"Nem! Nem élek egy hazugságban! Bármilyen vonzóvá is alakítod!"
(Batman TAS - Perchance a dream)
Okkal hiszem, hogy Steven Spielberg a saját Avatarjául szánta a Ready Player One-t. Tudvalevő, hogy lenyűgözte őt James Cameron 2009-es opusza, mely a még sci-fi-határokon belül elképzelt jövőképét ötvözte a fantasy-k meseszerű naivitásával. A kicsit meseszerűen tálalt sci-fi amúgy is jellemző Spielberg egyéni stílusára (pl. E.T., Jurassic Park), így nem lepne meg, ha valami hasonlót akart volna kihozni Ernest Cline "Ready Player One" c. bestselleréből.
Nekem legalábbis az itteni kibervilág, OASIS leginkább Pandora és egy 3D videójáték vegyítésére hasonlított; Samatha avatárja, Artemis pedig szakasztott egy navi külső jegyeit idézték föl a tudatalattimban. Nem szoktam egy filmet a könyvalapjával mentegetni, és most sem fogom: animék cinikus naivitásával vetekszik Spielberg-nek ez a munkája.
2045-ben a világ egy kiábrándítóan lepusztult, szegényes hely, amely igazi, teljes életet abszolút nem ígér az embereknek. Ám az OASIS-szal a néhai James Halliday létrehozta a tökéletes alternatív valóságot,
ahol az lehetsz, aki csak akarsz, és az élet szinte bármely területét kipróbálhatod. Mi több: bárki, aki Halliday hátrahagyott rejtjeleit megfejtve meglel 3 kulcsot,
az egy arany tojás birtokába jut, mellyel ráruházódik az egész OASIS tulajdonjoga. De azóta évek telt el, és ezalatt senki nem talált 1 kulcsot se. Így aztán világszenzációként robban a hír,
hogy egy Parzival - alias Wade Watts - nevű magányos versenyző végre rálel az egyik kulcsra.
Mindig is úgy véltem, hogy egy nagy filmkészítő gyermeki lelkesedéssel is készíthet gyermeteg műveket. Akkor meg nem fog számítani, mennyire akarja ő előcsalogatni azt a gyermeki ént a nézőből is, vagy hogy mennyi sok utalást pakol művébe a célközönségnek.
Ez a film egy nagy tabló "geek"-eknek, számtalan popkultúr-kikacsintással és moziikonnal a háttérben, mint a Vas-Óriás, Goro a Mortal Kombat-ből, Batman, Mechagodzilla, stb. Mintha egy újszülött franchise előre tömködne be kazalnyi fan-service-t a rajongóknak.
Ez a Ready Player One fő aduja és nagy gyengéje is egyben. Túl gyermeteg a nyelvezete; túl sok a dísz egy amúgy vézna karácsonyfán. Látványában talán nagyot álmodik, belül azonban szándékosan éretlen, gyakorta felszínes, témája kezelésében direkt gyáva produkció, amivel simán ki lehet váltani az esti mesét a gyerekeknek lefekvés előtt.
Fel-le ingázott a véleményem a Ready Player One-ról, miközben néztem: külön egyes jelenetei és szálai erősen megragadták a képzelőerőmet, hogy aztán egyik ötletből se próbáljon valami komolyabb, kiforrottabb narratívát építeni.
Eleve túlzásnak tartom a 2 és fél órás játékidőt, ugyanis feleannyi tartalommal nincs megtöltve, mint ahogy azt Spielberg bizonygatja nekünk. Önhittnek látom itt a rendezőt, aki hiába hoz össze egy csomó látványattrakciót, soha nem mer előbújni a fősodratú közhelyek rejtekéből.
Konkrétan a legvége, mikor elhangzik a fő mondandó Halliday képmásától, az valami gerinctelenül banális jutalom több mint 2 óráért az életünkből! "A valóság az egyetlen, ami valódi." Ingyenes játékreklámnak is beillene a Ready Player One: bőszen mutogat ismert ikonokat, az őket felhasználó vállalati rendszerről viszont nincs mersze véleményt mondani. Ezzel pedig igenis fejet hajt az igazi IOI-nak, vagyis a hollywood-i film- és játékiparágnak.
Megkedveltem az eleinte nem túl érdekes fiatal duót, Samantha Cook-ot és Wade Watts-ot. Átélhetőnek találtam a hátterüket; tetszett, ahogy előbb a kreált alakjukban, majd a valóságban is vonzódni kezdenek egymáshoz. Amikor épp nem menekülnek, a meghittebb beszélgetéseiknek volt bája, súlya.
Wade geek-talentuma, hogy mindenkinél jobban megérti a néhai Halliday gondolkodását. Érti, mi volt a computerzseni számára fontos, mik voltak a hiányosságai (pl. bátortalan volt randizás terén), és hogy mindez hogyan, mely pontokon fejeződik ki a játékában.
Ben Mendelsohn kisujjából kirázza a - sajna hitványul is megírt - hitvány gigacégvezetőt, ami nem is csoda, hisz egyre többször játssza ezt az archetípust. Nolan Sorrento az IOI gigacég fő nyakkendős szemete, akinek minden álma az OASIS fölötti teljes kontroll. Watts-ot pedig - egy ügyetlen meggyőzési kísérlet után -
égre-földre üldözteti a kiber- és a valódi világban egyaránt. Semmi megjegyezhető vonása nincs ennek a karakternek, de őt legalább a történet úgy-ahogy fontosnak kezeli.
A többi papírmasé figurának még ennyi se jut. Se Parzival nagy darab bunkó haverja, se az okosakat beszóló inas nem érdekelt, hogy él-e vagy hal; Sorrento asszisztensnője meg mintha a Kingsman-féle gyilkolós csaj klónja próbált volna lenni. Egyszerűen mindenki kötelezően sekélyes alak a két főszereplő fiatalon kívül.
Nekem legalábbis az itteni kibervilág, OASIS leginkább Pandora és egy 3D videójáték vegyítésére hasonlított; Samatha avatárja, Artemis pedig szakasztott egy navi külső jegyeit idézték föl a tudatalattimban. Nem szoktam egy filmet a könyvalapjával mentegetni, és most sem fogom: animék cinikus naivitásával vetekszik Spielberg-nek ez a munkája.
2045-ben a világ egy kiábrándítóan lepusztult, szegényes hely, amely igazi, teljes életet abszolút nem ígér az embereknek. Ám az OASIS-szal a néhai James Halliday létrehozta a tökéletes alternatív valóságot,
ahol az lehetsz, aki csak akarsz, és az élet szinte bármely területét kipróbálhatod. Mi több: bárki, aki Halliday hátrahagyott rejtjeleit megfejtve meglel 3 kulcsot,
az egy arany tojás birtokába jut, mellyel ráruházódik az egész OASIS tulajdonjoga. De azóta évek telt el, és ezalatt senki nem talált 1 kulcsot se. Így aztán világszenzációként robban a hír,
hogy egy Parzival - alias Wade Watts - nevű magányos versenyző végre rálel az egyik kulcsra.
Mindig is úgy véltem, hogy egy nagy filmkészítő gyermeki lelkesedéssel is készíthet gyermeteg műveket. Akkor meg nem fog számítani, mennyire akarja ő előcsalogatni azt a gyermeki ént a nézőből is, vagy hogy mennyi sok utalást pakol művébe a célközönségnek.
Ez a film egy nagy tabló "geek"-eknek, számtalan popkultúr-kikacsintással és moziikonnal a háttérben, mint a Vas-Óriás, Goro a Mortal Kombat-ből, Batman, Mechagodzilla, stb. Mintha egy újszülött franchise előre tömködne be kazalnyi fan-service-t a rajongóknak.
Ez a Ready Player One fő aduja és nagy gyengéje is egyben. Túl gyermeteg a nyelvezete; túl sok a dísz egy amúgy vézna karácsonyfán. Látványában talán nagyot álmodik, belül azonban szándékosan éretlen, gyakorta felszínes, témája kezelésében direkt gyáva produkció, amivel simán ki lehet váltani az esti mesét a gyerekeknek lefekvés előtt.
Fel-le ingázott a véleményem a Ready Player One-ról, miközben néztem: külön egyes jelenetei és szálai erősen megragadták a képzelőerőmet, hogy aztán egyik ötletből se próbáljon valami komolyabb, kiforrottabb narratívát építeni.
Eleve túlzásnak tartom a 2 és fél órás játékidőt, ugyanis feleannyi tartalommal nincs megtöltve, mint ahogy azt Spielberg bizonygatja nekünk. Önhittnek látom itt a rendezőt, aki hiába hoz össze egy csomó látványattrakciót, soha nem mer előbújni a fősodratú közhelyek rejtekéből.
Konkrétan a legvége, mikor elhangzik a fő mondandó Halliday képmásától, az valami gerinctelenül banális jutalom több mint 2 óráért az életünkből! "A valóság az egyetlen, ami valódi." Ingyenes játékreklámnak is beillene a Ready Player One: bőszen mutogat ismert ikonokat, az őket felhasználó vállalati rendszerről viszont nincs mersze véleményt mondani. Ezzel pedig igenis fejet hajt az igazi IOI-nak, vagyis a hollywood-i film- és játékiparágnak.
Megkedveltem az eleinte nem túl érdekes fiatal duót, Samantha Cook-ot és Wade Watts-ot. Átélhetőnek találtam a hátterüket; tetszett, ahogy előbb a kreált alakjukban, majd a valóságban is vonzódni kezdenek egymáshoz. Amikor épp nem menekülnek, a meghittebb beszélgetéseiknek volt bája, súlya.
Wade geek-talentuma, hogy mindenkinél jobban megérti a néhai Halliday gondolkodását. Érti, mi volt a computerzseni számára fontos, mik voltak a hiányosságai (pl. bátortalan volt randizás terén), és hogy mindez hogyan, mely pontokon fejeződik ki a játékában.
Ben Mendelsohn kisujjából kirázza a - sajna hitványul is megírt - hitvány gigacégvezetőt, ami nem is csoda, hisz egyre többször játssza ezt az archetípust. Nolan Sorrento az IOI gigacég fő nyakkendős szemete, akinek minden álma az OASIS fölötti teljes kontroll. Watts-ot pedig - egy ügyetlen meggyőzési kísérlet után -
égre-földre üldözteti a kiber- és a valódi világban egyaránt. Semmi megjegyezhető vonása nincs ennek a karakternek, de őt legalább a történet úgy-ahogy fontosnak kezeli.
A többi papírmasé figurának még ennyi se jut. Se Parzival nagy darab bunkó haverja, se az okosakat beszóló inas nem érdekelt, hogy él-e vagy hal; Sorrento asszisztensnője meg mintha a Kingsman-féle gyilkolós csaj klónja próbált volna lenni. Egyszerűen mindenki kötelezően sekélyes alak a két főszereplő fiatalon kívül.
A bőszen taglalt rejtély Halliday örökségéről alapból nem valami innovatív, és csak füstfüggönyt képez a parlagon heverő szociális-társadalmi kérdések elől. A modern világ óriási fogyatéka, hogy sokan a fél életünket számítógép előtt töltjük, míg a való élet szinte márcsak a mindennapi feladatokról és terhékről szól - főleg az olyan csóró putrikban, mint ahol Wade a nénikéjével lakik, míg fel nem robbantják.
Milyen iszonyú hatalom kerülne egyetlen intézmény vagy akár személy kezébe, ha ezt a kibervilágot, milliók tényleges életterét uralná, kontrollálná? Nagyon sokat lehetett volna kihozni ebből a premisszából, mindenképpen többet, mint egy kincskereső hajszát a kiválasztott ifjú srác és a gonosz vállalati főmufti között.
Milyen iszonyú hatalom kerülne egyetlen intézmény vagy akár személy kezébe, ha ezt a kibervilágot, milliók tényleges életterét uralná, kontrollálná? Nagyon sokat lehetett volna kihozni ebből a premisszából, mindenképpen többet, mint egy kincskereső hajszát a kiválasztott ifjú srác és a gonosz vállalati főmufti között.
Bámulhatnék, mint borjú az új kapura az OASIS CGI-mesevilágát szemlélve - ami mellesleg csurig van töltve neonnal, és ez egy idő után elidegenítően hat. Egészen provokatív ötletekre lehet az ember figyelmes a szóban és a látott dolgok között is.
Zseniális allegóriának tartom a konkurens cég arctalan, szó nélkül engedelmeskedő katonáit, akiket név helyett csak a számkódjuk azonosít: íme a céges világ víziója az "ideális személyi állományról"! Sok-sok látványötlet, amik nem kapnak igazi jelentőséget, mert Spielberg rendre tovasiklik fölöttük, mintha tényleg csak díszek volnának.
Zseniális allegóriának tartom a konkurens cég arctalan, szó nélkül engedelmeskedő katonáit, akiket név helyett csak a számkódjuk azonosít: íme a céges világ víziója az "ideális személyi állományról"! Sok-sok látványötlet, amik nem kapnak igazi jelentőséget, mert Spielberg rendre tovasiklik fölöttük, mintha tényleg csak díszek volnának.
A film legerősebb pillanata egyértelműen az a szememben, mikor Samanthát elfogják, és tudatát az IOI-nél bezárják egy virtuális kényszertábor szimulációjába, lényegében adósrabszolgának. Korábban mesélte Wade-nek, hogy apjával is valami hasonlót tették. Az az egy jelenet ezerszer nagyobb ütőerővel bír, mint akármilyen részlet az egész kincsvadászatból, és látni akartam valami más vonzatát is, minthogy Wade-ék a lány kimentésére sietnek!
Sorrento pedig olyan ostobán bukik el, ami végképp meggyőzött Spielberg valódi szándékairól a Ready Player One-nal. Nem egy elhivatottan kimunkált sztorit mond el, hanem egy mozgóképes stúdióterméket reklámoz, ami le van egyszerűsítve, hogy minden korosztály be tudja fogadni. És ez pont őtőle,
ráadásul pont egy olyan alkotásnál, melyben a pórnép harcra kel a világbefolyásra törő gigacég ellen, szégyenletes és képmutató.
ráadásul pont egy olyan alkotásnál, melyben a pórnép harcra kel a világbefolyásra törő gigacég ellen, szégyenletes és képmutató.
A Ready Player One-ra 3/5-öt adok. Akcióbő, energikus, egészen látványgazdag produkció, egy szimpatikus tinipárral a közepén. De a rendezés túl gyermeteg hangvételt üt meg, túl sok figyelmet kap a túlbonyolított rejtély a lebutított karakterek és konfliktusok rovására. Témáit csak a szerencsesütik szintjén veszi elő, mintha a nagy Spielberg félne a kenyéradó rendszer szemöldökráncolásától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése