Batman: A Gyilkos Tréfa

Ősrégi filmes közhely, hogy ami papíron működik, az a vásznon nem biztos. Főleg, ha az új kiadás nem annyira "adaptáció", mint inkább sima újrajátszása egy népszerű képregénynek. Ilyenkor is egy képek nélküli forgatókönyv adja a vázat, amihez aztán visszacsatolják a képi világot. 

De hiába ugyanaz egy csomó szöveg, képi beállítás és szituáció; ha nincs meg az eredeti képregény kreatív varázsa, kifinomultsága, akkor a hangulatvilága sem fog újra létrejönni, hanem kipárolog a gyártás során. Akkor meg az eredmény nem lesz több, mint a majmolása az eredetinek.  

A Batman: A Gyilkos Tréfa 4 fő célt tűz ki maga elé:

1. A lehető legpontosabban követni Alan Moore és Brian Boland 1988-os mesterművének történetét;
2. Kiegészíteni azt, és úgy igazítani, hogy egy izgalmas 70 perces akcióthriller jöjjön létre mozgóképen;
3. Bevezetni az R-es animációs mozik, és egyáltalán az R-kategóriás DC-mozik divatját;
4. Releváns szereplővé emelni benne a Batman-univerzum legnépszerűbb(nek vélt) nőalakját, Barabara Gordont.

Hogy ezt a pár kritériumot mennyire sikerül teljesíteni?  
A The Killing Joke BEBUKJA! 
De MINDEGYIKET!

Míg az igazi Gyilkos Tréfa annak idején új dimenziót adott Batman és Joker örök harcának, pszichológiai síkon tágítva ki annak horizontját, addig a rajzfilm beszürkíti, leerodálja ezt a teret. Sam Liu rendező és Brian Azzarello forgatókönyvíró még koherens történetet se tudtak összetákolni, nemhogy a képregény világát frissíteni, és annak gondolatprovokatív élét megtartani. Az első kb. fél órának KÖZE SINCS a film többi részéhez, önmagában nézve meg átlagos és kiábrándító. 

Azt sem ártott volna az alkotók fejébe verni, hogy 30 év alatt már foglalkoztak más Batman-filmek is a képregény fő kérdésével: mi lesz, ha Batman és Joker ördögi köre egyszer véget ér? Mert Jokert sem a börtön, sem a fegyházként őrzött arkham-i diliház nem tartja vissza a gazságoktól, mindig talál kiskaput. Filozófiai síkon pedig azt akarja: Batman lássa be saját és általában a világ szabályainak abszurditását, öncsúfolását. Saját bőrén érezte meg - szó szerint! -, hogy egyetlen tragikus nap az őrületbe taszíthat valakit, 

és most Batman fő szövetségén, Gordonon demonstrálná: akárki járhat ugyanígy. Bármiben is higgyen az illető, 1 nap alatt egész világképe szétrombolható. Tehát melyiküknek van igaza? A sok pro- és kontra érv után hová lyukad ki ez a morális vita?

KINEK a húgyagyú ötlete volt az, hogy Joker eredettörténetét olyan fakó színezéssel meséljék el?! Ez így nem sötétebbé, csak maszatosabbá teszi az egészet; nem komorabb, csak lehangolóbb a hangvétele. Igen: értem, hogy ez az amatőr komikus, aki lepukkant albérletben él, próbálva terhes feleségét eltartani, elkeserítő élethelyzet! De ha ezzel most a szürke hétköznapokat, a való élet anyagi korlátait akarták láttatni, miért csak 3 vacak jelenet szól erről? 

A Batman: A vörös sisak alatt-ban oka volt ennek a rövidségnek: ott több egyenrangú játékos között kellett egyensúlyt teremtenie a cselekménynek. De a Gyilkos Tréfa elvileg Joker története! Az ő múltja, tettei, ideái, ellentéte a jogrenddel, a "normális társadalom" egész gondolkodásával.

Kevin Conroy és Mark Hamill visszatérésének csak örülni tudok, ahogy Tara Strong is remek Barbara Gordon hangjaként. De sajnos: nem tudják megmenteni ezt a rumlit. Egy csomó kiaknázatlan lehetőség csüng az emlékjelenetekben, amit nagyon nehéz volt lenyelnem:

• A névtelen komikus egy mélabús mamlasz, akin a majdani bohócherceg 1 árva személyiségjegyét sem lehet felfedezni. Komolyan: EGYET SE! 
• Sőt: neje és gyermekük halálhírét is ugyanazzal a beteg szamár ábrázattal reagálja le, mintha csak a suliban vették volna el a tízóraiját! 
• Tényleg egy szerencsétlen flótást látunk, de nem jön létre a tragédia éle, mintha tényleg el lenne átkozva, és a világon minden összeesküszik ellene. 
• A feleség és Barbara Gordon külseje szerintem hasonló a rajzfilmben, és ennek az iróniája előjöhetett volna, ahogy Joker egyszer csak beállít, lelövi Barbarát, és összevereti az apját.  
• Joker megszületésének pillanata ingerszegény. Valahogy én EZERSZER harsányabb, az őrület frekvenciáival sokkal jobban rezonáló kacajt vártam volna, mikor egy szennyvízcsatornánál felfedezi, milyenné tette vonásait a gyári kemikália.

De már úgy ránézésre is: szerintetek melyik a hatásosabb?

Szerintem is.

És most következzék a film elejének a főszereplője! 
Akit Bruce Timm, a film producere oly előszeretettel helyezett előtérbe a Batman-animációs-univerzumban a '90-es évek során.
Akit az IGAZI főszereplőnek kellett hasba lőnie, hogy végre ne róla szóljon a Gyilkos Tréfa:

Barbara Kathleen Gordon, alias Denevérlány!

Ez a karakter úgy, ahogy van, egy óriási fanszervíz. Hiába néznek ki jól az idomai és a közelharcai, semmi létjogosultsága az álarcos énjének. Miután Batman meglátogatja a kórházban, teljesen kivész az eleinte csak őrá fókuszáló filmből. És FÜTYÜLÖK arra az olcsó trükkre, hogy stáblista után pluszjelenet nyugtatgatja a rajongókat a részleges gyógyulásáról!

Barbara egész szála arról szól, hogy nem veszi komolyan az álarcos bűnüldözést. Mikor egy bűnözőficsúr, Paris Franzo rögeszméjévé válik, Batman nyíltan arra kéri, hogy maradjon távol, mert szerinte a lány csak az izgalmakat keresi. Csakhogy ez tényleg így is van! Egy komolykodó, bajkereső liba portyáit követhetjük nyomon, akinek a modora ugyan nem idegesítő, de semmi felelősségérzetet nem mutat mindaddig, amíg majdnem halálra veri Franzót, és ebből okulva odaadja Batmannek a Batgirl-álruhát. 

Nem értem, hogy mit jelent mindez annak tükrében, hogy később Joker egy életre megnyomorítja. Azt példázzák ezzel, hogy egy szuperhős is védtelen áldozattá válhat? Akár saját otthonában is, egy közönséges pisztolytól? A sors bünteti Barbarát, amiért olyan tűzzel játszott, aminek a súlyát túl sokára fogta föl? Egyszerűen nincs rendes kötőanyag a 1. harmad és a másik két harmadidő narratívája között.

Mr. Liu és Mr. Azzarello! Már az felnyomja a pumpát, ahogy folyton ráközelítgetnek B. Gordon testrészeire. De muszáj volt emellé külön szabadtéri SZEXJELENETET is berakni neki meg Batmannek?! Miután Batman gyakorlatilag úgy beszélt vele, mint egy beosztottal vagy háziállattal, váltanak néhány pofont... majd miután megvolt az előjáték, az épület tetején elkezdik csókolni és taperolni egymást. Nem tudtam elhinni, mi került a szemem elé! 

Barbara úgy kapja le magáról szuperhősi munkaruháját, mintha csak holmi kocogótrikó lenne, másnap pedig a nyilvános könyvtárban ecseteli egy barátnak, hogy milyen gyönyörű volt a "jógatanárával". Komolyan: mintha egy kisebb VÍZESÉST köpnének ezzel a készítők Batman egész ikonográfiájára. Ez már nem mentorfigura, nem sötét bosszúálló; ez egy perverz gazember, aki minden erkölcsi alapját, plusz a kettejük személyes biztonságát vágta satuba pár percnyi hancúrozásért. Ráadásul a barátja és szövetségese lányával.

ÉRTELMÉT VESZÍTI ezzel a filozófiai töltet Joker és Batman fináléküzdelmében, marad a csihi-puhi, meg a képregény szolgai majmolása. Ha valaki akkor lekapja őket Barbarával, és a fotók valahogy Joker-nél kötnek ki, hát lestem volna a percet, mikor Bruce Wayne is szögre akasztja a maszkját!

Oké: eddig erőmön felül püföltem ezt a produkciót, úgyhogy felhoznék néhány jó dolgot is benne. Nagyon jó az animáció: az emberek, a komor helyszínek, a közelharcok mozdulatsorai. A képregényből átvett filozofikus sorok kellemesek a felnőtt ember fülének, akkor is, ha maga az eszmecsere végül meddő marad. 

Joker toxikus pora nem igazán értem, hogy tud némán, pár másodperc alatt ölni, de egy tetszetősen groteszk fegyver. 

Alan Moore újabb képregény-klasszikusát sikerült a Warnernek jó alaposan kifehérítenie. Az egyedi olvasat űrje, az érdektelen rutinszag és az agyament hozzátoldások együtt ássák alá az új Gyilkos Tréfát, így okos újjáélesztés helyett halvány utánzata csak a grafikus novellának. Annak ideológiai élét és a sokkfaktort szinte teljesen bebukja, és 1-2 jelentében tud csak sajnálatot kicsikarni belőlünk a Gordon-család iránt.

2/5-öt adok rá.