"The Equalizer" volt a címe egy 80-as évekbeli TV-show-nak, melyben a kordivat szerint a magányos igazságosztó elintézi a különféle rosszfiúkat, hogy aztán minden epizód végén elsétáljon, mintha mi sem történt volna. Pont ennyiről szól a filmváltozat is: a fő konfliktus mellett több kisebb eset is történik, ahol a főhős megsegít egy-egy ártatlant, és elintézi a bűnöst - mindezt puszta jóérzésből.
Robert McCall egy barkácsáruház raktári munkása. Intelligens, előzékeny, nagyfokú önfegyelem és tűrőképesség jellemzi. A helyi kajáldában megismerkedik egy Teri nevű utcalánnyal, aki örömmel fogadja a férfit, mint beszélgetőpartnert. Ám Terit - igazi nevén Alinát - futtatói rövidesen olyan durván megfenyítik, ami miatt Robert teret enged a valódi, rég eltemetett énjének: egy hidegfejű, tökéletes precizitással dolgozó ügynök, aki villámgyorsan szinte bármivel késes gyilkolni. Ám a megritkított bűnhálózatnak is feltűnik egy spéci likvidátora, aki nem becsüli alá Robertet.
Tartalma alapján nem túl sokat kínál A Védelmező. És azt a "nem túl sokat" is már láthattam más akciófilmekben; leginkább talán az Elrabolvát juttatta eszembe. Ott is egy átlaglányt ránt be a kényszerprostitúció, durva kezelésbe veszik az európai maffia bérencei, és csak azért menekül meg végül, mert akad egy ismerőse, aki módszeresen kipusztítja a tetveket. Az mellékes, hogy Bryan Mills elvált és megmenteni akar valakit, míg Robert McCall özvegy és megtorolni akar egy rémtettet.
McCallt igazi kőkemény karakternek találtam, akinek ugyanakkor van személyisége is. Eltúlzottak ugyan a képességei, és 1-2 foszlányon kívül nem derül ki semmi a múltjáról. Mégis elhittem, hogy egy szereplőt látok, akiben erős morális iránytű mozog. Denzel Washington pedig éppúgy tojik 60 éves korára, mint Liam Neeson, veszett jól áll neki a magányos igazságosztó szerepe. Gondolkodik, mielőtt a reflexeire bízná magát: felméri a terepet, az ellenség fegyverzetét és a szükséges időt. Ezt jelképezi a stopperórája.
Tetszetős védjegye, hogy nem ragaszkodik kimondottan a lőfegyverhez: mikor először találkozik Teri-Alina futtatójával és annak vérebeivel, pénzt ajánl a lányért. Ha pedig se ez, sem a szép szó nem ér célt, hétköznapi tárgyakat - dugóhúzó, lombvágó, szöggép, gázcső, barkácsszerszám, balta - használ, ha valakit megölni vagy akárcsak megfenyíteni akar. Mintha Macgyvert és a Sin City Marv-ját adnák össze egy harmadik lénnyé. Kár, hogy nem látszódik az a találékony elme és gondolkodás, amely ezt a sokféle eszközt a saját hasznára fordítja (sőt, nem is látjuk mindegyik gyilkosságát). Ez puszta mutatványoskodás, hogy cifrább akcióhőst lássunk.
Képmutató lett volna McCall alakja, ha túl nagy a különbség gyilkolós és hétköznapi arc között. Pont ezért Washington nem kockáztat, eleve nem próbál "ragyogni" a karakterével, hanem hihető, még érdekes visszafogottságot visz a szerepébe. Ugyanez igaz Chloe Grace Moretz-re, aki a történet katalizátora. Normális fiatal nő, aki könnyen szóba elegyedik egy normális férfival, de nem ráakaszkodó vagy ostoba. Tudja, hogy a főnökeinek ő csak vagyontárgy, hogy keresete őket illeti, és hogy szófogadónak kell lennie. De hogy már azért példát statuálnak vele, mert az alapméltóságát óvta... nos, ezt nem.
A legerősebb jelenet, ami hihetővé teszi Robert elköteleződését, mikor kórházban látja viszont újdonsült hölgybarátját. Erre a hatásra játszik rá Alina később kivégzett kolleginája, mikor egy összesavazott arcú lányról beszél, vagy hogy Terinek legközelebb már a nyelvét fogják kivágni. Tudom, hogy van ilyen! Ha a rendőrség mocskos vagy hülye, akárhány kurvát csonkítanak vagy ölnek, büntetlen marad. Ezért van szükség egy "kiegyenlítőre", aki "rendezi a számlát". A hatást viszont aláása az igénytelen író munka: McCull múltja, Alina múltja és a bűnbanda felépítése homályban reked. Ráadásul Alina a film 3/4-éből hiányzik, holott a lány támadási felületet jelent Robert ellen. Sovány vigasz, hogy bolti munkatársnőjét és biztonsági őr haverját legalább túszul esnek.
A tetovált főgonosz, akiről Robert hajdani felettesei informálják, kegyetlen és brutális, de annyi személyisége ha van, mint Kobraparancsnoknak a G. I. Joe-ból. Pedig feszültség az még bőven volna kettejük szemtől szembe találkozásaiban. Azonkívül, hogy néhányszor hangosan felismeri, éppen mit cselezget Robert, semmi intelligenciát nem látok benne: azért kegyetlen, mert szociopata és volt szuperkatona, meg még ki tudja, mennyi műindok miatt.
A befejező fél óra pedig szintén csalódást keltő, főleg miután az első negyedóra olyan példásan előkészítette a terepet a kétirányú hajtóvadászathoz. Robert a végső, túszmentő csatánál megsérül, a végén azonban pontosan olyan kimérten és problémamentes végez az ellenséggel, mint eddig. A lassítva járás pedig a tűzriasztó vízszórásában már egyszerűen untató volt - mint korábban a tankerhajónál -, de már röhejes is. Meggy a tortahabon a búcsú Robert és Alina között: sokkal meghatóbb zárás lehetett volna, ha a rendező és az író rászánja az agymunkát, hogy felépítse a jelenetet.
Az Equalizer-ben szó szerint "equal"-ban (="egálban") vannak a pozitív és negatív vonások. Jobban megidézte bennem a 80-as évek hangulatát, mint bármelyik Feláldozhatók-mozi. De míg a hangulata friss és életszerű, maga a sztori totálisan papírforma, a szereplők pedig bántóan befejezetlenek. McCall imidzse attól vonzó a mai, egyre pesszimistább világ férfijainak, hogy szívós harcos a hétköznapok közegéből, már-már bushido-i etikával. "(...) Egy igazi lovag, olyan világban, ahol már nincsenek lovagok." Ez az idézet jól mutatja, mennyit várhatunk el a filmtől: éppcsak annyit, hogy e vonzó ábrándképbe még bele tudjuk élni magunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése