lara is azt mondja, hogy semmi közös nincs bennük, és nem érti, hogy találhatta vonzónak régebben. Terry lényege, hogy határozott, pimasz férfi, s ettől kellően edzett partner egy kalandor nő mellé. De ez minden: Angelina Jolie és Gerard Butler között alig-alig fedezhető fel kémia. A tanulságok pedig, amiket levonnak a történtekből, rettentő fantáziátlanok: "Vannak titkok, amiket jobb nem feltárni."
Meglepődve tapasztaltam, hogy Terry és Lara utolsó közös jelenete egész drámaira sikeredett. Amikor márcsak ketten maradtak, Croft életében először hálát mutat egy másik ember felé. Terry védelmezte őt, győzködte, hogy legyen gyakorlatiasabb. De a fő motivációja a szelencétől remélt haszon volt, és mikor választania kell, egyből a nőt ítéli feláldozhatónak.
A dilógia legszívszorítóbb pillanata - már mondhatjuk ezt -, ahogy Terry kis híján lelövi Croftot, ám az kénytelen gyorsabb lenni nála. Lara arcára tényleg kiül a szívfájdalom, mintha a saját gyomrába lőtt volna a pisztolyával. Larával az első részben képtelenség volt együttérezni, itt viszont ugyanez csak Terryre igaz. Larán ezúttal tényleg nyomot hagy a küldetés.
Az előző rész visszásságai sajnos jórészt megmaradtak. Ugyan a zenetémák például kicsit dallamosabbak, de a jellemrajzok nagyon gyengék. Lara útitársai, akikkel a Holt Templomot felfedezi, egyszeri segédek, a haláluk is gyorsan elfelejtődik. Bryce és a Croft-kastély inasa maradtak egydimenziós ragadványszereplők. Hiába ők a főhőshöz közel álló személyek: közel sem olyan fontosak a cselekményben, mint Terry. És hiányuk márcsak azért se lenne feltűnő, mert a Tomb Raider 2. cseppet sem próbál kapcsolódni az előzményfilm történetéhez.
Johnathan Reiss biológiai fegyverkereskedő és Nobel-díjas biológus. Róla annyit, hogy komolyan vehetősége Mr. Freeze-ével vetekszik a Batman & Robinból. Nem látom rajta, hogy a tervének részleteit pontosan nyomon követné. Kegyetlenül megmérgez egy áruló vevőt, parancsot ad Lara agyonlövésére, ehhez képest Az Élet bölcsőjének barlangjában egyfolytában elmulasztja fejbelőni, amikor erre számos alkalma nyílna.
A film forgatási helyszínei közül a Santorin-sziget nyújtotta a legfestőibb látképet. A videójáték kiadásaihoz hasonlóan a filmek is mindig igyekeztek új panorámát nyújtani:
A Tomb Raider második része épp csak kevéssel tetszett jobban, mint elődje. Főként mert Croft karakterét végre sikerült valamivel emberibben ábrázolni, mint két évvel korábban. De még így is gyenge és lapos.
És bár továbbra sem tudjuk meg, miért űzte magát ennyire magas szintre, a folytatás vészhelyzetei indokoltabbnak láttatják, mi mindenre képes. Az ellenség többször lefegyverzi a pisztolyhősnőt: ez mindenképp hihetőbb beállítás, mint a soha nem lankadó szuperzsonglőr. Amikor Lara a térképgömb adatait átküldené az ellenség kutatólaborjából, partnere fél másodperccel azelőtt menti meg, hogy a szeme közé ólmot kapna.
A természetfeletti ereklye szála továbbra sem nyújt sok érdekességet. Kevésbé predesztinált felhangú, mint a prequel-nál. Nem ritka asztrológiai jelenséget kell kivárni, az ereklye önmagában veszélyes. A hajsza pedig most kíméletlenebb is a korábbinál. Így az is elviselhetőbb, hogy nincs róla több fogódzónk, mint a "bibliai dögvészt szabadít a világra" tézis.
Ugyanakkor a Fény Háromszögének hatalmát legalább láthattuk kibontakozni. Mikor a film végén Pandora Szelencéje kikerül a savas vízből, Lara készül felnyitni, és aztán mégsem teszi, mi pedig csalatkozunk. Nem tudjuk meg, hogy a felnyitása tényleg egy ókori biológiai fegyvert szabadítana-e a világra. Csak egy kisebb adag fény árad belőle, arra pedig a lelőhelyét rejtő varázsgömb is képes volt. Mellesleg: ha egy ókori technológia már holografikus térképkivetítőt tudott létrehozni, akkor ennek a működési elvét sem ártott volna picit taglalni. Műsoridőt vett volna el az akciójelenetektől, de legalább könnyebb volna elhinni, hogy az egész világ van megint végveszélyben.
Terry Sheridan, Lara hajdani "pasija" messze van az érdekestől. Áruló tengerészgyalogos, aki szabadúszóként ügyködött, míg börtönbe nem került. Rá még Lara is azt mondja, hogy semmi közös nincs bennük, és nem érti, hogy találhatta vonzónak régebben. Terry lényege, hogy határozott, pimasz férfi, s ettől kellően edzett partner egy kalandor nő mellé. De ez minden: Angelina Jolie és Gerard Butler között alig-alig fedezhető fel kémia. A tanulságok pedig, amiket levonnak a történtekből, rettentő fantáziátlanok: "Vannak titkok, amiket jobb nem feltárni."
Meglepődve tapasztaltam, hogy Terry és Lara utolsó közös jelenete egész drámaira sikeredett. Amikor márcsak ketten maradtak, Croft életében először hálát mutat egy másik ember felé. Terry védelmezte őt, győzködte, hogy legyen gyakorlatiasabb. De a fő motivációja a szelencétől remélt haszon volt, és mikor választania kell, egyből a nőt ítéli feláldozhatónak.
A dilógia legszívszorítóbb pillanata - már mondhatjuk ezt -, ahogy Terry kis híján lelövi Croftot, ám az kénytelen gyorsabb lenni nála. Lara arcára tényleg kiül a szívfájdalom, mintha a saját gyomrába lőtt volna a pisztolyával. Larával az első részben képtelenség volt együttérezni, itt viszont ugyanez csak Terryre igaz. Larán ezúttal tényleg nyomot hagy a küldetés.
Az előző rész visszásságai sajnos jórészt megmaradtak. Ugyan a zenetémák például kicsit dallamosabbak, de a jellemrajzok nagyon gyengék. Lara útitársai, akikkel a Holt Templomot felfedezi, egyszeri segédek, a haláluk is gyorsan elfelejtődik. Bryce és a Croft-kastély inasa maradtak egydimenziós ragadványszereplők. Hiába ők a főhőshöz közel álló személyek: közel sem olyan fontosak a cselekményben, mint Terry. És hiányuk márcsak azért se lenne feltűnő, mert a Tomb Raider 2. cseppet sem próbál kapcsolódni az előzményfilm történetéhez.
Johnathan Reiss biológiai fegyverkereskedő és Nobel-díjas biológus. Róla annyit, hogy komolyan vehetősége Mr. Freeze-ével vetekszik a Batman & Robinból. Nem látom rajta, hogy a tervének részleteit pontosan nyomon követné. Kegyetlenül megmérgez egy áruló vevőt, parancsot ad Lara agyonlövésére, ehhez képest Az Élet bölcsőjének barlangjában egyfolytában elmulasztja fejbelőni, amikor erre számos alkalma nyílna.
A film forgatási helyszínei közül a Santorin-sziget nyújtotta a legfestőibb látképet. A videójáték kiadásaihoz hasonlóan a filmek is mindig igyekeztek új panorámát nyújtani:
- dzsippel utazunk Kenyában,
- megvágva nézhetjük, hogy Croft megdönti a mélytengeri úszás-rekordot és közben betör egy cápát,
- gimnasztikázhatunk HongKong terén,
- Kínában a Nagy Falon motorozhatunk, megintcsak Larával,
- Végignézhetjük, ahogy egy Cin-kori agyaghadsereget a tulajdonosa szétrombol.
A Tomb Raider második része épp csak kevéssel tetszett jobban, mint elődje. Főként mert Croft karakterét végre sikerült valamivel emberibben ábrázolni, mint két évvel korábban. De még így is gyenge és lapos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése