A vágyak szigete

"Meg kell állítani! Hogy működik?"
"Fogalmam sincs. Olyan mint, a... valahogy életre kelti az ember legtitkosabb vágyait!" 

(A Maszk)

Kijózanító, mennyire elüthet egy iromány végkinézete attól, amit az író eredetileg mondani próbált vele – felsőbb belepiszkálás nélkül is. És mialatt A vágyak szigetét néztem, végig az a kérdés visszhangzott a fejemben: mégis hogy gondolták ezt?! Mert a folyamatos magyarázás ellenére A vágyak szigete egy merő káosz. A forgatókönyv mintha egy nagy, pihenőkkel tűzdelt, álmisztikus szájkarate volna, amit aztán a sok ótvar pocsék alakítás, béna ijesztgetés és síklapos drámázás teljesít ki. Kicsit sem tud izgalmas, rémisztő, vagy legalább szórakoztatóan rossz lenni, és a szereplők kiröhögtetik magukat, valahányszor egy-egy vágyálom–díszletben megmártóznak. 

Öt kiválasztott civil egy jutalomvakáción élheti ki a személyes vágyát Mr. Roarke terapeutaguru szigetén. Bármilyen konkrét vágyuk beteljesülhet itt: akár egy elszalasztott múltbéli esély újrázása, vagy éppen egy régi sérelem megtorlása is. De ha már belefognak, végig is kell csinálniuk, és a sziget maga „dönti el”, hogy a valóra váltott álmuk hová vezeti el őket végül…

 

Michael Bay rasszista-szexista emberképeit juttatták eszembe az itt sorakozó sztereotip jövevények: egy brúderpár, ahol egyik bulizós nőfaló fehér, másik bulizós buzi ázsiai, egy önsajnáló szingli nő, egy iszonyú irritáló és sekélyes szöszi lotyó, és egy katonásdit játszó ötödik, aki még az előző négyhez képest is sivár alak. Nem akartam tudni a nevüket se, képtelen voltam érdeklődést mutatni úgyszólván bármi iránt, ami kiderül róluk; csak annyi rémlik utólag, de az nagyon, hogy minden egyes reagálás vagy párbeszéd a plafon felé ugrasztott...!

Valahányszor a film próbál csavart vinni a történetbe, a szereplőkből ömlik a szó, mégse lesznek kicsit se érthetőbb, színesebb figurák, és a sziget rejtélyes akarata is valahol elveszlik az obstrukcióban. Az alanyok egyike konkrétan átírja az időt, mikor régi szerelmével lesz egy kislányuk, de ő is és a film is úgy viselkednek, mint ha csak egy wellness-hotelbe toppant volna be. Annyira következetlen, hadaró katyvasz lesz az egész, hogy már félúton oda minden érdeklődésünk – a szereplők, a sziget és a Michael Peña játszotta házigazda felé is. Apropó Peña: ilyen szereposztásért komoly projekt-ben már fejek hullottak volna.

 

Legutóbb a Fekete karácsony c. borzadállyal „lepett meg” a Blumhouse, most pedig ezzel a zűrös, barmolva tálalt, imbecil zsebhorrorral, ami egy retro TV-sorozat nevét hordja, de ahhoz  semmi köze az alapötleten kívül. Utáltam, mint a pestist: hamis, fárasztó és zavarbaejtő, ahogy a trópusi mátrixsziget felszínes vágypanorámákkal legózik. 

A vágyak szigetére habozás nélkül vágok egy 1-est.