A setét torony

Miután Stephen King horrorműveiből kész hagyomány gyér adaptációt csinálni, A setét torony most a fantasy-kategóriában folytatja ezt. Nem elég, hogy a filmben elénk táruló univerzumból süvít a fantáziátlanság, A setét torony ebből a "kiválasztott srác megmenti a világot"-sablonból is direkt az ellenszenvesebb fajtát dobja be. Hogy melyiket?

Tudjátok: azt, amelyiknél

• a főhős lelkes, álmodozó átlagfiatal, aki valójában csak egy izgága kölyök, 
• a felnőttek előbb hinnék el, hogy a Nap a Hold körül forog, mint az igazságot;
• a film eleje szenvelgésmaraton, ahol a sötétagyú anya és tahó párja lekezeli a fiút;
• a többi rész helyszínek, magyarázó blablák és lélektelen akcióeffektek váltogatása;
• a történet merő zagyvaság, olyan végkifejlettel, ami a Netflix-et zavarba ejtené;
• És akkor még nem beszéltünk a kötelezően túljátszott, világuralomra törő pszicho-vezérről.

Szóval: a new york-i Jake Chambers lerajzolt látomásaiban egy magányos lövészt és egy sötét monolitot szokott látni; utóbbi leomlása esetén pedig eljön az apokalipszis. Egy nap aztán egy dimenziós kapura bukkan, melyet átjutva végre találkozhat

a vízióiból megismert Rolanddal, aki a tornyot védő harcosok egyike volt. S eközben egy gonosz, emberi álcában járkáló faj, élén Walterrel, a Fekete Ruhással, gyerekeket rabol el, hogy az agyhullámaikkal ostromolja a "setét tornyot". Jake nyomára bukkanva rájön, hogy a "kulcsvilágból" jött fiú egymaga elegendő volna a torony megsemmisítéséhez. 

Minden erőtlen fantasy-ra jellemző gyerekbetegség benne van ebben a filmben, ami egy TV-sorozat bevezető duplarészének is csak jóindulattal menne el. Tartalom, stílus és szereplők terén is hiányzik belőle az élet és eredetiség. Akár a "Fekete Ruhás" Walter kutakodását néztem,

akár Roland és Jake egymásnak elszórt magyarázásait hallgattam, semmi érdekes dolgot, vonzó motívumot vagy súllyal bíró részletet nem ismertem meg ebből a sivár univerzumból, amihez hasonlót bármelyik hétvégén találhatnánk pl. a Film+-on. 

Orbitális baromságnak tartom az egész főgonosz-tervet, úgy ahogy van! Fejemet fogtam, mennyire rossz a felvezetés, ahol ezt a fura, világmegsemmisítő tervet elővezetik. Walter és fajtája - akik csak úgy vannak - valamiért a világ pusztulására vágynak, ami egyetlen mákszemnyi toronyépítmény ledöntésével sikerülhetne, melyet alig egy maroknyi topis krapek védelmezett - köztük Roland apja.

Gyerekek agyát egy halálsugár-ágyúhoz befogva valahogy le lehet dönteni ezt az mérhetetlenül fontos építményt, és valami miatt éppen Jake az, akinek oly izmos az elméje, hogy ezt a mindenség egyensúlyáért felelős tornyot végre ledönthessék! Ezek után meg sem próbáltam szabályt előkeresni abban, hogy Walter ereje hogyan működhet. Minek szabály: menetközben úgyis kitaláljuk, mi az, ami menőnek tűnik!

Egy kedvelhető gyerek főszereplő ősrégi kellék, hogy mégha a világot nem is építi föl jól a film, legalább legyen kiért drukkolni. Ehhez képest itt egy közönséges taknyost kapunk, akinek nincs szerethető vonása, semmit nem tanul a viszontagságaiból, csak örülhet a végén, hogy a főrosszarc nem tudta felhasználni őt a tervéhez. Van ez a gőzhalvány motívum, hogy Jake és Roland is szeretettel és tisztelettel gondolnak apáikra, akikhez meg kell próbálniuk felérni, hogy megmentsék a világot. De ez csak egy a behajigált klisék közül, amivel a produkció végül semmit se tud kezdeni.

Vagy a kiábrándult Roland háttértörténetével, vagy a Jake-kel való barátságukkal, vagy AKÁRMI mással...  

A másik szülő kiírása pedig még ettől is rosszabb lett! Mikor Walter a "kulcsvilágban" rátalál Jake otthonára, információt gyűjt az anyja fejéből, majd később sejtetik, hogy végzett a nővel. Itt végre kis csontot dobnak nekünk, amiért végigszenvedtük, ahogy a fél világ őrültnek bélyegzi az "álmodozó" fiút a film elején. Walter szembesíti az anyát azzal, amit esélyünk sem volt nem észrevenni. Hogy igazi mocsokláda volt a fiával, sose hitt benne, sőt diliházba akarta záratni, hogy ott "kezeljék" a "szimptómáját".

A létező legidiótább szülőtípust használja a film, majd - akárcsak Walter pszichiáternek álcázott embereit - csak úgy kidobja, hogy mielőbb visszatérjünk az akcióhoz. És sajnos jobb is. Jake  megtudja, mi történt, bőg egy sort, és a szülők teljesen eltűnnek a forgatókönyvből. Jake még Walter bukása után se gondol rájuk, csak eltűnik a társával a következő kalandjuk felé. 

Ennyi szót szánnék A setét toronyra. Trehányul megírt, álmosan rendezett, barmoltan eljátszott romhalmaz, olyan összefüggéstelen, sivár világgal, ami hírből sem ismeri az egyediséget. Mostantól fogva, ha olyan Sony-feldolgozás elé ülök be, ami a természetfölöttiről szól, vagy a forgatókönyvírók között rátalálok Akiva Goldsman nevére, azt legalább év végéig nagy ívben elkerülöm majd.

A setét toronyra 1/5-t adok.