Felhőkarcoló

    

f

Egy hongkongi nagykutya építtette a világ 220 emeletes jelen csúcstartóját, A Gyöngy nevű felhőkarcolót. Biztonsági főnöknek szerződteti Will Sawyer amputált lábú, házas exkommandóst, akit Dwayne A Szikla Johnson alakít. Terroristák szállják meg a közben lángra kapó épületet, és mivel Sawyer családja is a túszul esik, a féllábú izomember szinte Sámsonként tör-zúz-ugra-bugrál, hogy kimentse nejét, Sarah-t és két gyereküket. 

Röviden: újkori Die Hard, csipetnyi Sárkány közbeléppel.

Aki a jó öreg agyatlan akcióorgiára vágyik így a nyári hőségben, bőven megkapja azt a Felhőkarcolótól. Eskü alatt vallanám, hogy az eddigi pár sor összegez mindent, amit a film kínál: minden csúcsra járatott, agykómás akcióklisét, amit csak Rawson Marshall Thurber össze bírt galacsinozni ide (kedvencem a fél mázsa alatti, morci kiscsaj a terroristák team-jéből). 

A rendező már dolgozott együtt A Sziklával a Központi Hírszerzésnél: azonnal kiszúrható, mennyire megint csak Johnson köré tákolta az alibi forgatókönyvet, hogy a sztár ragyogni tudjon. Mindenki más csak üres dísz, húzónév-faktortól függetlenül. Mégis azt kell mondjam, hogy Thurber 2 év alatt kicsit fejlődött: teljes trágya helyett most egy még kibírható, de esztelen Die Hard 6.-ot ad a jó népnek. Egy ponton a rendőrség Johnson figuráját gyanúsítja az egésszel, de ez olyan hamar elillan, hogy még másolásnak is hitvány.

Johnson színészileg ismét odateszi magát a fizetési csekkért, és ebben a szerepkörben nyilván otthonosan mozog. Az első fél óra, ahol Sawyer előéletét ismerjük meg, a maga átlagsablon szintjén még emberinek mondható. De mihelyt rátérünk a lényegre - az akcióra -, minden érv, logika és súly egyből repül ki az ablakon, és elég a lángok közt. 

Ezt kellett volna csinálni a forgatókönyvvel: elégetni! Az agyonírt szál a terroristák és Sawyer főnöke közti üzelmekről szótári definíciója az "érdektelen" kifejezésnek. Az automata cselekményben mindenki csak elcselekszi és elszájalja, ami a szkript-ben le volt firkálva, de mivel ez A Szikla egyszemélyes-show-ja, senkinek nem jut valódi karakter vagy motiváció. A film felénél - nem viccelek: - az alkarom szőrszálait kezdtem el számolgatni, annyira untatott a sok futrinka, bunyó, technoblabla meg dolgok összetörése! 


Ha már csak a látványt tudom méltatni, legalább megemlítem a kedvenc effektusomat a Felhőkarcolóból: az átlátszóvá váló padlózat, amivel reménybeli főnöke A Gyöngy technikai vívmányait bemutatja Will-nek az állásinterjún. Ez egyébként visszaköszön a tetőpont körül, mikoris Will és a főrosszarc a tükörképek játékát játsszák, és rendre csak az üveget ölik meg. Ha Johnson eddig nem is került tartalomerős projekt-be, legalább minél több klasszikus filmtrükk és -stílus között kipróbálhatja magát.  

Örülök, hogy Dwayne Johnson ilyen szórakoztató karriert futhat be, de lelkesedését énvelem biztos, hogy nem tudta megosztani - ezúttal sem. A Felhőkarcoló a nyári szezon akciófilm-seregét gyarapítja, és azok minimális értelmi-érzelmi színvonalát arasszal sem lépi túl.

2/5-öt adok rá. Nem ás le egész a legrosszabb művek toplistájára, de attól még gyönge és fárasztó.