Star Wars Ünnepi Különkiadás

A Star Wars népszerűségét volt hivatott meglovagolni az a majdnem 2 órás szalaganyag, mely 1978-ban látta meg a napvilágot. Akárcsak mondjuk a Supergirl, a Holiday Special is egy elfeledett spin-off egy legendás franchise múltjában. Annyira, hogy maga George Lucas is megtagadta, pedig számára köztudottan a filmek üzleti haszna az első.

Az utóbbi pár évben egyre többen veszik elő ezt a filmet kritikaalanyként; én is tőlük szereztem tudomást a létezéséről. Legtöbben szörnyszülöttként tekintenek rá. Nem vagyok divatkövető alkat; nem ítélek el egy produkciót, hogy megszerettessem magam másokkal. De a népszerű hozzáállás azt 'szem ezesetben jogos.   
A Különkiadás TV-reklám, nem valódi film. Mint önálló alkotás, képtelenül sanyarú, SW-rajongók számára büntetésnek is beillő élményt kapunk, ha egyhuzamban megtekintjük. Alkotóelemei és az egyes jelenetek benne merő kifogások, hogy a IV. rész sztárjaival reklámozzák a Star Wars fantáziavilágát. A szomorú az benne, hogy épp azt rombolja le, a hitelességre való törekvés legelemibb szikrája nélkül.

A történet nagyjából ez:

Egy birodalmi csapat beront Chewbacca kashyyyk-i családjához. Han és Csubi odamegy megállítani őket;
The End.


A fenti leírás az eseménysor tömör lényege. Valódi cselekmény itt nem létezik. Összefüggő sztori helyett kétfajta jelenettípust váltogatnak: az egyikben Az Új reményben játszó színészek, a másikban bemutatás nélküli vadidegenek (szakácsnő, technikus, bolti eladó, holo-táncosnő stb.) tűnnek föl és beszélnek tárgy nélkül. Nem bírok rájönni, kinek készült ez a movie.
Azoktól a szcénáktól azért várnánk némi értelmességet, ahol Mark Hamill, Carrie Fisher és Harrison Ford szerepel. De nincs. Kizárólag kosztümjeikkel keltik azt a látszatot, mintha Luke, Leia és Han lenne előttünk. És amit csinálnak, az még a filmbéli események szempontjából is mellékes: A IV. rész odavágott helyszínein pózolnak, énekelnek vagy bájcsevegnek - többnyire épp Chewbacca rokonaival.

Létezik egy magyarázat nélküli mítosz az Élet Napjáról, ami a jelek szerint valamiféle közismert ünnep.  Solo és Csubi is ennek kapcsán igyekeznek a Kashyyykra, majd mentik meg végül a vuki-famíliát, Lumpyt, Itchyt és Mallát. Nem mondom meg, ki milyen rokona, mert ennek az információnak - sajnos - nincs jelentősége. Az se egészen világos, hogy az itteni események a Halálcsillag felrobbanása előtt vagy után történnek (valószínűleg közvetlenül utána).

 Nagyon hamar kitűnik, hogy magát a produkciót sem érdekli, kik és hányan nézik meg - ha ugyan megnézik. Az első negyedóra egy összefüggő hörgésmaraton. A behemót lények vuki-nyelven beszélgetnek egy bútorozott faházban. Nem elég, hogy ez apropó nélküli időhúzás, még lehetetlenül lassú és unalmas is. Amit pedig a legtöbb ember a leginkább nehezményezhet: semmilyen fogódzónk nincs arra nézve, hogy melyik szavuk mit jelenthet. Pedig erre aránylag könnyen találhattak volna elfogadható megoldást már a 70-es évek végén: (

• felirat;
• a történet része, hogy az emberi nyelvet gyakorolják;
• menetközben elhelyezett nyomok/utalások;
• egy ember (nem feltétlenül Han Solo), aki embernyelven beszél hozzájuk és válaszol nekik).

 stb.

Valahol a vége felé van egy szakasz, ahol a film szó szerint rajzolt formátumba helyeződik át! A Birodalom néhány felderítője megjelenik a vuki családnál, mert lázadók után kutatnak náluk. Eközben Lumpy, a legkisebb családtag - fogvatartók szeme láttára - bekapcsol egy képernyőt, és vele együtt mi is figyelemmel kísérhetjük a Skywalker-csapat torzrajzainak kalandjait. Film a filmben, azaz animációs képsorok az élőszereplős fantasy-n belül.
Tekintsünk el egy pillanatra attól, hogy mennyire értelemellenes Lumpynak ez a tette. A rajzfilm-rész grafikájára nem túlzás az ocsmány jelzőt használni. A szereplők arca durva, elmosódott, undor kerülgetne tőle bármely nézői korosztály tagját. Vagyis az Ünnepi Különkiadás még elsődleges célkitűzését sem látja el. Nem teszi népszerűbbé se a Skywalkerek univerzumát, se  a Star Wars névvel árult termékeket. Valószínűleg még utálat tárgyává is képes degradálni az ember sci-fik iránti rajongását.


Nagyon sok aspektus maradt, amit nem is érintettem, de nem változtatna az összképen - ami véletlenszerű történések sorozata, visszataszító hamissággal. Emlékeztet, hogy minden nagy filmes márkanévnek létezik valahol egy Pandora Szelencéje. Ez is egy azok közül.

Superman - Felsőbb(rendű) ember

Az ún. szuperhős-produkciók közül ez volt a csoport alapkőletétele. Richard Donner betartotta a poszteren látható reklámmondatot: elhitette velünk, hogy egy ember repülhet - jármű nélkül.

Krypton minden idők egyik legkiválóbban kivitelezett fiktív bolygóvilága. Nemcsak a vizuális apokalipszisre gondolok itt: 

• a falanszteri, utópisztikus táj,
• a kriptoniak közti hierarchia,
• a csecsemő Kal-El űrhajójának kinézete,
• a kristálytechnológia

mind tovább erősítik az összhatást.

20 perc alatt is bőven kitükröződik, hogy a közelgő csillagkatasztrófa miért jelent egyet civilizációjuk végével. Halálfagyos érzés látni, hogy egy kultúra, egy létforma saját merev kádenciája miatt menthetetlenül, nyomtalanul elhamvad a semmibe.

Bár a kriptoni tanácstagok sem egyéniséget, sem cselekvőkészséget nem mutatnak, épp a kellő ideig vannak jelen a nagyvásznon, hogy képben legyünk. Soha nem tapasztaltam olyan emberi nagyságot egy mozifilmes apafigurában, mint Jor-El-nél. Nemcsak értelmes, humánumtól vezérelt, de a tetteiben a körültekintés egyáltalán nem érződik erőltetettnek. Kutató, tanácstag és régóta tud a Földről: az indoklás hihetően lefedi mindazt a könyvtárnyi ismeretanyagot, amit Kal-Elnek átad, a csecsemő kriogenikus álmában, és később, a felnőtt földi életében.
Zod, az önjelölt diktátor és 2 bűntársa nemcsak azért szerepelnek itt, mert kriptoniak, vagy mert a folytatásban is szerepelni fognak. Így tűnhet, de szerintem érdekes része Jor-El múltjának ezt a részét is megismernünk. Zod, Ursa és Nun képviselték a negatív kitörési pontot a kriptoni társadalomban: egy merev kultúrából, melyben Zod milícista volt, El pedig tudósember.

Ahogy Superman eredettörténete, képességeinek magyarázata sem csak egy behajigált maszlag, amit épeszű ember nem hajlandó bevenni. Clark és apja igazából semmiben sem különbözik a Föld homo sapiens-eitől. Amire képes, az az emberi test hatóerejének a sokszoros megnagyobbodása: testi erő, gyorsaság, aktív levitáció, tárgyakon keresztülvivő látóspektrum, hűtőlélegzet, lézerfókuszálás. Érdekes elmélet, hogy mivel a Nap még középkorú csillag, és a Föld bioszisztémája kevésbé zord, ki tudja terjeszteni egy kriptoni ember képességeit.

Amikor először láttam a filmet, nem értettem, hogy egy másik galaktika hogyan termelhetne ki egy hasonmás emberi fajt. Nincs különösebb fizikai tudásom, de vannak elméleteim. Ha az evolúciót mérnöki törekvésnek vesszük, az embert pedig ennek csúcsának, akkor a célszerűség diktálja az ember mint intelligens csúcslény létrejöttét. Önhitt látásmód, de racionális. A csillagok fénye is sokezer év alatt jut el a Földre, tehát a múltbéli állapotokat látjuk az éjszakai égbolton. Miért ne lehetne a földi kultúra a kriptoninak sokezer évvel korábbi megfelelője? Jor-El társa Lara is több ezer éves hátrányról beszél a két világ tudását illetően. Nem tudjuk a pontos válaszokat, de a téma megjelenítése elmés és gondolatprovokáló.

A Smallville-i fejezet elemei is hihetőre sikeredtek. A Kent-házaspár átlagos kisvárosi emberek, akik morális irányvonala egyszerűbb formában, de ugyanarra tereli Clarkot, mint apja szerette volna. Jonathan valóban tragikus halála után a fiú lelkileg már fel van készülve, hogy befejezze magántanulmányait.

Az egyetlen mozzanat, ami kellő magyarázat híján marad: hogyan nő ki abból az egy szem kristályból a Magányosság Erődje? Ez még a science-fiction koncepción belül is vad elképzelés. Jor-El holoképmása és a pillanat, ahogy Superman először megjelenik a közismert ruhában, egészen hangulatos átvezetés.

Azért nem ártott volna konkrét okot felhozni arra, hogy a közismert ruha miért néz ki úgy, ahogy. Úgy érződik, Donner maga se tudta, hogy az öltözék kinézete hogyan illeszkedhetne a sztoriba, ezért egyszerű hatáselemnek állította be. Tudom, régi film és a figura mindig így nézett ki, de akkor is kilóg a kontextusból.

Clark Kent okosan kettéválasztja egyéniségét, mikor Metropoliszba költözik. Első átváltozása Supermanné epikus pillanat, méltó a háttértörténethez. De ettől messzebb nem jut. Klasszikus álcája: átlagöltözék, frizuraváltás, szemüveg. Nem ítélem el a filmet, hogy ennél jobb álcát nem talált ki Kal-Elnek. De egyik legnagyobb hiányossága itt érhető tetten a legjobban: mindaz, ami Superman világában pozitívum, a kriptoni életéhez kötődik. Nem a képességeihez, és nem is a mindennapi életéhez. Az eredettörténet, a kialakulása folyamata akkora színvonalat üt meg, hogy Kal-Elhez sem a kelekótya Clark, sem a naiv Superman nem ér fel. Amikor Loisnak interjút ad, mintha napokig sódium-pentatolt lélegzett volna: mindent elmond a Superman-énjéről, beleértve, hogy nem lát át az ólmon, és sose hazudik. Felnőtt munkavállalóként, irdatlan felelősséggel a vállán fecseg ilyesmit ki?

Lois értelmes asszony, és érződik is vonzalom a színészi játékban. Valóban el tudtam hinni róla, hogy egy olyan felelősségteljes ember, mint Clark, bele tud szeretni. A Superman II. eredeti verziója, a Donneri-vágás még erősebben bizonyítja, hogy nyomozóriporterként éles eszű.
Lex Luthor és bandája gyomorfekélyt okozó jelenések. Adott egy parókaparódia tudósripacs, nagy vagyonnal; egy gyengeelméjű kasszafúró, és egy hasznavehetetlen celeb. Alig jön ki intelligens mondat a szájukon. Luthor terve az, hogy országokat robbant fel nukleáris rakétákkal, és Lois cikkéből olvasott információk alapján tartja sakkban Supermant. Az az interjú, amely a híres repülőrandival ért véget, a karakter legostobább konkrét cselekedete volt a filmben, ez most Lex fenyegetése révén bebizonyosodik.

A legtöbb negatív kritika azt a jelenetet érte, amikor Superman visszapörgeti az időt. Ennek létjogosultságát az adja, hogy Lois halálától Superman olyan dühössé válik, hogy apja morális gátját - és saját korlátait - áttöri. Akkor jön rá, hogy képes erre. Ez nem feltétlenül átlátszó magyarázat, de Superman korábbi naiv, szánnivalóan önámító egyéniségét alapul véve: előrelátható volt a tragédia. Látnia kellett volna, hogy ez a helyzet könnyedén kialakulhat, főleg egy olyan bajkereső riporternél, mint Lane.
És mégis hogy működik ez? Nem sokat konyítok a fizikához, de én a relativitás-elméletre tippelek. Ha egyirányban valaki fénysebességre gyorsul, és lassul neki az idő, nem kizárt, hogy egy égitest tengelyével nemcsak lassul, de visszafordul az idő. Mondjuk ez is nyakatekert magyarázat, hisz akkor elvileg csak az alany jutna vissza időben, aminek létezik a maga Superman-e. Luthor rakétái és a fénysebesség közt túl nagy a különbözet, hogy puszta dühkitöréssel áthidalható legyen.

A színészi játék nem egyenletes: Marlon Brando eggyé olvadt Jor-El, Christopher Reeve pedig Clark szerepével, és Lois Lane is okos benyomást keltő nő. Minden más szereplő hanyagolható. A negatív oldal harmatgyenge, a végső katarzis több sebből vérzik. Ha a helikopter megmentéséig tartana a film, alighanem tökéletesnek tartanám. Ami onnantól jön, az jelentősen rontja az összhatást. 

A Superman 4/5-öt kap tőlem. Egyenrangú a Tim Burton-féle Batmannel.