Kannibál Holokauszt

Kannibál-horrorfilmek a 80-as évek óta már nem nagyon készülnek. Nagyjából mindegyik az alábbi vázlatot követve játszódik: a nyugati világ szülöttei valahogy az őserdők mélyén rekednek, elvágva a civilizációtól, és a helyi vademberek egyenként levadásszák őket, miközben szegény többiek rettegve küszködnek a túlélésért. Sajnos - mint a legtöbb a horrornál - itt is ritkaságszámba ment az értelmes forgatókönyv. Azt viszont meg kell hagyni: merészebbek voltak a meztelenség és erőszak vágatlan  mutatásában, mint pl. a mai slasher-movie-k.

A Cannibal Holocaust-ot jóformán mindenütt a leghírhedtebb kannibálmoziként tartják számon, riasztóan erőszakos képei miatt. Óriási botrány tört ki a premier körül, mikor Ruggero Deodato rendezőt az olasz kormány vád alá helyezte többszörös emberölésért. Deodato ugyanis szerződésben kötelezte a "meghalt" színészeket, hogy 1 évig ne mutatkozzanak a nyilvánosság előtt, ezzel is rájátszva a reklámfogásra, miszerint valódi dokumentumfilm készült. Groteszk vicc, hogy ennyire "túl jól" sült el a dolog: Deodato 10 napig maradt fogdában, mielőtt a sértetlen színészeket és trükktárat bemutatván szabadulhatott.


Leírás:

Egy amerikai dokumentumfilm-stáb 4 fiatalja, Allen, Faye, Jack és Mark eltűntek az amazóniai dzsungelben, a térség kannibál törzseit kutatva. Hónapokkal később Monroe professzor expedíciója rátalál maradványaikra a rögzített filmanyagukkal együtt, melyet a Pan American Broadcasting Co. le akar adni a tévében. Ám a felvétel nemcsak borzasztóbb, de tanulságosabb is, mint azt a tesztvetítés résztvevői várták.

Sokakkal együtt először nekem is lesújtó véleményem volt erről a filmről. Nem a brutális képsorai vagy a technikai megvalósítás miatt: azokon látszik a befektetett munka. Rögtön ráismertem  a "film a filmben"-féle elbeszélésre, és a "talált képanyag" ábrázolási technikára, mely önálló szubzsánerré nőtte ki magát később (The Blair Witch Project, Rec, stb). A nyugati média (pl. szenzációhajhászat, dokumentumfilmek ál-hitelessége) nyílt bírálatának is örültem. De valósággal plafonra másztam a 4 vándorfilmestől, akik köré a sztori épül. Végig egótól fűtött, hedonista turistákként viselkednek, akik sokszor maguk követnek el barbár attrocitásokat a "Zöld Pokolban". A végén meg csodálkoznak, hogy levágják őket?! Ugyan már...!

Aztán - mint valami unatkozó mazoista - az anyaggyűjtés során többször újra lezavartam a Kannibál Holokausztot, kényszerítve magamat, hogy egyszer se nézzek félre, n tekerjem át a megterhelő részeket. Értettem, hogy többről szól erdei trancsírmaratonnál, de nem igazán kaptam el a fókuszát, a tengelyét. Nem volt világos számomra, hogy az igen erős sokkfaktor, a remegő kamerakezelés, az arrogáns főszereplők és a médiakritika hogy állnak össze "szerves egésszé (bocs, hogy így mondom). Mire okít még azonkívül, hogy ne legyünk aberrált szemetek az indiánokkal?

Csak amikor külön sorba raktam az erőszakos képeket esett le: ez egy folyamatábra. Nem maguk a kannibálok a lényeg, hanem a hasonlóságuk velünk, a mi viselkedésünkkel. A médiakritika sem csak dísznek lett ráhajítva, a film egészében jelen van: a nyugati civilizációban, a magát "modernnek" nevező városlakónak éppolyan kapacitása maradt a kegyetlenkedésre, mint a "vadembereknek" - azzal a különbséggel, hogy mi több módon tudjuk ezt kiélni, kifejezni. Kétféle kannibalizmus létezik itt:

1. A 2 kannibál törzs, faemberek és mocsáremberek kegyetlenül vadásszák és/vagy eszik meg  a célpontjaikat,
2. A 4 fős, hírnévre éhes forgatócsoport tagjai pedig kegyetlenül vadásszák és veszik fel a szenzációt - gyakran eltiporva, "elemésztve" a filmalanyaikat, átgázolva életükön és értékeiken (pl. egyik "háborús felvételükhöz" helyi katonákat fizettek le).

De Allenék tettei nemcsak bizonygatják, hogy a "modern" ember is tud ám zülleni ezerrel. Amit Monroe és a csatorna munkatársai végignéznek, az egy pszichológiai átmenet: "az űrkorszak gyermekei" a kulisszák mögött ruhaként veszik fel-le a gátlásaikat. És mellesleg rejtélyként is érdekfeszítő, ahogy feltárulnak az útjuk bizarr részletei. Erős, edzett idegzet kell végignézni az erőszakot, de nem igaz, hogy esztelen; jócskán többről szól a cselekmény, mint hogy hányféleképp kamerázhatunk testrészeket!

A műsoridő 1. fele ecseteli, milyen szörnyű sors várhat azokra, akik nem ismerik töviről hegyire ezt a világot. Monroe professzor az értelem hangjaként szolgál a történetben, de a helyiek értékrendjét nem ismeri, így ő is éppúgy kiszolgáltatott, mint Allenék. Kalauza, Chako kést szegez a torkának, mikor segíteni akarna egy megbüntetett asszonynak, tudván, hogy ezen a vidéken egyetlen hiba is mindannyiuk életébe kerülhet. Az itteni szabályok nemcsak óvatosságra intenek, de az alap-embertársi segítségnyújtást is felülírják.
Itt amúgy szerintem okosan írták meg, hogy a faember-faluban Monroe épp a magnetofonját cseréli el a filmtekercsekért. Mindkét eszköz arra szolgál, hogy megörökítse az expedíciókon rögzített ismereteket. A professzor mégis lemond róla a fontosabb célért, a titok nyitjáért. Amiről megint lemond majd egy még fontosabb irányelvért. "Nem mint tudományos szakértő mondom, hanem mint az utca embere: ez az úgynevezett "dokumentumfilm" visszataszító! Hazug, és mindenek fölött: embertelen!"


És valóban: a felvétel anyaga lerántja a leplet, de

1. nemcsak a kannibálokról, ahogy Allenék akarták,
2. nemcsak Allenék sorsáról, ahogy Monroe-ék akarták,
3. de a média torz mentalitásáról is, ahogy én, a valódi néző akartam.

Így nézve aztán már engem is meggyőzött, hogy ez - ellentétben bármelyik Fűrésszel vagy Motellal - egy okos produkció, a sok csonkításos képpel együtt is. Az Allenék által felvett celluloidanyag lépcsőkben durvul el, folyamatosan mosódik el a határvonal a filmezők és és a filmjük célalanyai között:

• a tápláléknak torkonvágott, kibelezett teknős;
• egy nagy pókot szednek le Faye válláról és vágnak ketté; 
• le kell vágniuk kalauzuk, Felipe lábát mérgeskígyó-marás miatt;
• a nem-kannibál jakumókat viskóikba terelik és rájuk gyújtják, hogy a faemberekre kenjék a támadást;
• Faye és Allen a hontalanná tett jakumók szeme láttára szeretkeznek, mint az állatok.

Betetőzésként pedig Allen, Mark és Jack útközben megerőszakolnak egy faember-nőt. Tetszett nekem Faye szóhasználata: "Mit akarsz csinálni belőle, pornófilmet?! (...) Márcsak 3 doboz filmünk van! Nem használhatjuk erre!" Értsük tisztán: nem érdekli az aktus erkölcstelensége, csak szalagpazarlásnak tartja ezt is felvenniük. Bár nem volt annyira bűnös, mint a fiúk, de ártatlan sem. Ahogy a szürke iszapban fetreng velük, végképp megszűnik a különbség az őserdei és a nagyvárosi dzsungel lakója között: mindkettő ösztönlény, rombol, zsákmányol, erőszakol, olykor gyilkol... és természetesnek fogja föl.

Ez az egyik mozzanat, amit először még idiotizmusnak tartottam tőlük. Az út elején a sok tapasztalatukkal hencegnek, komédiáznak a kamerának, túlbuzognak a haláluk kiprovokálásában. Még az se fékezi őket, hogy szegény lány, akivel pajzánkodnak, egy fegyveres törzsből való, akik ezt megtorolhatják? Persze, a lőfegyver az előny, de ennyire nem működik bennük veszélyérzet? És nem túl átlátszó még képmutatásnak is az ilyen narrálószöveg: "Nem tudom, hogy lehetnek emberek ennyire kegyetlenek."? Nem tudtam eldönteni, hogy azért ennyire kétszínűek-e, hogy nekünk ne fájjon úgy a kínhaláluk, vagy mert ez is a film üzenetéhez tartozik.

De amúgy, félretéve etikát meg emberséget... tényleg nincs okuk leállni. Mihelyt megkapták a lehető legtöbb pikáns felvételt, odahaza úgyis kivágják az összes kompromittáló részt. "De tudják, mi győzte meg végül őket? A lehetőség, hogy híresek lesznek." Eleve azzal futottak be a köztudatban, hogy könnyed, tréfálkozó stílusban tálalták az életveszélyes (ál)híreket, így a publikum gyorsan megemésztette azokat, és szemet hunyhtatott fölöttük. Ez azért lesújtó képet fest rólunk, a Nyugatról. Ugyanaz a kegyetlenség, melyért itt lakoltak, minálunk ünnepelt sztárt csinál az ilyenekből, mert a lakosság a TV-ben csak a szenzációt lesi. Kenyér és cirkusz. "Nem tudom, vajon kik az igazi kannibálok..."

Tetőpont:

Hála a felvezetésnek, az utolsó 10 perc inkább jogosnak hat, semmint tragikusnak. A legelképesztőbb, hogy Allen és Mark még a tulajdon társaik haláltusáját is csak újabb képanyagként könyvelik el, amiből minden részletet fel kell venniük. "Mindet megkapod! Az utolsó jelentig!" 

1. A faember lányt megerőszakoló Jack-be dárdát hajítanak, heréit levágják, testét széjjelvagdalják.
2. Faye pedig ugyanazt kapja, mint amaz a lány: egy fa törzsénél őt is megerőszakolják, sőt halálra verik, s a levágott fejével ujjonganak.
3. Stílusosan azzal ér véget az talált anyag, hogy Allen véresen bámul a kamerába.
4. Amit már nem Mark tart a kezében, hanem az anyaföld.

Azért is hatásos zárás, mert így, magában véve is önvizsgálatra készteti az embert. Allen minket, a közönséget akart felrázni és szórakoztatni, mikor hagyta társait megdögleni. Ha mindez a kedélyborzolás - akár Allen, akár Deodato filmjén - bejön a népnek, az így nem Allenék alantasságát igazolja? Csak megéri egy rémtettet inkább lefilmezni, mint elkerülni vagy megakadályozni?

Sokszor említik a Kannibál Holocaustban az állati erőszakot. Nekem a 2 fehérek által megevett állat, a kisemlős és a teknőc halálát volt a legmegterhelőbb végignéznem. A reakcióm ott nem borzongás, és csak részben viszolygás volt; nem a gyomromat viselték meg, hanem a szívemet. Fájlaltam és picit gyászoltam magamban azokat a szegény jószágokat - részben, mivel valódi állatokat öltek meg a hitelesség kedvéért. Ez a 2 eset az, ahol a hentesmunkát nem tartom indokoltnak: vágatlanul, másodpercekig mutatni ezt fölösleges, enélkül is leolvasható, mit fejez ki velük a rendező. 
Biztos nemcsak én gondoltam így: tudomásom szerint külön "nem-állatkínzós" vágat is készült a filmből a DVD-lemezre.

Van egy aspektus, amit nem tudok megítélni, és ez az indián emberevők realisztikussága. Szám szerint nem tudom, hány ponton üthet el az emberevő törzsek ábrázolása a valóságtól, és egymástól is nehéz volt megkülönböztetnem őket. Számítottam rá, hogy Deodato nem nagyon fogja árnyalni őket, mert ők igazából cselekményszerszámok a bennünk rejlő kannibál illusztrálására.
Szóval mégha később, megokosodva eltéréseket találnék is a valódi kannibál törzsek szokásaival, az vajon sztereotípiának számít-e itt? Őszintén nem tudom biztosan. Annyi biztos, hogy nem démonizálják őket - leszámítva az aláfestésül szolgáló, dülöngő zenetémát. Az emberölés az értékrendjük része, melyre nem aggathatunk egyből klisé ál-magyarázatokat, mint hogy ez valami "rituálé", "primitív vérszomj" meg ilyenek. Faye Daniels és a többiek csontjai is azért rothadnak örökké Amazóna e sarkában, mert életük gaztettei közül az egyikért végre megbűnhődtek.

 

Akik az erőszak széles skáláját kibírják, és azon túlra tudnak tekinteni, sok tartalmat fedezhetnek fel ebben az alkotásban. Mondanivalója az állami médiákról, a Nyugat és a kannibálvilág átfedéseiről ugyanúgy érvényes mai is, mint 35 évvel ezelőtt. Nem is kell feltétlenül egy egész kultúrára kivetíteni, hisz ahogy Monroe is kérdezi a csatorna egyik munkatársnőjét: "Szeretné azt, aki pénzt csinál a nyomorából? A fehér és nem-fehér alakok ugyan kicsit sarkítottak. De ugyanilyen önző és intoleráns archetípusok voltak több kedvenc filmemben, mint a Penge 2., a Sin City, vagy A Wall Street farkasa.

Jelest adok a Kannibál Holokausztra, de azzal a megkötéssel, hogy felnőttek is csak rákészüléssel nézzék meg. Fantasztikus rémálom-utazás, ami igenis jócskán több-ből szól, mint aminek ránézésre elkönyvelnénk.