Mortal Kombat Legendák: Skorpió bosszúja

 

„Halandó Küzdelem” magyarul a neve a világ talán legnépszerűbb pofozós játékának; véres, brutális, fantáziadús abban, hányféle módon trancsírozható szét egy küzdőfél. Pont ezt hiányolták legtöbben a filmverzióból 1995-ben – a trágyadék folytatásáról nem is szólva. Nos, idén kaptunk egy rajzfilmet, ami éléstára az NC-17-es (csak felnőtteknek szánt) henteléseknek, olyan abszurd erőszakorgiát kreálva, mellyel csak a legtökösebb horrorfilmek szállhatnának a ringbe.

Hanzo Hasashi-t családjával és klánjával együtt lemészárolják egy rivális klán, a Lin Kuei nindzsái, élükön Sub-Zero-val. A Külső Világon (másvilágon) is bosszúszomjas Hasashi alkut köt a mágus Quan Chi-vel: visszakaphatja saját és családja életét, ha Quan Chi bajnokaként, Skorpió néven részt vesz a Mortal Kombat-en, a Földi Világ sorsát eldöntő viadalon, és közben megszerez valamit a számára.

Na, ilyen műveknél dől el minden azon, hogy kinek mi a lényeges: a történet és annak résztvevői, vagy a film direkt más reklámpontjai. Hentelős harc az bőven akad itt, sokszor, sokféle háttérrel és extra részletességgel: anatómiai részletében látjuk a csapások ütőerejét, a szakadó izmokat, törő csontokat, átfúrt koponyákat, és mindezt nyakon öntve több vérrel, mint Hollywood félévi kínálatában összesen. Külsőségben tehát nincs hiány. 

Halálomig kántálom, hogy semmilyen „látványfilm” nem lehet egysíkú és lélektelen, és ennek a rajzfilmnek bizony nincs sok szív a köntöse mögött. Sőt: összefüggések terén, az erőviszonyok felvázolása és éreztetése terén is kapkod. 

Tudjuk, hogy az istenek, mint Raiden és Shao Khan nem avatkozhatnak a viadal menetébe, hisz ez az egésznek a lényege. De amiket itt a halandók teste kibír, az már nem nevezhető "művészi túlzásnak", néhol a nevetség határát súrolja, főleg a mágiák és szörnyetegek ellen. Végig csalnak a szereplők sebezhetőségével, úgy beállítva, hogy ezért ők a „kiválasztottak”, a Földi Világ legjobbjai.  

Szögletesnek találtam a történetet, pedig nem vagyok törzsrajongó, aki kívülről fújja a legendáriumot. Próbálnak ugyan csavarni a karakterek egymáshoz való kapcsolódásán, de ez nem sokat segít. Kiderül, hogy Quan Chi egyszerre verte át Skorpiót és a torna házigazdáját, Shang Tsungot is: végig ő volt Hanzo és társai igazi gyilkosa, mert a legjobbal akar elcsóratni egy dimenziókulcsot, az ő igazi urához, Shinnok istenhez. 

Kánonszűz fejjel is kézenfekvő csavar, de Skorpió csak Raiden rövid szózata után kezd gyanakodni, amit nem veszek be. Túl nagy kaliberű, és túl élessé tették érzékeit az iszonyatos tragédiák, amiket átélt. Ettől csak Johnny Cage vaksibb közülük, amikor a fél játékidőben forgatásnak hiszi az egész viadalt, még mikor egy bestia majdnem ízekre tépi. Ez aztán az éleslátás...!  :\ 

 

Messze a nyitány erőlteti meg magát a legjobban, hogy emberinek tűnjön, ahol Hasashi egy skorpióról magyaráz a kisfiának, Satoshi-nak. Ahogy az otthon történtek borzalmai eléjük tárulnak, számomra volt olyan fajsúlyos, mint a sok vér és hentelés. Kár, hogy a címszereplő ezután a sok tologatott harci figura egyikévé süllyed – műsoridő és személyiség terén is –, akiket folyton deus ex machinákkal rántanak el a biztos halál elől.

 

Mintha ez a rajzfilm inkább tükör akarna lenni a 95-ös változatnak, semmint önálló alkotás: ugyanaz a séma a katona Sonya Blade, a lüke sztárszínész Johnny Cage, a Buddha-modorú Liu Kang, a dörmögő Raiden és Shang Tsung, Goro és Kano gonosz triásza között – folytatásígérő zárással Shao Khan-ról. (Goro hangja ráadásul ugyanaz a Kevin Michael Richardson, mint a 95-ös  változatban.) Csak most több a szereplő, a szöveg, Skorpió pedig nem néma bábu. 

 

Negyedszáz év kellett, hogy egy Mortal Kombat-film versenyre keljen a játékszéria brutalitásával. Kész csoda, hogy a Warner így ki merte nyitni a vércsapokat, legalább már a nem-mozis rajzfilmeknél. (A tavaly indult Harley Quinn Animated Series jó példa még erre.) Sztoriírás frontján viszont vajmi keveset fejlődtünk, a szögletes arcú  vasgyúró szereplők pedig ritkán mutatnak igazi érzelmi reakciót (pl. Sonja, mikor Jax karjait kitépik). És az elmaradt világvégén kívül oda érünk, ahonnét indultunk, míg a bóvli élőszereplős átirat legalább egy kis történetívet adott az itt unalmas Liu-nak.

A Mortal Kombat Legends: Scorpion’s Revenge egy 3/5-öt kap tőlem. Nagyot álmodó trancsírfesztivál, mely mégsem igazán akar filmszerű entitássá alakulni.