Marvel kapitány

Újabb méregdrága futószalagtermékkel gazdagodott a képregényfilmes kínálat, melyet ezúttal Marvel kapitánynak hívnak. Író-rendező Anna Boden és Ryan Fleck ezzel a címmel gyártották le a megacég csattanósnak szánt válaszát a DC Wonder Woman-jére, mely egyben étvágygerjesztőként is szolgál a rajongóknak a 4. Bosszúállók-felvonás premierje előtt. 

1995. "Vers", azaz valódi nevén Carol Danvers a légierő pilótája volt, ám egy súlyos balesetben elvesztette emlékezetét. A Kree nevű intergalaktikus faj tagjai saját DNS-üket ültették a szervezetébe, és saját katonájukká képezték ki a szupererőre szert tett nőt. 

Mikor a Kree a terroristaként számon tartott, alakváltó Skrull faj ellen küldi bevetésre, a lány a Földön reked. Emlékeivel együtt lassan az igazságot is felfedezi: a Kree egy intoleráns, diktatórikus birodalom, uralkodója, a Legfőbb Intelligencia pedig végig becsapta a nőt az eredetéről. Carol magánakcióba kezd, melyen mellészegődik a SHIELD egyik ügynöke, Nick Fury.

Látszik, hogy az MCU első önálló női szuperhősmoziját garantált sikerpályára programozták be: minden a bevett eredetsztori-receptet követi, konkrétan nincs 1 olyan eleme, amit százszor ne rágattak volna meg a közönséggel. Hiába nem vártam többet a Marvel-től megszokott biztonsági játéknál, így is már szatirikus mértékig hiányzik itt a nyomaték és eredetiség. Cselekménye végig automatára állítva robog, szereplői egydimenziós drónok, igazi fordulatot pedig nagyítóval sem találni benne. 

Így aztán hiába becsülöm a darabban, 

• hogy újfent egy talpraesett nőalak lehet egy márkás akció-sci-fi főhőse;
• hogy megint az identitáskeresés tematikájával foglalkozik egy képregénymozi (és megint direkt satnyán);
• vagy hogy egy nagy büdzsés produkció próbál allegorizálni a világcsendőrt játszó szuperhatalom és a terroristának bélyegzett kisebbség ellentétére; 

képtelen vagyok a Marvel kapitányt többnek elkönyvelni, mint megrendelésre tákolt, ötletsivár tárcafejő - olyan beleélhetőségi fokon, mint egy zsengébb anime.

Carol énnálam Hal Jordan szintjét ha megüti személyként, volt pilótaként vagy akár renegát rendfenntartóként. A drámainak szánt pillanataiban vagy tiszta merev az arcjátéka, vagy „küzdőszellem” címén egy pubertáskoron átment tini frusztrációját vetíti ki. Emberi egyénisége teljesen föloldódik a gépies sablonsztori áramában – különösen a CGI-dús jeleneteknél. 

Egy kézen megszámolható, hányszor csillan meg rajta igazi érzelem, ezért rohadt nehéz együttérezni a karakterrel. Legyen szó egy-egy emlékkép felismeréséről, akár a körülötte élőkkel való szóváltásról: végig olyan, mintha tudná, hogy egy filmben van, aminek ő a főhősnője, így eleve elrendelt, hogy bármit is tesz, ő marad nyeregben. Javarészt csak a klisé segg-szétrúgó keménycsajt adja elő, aki magára találva már nem fakózöld, hanem nemzeti zászlószínű űr-harciruciban tündökölhet.

Újabb veterán hölgyszínész vérzett el egy lanyhán megírt „cinematic universe”-ös szerepben: Annette Bening Kree-uralkodója egy dögunalmas, papírmasé akarnok, bicskanyitó arckifejezéssel. Ki van szárítva a dráma abból, ahogy Carolt az elhunyt Dr. Lawson - alias "Mar-Vell" - alakjában manipulálta, és a vele való szembenézés is kiábrándítóan erőtlen. 
Jelentéktelenségben viszont rajta is túltett Jude Law Yon-Rogg-ja, aki a főszereplőt hajtó kiképző-barátként nevetségesen vérszegény. Bármikor inkább hallgatnám és figyelném pl. Sinestrót a Zöld Lámpásból szuperhős-tanárként, mint ezt a süket dumájú fabábut. Egyszerűen sekélyes az a "szórakoztató" tónus, amit a film megüt: nem érezni át a tétet sem a szereplők viselkedésén, sem az események láncolatán. Így aztán teljesen érdektelen marad, ki-kivel van, mi a szerepe, a terve vagy egyáltalán: hogy hívják. 

Amire leginkább kíváncsi voltam, az talán a SHIELD későbbi főnöke, mikor még jókedélyűbb fickó volt, két szemmel. Samuel L. Jackson úgy árnyalta át Nick Fury-t, hogy még felismerhető maradjon a személyisége: afféle vicces, zsarutárs-szerű segédként az egyetlen, akinek bármi színészi kémiája volt Brie Larson-nal. Carol és Fury egész jópofa duót alkottak: az egészet egyedül ez tartotta életben nekem. Bár azt nem tudom, hogyan fogadja az MCU-rajongóközösség a "csavart", hogy a nagy Nick Fury mi miatt is veszítette el egyik szeme világát... 

Ha az egészet nézem, két dolgot tudok méltatni a Marvel kapitányban: az akciólátvány minősége, plusz néhány szóváltásos jelenet. Carol személyiségében épphogy pislákol az élet, hogy Jackson Fury-jével valami kis figyelemtengelyt adhassanak az amúgy teljesen lapos eredtsztorinak. De ettől még ez egy kényelmes szériatermék, aminek esze ágában sincs újat mutatni, vagy legalább kiélezni a témáját.