Jövőre lesz 75 éves az a rajzfilm-legenda, melynek főszereplőit eredetileg még így hívták: Jasper és Jinx. Mint rengeteg sok embernek, számomra is ez az egyik legkedvesebb meseélményem akármelyik országból. Pedig az eredeti, 17 évados széria - sőt a legtöbb Tom & Jerry utódsorozat is - pofonegyszerű sémájú, igazi történet nélküli rövidfilmekből állt, lényegében mindig ugyanazzal a kiindulóponttal: Tom üldözi Jerryt, mert kajának, játékszernek vagy simán zavaró tényezőnek tekinti, és ezt a pro-kontra csatározást sínylik meg felváltva ők, ritkábban pedig a környezetük.
Bár örülök, hogy a duó hírneve túlélte a XX. századot, a modern kor egyik nagy csonkításának tartom, hogy egyre több átiratban beszéltetik őket (utáltam az 1. egészestés mozit '93-ból, amely saját filmjükben mellékszereplőt csinált belőlük!). Maga Jerry Mouse és Tom Cat kósza eseteket kivéve sosem beszéltek, mégis szilárd egyéniséggé tudtak kiformálódni:
A nagytöbbséggel együtt a Tom and Jerry nekem is az ún. "rajzfilm-erőszak" művészetének tetőfokát képviseli. Tisztán fizikai humorral operál, egyik vagy másik szereplő szenvedése/pórul járása által generálva humort. William Hanna és Joseph Barbera fantasztikus érzékkel dolgozták ki a rajzolt képsorokat: tudták, hogy a kínzás mely eszköze, hogyan időzítve és mennyire legyen erős vagy fájdalmas. Ugyanakkor SOHA nem használtak tényleges vért, és az első 2 "évadot" (alig 3 rész) leszámítva SOHA nem állati fájdalomhangot adtak Tom szájába! Ha emberi ordítás és viselkedés társul ahhoz, amint egy rajzolt állat elszenved valamit, az furcsa és nevetség-keltő. Nem egy állatkínzás érzetét hagyja ott a nézőben.
Az sem mindegy, hogy mennyire fogja fel szilárdnak a szemünk a rajzot. Ebben is szerintem a Tom és Jerry jobb, mint az amúgy remek Looney Toons, de főleg annak utódszériáinál (Tiny Toons, Animaniacs, stb.). Ha egy rajzfilm-figura túl nyúlékony és túl hirtelen deformálódik, azt idegenesnek, szétszórtnak fogja fel a szemünk, úgy meg nincs elég ütőereje 1-1 poénnak. Az is bejátszik, hogy mikor Tom, Jerry vagy társaik elszenvednek valamit, és formát vált a testük vagy testrészük, az reklektál a tárgyra, ami miatt történik (pl. mikor Tom feje serpenyőszerűvé válik, mikor serpenyővel ütik meg). Még az arckifejezések is remekül eltaláltak: minél elbizakodottabb Tom vagy Jerry, annál viccesebb, mikor a valóság majd aztán nekikcsapódik.
Bár örülök, hogy a duó hírneve túlélte a XX. századot, a modern kor egyik nagy csonkításának tartom, hogy egyre több átiratban beszéltetik őket (utáltam az 1. egészestés mozit '93-ból, amely saját filmjükben mellékszereplőt csinált belőlük!). Maga Jerry Mouse és Tom Cat kósza eseteket kivéve sosem beszéltek, mégis szilárd egyéniséggé tudtak kiformálódni:
- Tom az ideális archetípus az agresszor szerepére: öntelt, nagy egójú, sértődékeny. Ugyanakkor még kellően játékos és reagálóképes, hogy ne találjuk őt ellenszenvesnek.
- Jerry szelídebb és jóval pajkosabb. Vagy szórakozásból vagy túlélésből vállalja a harcot. És nem mindig ő az áldozat, előfordul, hogy direkt ő provokálja a konfliktust.
A nagytöbbséggel együtt a Tom and Jerry nekem is az ún. "rajzfilm-erőszak" művészetének tetőfokát képviseli. Tisztán fizikai humorral operál, egyik vagy másik szereplő szenvedése/pórul járása által generálva humort. William Hanna és Joseph Barbera fantasztikus érzékkel dolgozták ki a rajzolt képsorokat: tudták, hogy a kínzás mely eszköze, hogyan időzítve és mennyire legyen erős vagy fájdalmas. Ugyanakkor SOHA nem használtak tényleges vért, és az első 2 "évadot" (alig 3 rész) leszámítva SOHA nem állati fájdalomhangot adtak Tom szájába! Ha emberi ordítás és viselkedés társul ahhoz, amint egy rajzolt állat elszenved valamit, az furcsa és nevetség-keltő. Nem egy állatkínzás érzetét hagyja ott a nézőben.
Az sem mindegy, hogy mennyire fogja fel szilárdnak a szemünk a rajzot. Ebben is szerintem a Tom és Jerry jobb, mint az amúgy remek Looney Toons, de főleg annak utódszériáinál (Tiny Toons, Animaniacs, stb.). Ha egy rajzfilm-figura túl nyúlékony és túl hirtelen deformálódik, azt idegenesnek, szétszórtnak fogja fel a szemünk, úgy meg nincs elég ütőereje 1-1 poénnak. Az is bejátszik, hogy mikor Tom, Jerry vagy társaik elszenvednek valamit, és formát vált a testük vagy testrészük, az reklektál a tárgyra, ami miatt történik (pl. mikor Tom feje serpenyőszerűvé válik, mikor serpenyővel ütik meg). Még az arckifejezések is remekül eltaláltak: minél elbizakodottabb Tom vagy Jerry, annál viccesebb, mikor a valóság majd aztán nekikcsapódik.
A márkanév történelmével már inkább nem foglalkoznék, mivel - őszintén szólva - AZ csak keveset tesz hozzá saját gyerek- és felnőttkori élményeimhez. Barbera és Hanna 114 epizódot írtak és rendeztek, míg a M(etro-)G(oldwyn-)M(ayer) animációs részlege meg nem szűnt, jegelve a szériát a Chuck Jones-féle folytatásig a 60-as években (az egyetlen utódszéria, amit méltónak tartok a Hanna-Barbera duó munkáihoz).
Ebből a 114 darab, 7-8 perces epizódból válogattam most össze egy Top-11-es listát. Cseppet sem volt könnyű, mert máig szórakoztatónak találom szinte bármelyiküket. Az is bejátszott, hogy egészen a cikk írásáig nem is igazán érdekeltek a külön részek címei, egyenként vettem sorra őket. Ezúttal is szándékosan nem a magyar "fordításait" használom az epizódcímeknek, melyekhez a megjelenés évét is odaírtam.
Ebből a 114 darab, 7-8 perces epizódból válogattam most össze egy Top-11-es listát. Cseppet sem volt könnyű, mert máig szórakoztatónak találom szinte bármelyiküket. Az is bejátszott, hogy egészen a cikk írásáig nem is igazán érdekeltek a külön részek címei, egyenként vettem sorra őket. Ezúttal is szándékosan nem a magyar "fordításait" használom az epizódcímeknek, melyekhez a megjelenés évét is odaírtam.
11.
Springtime for Thomas
(1946)
(1946)
Időről időre felbukkan egy-egy előkelő nőmacska, aki Tom vágyának tárgyát képezheti.
Ahogy egyre hülyébben viselkedik, hogy lány kedvében járjon, Jerry a saját ördögénjére hallgat, és csapdát állít Tomnak: egy hamis levéllel odainvitálja a sikátor tapló kandúrját, Butch-ot. Butch egy másik igen gyakori mellészereplő Spike, a halványszürke kutya mellett. Tom Jerry után a legtöbbet vele rivalizál, egyes epizódokban viszont épphogy a haverja. Az ő védjegye, hogy a stílusa közönségesebb, tahósabb az övénél, részben mivel kóbor jószág, nem nagyházban él, mint Thomas.
Ahogy egyre hülyébben viselkedik, hogy lány kedvében járjon, Jerry a saját ördögénjére hallgat, és csapdát állít Tomnak: egy hamis levéllel odainvitálja a sikátor tapló kandúrját, Butch-ot. Butch egy másik igen gyakori mellészereplő Spike, a halványszürke kutya mellett. Tom Jerry után a legtöbbet vele rivalizál, egyes epizódokban viszont épphogy a haverja. Az ő védjegye, hogy a stílusa közönségesebb, tahósabb az övénél, részben mivel kóbor jószág, nem nagyházban él, mint Thomas.
Meg kell hagyni, Jerry eléggé szemét módon viselkedik ebben az epizódban. "Barátság" jogcímén ő meg az a zöld egérördög úgy választják szét Tomot és a nőt, hogy Tom nem szolgált rá. Nem érződik jogos válaszlépésnek. Ráadásul Jerry a végén ugyanúgy ájuldozik egy hasonló egérdívával, mint korábban amaz. Nincs rosszabb egy seggfej rágcsálónál. Ezt az alkotópáros is érezhette, mert az egérördög következő megjelenésekor Jerry már eláll majd attól, hogy megint keresztbetegyen Tomnak.
Jerry túlkapása ellenére végignevettem ezt a részt: Tom udvarlása és Butch készülődése is a jó értelemben röhejes. Érdekes, hogy a túl önérzetes és a túl alpári kandúr látszólag egyforma esélyekkel verseng ugyanazért a cicababáért.
Tom csúcspillanata, amikor a szerenádot daloló Butch-ot beleszáguldja a medencébe. A tetőpont a körhintával is remek dinamikával játszódik, itt viszont a földet érést fájlaltam, hogy olyan lapos és sótlan lett. Nem hiszem el, hogy nem lehetett volna jobban megírni.
Tom csúcspillanata, amikor a szerenádot daloló Butch-ot beleszáguldja a medencébe. A tetőpont a körhintával is remek dinamikával játszódik, itt viszont a földet érést fájlaltam, hogy olyan lapos és sótlan lett. Nem hiszem el, hogy nem lehetett volna jobban megírni.
10.
Quiet Please!
(1945)
(1945)
A 7 olyan epizódból, melyet Oscar-díjjal jutalmaztak, végül csak ez az egy került fel a listámra.
Engedem Spike-nak elmondani a premisszát: "Ide figyelj, macsek! Próbálok szundítani egyet! Egy kis szépségalvásként. És te az őrületbe hajszolsz! Idegroncs vagyok! Nézd! # Kérlek, pajtás: nyugodj meg. Tekerd le a zajt, jó? Mert ha mégegy hangot hallok, ÉLVE SZÉTCINCÁLLAK! VILI?! Most tűnés!"
Spike '44 óta szinte minden epizódban kapott szövegsort - többnyire azért, hogy verbálisan is tisztázza nekünk az alapszituációt. Haláli látványt nyújt, hogy Tom még mindig töretlenül üldözi Jerryt, de folyton vészfékbe kapcsolva, amiért Jerry helyette is bőszen próbál csörömpölni. A csúcs pedig az, amikor Tom átmegy dadusba, ringatja azt a böhöm nagy kutyát, és egy Brahms-altatódalt énekelve altatót kortyoltat le vele. Legvégül aztán megint ringathatja, mert képtelen volt nyugton maradni.
A maréknyi epizód egyike, ahol Tom beszél.
9.
Salt Water Tabby
(1947)
Olyasvalami miatt került föl ez a rész a listámra, amire azt hiszem, nem sokan gondolnak, miközben nézik. Barbera és Hanna itt több poént a strandokon hagyott, vagy csak oda sodródott szemétre építenek. De úgy, hogy azon hatalmasakat lehet röhögni, mégse állítják be magát a tengeri hulladékot vicces dolognak:
- Tom előbb a gondtalan úszás helyett ugrik egy nagy rakás szirszar közepébe;
- egy szinültig teli kukából kicsapódva égeti magát az aktuális csinibabája előtt;
- és Jerryvel is úgy akad össze, hogy amaz szanaszét dobálja az ételmaradékot.
Nem akarom felsorolni az összes geget, de valamit itt megemlítenék. A legtöbb rövidfilmnek szokott lenni egy "climactic geg" ("tetőpont-poén") a vége felé, ami megelőzi a befejezést. És mivel a széria egészét imádom, a lista összeállításába azt is belekalkuláltam, hogy mennyire működik a csúcspont. Az úszógumival felröpített macskától pedig márcsak az utolsó 6 másodperc kacagtatóbb!
8.
The Truce Hurts
(1948)
(1948)
Magam is meglepődtem, hogy a tényleges toplistámon ez az egyetlen rész, ahol Tom és Jerry egy oldalon állnak. Spike felveti Tomnak és Jerry-nek: minek fárasztják egymást és magukat a szüntelen balhézásaikkal? "Na hát akkor: ássuk el a csatabárdot! Legyünk haverok, pajtik! Mit szóltok?"
Tetszik, hogy a fogadalmukat egy szerződéssel pecsételik meg, mert ez kigúnyolja a politikai nemzetek közti békepaktumokat is. A történelemben azok elsősorban területi osztozkodásokról szóltak, és a trió is épp azért fogja a végén felbontani, mert egy bizonyos területen nem képesek megosztozni. Ahogy egy nagy friss húsdarabra bukkannak az utcán, mindenki magának osztja fel a legnagyobb darabot, a másik kettőnek meg egyre kevesebbet hagy: tipikus példája annak, mikor a mohóságból új erőpróba kerekedik.
Azért is frenetikus ezt a felvonást nézni, ahogy babuzsgatják egymást, majd jópofizva kiszúrnak a másikkal - már a hús megtalálása előtt is. Külön érdekesség, hogy Tom itt menti meg Jerry életét másodszor a sorozatban a The Night Before Christmas óta. Ám míg az erősen drámai színezettel ábrázolta a cselekedetét, ez csak Tom sokadik morcos riposztja, csak kivételesen nem Jerry ellen, hanem Jerryért.
Emiatt is örültem annak, hogy az összeveszés átmenete folyamatos, de az oka teljesen emberi és tanulsága van: Spike tévedett, mégsem "jönnek ki" egymással, mert nem tudnak becsülettel megosztozni egy új szerzeményen. Egy korai epizód, a Dog Trouble alatt rosszul esett látnom, hogy miután Jerry és Tom közösen elbántak Spike-kal, egy ottmaradt egérfogó miatt Tom egyből megint megharagszik a hátráló Jerryre. Itt viszont - pont mert a megoldás annyira kézenfekvő volna - nem jelent igazi visszaesést, hogy visszaáll az eredeti állapot.
Emiatt is örültem annak, hogy az összeveszés átmenete folyamatos, de az oka teljesen emberi és tanulsága van: Spike tévedett, mégsem "jönnek ki" egymással, mert nem tudnak becsülettel megosztozni egy új szerzeményen. Egy korai epizód, a Dog Trouble alatt rosszul esett látnom, hogy miután Jerry és Tom közösen elbántak Spike-kal, egy ottmaradt egérfogó miatt Tom egyből megint megharagszik a hátráló Jerryre. Itt viszont - pont mert a megoldás annyira kézenfekvő volna - nem jelent igazi visszaesést, hogy visszaáll az eredeti állapot.
7.
Cue Ball Cat
(1950)
(1950)
Külön előnyt élveznek nálam azok a részek, melyek valamilyen sportágat használnak fel komikus közegként. A billiárdasztal például meglepően jó kis csatatér; néhol még a sorozathoz képest is gyors ütemezéssel, akár 3-4 másodpercenként is dörren el egy-egy újabb csattanó. Kedvencem közülük az volt, mikor Tom az asztalok melletti üdítős automatában landol, és az 4 üveg valami után, extranagy ötödikként őt is kiböfögte a gép.
Bevallom, az egyik vicc kicsit sántít nekem. Tom egy háromszöges golyófoglalatot meggyújt, hogy azon ugráltassa át Jerryt. Logikusan az egésznek végig kellett volna égnie, de itt a tűz direkt kikerüli a Tom által fogott felületet. Nem tudom, lehet, hogy csak nekem feltűnő, de kellett volna ide még valami kesztyűt is berakni.
6.
Puttin' on the Dog
(1944)
(1944)
Tom számára Spike, a kutya-archetípus szokta jelenteni a fő veszedelmet. A Puttin' on the Dog pedig csúcsra járatja ezt az egyszerű felállást: Jerry egy kutyamenhelyen talál menedéket, így Tom egy kutyamakett fejrészével álcázza magát, hogy be tudjon surranni. És nem csupán a különböző kutyafajták kifigurázása adja a poénokat (pl. egy bolhafészekben úszni), hanem hogy a kutyasisak egy ponton gazdát cserél.
Tom emberi ordításai alapból viccesek, de Spike asszonysikítása a fejétől külön elsétáló Tom láttán, már egy újabb szint humor terén. Azért is élveztem ezt, mert egyedi momentum. A 40-es évek elejéről több csattanót újra felhasználtak a későbbi részeknél
- (pl. a kínai fejfedős Tom,
- golynyelés,
- vagy mikor az egyikük feje napraforgó-szerűvé robban), de ezt soha máskor.
Mégegy mozzanat, amit egy másik epizód se használt fel újra: miután Tom végképp lebukott, és próbálná kiásni magát onnan, Spike az állkapcsát traktorként használja, hogy ne tudjon meglógni. A zárás pedig, ahogy a rúdnál a többi kutya közt ott ugat Jerry, frappáns jelzés, hogy a macseknak nem kellett volna 1 vacak egér miatt bevállalnia ezt az őrült rizikót.
5.
Tee for Two
(1945)
(1945)
Méhekkel nem rémlik, hogy mégegyszer találkozunk az eredeti show-ban. Hangyákkal igen, de méhekkel sosem. Mindenesetre remek társításnak tartom, hogy épp egy golfpályán akadjon velük össze Jerry és Tom: miután megjelennek, már végig Jerry támad.
A Cue Ball Cat-hez hasonlóan a konfliktus itt is úgy kezdődik, hogy Jerry éppen a pálya egyik lyukában tanyázik, Tom szabadidő-foglalatossága pedig fellármázza. És mint a Cat Fishing-ben, Tom itt is a felszerelése részeként bánik az egérrel, míg amaz meg nem unja.
Jót tesz a hangulatnak, hogy a macska nem egyből Jerryn vezeti le, ha valami balul sül el. Tomon pedig a vak is felismeri, hogy nem tud veszíteni: az idegbeteg ütései, meg ahogy csalni próbál. Itt még Jerry nem játékosként, csak asszisztálóként kapcsolódik be, de így is rengeteg oltári riposzttal szolgál.
4.
Tennis Chumps
(1949)
(1949)
Megint egy sportág-szatirizáló rész. Butch egy tenniszbajnokságon mérkőzik meg Tommal. A fekete szőrös áll nyerésre, a szürkéskéknek viszont van egy felszerelés-hordó egere...
A poénesőn és a pálya kiaknázásn túl azt bírom ennél a párbajnál, hogy az utolsó harmadánál változik a felállás: Jerry lesz Butch új kihívója. Sőt: Tommal ellentétben Jerry szerváira már rendesen oda kell figyelnie. És mikor a tetőpontnál Tom és Butch a szabályokat felrúgva Jerryre vetik magukat, az is csal, és megérdemelten egy sorozat labdát lő az automatából a koponyájuknak.
Így már nem kérdés, ki nyeri végül a kupát.
3.
Solid Serenade
(1946)
(1946)
Most Thomas az, aki szerenádot ad talán a legprovokatívabb szívszerelmének, és gitár helyett nagybőgőn. Miután a házat őrző Spike-ot lekötözi, addig énekel, mígnem a közelben szunyáló Jerry már nem bírja tovább hallgatni. Maga a dal ("Is you is, or is you ain't my baby") egyébként nem rossz, de a mellérakott komédiázással már igazi túlfűtött macskazenének tűnik.
Itt egy pillanatra megállnék.
Mindegyik rövidfilm történései függetlenek a többi darabtól, kivéve azt a pár visszatekintős rész, ahol visszajátszanak részleteket korábbi epizódokból. A fenti szerenádos jelenet a Smitten Kitten-nél köszön vissza, ahol ugye majd ismét megjelenik az egérördög, hogy Tom korábbi casanova-akcióival hergelje Jerryt: "Valahányszor szerelembe esik, az bajt jelent, neked."
A humort az szolgáltatja, hogy még miután Jerry elszabadítja Spike-ot, és Jerryt körbekergette, a kandúr azután sem bír leállni az udvarlással. Annyira, hogy fel se tűnik neki, mikor a kutyát csókolgatja. A befejezés pedig stílusszerűbb nem is lehetett volna, hisz felcserélődtek a szerepek: Tom lett a hangszer, Jerry és Spike pedig a dívának zenélnek, aki áhítattal hallgatja a műsort.
2.
The Bowling Alley Cat
(1942)
(1942)
Kedvenceim közül a legkorábbi és általam is legkorábban megismert felvonás is, így a nosztalgia is bejátszik, hogy ez az egyik dobogósom. Jerry és Thomas a tekepályán mérik össze az erejüket. A többi sportághoz köthető résszel szemben Tom itt még mindig nagyon hasonlít egy igazi, "nem-emberszabású" macskára, és a tekét is menetközben tanulja meg úgy-ahogy.
Amilyen könnyedén indul az epizód a pályán korcsolyázó Jerryvel a klasszikus zenével alatta, annyira válik dinamikussá az összetűzés. Ugyanilyen dübörgőbb volt még a The Yankee Doodle Mouse, amely Oscart is kapott: nyers háborúzás, alig némi trükközéssel. De ott a világháborús-jelleg színtelensége, + a végén az amerikai zászlónak tisztelgés... ezek foglalták nekem a helyet a humortól. Ellenben ez a rész egyszerre átütő és humoros, miközben érdekes, van jellege a terepnek és a szembenállásnak. A végén pedig Jerry totális diadalt arat nemezisén.
Erredetileg ezt akartam a lista élére helyezni, de rájöttem, hogy egy bizonyos felállás még a fenti küzdelemnél is jobban szórakoztatott, már az ötlete miatt is.
1.
Nit-Witty Kitty
(1951)
(1951)
Hihetetlen, hogy eddig meg se kellett említenem Mammy Two-Shoes-t, Thomas afroamerikai gazdáját. Ő az az egérfób háztartásbeli, akinek - 1 villanásnyi alkalmat kivéve - soha nem látjuk az arcát, és aki Tomot rendre emlékezteti, hogy az egér elfogása a dolga. Ez amúgy hihetőbbé teszi, hogy Tom a megszokott macskaegér-ellentéten túl miért kell, hogy ennyire szüntelenül üldözze Jerryt. Ez az ő feladata, amit egyszerre kapott az evolúciótól és a gazdájától.
Ez a rész végképp nem pepecsel, 10 másodperc se telik el, mire beindul a cselekmény: Two-Shoes seprűvel akkorát csap Tomra, hogy az elveszíti az emlékezetét, és maga is úgy viselkedik, mint egy dilis, cincogó egér. Egyetlen másik szcenárió sem jut eszembe, ami ettől jobban, ennyire elnyűhetetlenül mosolyra fakasztana: Tom, az örök egerész önmaga paródiájává vedlik, Jerry pedig küszködhet, hogy valahogy visszafordítsa az amnéziáját, mielőtt megőrjíti.
Hát, ennyi volt: az én favorit epizódjaim a "slapstick-humor" koronájából. És bár az animációs rövidfilmek fénykora már leáldozott, nincs kétségem, hogy mai Oscar-mezőnyben is eséllyel indíthatnák a Hanna-Barbera páros ikonteremtményeit a Legjobb Rövidfilm kategóriában. Mindegyik részében akad valami, amin egy jóízűt lehet nevetni, anélkül, hogy sokat kellene gondolkodni rajta, hogy értsük.
Nektek melyek a kedvenc részeitek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése