Meg 2. - Az árok

Rengeteg értelmi nulla strandhorror került már a retinám elé, amik minél ordenárébb baromsággal rukkoltak elő, annál nagyobb esélyük volt, hogy megjegyezzek belőlük bármit is. A Meg nem ilyen volt: konkrétan a létezésére sem bírtam visszaemlékezni, amíg szemem elé nem került a Meg 2. – Az árok előzetese. Sanda gyanúm van, hogy pár nap és erre se fogok emlékezni – vagy legföljebb Jason Statham-re, amint az óriáscápákkal ihaj-duhajkodik.

 

Szóval Jason Statham Jonas Taylor, a fickós tengervédő polgárőr két bandalekapcsoló akciója között az izgága tinizseni Meiying nevelésével bajlódik, miközben Meiying kalandor bácsikája, Jiuming a fogságban nevelt böhöm megalodonnal, Haiqi-vel játszadozik néha. Épp felderítőutat tartanak a Mariana-árokban, mikor a csapat a mélyben reked. Kiderül, hogy a kutatást végző cég főnökasszonya – nevezzük Hillary-nek, az kellően gonosz csengésű női név – illegális ércbányászatot végeztet ott lent, és így muszáj kinyíratnia Jonas-ékat. De a morci Jonas és kis csapata csak azért is kijut a felszínre – nyomukban egy csokor mélytengeri bestiával.

 

A Jurassic Shark 2. – Aquapocalypse óta nem láttam olyan film-intro-t, ahol egy szupercápa egyszerűen elődörren a mélyből, és bekapja a T-rex-et. Természetesen az effektusok itt azért szebbek, mint amilyeneket egy legalja trashmovie kínálhat; 

az óceán feneki vadállatok külseje nem lett gagyi, és jól mutatnak a technikai cuccok, a merülőhajó meg a páncélozott búvárruha tervezése. Legalább az az elmeháborodott 130 millió dolláros költségvetés meglátszott a produkción; ezzel el is fogytak a film szimpátiapontjai.

 

Két részre bontható az egész: az első, nagyobbik fele vontatott és a leglustább sablonokból próbál feszültséget csiholni, a másik meg a túl sokára berakott, sokkolónak vagy murisnak se nevezhető pánik az üdülőszigeten. Az arány nem lenne rossz, ha létezett volna olyasmi is, hogy „történet.” 

Ebben a filmben mintha sose lett volna jelen az ész és az őszinte szándék, hogy bármi épkézláb dolgot fölépítsen, mint ahogy a kellő mersz is hiányzott, hogy felvezető köreit lefutva úgy istenigazából tomboljon egyet. Senki élete/halála nem tudott érdekelni: személyiségtelen ál-szakember szereplők hoznak húgyagyú döntéseket kritikus szitukban, az ál-jópofa szövegeiktől meg mi magunk kívánjuk nekik, hogy cápaeledelként végezzék.

 

A mellékszál a bányászati összeesküvésről merő halandzsa, és a végére teljesen eltűnik a képből. Random sablonskiccek a gonosztevők: nem tud maradandót nyújtani sem a Tesco-gazdaságos Danny Trejo-wannabe, aki az embereit „eltussolás” címén megdöglésre ítéli, és a dutyiévei miatt pikkel Jonas-ra… sem pedig a lefizetett, áruló, tökátlagos, szemcsis szöszi operátorcsaj, aki ölelkezik egyet a zsoldos rosszarccal, és az üveget betörve beköszönő megacápa szájában tűnik el egy pillanat alatt. A magánhelikopteréből szájjal kiráncigált főszenya cégasszonyt meg inkább nem is részletezném.

 

Lenyűgöző helyett inkább közveszélyesnek nevezhető az, hogy egy ilyen irdatlan, kiszámíthatatlan húsevőt, mint Haiqi, úgy tartson valaki, mint valami házi bálnát, akármennyire is nőtt föl emberek közelében és nevelésével. Az meg csak szimplán önveszélyesnek, hogy úgy merüljön le hozzá a "gazdi" merő heccből, mintha csak leruccanna a delfináriumba. Ehhez képest olyan felkészülten tartják, hogy föl se tűnik nekik, mikor lelécel az ellenőrzésük alól a párzási idény miatt.  

A legjobbat a legvégére tartogatják: itt van Jonas, a nagy cápatángáló legény filmvégi javaslata: ünnepeljenek! Na és akkor, ha Haiqi párzott, valszeg terhes, és ki tudja, hány őslény mászkál még a környék vizein! Ők idetalpaltak riasztani az üdülőket, nincs pontos adat az áldozatokról, a zsoldosoknak nyekk, ők viszont épek maradtak. Ez a fő, nem?

 

Mondanám, hogy a Meg 2. – The Trench olyan rossz, hogy az már jó, de nem: ez egyszerűen egy kétszínű, trehányul megírt, önmagát komolynak hazudó, majd teljes nemtörődömséggel széteső filmcafat. A forgatókönyvesek itt max. annyit bizonyítottak, hogy tudnak írni-olvasni: a történet mint olyan, nem létező, az emberszereplők vagy semmilyenek vagy ökrök vagy a kettő egyszerre, az uszonyosok félelmetessége meg kb. a Sharknado szintjére lőhető be. Ez még csak nem is az „elgurult a gyógyszer”–esete: itt a gyógyszer csak koppant egyet a földön, majd megállt, hogy rá lehessen taposni.

1/5-öt adok rá. Nincs mentőfaktora, ami révén legalább a „még épphogy elmegy”–kategóriát megcsíphetné.