A séf

Jon Favreau végre magára talált. Nemcsak olyan művet írt és rendezett, melyben végre kreatív szabadsággal dolgozhatott, de most először tette ezt úgy, hogy a főszereplőt is magára osztotta. Lehet valami a mondásban, miszerint a jó filmek nem a várt irányból szoktak érkezni. Márpedig A séf egy szívderítő, örömtápláló, szeretnivaló vígjátékdarab. Szexvideó-szintű barmulás helyett egy sokrétűen összeállított, életszagú és ízlésesen tálalt családi vígjátékot köszönthettem, amely újra és újra felvidított - nevettetéssel vagy megindító közjázékkal - anélkül, hogy utána becsapva éreztem volna magamat.

Carl Casper profi éttermi szakács és elvált családapa. Egy napon kimondottan sértő kritikát kap a főztjére, miután főnöke utasította őt a megszokott menüsor elkészítésére. 10 éves fia, Percy felregisztráltatja őt a Twitterre, ahol a férfi valóságos kommentháborúba keveredik az  online kritikussal. Munkanélküli lesz, ám az exneje exférje kerít neki egy rozsdás lakókocsit, amivel talán kezdhet valamit. Ezt Carl, Percy és egy 3. ismerős pár hét alatt a partvidék legfelkapottabb vándorbüféjévé tupírozzák.

Humor terén az ősz filmje A séf, ezt már most ki merem jelenteni. Nem holmi filléres toalet- vagy szexpoénkodással, hanem értelmes könnyedséggel kelti jókedvre a nézőt. Nos jó: 1-2 olyan fajta poén futólag előfordul, de azok sem alpáriak. "Te púderezed a töködet?" Carl beszélgetései a haverokkal vagy nőivel sem kínosak, töltése van a szövegsoroknak. A menetközben adódó helyzetek is viccesek, idétlenkedés nélkül. Nem is tudom, mikor láttam utoljára moziban 6 éven aluliaknak nem ajánlott mozit, ami ennyire lekötötte a figyelmemet.
És bár személy szerint ellenszenvvel viseltetek a legújabb telekommunikációs árucikkek felé, az Iphone-ok használata és a közösségi oldalak is okosan lettek hozzászőve a hús-vér komikumhoz. Nem érződik ál-modernségnek vagy termékreklámnak, mikor az emberek a mobiljaikat kattintgatják. A vírusvideó, a közösségi háló mindennapisága csupán a korra emlékeztet, amelyben élünk: Percy egyszekundumos röpclipekből vágja össze azt a videóját, melyet apjának is átküld az utazásukról. De ezek nem furakodnak előre, sosem foglalják fölösen a helyet a szereplőktől. Ez ma sajnos bravúrnak számít a filmeknél.




Abszolút kedvencem Carl dühös kálváriája az étteremben, mikor is személyesen találkozik véleményezőjével, Ramsey Michellel. "(...) És míg a külseje teljesen megfő, a belseje FOLYÓSsá válik! Ez folyós, látja?! Kibaszottul folyik, maga seggdugasz! (...)" Komolyan mondom, Nickolas Cage filmes kifakadásai nem szórakoztattak úgy, mint ez! A már felmondott séf kertelés nélkül, önérzetesen arcába vágja a kritikusnak, mennyire lövése sincs a szakmájáról, sőt: indoklás közben a vendégek ételéből is markol 1-2 ételdarabot a szemléltetés kedvéért.
Favreau karakterét cseppet sem volt nehéz megkedvelnem, de éppen itt, a legviccesebb jelenésekor éreztem át súlyozottan a helyzetét. Éveken át szívvel-lélekkel dolgozott, kifogástalanul gyártva le mindenféle ínyenc-különlegességet, és koordinálta a konyhai személyzetet. Erre egy önelégült online firkász úgy alázza porig a 2 keze munkáját, hogy fikarcnyit sem érdeklik a körülmények. Rokonszenvet kelt, ahogy egy normális felnőtt férfi megvédi az alapméltóságát. Nem nagyigényű, de pontosan tudja, mit ér szakmailag és magánemberként. "Nekem nem pénz kell, hanem állás!"

Rengeteg vígjáték hülyéskedi el a szülő-gyerek kapcsolatot, de itt erről szó sincs. Ugyan ez most részrehajlás tőlem, de Carl kicsit a saját apámra is emlékeztet: nem az az idealizált apafigura, de szívből törődik a fiával, sőt: tanítani próbálja. Az élelmiszerek ismerete, a főzés és a berendezések tisztítása mind olyan dolgok, amiben egy férfi legalábbis hasznos, ha rutinra tesz szert. Cserébe Percy Internet-ügyekben segíti ki a faterját. Hogy vajon tényleg magát az ételkészítést szerette-e meg az elmúlt hetekben, vagy csak örült a sok-sok közös programnak, azt lehet találgatni.

Lelkesítő a csapatmunka. Carl éttermi haverja, Martin is elszánja magát, hogy Carllal tartson, és attól kezdve városról városra utaznak, főleg kubai szendvicseket sütnek, és hála Percy netes feltöltéseinek, csakhamar sorokban állnak a vendégek a kocsijuk előtt. "Oké: te felelsz a marketingért." Azt már kicsit túlzásnak tartom, hogy a legvégére még maga Michel is üzleti lehetőséget lát Carlék vállalkozásában. "Ez a "csóka" az új társunk." Favreau-tól meg is kérdezték interjún, hogy Ramsey Michel nem a rendező véleményét tükrözi-e Hollywood filmkritikusairól. Engem ez nem zavart, a film eleve bíztató, életszerető hangulatra törekszik, különösen a zenei összeállításában.

Az már inkább zavart, hogy nincs befejezése, csak utolsó jelenete a filmnek, Casperék ünnepségével. A rendező olyan hirtelen vágja be a movie-t, mint a séf vágja le a húst a konyhaasztalon, és az ember csak lassan fogja fel: ennyi, ez a vége. Némi vigaszt azért nyújtott, hogy előtte Carl és Percy tisztesen átbeszélték, mi legyen iskolakezdés után, akar-e a fiú és milyen gyakran segédkezni a későbbiekben az édesapjának.

Nők terén Favreau sajnos nem sokat okosodott a két Vasembere óta. Sofia Vergara és Scarlett Johansson irtó dögös színésznők, de inkább pozíciószerepet kaptak, mintsem mély egyéniséget. Johansson Molly-ja ráadásul félúton eltűnik a történetből, miután a munkanélküli Carlnak azt tanácsolja, lépjen tovább, tekintsen a twitteres botrányra új lehetőségként. "Azt akarom, hogy boldog legyél. Itt nem leszel az." Ha jól értem, akkor ők inkább csak kellemes társaság voltak egymásnak. Akkor pedig a nő elengedte Carlt, tudván, hogy így végre a maga ura lehet, azt csinálhatja, amihez ért és amit szeret.

Megijedtem, hogy Percy mamája, Inez mennyire szembeszökően néz úgy ki, mint egy milfes latin plázacica! Nem kényeskedett vagy lett sértően ostoba nőszemély, de engem akkor is kicsit irritált. Hogy lett ebből a dívából olyan pasi neje, mint Casper? Felteszem, a konyhai tudásával fogta meg őt is, ahogy válásuk után Mollyt. Az se kizárt, hogy Favreau ezzel is azt jelzi, milyen sok spanyol ajkú él a térségben (mint a munkások, akiket Martin anyanyelvükön kér meg, hogy segítsen nekik berakodni). Nekem mégis gyanús, hogy a rendező a hiúságát legyezgeti a 2 színésznővel az oldalán.

Dustin Hoffman és Robert Downey Jr. és pedig a kisujjukból kirázzák a rájuk osztott csekélyke szerepeket. Hozzátenném, hogy egyikük sem unalmas figura, és - 1 kivétellel - mindegyikük illik a ráosztott szerepkörbe.

A film nemcsak annyiban érinti a gasztronómiát, hogy a címszereplő egy séf. Hosszú montázsok ecsetelik, ahogy Carl a különböző alapanyagokat főzi, beszerzi vagy tálalja. Én csak 1-2 folyékony dolgot tudok főzni, és a filmbéli ételek többségét úgy kéne lenyomni a torkomon, mégis megkapó, tetszetős volt az a változatosság és odafigyelés, amivel az ételek készültek. A fényképezés mellett a frappáns vágás, olykor pluszba a dallamütem is rajtatartotta a figyelmemet, hogy mi zajlik. Sosem untam, ahogy a séf hagymát szeletel, megforgatja, vagy épp lecsöpögteti a sistergő folyadékot egy edényből. Favreau maga vett gyorskurzust a mesterszakácsok működéséből, ami azért jelzi, hogy szívből dolgozott - akárcsak az általa megformált szereplő. 
 

Rendkívül élveztem Jon Favreau dráma-komédiáját, amely nem egy bereklámozott "komoly" művet vert el az idei mozimenüből. Nemcsak megnevettetnie sikerült nagyon sokszor, de elgondolkodtatnia is sikerült:

• a kedvenc ételeinkről,
• hogy mit jelent lelkesedni a munkáért,
• illetve mások munkáját minősíteni. 

Különösen ez utóbbi az, amit egy magamfajta bloggernek nem árt észben tartania.

Az ételkritikus 2 csillagot adott Carl Casper összeállítására. 
Én Jon Favreau filmjének ugyanennyit vonok le a tökéletes 10-ből. De nem többet. 
5-ös skálán ez: