Az Oroszlánkirály (2019)

Fotórealisztikus látványsmink, variálgatás a mítosz egy-két pontján. Ennyit tud a Disney legújabb ötletkoldus, tárcafejő remake-je, amit én csak „Poroszkának” becézek. A fél Hollywood-ot befalt birodalom minden szerzőellenessége tisztán virít ebből a trend-ből, hogy a klasszikus Disney-meséket élőszereplős kiadásban újrázzák, amiből jó esetben feledhető, de jobbára életképtelen röpklónok keletkeznek.

Szóval: az oroszlánkirály Mufasa meghal, mikor féltékeny öccse, Scar a határon túli hiénafalkák támogatásával csapdába csalja őt és fiát, Simbát. Az elűzött kölyök a sivatagon túl egy őserdőben talál új otthonra, a szurikáta Timon és a disznó Pumba pajtásaként. Közben Scar uralma éhinséget hoz a szavannákra, ezért Simba kijelölt oroszlánjegyese, Nala száműzetésbe vonul, hogy segítséget leljen Scar hiénái ellen. Rá is talál Simbára, akinek viszont esze ágában sincs szembenézni a múltjával és nagybátyjával.

Nem tudom hova tenni Jon Favreau-t. Ez a tehetséges direktor, aki néhány éve még nemet mert mondani a Vasember 3. rendezésére, megint ott tart, hogy szolgai bérmunkát vállal, olyan projekt-eknél, ahol a drága marketing már predesztinálta az anyagi sikert. 

Szavaló diákként mondja föl Simba történetét: az eredeti egyetlen történetszálát sem meri továbbgondolni, annak hangulata viszont hamar elillan az ujjai közül. Teljesen át kellett volna építeni ezt az "új verziót" ahhoz, hogy valós természeti közegben, igazi állatokkal, és így szembeötlően kevesebb arckifejező-eszközzel működni tudjon. De ha egy elismert rendező Bólogató János  akar lenni (megint!), akkor leshetjük, mikor kapunk tőle – vagy megbízóitól – igazi értéket a pénzünkért.

Minden fontos jelenetet egy az egyben átemeltek, és csak az átvezető szövegek vagy történések kaptak némi variálást. A karakterek régi önmaguk szárazabb kiadásai, ki bővebb (pl. Nala), ki szűkebb (pl. Rafiki) szerepkörrel. Még Timon és Pumbaa párosa az, amiben sikerült a legkevesebb kárt tenni, sőt: egyes károsabb megnyilvánulásaik (pl. mikor kiröhögik Simba csillagelméletét) kellő kiigazítást kaptak. De a kulcspercek többsége vesztett a színéből és átélhetőségéből is, pl. 

• mikor Mufasa megmenti a kölyköket a hiénáktól,
• ahogy Simba ráordít az anyját megütő Scar-ra, 
• a viszontlátás percei a felnőtt Nalával.

Amit a másolat javára lehet írni, hogy legalább foltozgatja itt-ott az eredeti forgatókönyv azóta fellelt, feltűnőbb logikai hézagait. Elsősorban Scar lelepleződésére gondolok itt: az, ahogy Sarabi (Simba anyja) átlát a hazugságán, hogy Simba a hibás Mufasa haláláért. De az uralkodás gyakorlati mikéntjéről itt sem leszünk okosabbak: Scar uralma az abszolút csőd, seregei az abszolút dögvész, Simba pedig továbbra is az abszolút szupertehetség, aki egy fél montázs alatt kihalt vidékből paradicsomot csinál.

Nem fogom ezt az 1 filmet büntetni teremtői gusztustalan kapzsiságáért, mert egyes másolt jelenetei még ebben a „valószagúbb” közegben is működnek, és az újak közt is akadtak úgy-ahogy tetszetős toldalékok, mint Nala szökése a falkától. Vevő lettem volna a jól ismert sztori alaposabban megírt, bővített változatára, de csak egy tettető Nat.Geo-Wild-különkiadást kísérhettem végig. Becsokizok, ha a Simba büszkesége is fotórealisztikus pedikűrt kap…


A The Lion King-remake pedig egy 2/5-öt kap tőlem. Elnyomott, agyonfelügyelt kísérlet.