Star Wars Epizód VII. - Az ébredő Erő

"Ez a legjobb Star Wars-film A Birodalom visszavág óta."
(index.hu)

"Nem a látványt helyezi a történet és a karakterek fölé, hanem maximális szimbiózist hoz létre közöttük."
(cinestar.hu)

"Katartikus, magával ragadó, beleég az ember szemébe és lelkébe."
(pokember.hu)

"Ott vitt be ütést, ahol előre eltervezte, ott nevettetett meg, ahol szeretett volna."
(vaskarika.hu)


Nem kellett keményvonalas rajongóvá válnom ahhoz, hogy élvezzem ezt a filmet. Az ébredő Erő a legjobbfajta alapozórész egy Star Wars-trilógiához:

1. zseniálisan játszik a IV., V., VI. - sőt kicsit a III. - epizód elemeivel,
2. újrateremti a klasszikus filmhármas jellegét és atmoszféráját,
3. méltó, érdekfeszítő irányba szövi tovább az egésznek a lényegét, a Skywalker-család történetútját.

J. J. Abrams és Lawrence Kasdan, A Birodalom visszavág írója kötéltáncos feladatot teljesített: egyszerre új és friss, mégis felismerhető, a IV-V-VI-tal összecsengő sztorit szerkesztettek. A legújabb epizód messze nem csak a IV.-nek a nosztalgiahajhász utánzata (á lá Baljós Árnyak). Ismét igazán életre keltette számomra a Star Wars, a régi "Csillag Háborúk" univerzumát, az Endor utáni korszakot, és annak lakóit (kivéve a Millenium Falconon spájzolt szörnytorzókat). Sodródni tudtam az eseményekkel, a történet pedig alaposan megtornáztatta a fantáziámat. A végső légicsatát kivéve egy percig sem vált önismétlővé.
Karót nyelt párbeszédek helyett igazi kölcsönhatás volt a szereplők között: nemhogy az elhangzó, hanem az elhallgatott részleteknek is szerepe van abban, mivé áll össze az egész. Első generációs rajongóként Abrams képes volt elkülöníteni a működő összetevőket a IV.-V.-VI.-ból. A visszahozott kultikus hősök és mellékszereplők (pl. Ackbar admirális) mellett az újak is érdekes, hús-vér emberek voltak. A látványtervezés is életszerűbb: Abrams az idős Lucas effektorgiái helyett lehetőleg élő helyszíneken (Anglia, Izland, Új-Mexiko, Skócia, stb.), természetesnek ható díszletek között, gyakran modellezéssel készültek a jelenetek, mint a 70-es években. 

30 évvel Endor után a Birodalom maradékából létrejött Első Rend még mindig ellenőrzése alatt tartja a Galaktika egy részét. Egy osztaguk Kylo Ren ex-Jedivel az élén egy BB-8-as droid nyomába szegődik, mivel a beléje táplált térképtöredék kulcsot nyomot adhat Luke Skywalker hollétéhez. Luke-nak hosszú évek óta nyoma veszett az új Köztársaságból, még Han Solo és Leia hercegnő sem tudják, hová tűnhetett.

Egy rajtaütés után BB-8 gazdáját a dezertáló rohamosztagos, Finn megszökteti, ám hajótörést szenvednek a Jakku bolygón, és Finn magára marad. Mire az Első Rend újra rátalál a droidra, már 3 szökevényt üldöznek a fél Galaxison át: Finnt, BB-8-at, és egy Rey nevű fiatal roncsvadászlányt.

Üdvözlöm a film összetettségét. A Sith-ek bosszúja mellett ez az eddigi legsűrűbb felvonás, de attól mérföldekkel emberibb. Átélhetőbb benne a dráma, szellemesebb a humor, lüktetőbb az akció. Érdekesnek találtam az apró összecsengéseket, elhintett utalásokat, annak a kirakósnak az elemeit, hogy mi szakította el régi hőseinket egymástól.

És ami a legfontosabb: a sok-sok darabka ténylegesen összeforr egy folyamatos moziélménnyé. Hiába osztja el Abrams matekpontossággal, mi hova kerül mennyi időre: a szereplők kölcsönhatása, a kreatív látvány- és fordulatötletek és maga a jól megidézett légkör összetartják művét. A válasz nélkül hagyott kérdések sem puszta csalétkek a majdani folytatásokra, hanem provokatív talányok, amik a kíváncsiságunkat noszogatják: 

1. Ki ez a Maz Kanata abból a félreeső kocsmából, aki olvasni tud az emberek lelkében?
2. Kicsoda Snoke, az Első Rend ura, és hogyan csalta át Kylo Rent a sötét oldalra?
3. Mekkora egymáshoz képest az új Köztársaság és az Első Rend területi nagysága?
4. Luke hogyan rejthette el apjától örökölt fénykardját, mikor az egy tátongó csarnokba zuhant az V. Epizódban? Talán idővel visszament és megkereste?

Kivételesen tehát most nem bántam, hogy a sötétben kell tapogatóznom - egyedül talán Luke régi fénykardjának ottlétét illett volna tisztázniuk.

Sikerült a visszatérő színészeket visszaformálni a 35 éve szögre akasztott karaktereikre, illetve: azok időskori megfelelőire. Nem igazán látni rajtuk, mi mindent értek el az új Köztársaságban, de érezni rajtuk, hogy egy fél életet töltöttek el A Jedi visszatér óta, és sok terhes emlék gyűlt össze bennük. Valóban a Skywalkerek családfát követjük tovább, és nekem nagyon bejött, hogy merre. Luke után Han is ugyanazon családi tragédia miatt szakadt el Leia mellől - nevezetesen, mert Leia és Han fia, Ben Solo a sötét oldal harcosa lett Kylo Ren néven.

Az egyetlen a régi szereplőgárdából, aki kissé kilógott a sorból, az Carrie Fisher. Leia Organa személyiségéhez tartozott az életkedv, a Hanéval rezonáló sötét humor, és a dinamikus vezető kisugárzása. A történet ezt csak részben menti ki azzal, hogy Mrs. Solót megviselték a veszteségei. Keserű, de célszerű döntésnek tartom, hogy Fishernek nincs közös jelenete egyszerre Harrison Forddal és Mark Hamill-lal: nagyobb teret biztosít ez az új szereplőknek, akikre az egész harmadik filmhármas támaszkodni fog.

Utódlást kipipálhatjuk: az új főhősök felérnek a régiekhez! Ők nem mitikus archetípusok, hanem saját személyiségek, akiknek saját célja van az életben. Hátterük igazából csak pár mondatos, de ettől mégsem válnak sekélyessé vagy kevésbé motiválttá. Oscar Isaac Poe Damerona engem csak félig az ifjú Han Solo-ra, félig viszont Biggs-re emlékeztetett Az Új reményből: a főhős korai "legjobb barátja", aki egy vadászgépet vezetve lelőnek. Nem sokat szerepel, de így is képes meggyőzni minket, hogy nincsen cukorból a pasas.

Dezertált rohamosztagost megtenni az egyik főszereplőnek merész húzás volt Abrams részéről. Finn csak egy volt a számtalan, trenírozott rohamosztagos közül, aki az Első Rend véres bevetését látva megtagadja addigi helyét a világban. John Boyega játéka meggyőzött róla, hogy ez egy józan eszű, lelkiismeretes, önnön létcélját kereső valaki, nem pedig az ügyeletes fekete áldozatjelölt egy akciófilmből. Tetszett, ahogy eleinte ellenállónak hazudja magát, amit aztán önszántából tisztáz is: ez tette hihetővé a számomra, hogy önként vállal még olyan esélytelennek tűnő helyzetet is, mint hogy egy Erő-használó ellen kiáll egy fénykarddal.

Megkockáztatom, hogy az év női felfedezettje Daisy Ridley, aki Reyt alakítja. Egyszerűen a Star Wars eddig legerősebb női karaktere: jelenlétéből és arcáról egyszerre sugárzik érzékenység, lelkierő, érzékenység, hinni akarás és a gyors helyzetfelismerő készség. Annyira örülök, hogy a főszereplő személyiségén is érezni, hogy "az Erő erős benne", nem pedig csak a ráírt extraképességekből.

Két okból is tetszik az a tény, hogy roncsfosztogató:

1. Egyrészt se nem rabszolga, se nem farmerporonty, mint a Skywalker-ifjak. Gyerekkorában családja magára hagyta, és a lány évek óta várja hiába a visszatérésüket, teljes magányban. Rey sorsán keresztül tudtam igazán átérezni, mennyire nem javult a galaxis lakóinak élete.
2. Másrészt amiből fenntartja magát, az allegóriának is megfelel. Rey birodalmi és felkelő hajók maradványait látogatja, és a talált cuccokat fillérekért adja el. Szó szerint a múlt romjai közt kotorászik értékek után. Szíve mélyén tudja ő, amit később Maz Kanata az arcába mond: a családja már sosem tér vissza, saját életet és célt kell keresnie - ahogyan Finn is próbál.

Kylo Ren nekem egyfajta köztes állapot a friss Sith Anakin és Darth Vader között. Tartásában még nem teljesen ér fel a saga központi alakjához, de ennek megvan az a haszna, hogy a karakter jobban kötődik még a szüleihez, a múlthoz. Bármiért is állt a sötét oldalra, még nem annyira erős, mint a külvilág felé mutatja: légzőrostélya mögött kétség és emlékek teszik sebezhetővé, de nem szánalmassá és panaszkodóvá, mint Hayden Christensen Anakinját. 

Egyértelműbb nem is lehetne, hogy egész életében megfelelési kényszer nehezedett rá:

• Leia fiaként nyilván Luke legreménytelibb padawanja volt, most egy Palpatine-szerű sötét mester oldalán nem tolerálható, hogy hibázzon.
• A halotti máglyán szétmállott Vader-maszk valósággal a háziereklyéje, és egyben a movie talán legfenomenálisabb kellékötlete! 
• Amikor Rey potenciálját felismerve foglyul ejti és megkísérti, ő ellene tudja fordítani technikáit: "Attól rettegsz, hogy sose leszel olyan erős, mint Darth Vader volt!"
    

Valamire való Star Wars-fan sejthette a film körül titoktartás ellenére, hogy Han Solo meg fog halni. Harrison Ford köztudottan már A Jedi visszatérnél ajánlatosnak tartotta a figura távozását. Mondjuk oda szerintem nem illett volna, itt viszont már tökéletesen illeszkedik a cselekménybe. Leia Han odaküldésével nyilván arra számított, hogy az apa és fiú majd végül ismét egymást mentik meg a sötétségtől, ahogyan Luke és Anakin esetében. Lehet vitázni, vajon nem volt-e felelőtlen ez a próbálkozás, de akár működhetett is volna.

Perverz módon nekem határozottan ütött ez a haláljelenet; nem erőltetett drámai fogás volt. Luke távolléte itt bosszulja meg magát nagyon: ő felismerte volna, hogy Ben a fény oldalát nem lebecsüli, mint Vader, hanem irritáló, veszélyes kísértésnek fogja föl. Egyszer már otthagyta őket, de az még nem volt igazi árulás velük szemben. Ahhoz közel kell engedni valakit, hogy hátba döfhessük: Ren leveszi a maszkját, átengedi magát az érzéséket, hogy Han ne lássa a valódi szándékát. Ez és Chewbacca dühödt gyásza tökéletes rendezés, ugyanakkor megelőlegezi, hogy a főgonosz már teljes pompájában tündököljön a VIII. Epizódra.

Csalódnék, ha nem jelölnék Oscar-ra a látványtervezést. A képi világ letisztult, természetes, semmi computerszag. Megszámolni se tudom, mennyi látványelem kényeztette a retinámat: BB-8 külseje, a szétmállott Darth Vader rostély, az új rohamosztagos-sisak, a minden addiginál élesebb kép az Ezeréves Sólyomról. A Jakku porában heverő csillagromboló külső totálban is eszméletlen volt, de Rey és Finn fogócskája a Tie-vadászokkal benne tökéletes: összecseng az endori űrcsatával.

Egyedül az Első Rend mesterséges bolygóját kívántam, bárcsak ne lenne itt. Túl sok robbanáskép kíséri a megtámadását, plusz ugyanannyi erőfeszítés az X-szárnyúaknak megsemmisíteni, mint a Halálcsillagot. Azonkívül gyermeteg nekem ez a Jurassic Park-féle logika, hogy minél behemótabb, annál jobb. Sőt: ez már csillagokból szívja ki a tüzelőanyagot halálsugarához. Értem az elképzelést, hogy magát a fizikai fényt szívja el a sötét oldal új csodafegyvere. De ez innéttől ez már túllicitálás a túllicitálás kedvéért.

Szót ejtenék még a kedvenc jelenetemről, ami egyben a befejezés is. Az immár összerakott térkép alapján Rey elmegy a Falconnal a bolygóra, ahol egy kőszikla tetején megtalálja a legendás Jedit. Gyönyörűen méltóságteljes az a 2-3 perc; Skywalker, aki a történet Szent Gráljaként funkcionált, meglepve fogadja Reyt, az új reménységet. Ridley és Hamill egy szó nélkül, puszta arcjátékukkal tökéletesen átadják nekünk, mi történik, mit jelent és mi mindent jelenthet ez a pillanat. Imádtam...!

 

A tanítvány felülmúlta mesterét tipikus esete Az ébredő Erő: bárki is lesz új rendező J.J. Abrams helyett, a mércét magasra tették. Többszöri megnézésre kimunkált, mesterien tervezett és dirigált kalandtúra, mely szárnyakat ad a képzeletünknek, és visszahozza azt a varázst, amit 4 évtizeddel ezelőtt a legelső Star Wars-premier. Elemei között még persze nem tökéletes az összeforrottság, és néhol túlzottan előre furakodik a többi epizód jellegbéli öröksége. De az új szereplők - különösen Rey - abszolút megállják a helyüket, most már nyugodtan lehet rájuk alapozva mélyíteni az új korszak képét (á lá Birodalom visszavág).

Határeset, de gyerekbetegségei miatt inkább 4/5-öt adok a Star Wars VII. Epizódjára.