Ötven árnyalattal sötétebb

"Ha van fekete részetek, az kell nekem, oké? 

Én csak feketével dolgozom. 

Meg néha: nagyon-nagyon sötét szürkével."

Minden értelmes felnőtt ember tudhatta, mi érkezik meg idén januárban A sötét 50 árnyalata (magyar) címmel: egy WC-papír regény bűnhamis átiratának a még üresebb másolata. Bizonyítja ezt, hogy előbb Sam Taylor-Johnson rendező, majd kis híján Jamie Dornan is otthagyta a szériát, amely soha nem is volt másnak szánva, mint telenovella a nagyvásznon, a létező legvérszegényebb pornográf képvilággal kidíszítve.




Sajnos tartja magát a vén stigma, hogy minél kevesebb főhős(nő) jellemvonása, annál könnyebb a hölgyeknek a bőrébe álmodniuk magukat, és fantáziálni arról, amit átél(het)nek. Ez teszi annyira sekélyessé már az alapanyagot is, amiből a filmeseknek dolgozni kénytelenek. 

Olyan szereplőktől alszunk el, akik nem viselkednek valódi emberként, életüknél csak személyiségük nagyobb 0, sőt: még a kapcsolataik is csak olyan bágyadtan betegesek. Erre lehetett számítani, és nálam is ez a kiindulópont, mikor írok erről az izéről.

Bár 2015-ben majd' minden toplista mélypontját bevette az előd, szerintem még ahhoz képest is gyengébb lett a Darker. Könyv vagy film: A szürke 50 árnyalatát én magam is megvetem, röhejes telenovellaklónt látok benne, amely idomított nézőbázist szolgál ki.

És mégis: ott legalább az ürügy történet araszolt valamerre. A fő páros ismerkedése egymással és egymás világával adott némi tüzelőanyagot, hogy ne csak terjengjen az egész 2 óra hosszat. A végén pedig a lány maga lépett ki a zsákutca viszonyból a hercegével, akinek saját szabályát dobta vissza neki. Egy hamis tündérmesében élhetett egy időre, de észre tért, és továbblépett abból.

Pusztán a tény, hogy Ana visszamegy Chris-hez, kivágja azt az 1 tartócölöpöt, ami ezt a rozoga szoftpornót állva tartotta. Tökéletes súlytalanság lengi be, mikor épp mit gondol vagy érez a lány - ha ugyan bármit -, 

hisz Anastasia Steele nem karakterként volt kitalálva, hanem mint egyfajta Rorschach-tintakép a hölgyolvasók és -nézők számára, amibe azt látnak, amit akarnak. Nem Dakota Johnson hibája ez, de attól ez még szakmai prostitúció.

A legnagyobb sértés ebben a műben az, hogy mennyire nem próbál egészestés moziként viselkedni. Olyan, mint egy TV-sorozat sokadik évadközepe. Az alkotók érezhetően úgy álltak hozzá, mint akik egy kibelezett hullát balzsamoznak, 

ezért érezni olyan szétszórtnak, jelenetkonfettik halmának a Darkert:

• Anastasiát molesztálja a kiadófőnöke, bizonyos Mr. Hyde;  
• Christian egy érzelmileg labilis alávetettje tűnik föl, majd el csak úgy;
• előbbi szópárbajt vív utóbbi ex-szexúrnőjével, Elenával;
• néha maszkabálba mennek;
• és a férfi helikoptere kényszerlandol, ami két perccel később mintha meg se történt volna. 

Gyarló férfiként pusztán két pozitívumot tudok felhozni a franchise mentségére: Dakota Johnson külsejét, és hogy nincsenek ocsmány vagy szembántóan rikító helyszínek.

Ha nagyon(-nagyon-nagyon) mélyre ásnék, mondhatnám, hogy Christian Grey itt már legalább nem akkora egótól duzzadó seggfej, mint azelőtt. Hogy itt már azért küszködik a szadomazo hajlamával, miszerint neki muszáj bántania egy nőt, mert crack-túladagolt anyját idézi föl benne. 

Valahogy így küszködik A sötét is, hogy kezdjen valamit ezzel a nem létező konfliktussal: a felállásban nyilván Elena a múlt rossz-szelleme, Ana meg a boldog jövő reménysugara. A kínlódó férfi pedig végül utóbbi elképzelését választja egy kapcsolatról, mert ugye a szerelem jóval mélyebbre hatoló dolog, mint az aberráció. Nahát...!

Ja! És emlékszik még valaki az emlékezetes szövegre, miszerint Mr. Grey nem szeretkezik, hanem...valami mást csinál? 
Nos, erre kapunk egy visszautalást a papíron drámainak szánt tetőponton:
"Te megtanítottál baszni! Ő megtanított szeretni."

Valahol állejtős nekem, miféle építőkockákból próbálnak írók egy-egy ilyen romantikus regényt, majd abból forgatókönyvet összerakni/összehordani. A Fifty Shades Darker pontosan olyan kártyavár, mint a zsáner legtöbb klubtagja, amikre elég egy nagyot ráfújni, és máris szanaszét hevernek a padlón. Se történet, se karakterek, se energia. 

Matekalapon 0-t adnék az újratöltött Grey-Steel-románcra, ezért egy zárlatos fénykardvinyettát nyomok rá értékelésképpen.