2017. február 3., péntek

A Saint-Tropez-i csendőr

 Amikor a magyar szinkron nemcsak vetekedett a külföldi filmek eredeti szövegével és hangjátékával, de időnként felül is múlta azokat. Olyan kiválóra sikerültek, hogy a magyar TV-nézők - amennyire hallottam róla - egyszerűen nem voltak kíváncsiak a későbbi, felhígított új szinkronokra, mikor azokkal próbálták a csatornák leadni egy-egy közkedvelt filmet. E szűk körbe esnek Bud Spencer és Terence Hill, vagy például Louis de Funes szinkronfordításai. 


Európa legszórakoztatóbb filmkomikusát tisztelem Louis de Funes-ben, és ennek elsősorban a Gendarme-sorozat az oka. A Saint Tropez-i csendőr abszolút kedvenc vígjátékaim közé tartozik: gyerekkoromban még elő is adtam belőle jeleneteket a szűkebb családomnak, annyira élveztem ezt a mozifilmcsokrot. Cruchot - HUN-verzióban Lütyő - őrmester kalandjain bármikor hosszan, derűtől átitatva tudok nevetni, pedig minden második jelenetét magam elé tudnám idézni mind a 6 Csendőr-epizódból. 


Valahogy így kezdődött: A túlbuzgó falusi csendőr, Ludovic(us) Lütyő értesítést kap, miszerint áthelyezték a tengerparti Saint-Tropez városába, immár törzsőrmesteri rendfokozatban. 
Új állomáshelyén kollégái nem győznek lépést tartani a fontoskodó őrmesterrel. Lütyő azonban rövidesen bizonyítja rátermettségét, merész rajtaütést kieszelve a helyi nudisták lebuktatására. 

Eközben Lütyő tinilánya, Nicole egy kőgazdag milliomos lányának hazudja magát a helyiek előtt, akié többek között egy nagy yacht meg egy vadiúj Musztáng.
 
Ezzel nemcsak egy halom bonyodalmat zúdít rendmániás apja nyakába, de akaratlanul is felbőszíti a yacht valódi tulaját - aki történetesen műkincsrabló... 

Ki ne fújná idehaza kívülről mind a 6 csendőr-főszereplő nevét magyarul? Lütyő, Jeromos Gabaj, Agykár, Beléndek, Fütyesz és Pacuha. Zsarus vígjátékoknál ritka, hogy egy rendfenntartó szerv/ csoport minden tagja ennyire jellegzetes, vicces figura legyen, nemcsak a közéjük tartozó főszereplő. 


Ugyanakkor a készítők minden viccel együtt is megadják az alaptiszteletet az állami testületnek: nyitófelirat tisztázza, hogy a francia csendőrség pozitívan fogadta Jean Girault rendezését. Bezzeg az amerikai komédiák, ha hivatalos szervet figuráznak ki, többnyire hamar elveszítik a mértéket, és a témához nem illő fars, vagy sértően gagyi képet festenek róluk. 

Itt határozottan dob a humor minőségén, hogy a filmnek van tartása. Úgy ruházza fel értékkel a csendőri munkát, hogy nincs reklám- vagy propagandabeütése a dolognak, és a főszereplők sem csak az uniformisaikból állnak emberként. Szívből drukkoltam nekik, miközben gyomorból röhögtem rajtuk.


Már az is kacagtató jelenség, ahogy 1 szál őrs, alig 3-4 emberrel "háborút indít" a helyi nudizmus ellen: 
  • Gabaj felsülései, mivel a pucérok őrszemmel figyeltetik a partot; 
  • Lütyő speciális kiképzése Fütyeszéknek;
  • a bevetés;
  • és a meggy a tortahabon: Gabaj szalutál a "zsákmány" élén haladó beosztottjának.
A poénok egyik tartóoszlopa, hogy Lütyő mennyire buzgón fényezi magát, mint mintaközeg. Úgy tesz, mintha a seregben szolgálna: még csoportos pihenőjüknél is a lövészárokba képzeli magát. A katona és a csendőr az ő fejében ugyanazt jelenti: a béke részre-nem-hajló őrét. Ahogy érkezésekor mondja Nicole-nak: "A csendőr maga a rend, és a rend mindig népszerűtlen...!"


De minden ambíciója mellett sem látom őt érzéketlen vagy alantas fickónak. Ezért nem válik visszatetszővé a fölfelé nyájas, lefelé hajcsár modora, vagy hogy egyből jegyzőkönyvez, amint kisétál a buszmegállóból. A nem megfelelő színész könnyen ellenszenvessé tehette volna ezt a karaktert, és akkor borul a történet, a benne elszórt csattanókkal együtt.


Ehhez képest de Funes csendőre minden idők egyik legmurisabb ikonja lett akármelyik ország vígjátékai között. Bármit művel, kacagok rajta, de legalábbis vigyorgok. Kötelességtudata mögött rengeteg sunyiság és csibészség lapul, és majdcsak egy másik számára nagy kincs, a lánya fedezése kényszeríti rá, hogy a csibészesebb vénája kerüljön előtérbe. Ugyanúgy sebtiben kerüli ki saját szabályait, mint a közúti ellenőrzést a Musztánggal. 

Ez az ember eleve folyton pörög, de most, a nagy gabalyodásban a legdilisebb dolgokat rögtönözi. "Ha így folytatom, nem maradok csendőr. Egy hajszálon múlt, hogy most nem ülök."



Geneviève Grad Nicole-ja szerintem határozottan szimpatikus tinédzser, a hazugság és annak ellenére, hogy új pasijával elcsórták a Musztángot. Tudja, hogy csak egy falusi fruskának tartják a helyi fiatalok, és alaposan felvág előttük, amiért aztán viselnie kell a következményeket. Tetszik, hogy épp a fiúja mondja ki: "Tudod, klassz alak a csendőröd. Nem kell másik apát kitalálnod." 

Észbontónak találtam, ahogy végülis Nicole vezeti el apját 2. nagy diadalához a történet során. Nemcsak belejön, hogy asszisztáljon a lánya stiklijéhez, de pont azokhoz a bűnözőkhöz lyukadnak ki, akik a lopott Rembradt-ot a Musztángba rejtették. Tényleg úgy fest utólag, mintha ez is afféle civil ruhás fedőakció lett volna. 

Azért is tartom veszettül jó zárásnak ezt, mert befejezi Lütyő jellemcsiszolását. Saját módszere a nudisták ellen meghozta neki az áhított főnöki elismerést. Most pedig csupa őrült húzással a "birkanyáj" köznép megbecsülését nyerte el Saint Tropez-ban. Képzelem, hogy élvezhette de Funes, ahogy fiatalok hordozzák a vállukon, majd tömeg üdvözli őt a díszfelvonuláson...!


Annyira része volt a gyerekkoromnak ez a széria, hogy idáig nem is gondoltam rá, hogy cikkalanynak válasszam. A legtöbb európai alkotás, amit szeretek, komédia, melyek egy bizonyos szinkronnal rögzültek bennem kigyomlálhatatlanul. A Saint-Tropez-i csendőr ezek egyike: csodás humorú vígjáték, színes kis karakterekkel, fergeteges dumákkal és kacajos helyzetekkel, melyet egyszerűen nem fog az idő vagy a mozgókép-divat. 


Ezek után nem meglepő módon Kitűnő minősítést adok rá. 

Nincsenek megjegyzések: