A kicsi kocsi újra a régi

1969-ben a The Love Bug egy sikeres Disney-franchise alapkő-letételeként vonult be a köztudatba. Mint sok más régi sikerfilmnél, ezt a darabot is próbálták újraszabni remake-ként, bár a '97-es verzió ugyanennyire folytatásnak is számít. Bár a franchise elhunyt főszereplőit nem próbálták új színészekkel eljátszatni, 28 év távlatából is sikerült korrektül hozzáidomítani az új filmet a régihez (kicsit hasonlóképp, mint a Star Wars III.-at a IV.hez).

Az első, ami feltűnik az alkotáson, hogy nyíltan átmásolja az eredeti film cselekményvezetését:

1. adott egy lecsúszott fiatal versenyző, aki futó kedvességet mutat Herbie felé, így az meglovasodik neki;
2. van egy hóbortos szerelő barátja, aki filozófiai mélységekben ismeri a gépek lelkiségét;
3. Herbie révén találkozik egy határozott nővel, akinek alapos ismeretei vannak az autókról;
4. első versenyén Herbie győzelemre segíti az ifjú pilótát;
5. Herbie előbb felvág egy másik kocsi 2 sofőrjének, majd randifuvarra kényszeríti a fickót egy hölgyismerősével;
6. a pilóta sikerei hatására kicsit arrogáns lesz, és ezzel nőismerőse is többször szembesíti;
7. mikor szerelőhaverja nagy nehezen ráébreszti, hogy Herbie élőlény, elindul megkeresni, és kis híján végleg elveszíti;
8. mindeközben egy gonoszkodó pökhendi alak rájön Herbie titkára, majd sikerül is tönkretennie;
9. mikor a pilóta és Herbie nagy nehezen talpra áll, a főgonosz fogadást ajánl, hogy egy mindent eldöntő versenyen eldőljön, ki legyen a kocsi gazdája;
10. a versenyen nincsenek szabályok, mindkét fél saját járgánnyal indul;
11. az aljas pilóta különböző csapdákat állít a végső versenyen a fehér ruhás trió elé, és a végén Herbie két darabban kénytelen berobogni a győzelembe.

A The love Bug remake-t nehéz megítélnem, több okból kifolyólag. A '68-as The Love Bug egyik a kedvenc Disney-történeteimnek. Folytatásainak közel sem volt ugyanakkora volumene, és a történet színvonala is folyamatosan kisebbedett. Ez a movie is valahogy miniatűr:

• kevesebb embert és hivatalos helyszínt érint - függetlenül a sajtó hírverésétől;
• 2 versenyt látunk, holott régen Douglas versenyek garmadáján vett részt az első Herbie-moziban;
• a meghittség, a szeretet érzete, sőt az új karakterek jellemrajza eléggé foghíjas;

Herbie hátterével kapcsolatban eddig a legnagyobb hézag a kialakulása volt. Ezt pótolják most készítők Gustav Stümpfel alakján keresztül, aki hadifogságban hozta létre az élő népautót. Élő, mert a kísérleti elegybe beleesett egy keretes fotó Stümpfel feleségéről, és ez valamiként "lelket adott a fémnek". Ha nem családi vígjátékról lenne szó, akkor nyilván zagyvaságnak tűnhet ez a mese. De ez az egyetlen csodás eleme a történetnek. 

Horace, a "Hate Bug" telitalálat. Ő Herbie gonosz megfelelője, akárcsak K.I.T.T.-nek K.A.R.R. a Knight Rider-ből. Brutális, buldogszerű géplény, aki teljesen a célszerűség alapján terveztek. Jim Douglas szerint Herbie "olyan lesz, mint a gazdája. Aztán segít elérni neki, amit akar." Simon a kivétel: ő annyira romlott, hogy az elején Herbie nem segít neki, de a kocsi különlegessége irritálja, hogy egy másik, hozzá méltóbb Herbie-t hozzon létre. És tetszik, hogy Horace látszólag érzékeli Herbie életerejét. Az őt alkotó tömény gyűlölet nem tűrheti Herbie létezését, és mikor a végén lezuhan a szakadékba, azonnal biofizikai komponenseire lobban szét.
Simon és Rupert lényegében Thorndike és Hebershow ficsúrosabb kiadásai. Mindketten szándékoltan sablonosra faragott figurák a történetben: Rupert csak tébláboló asszisztens, Simon skót akcentusa pedig merő dísz a sablonon. De meg kell mondanom: John Hannah még így is nagyobb benyomást tett rám gazdag gazként, mint A múmia-filmek kincsvadászaként.

Dean Jones belépője számomra a film fénypontját fémjelzi. A színészgárdából ő az, aki a legkifinomultabban érzékelteti, mikor mi jár a fejében. Jim Douglas volt Herbie gazdája sok éven át, aztán kiszállt a versenyzésből. Ezt nem részletezik, ahogy Jim jelenlegi életét sem. Ez pedig nagyon zavart, hiszen a franchise legfontosabb emberkaraktere.
Douglas többnyire csak szóban segít az új pilótának, Hank Coopernek. Herbie részei hiánytalanul szerepeltek a koporsóban, így "teljesen a régiből" építhetik újra. De ezt az ötletet is csak félgőzzel használták az írók. Láthattuk volna, ahogy módszeresen összegyűjtik nagynehezen a darabokat, hogy nemcsak szinte Hank építi egyedül újjá Herbie-t.

Ami az új arcokat illeti, a dialógusaik egész kreatívak. Ők maguk viszont nem. Bruce Campell az egyetlen, aki érzelmileg és tetteivel tényleg segíti Herbie-t. De Chuck, Roddy és Alex lényegében csak... beszélnek róla. Roddy, a "szerelőművész" talán a legidegesítőbb alak az egész műben. Csapzott, kifejezetten bűnöző fizimiskával megvert toprongy, aki se Herbie nevében, se érdekében nem használható. Ez a lurkó sehol nincs a néhai Tennessee karakteréhez képest: minden filozofálásakor úgy véltem, hogy a Steinmetz-et alakító színész forog a sírjában!
Ami Alex-et, Hank barátnőjét illeti... kezet fognék azzal, aki talál 1 kedves megnyilvánulást ettől a nőtől. Rendben van, hogy egy autós magazinnál dolgozik, és próbálja terelni Hank-et. De ha Jim feleségét, Carolt veszem alapul, nehéz elhinnem, hogy ezt a nőt bármi is képes meghatni. Az ő tisztje, hogy Hank és Simon végig szemezzenek vele.

 

A végső párbaj kimenetelét az is könnyen kitalálhatja, aki csak menetközben kapcsolta be a TV-t. Nem a végkimenetele kétséges, hanem hogy tud-e újat mutatni. Horace CG-grimasza és a "3 Modifikáció" tényleg ötletes kellékek - bár az ég tudja, hogy lehet vaktába kilőtt, ide-oda pattogó gránátokkal megroncsolni egy kocsit.
A költségvetés hiánya sajnos itt látszik meg a legjobban - és nemcsak a gránátok túl pici robbanásain. Voltaképpen 5 ember magánviaskodása zajlik egy  20 mérföldes útszakaszon, ami eleve kissé szűk két élő kocsilény versenyéhez. Simonék szinte sétasebességre mennek le, hogy menetközben pezsgőt igyanak - akárcsak Thorndike-ék -, eközben Hankék megkérdezik Herbie-t, akarja-e folytatni a versenyt, ami az ő bőrére megy! Olyan, mintha az írók nem értették volna, mi tette a Thorndike-Douglas harcot olyan epikussá. Nem az volt a lényeg, hogy nincsenek szabályok, hanem hogy mindannyiuk további sorsa ott dőlt el, mégis vicces és szórakoztató tudott maradni.

Még kitérnék külön a zenekészletre. A szerelőversenyen Herbie kétkerekű indulója egész bohókásan hangzott. De nem volt ugyanaz. Nem pótolta a régi témazenének azt az optimista életszemléletét, ami az egész alkotás lendületéből és mögöttes mondanivalójából ered.
A lágyabb dallamok közül kedvencem, ami a megreparált Herbie beindításakor hallani. Jim Douglas - hosszú évek óta először - ismét beülhet ahhoz a volánhoz, ahol annyi versenyt megnyertek Herbie-vel. Minden arcrezdülésén látni, hogy emlékek rohanják meg, illetve azok kapcsán érzések/benyomások. Ez az egyik legemberibb vonása a mítosznak, és sajnálom, hogy az új generációból ezt Herbie nem tudta előhozni.

Hogy mennyire jó a film, az attól függ, mit várunk tőle. Családi matinéként el lehet nézegetni. Szemben mondjuk a kicsi kocsi újra szágulddal, ez a film legalább ténylegesen Herbie-ről szól. Próbál új aspektusokat keresni az élő kocsi mesetémájában. Másrészt viszont nincs benne lendület, kevés a tényleg humoros pillanat és kreatív energia se olyan sok benne. Ez inkább csak egy tisztelgés, képes-album az eredeti műhöz. Annak ismerete nélkül vérszegény munka.