Az űr közöttünk (The Space Between Us)

Ahogy a történetében Gardner maga, úgy a The Space Between Us is próbál felnőni egy érdekes dilemmához, és fájóan nem sikerül neki. Túlzottan naiv, túl sok részletet átugró kalandmesefilm; a kritikusok lenézése mellett anyagilag sem térült meg, pedig olyan nevek viríthatta a poszteren, mint Gary Oldman, vagy Carla Gugino a Sin City-ből. Úgy látszik, már a sztárfaktor sem garancia a bukta kikerülésére.


A The Space Between Us leginkább a The Martian és a The Spectacular Now ötvözete, hangvétel és téma alapján is:

1. A felszínen jóhiszemű sci-fi egy marsi srácról, aki épp egy másik bolygóra költözik, és igyekszik adaptálni az új világ sajátosságait.
2. Felszín alatt pedig tinirománcmozi egy srácról, aki élete párját találja meg ideálisan fiatal korban, és vele közösen kutatják fel a fiú faterját.
3. De elmenne éppenséggel egy spielberg-stílusú kalandmesefilmnek is, ahol a valóság szabályain éppoly lazán átsiklik a fiatal főhős, mint a forgatókönyvírók. 

A történelem első nyilvános Mars-expedíciója kolóniát létesít a vörös bolygón. Itt születik és nő fel Gardner Elliot, egy néhai női asztronauta titkos fia. Az ottani tudósok teljesítik a 16 éves Gardner álmát, hogy eljusson a Földre. Ám ott megszökik a felügyelet alól, rátalálva Skype-ismerősére, a vele egykorú Tulsára. Így az űrprogram atyja, Nathaniel Shepherd és a fiút nevelő Kendra utána futnak, nehogy Gardner földitől gyengébb fizikuma fölmondja a szolgálatot.

Gyenge forgatókönyve ásta meg ennek a műnek a sírját. Tetszetős kis tini-sci-fi-románc lehetne ez a felszínen, és úgy tényleg nem volt egetverően siralmas. Felszín alatt azonban nem csekély logikai szakadékok fölött szökell át. Pedig a színészi játék, a hangulat és a kémia a 2 fiatal között még alapvetően rendben volna.

Bár a félénk, modoros Gardner szöges ellentéte a suttyós szőkének, így is átjött nekem, mit esznek egymás társaságán. Mások, mint az addigi életközegük, amit lehangolóan kiismertek, és most együtt fedezik föl az igazi ismeretlent, azaz a nagybetűs életet. Elhittem, hogy kötődni tudnak, és együtt élik meg Gardner állapotának súlyosbodását.

Igazán kár, hogy a karakterek úgy cselezik ki rendre a fizika törvényeit, mint egy profi focista. Shepherd és Gardner a világ tudta nélkül ruccanhat ki az űrbe, holott egyikük szervezete se bírja az űrutazást megterhelését.

Ráadásul Gardner-nek ez azért is lehetetlen, mivel születésétől a Marson élt, szervei kisebbek, míg a szíve normálméretű. Elvileg nem bírná ki a teste hosszabb ideig a földi gravitációt, mégis legalább két napig utcaruhában ténfereg, fut és menekül. Tökönrúgás a cselekménynek, de már Tulsa sulijába sem hihető, hogy eljutna a saját lábán, ha ilyen törékeny alkatú, sőt szervi rendellenességgel él együtt. 

 

Nem ártott volna több vért pumpálni a párbeszédekbe. A szereplők gyakran és sokáig halogatnak nyilvánvaló szóváltásokat vagy lépéseket, hogy a cselekményt előretolja a kettős hajsza. Két tinédzser fut a világ elől, maga se tudja, hova, terv nélkül, tojva a következményekre. Shepherd és Kendra, a felnőtt páros pedig úgy futnak utánuk, mintha kísérleti laborba akarnák a fiút dugni. Ez főleg a férfit totál inkompetensnek állítja be, ami elég ciki egy űrprogram fejesétől. 

Az élet értékét próbálja témájává tenni a film, csak borzasztó sután. Gardner folyton ugyanazt kérdezgeti az emberektől: "Te mit szeretsz leginkább a Földön?" Ezzel a mantrával annyit kezd a szkript, hogy egy naiv kölyök rácsodálkozik a mi világunkra, amely az igazán sötét arcát pisszenésnyit se mutatja meg neki. Mindenki tisztességes, minden táj festői,

senkit nem vonnak utóbb felelősségre, és minden boldog véget ér: Kendra Tulsát szoktatja az űrutazáshoz, Gardner meg bazsalyogva sétál a... 

Na ennek kapcsán veszett oda a jóindulatom a bakiparádéval szemben!

Száz lyukon ereszt a nagy leleplezés, hogy a világ összes hapsija közül... pont Shepherd, ez a tétova, bajszos tudósember Gardner apja! Nem tudom, mi a rosszabb: az örömapa kiléte, vagy a felvezetés. Az még hagyjam, hogy Gardner anyja, Sarah még épphogy csak teherbe esett, így ezt nem szúrták ki az űrhajó indításáig. De hogy Gardner "meg akarja választani a halálát" a hullámokban, és hogy pont akkor érik utal, hogy kimentsék... ez baromság! Olcsó F-kategóriás tévéfilmekben derülnek ki ilyen kaliberű családi titkok.

És ha már itt tartunk: rettentő zavarba ejtő, hogy az anyja fotóján szereplő férfi tisztázza Gardner-éknek, hogy nem az apja, hanem csak a rokona. Nem létezik, hogy a fenenagy eszével erre egyikük sem gondolt.

Maga a cím kürtöli világgá, mit nem tud áthidalni ez a produkció: az űrt közte és köztünk, nézők között. A maga botor módján elnézhető, megmosolyoghatóan bakis tinirománcmozi. Nem a legrosszabbak sorosa, csak nincs rendesen átgondolva és összerakva.