Piper Alpha - Tűz az éjszakában

700 DARAB BEJEGYZÉS!

A Piper Alpha '88-as katasztrófájáról elsőként egy tévés dokumentumsorozatban, a Seconds from Disaster (SFD) egyik részéből hallottam.

Ott inkább epizódjelleggel, kifejezetten az analízisre figyelve tálalták az esetet, és én is izgalmasnak találtam egy ekkora katasztrófa lefutásának lépcsőit megismerni. Ugyanakkor azt gondoltam: ez a történet megérdemelne egy 45 percnél jócskán hosszabb, kerekebb feldolgozást, ami valahogy valósabb, emberközelibb fényben tünteti föl. 

Aztán rábukkantam erre a dokumentumfilmre. 

1988 nyarán egy brit olajfúrósziget az Északi-tengeren felrobbant és még azon az éjszakán a tengerbe veszett. A Piper Alpha 12 éve működött, amikor egy rutin karbantartási művelet során a sziget földi pokollá változott, és 167 ember halálához vezetett. A film az eset 25 éves jubileumára készült.

Hol is kezdjem...?

...Hatásos volt, anélkül, hogy annak próbálta volna eladni magát. Az elbeszélés modora, a tálalás, amennyire lehet, tárgyilagos törekszik lenni; emberi marad, semmi potyaeffektus vagy fölös extravagancia. Néma, feketehátteres kiírások jelzik nekünk a legfontosabb tudnivalókat és a rádióhívások szövegét.

Igazából a túlélők interjúit és néhol a zenét kivéve semmi nem tart minket kívül a látottakon. A bevetető köröket követően mi is

benne rekedünk a Piper Alpha fémlabirintusában, falai és felszerelései, majd a lángok és mérges gázfelhők között. Egy hosszú élőkamerás sétafelvétel a sziget talapzatán előre sejteti az első (dupla)robbanást: fantasztikusan bánik a hanghatásokkal a produkció. 

Pedig - elnézést azoktól, akiknek ez a hivatása - kevés untatóbb filmtémát tudnék elképzelni, mint az ilyen gyáripari jellegű munkák. Még úgy is, hogy a "látványos pusztítás" teszi ki a műsoridő nagy részét.

Sok katasztrófafilm - fikciós és dokumentum- is - abba a hibába esik, hogy érzelgős túldramatizálással próbálja a pusztítás képeit + az átadott infót érdekesebbé púderozni. Örültem, hogy itt nem ez érződött: az a minimális drámai színezék, amit a mű megenged magának, a jó irányba lendíti az összképet. Nyomatékot ad a mondandónak, nem pedig hatásvadász cukormázat rak rá.

Ez a mesterséges sziget nem egyszerűen felrobbant 3 évtizede: a belsejében futó kőolaj- és gáztárolók miatt lépcsőkben tombolt a tűz, nem lehetett csak úgy elmenekülni róla/tőle. "Úgy tűnt, mintha az egész világ lángokban állna." 

Meg tudtam érteni a túlélőket, akik - részben talán mert az üzemeltető céget nem helyezték vádeljárás alá - magát a fúrószigetet vetik meg. Mindazzal együtt, ami hozzá tartozott. Rengeteg dolgos embertársuk egyetlen éjszaka alatt, önhibáján kívül pusztult el:

• sokan a kivitelezhetetlen megmentésükre vártak,

• sőt volt a mentést végzők között, aki a kimentettjeivel együtt égett halálra. 

"Gyűlölted ezt a valamit, mert annyi nyomorúságot okozott. Nem akartad, hogy itt legyen: el akartad tűntetni a Föld színéről. (...) Amikor azonban elbontották, azt gyűlölted, hogy nincs ott semmi, mert nem maradt, ami hírül vinné: valami borzalmas, egy nagy tragédia történt itt." 

Hasznosnak találtam az elhangzottakat, nem éreztem bennük ferdítést vagy érzelgősséget, és úgy vélem, helyesen választja meg a film, hogy mit hogyan adjon a tudtunkra. Nem merül bele a műszaki blablába sem, pl. a gázriadók típusa, vagy hogy pontosan hány robbanás is történt.

Szerintem az is a Seconds from Disaster-től más hozzáállást jelzi, hogy csupán 2 ott is szereplő túlélő, Geoff Bollands technikus és Dave Lambert munkás teszi tiszteletét az interjúalanyok közt. Az SFD kirakósként tárta föl az eseményláncot, míg A Fire in the Night mindennek a húsát-vérét tükrözi. Az átéltektől kezdve, az életre szóló testi roncsolódásokon át, az odaveszettek emlékével való együttélésig.

Dokumentumfilmet nehézkesebben véleményezek, mint fikciós műveket, de a benyomásaim a Fire in the Night-ról csak megerősítést nyertek többszöri nézés után. Nem az adathalom, a külsőségek, a szentimentális körítés vagy akár egy hírhedt ügy kinyomozása a lényege. Olyan közel visz minket a történtek megtapasztalásához, amennyire telik tőle, miközben megengedi nekünk, hogy magunktól fogadjuk be a katasztrófa minden velejáróját. Felnőtt hangon emlékeztet az élet értékére, olykor  egyetlen szó nélkül. 

Komolyabb ellenvetés híján nem látom okát, hogy szőrösszívű legyek: a Piper Alpha - Tűz az éjszakában egy Kitűnő címkét kap tőlem.