DUNKIRK

Christopher Nolan az immár 10. nagyjátékfilmjével újabb műfajban mutatta meg, mit jelent klisék nélkül rendezni. A Dunkirk-ben nyomát sem találjuk a háborús drámák túlfűtött érzelgősségének; érett, korhű, és személytelen tónusa mellett is intenzív krónikája egy érdekes mentőakciónak a 2. világháború történetében.

Vér nélkül is belevési az agyunkba mindazt, amin a Dunkerque partjainál csapdába esett katonák keresztül mentek. Azt az idegtépő várakozást, karnyújtásnyira a brit anyaföldtől, miközben a fantomszerűen föl-fölbukkanó ellenség állt lesben körülöttük. 

1940 május vége ugyanolyan fordulópont a világégés menetében, mint Sztálingrád vagy a D-nap. A németek egy 400.000 fős brit-francia-belga koalíciós sereget szorítottak be egy alig 5 km-es tengerpartszakaszra. A britek minden elérhető katonai és polgári hajót riasztottak, hogy segítse átmentésüket a szigetországba. 30.000 túlélőt vártak, ám végül ennek a tizenegyszeresét (!) sikerült evakuálniuk. Minden idők egyik legnagyobb sikeres katonai mentőakciója volt.

Úgy hangzik ez, mint egy dokumentumfilm leírása, és úgy tálalva tényleg egy mestermű lehetne a Dunkirk. Így viszont "csak" baromi profin megcsinált és hatásos. Ugyanis, hogy a lehető legtárgyilagosabb legyen, Nolan lemondott róla, hogy konkrét szereplők történetét szője egy történelmi esemény köré.

Magára a felállásra, annak sajátosságaira és kiterjedésére fókuszál, nem a résztvevőire. Így mi sem tudunk beléjük kapaszkodni, az ő bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetükben éljük át az eseményeket. Ezért váltanak olyan kevés szót egymással a szereplők, alig hangzik el bárkinek a neve. Sőt - 2. világháborús filmben először - nem is látjuk az ellenoldalt, a náci hadi gépezetet. 

Mielőtt valaki megvádolna, hogy a "nyájat követem", vagy a "kedvenc direktorom mentegetem", leszögeznék valamit: utálom a háborús filmek nagy részét (főleg a gyakori propagandaszag meg a csöpögős hisztidrámák miatt)! Ha már ez a műfaj, akkor Nolan koncepciója jót tett neki.

Csakhát nekem - és ezzel aligha vagyok egyedül - az optimális filmtapasztalat feltétele min. 1-2 fajsúlyos személyiség, akik tengelyt adnak a történetnek. Itt maga a szituáció egésze adja a történéseket és a moziélményt, ami irtó veszélyes húzás egy rendezőtől, ha a tartalom többi eleme nem csúcsminőségű. 

Egyenként lazán rásüthetnénk a Dunkirk szereplőre, hogy típusfigurák:

• A menekülő ifjú kadét,
• a gondterhelt parancsnok,
• a hazafias hajós és délceg fia,
• a megviselt, paranoid menekült,
• a hősi halált haló segédfiú. 

Nolan viszont szerintem jól találta el azt a nagyon vékony válaszvonalat, ahol a karakterek ugyan még vázlatosak, erőfeszítéseik mégis igazinak hatnak, a túlélésük súlyt és tétet ad a cselekménynek.

Mondom: ez a döntése nálam mindenképp visszavesz az összértékből, de így is van belseje és embersége, ami köré a sok hatáskelléket föl lehetett fűzni.  Agyonírt hátterek nélkül is elég igaziak a szereplők, hogy az embertársat lássam bennük, nem pedig a lesajnált, arctalan áldozatjelölteket.

Csorgathatták a nyálukat az IMAX-vetítéseken a mozirajongók. Látvány- és hangtechnika terén a Dunkirk eddig az év filmje: Nolan és Hoyte Van Hoytema operatőr annyi részletet akartak utólag rápakolt effektek nélkül megvalósítani, amennyit csak lehetséges volt.

Eredeti helyszíneken eredeti járművek és több mint 1000 statiszta sorakoznak földön, vízen és levegőben is. Eposzi távlatok és panorámák helyett a veszély és kockázat közvetlensége uralja a képsorokat - bár a film befejezése a maga visszafogott módján mégis felemelő.

Boncolgatni nem fogok külön jeleneteket, de az abszolút kedvencem Cillian Murphy kimentett katonájának vitája a hajót kormányzó Dawson-nal. Murphy karakterének a szkeptikus fintora a legtöbbünk reakciója arra, hogy fegyvertelen civilek loholnak a veszélyzónába, játszani a humanitáriust. "Nincs kibúvó ez alól, fiam. Odaát van dolgunk." Látszólag a szokásos józan ész és hazafiság ellentéte az álláspontjuk, valójában a kockázat reális felmérése kerül szembe a segítségnyújtás iránti eltökéltséggel. 

"Dolguk?? Ez csak; egy csak egy sétahajó, és maga; maga hétvégi hajós, nem haditengerész!"
vs.
"Korombéliek kezdték ezt a háborút. Erkölcsös az, hogy a gyerekeinket küldjük meghalni?"

Nem lehet pusztán a katona traumájára vagy közönyére fogni, hogy fenyegetőzik: a túlélési ösztön is azt diktálja, hogy kerüljük a valószínű halált. Külön tetszett, hogy Dawson és fia, Peter nem mondják meg neki, hogy 3. társuk, George belehalt a miatta szerzett fejsebébe. George neve Dunkirk hősi halottjai közé kerül, mert egyszerű kölyök létére kockára tette az életét, ahelyett, hogy "otthon marad". 

Nem igaz tehát az ellentábor vádja, hogy a Dunkirk csak 1 nagy akciójelenetsor volna. Van lelke, mondandója és betartja a hármas egységet, csak nem a hagyományos módon. Konkrét arca és névlistája az, ami nincsen neki, miként a háborúk milliónyi olyan hősének se, akik kimaradtak a világtörténelemből.

Nolan ezzel és 3 nézőpont - földi, vízi, légi - váltogatásával fejezi ki, hogy a dunkirk-i mentés összehangolt munka volt. Ki tudja, hány ember külön-külön erőfeszítése járult hozzá, hogy egy megvert haderő többségi állományát kijuttatták arról a vesztőhelyről, ahonnan sokan nem tértek vissza. Ettől is kevésbé idealizáltan bajosan lehetett volna elmesélni az esetet.

A Dunkirk tehát egy, a megszokott-tól elütő, távolságtartó, de precízen épített, okos és őszinte emlékoszlop egy lehetetlen küldetés diadalának. Nem méltat háborút, részvételt benne vagy plakátideológiát, egyszerűen elismeri egy haditeljesítmény humanitárius értékét. Brit rendező révén Nolan büszke lehet arra, amit összehozott eme történelmi kulcseseménynek a tiszteletére.

A Dunkirk-re 4/5-öt adok.