Szolgálatkészség

"Bebörtönözhetnek, megbírságolhatnak, megfoszthatnak mindenünktől, 

de a méltóságunktól csakis egy esetben foszthatnak meg bennünket: ha 

mi magunk mondunk le róla."

(Gandhi)

Képzeljük el, hogy egy ál-rendőr telefonon rendszeresen átver és megaláztat mit sem sejtő áruházi dolgozókat, így tesztelve azok befolyásolhatóságát. Emberi gyarlóságok sorát aknázza ki ördögi érzékkel: hiszékenység, felelősség áthárítása, az intézményi tekintélyek (főnök munkakör, hatóságok) előtti behódolás. A meghurcolt nők közül Louise Ogborn esete ihlette a Compliance-t, magyar címén Szolgálatkészséget; a kis-büdzsés, korhatáros horrorfilm tapinthatóvá teszi, mennyire sebezhetővé válunk pusztán jogszerűnek beállított nyomás, sőt lelki fenyítés alatt.

A 19 éves Becky egyszerű gyorséttermi alkalmazott. Egy napon Sandra, az üzletvezető hívást kap bizonyos „Daniels nyomozótól”, miszerint feljelentették Becky-t lopásért, amit tanúkkal is tud igazolni. Mivel Sandra félti az állását, "Daniels" őt és vőlegényét, Van-t is az orránál fogva vezeti, és általuk egyre megalázóbb dolgokra veszi rá Becky-t „eljárás” címén.

Nem csodálom, hogy Craig Zobel rendező műve ekkora feltűnést keltett 7 éve. A szexuális zaklatás és a családon belüli erőszak fogalma után a pszichológiai erőszak kaphatott egy jókora figyelemdózist a fősodratú Hollywood-tól. A szereplők eleve nem túl strapabíró vagy öntudatos jellemek, hisz viszonylag hamar alárendelik magukat a történések sodrának, de ezesetben pont így nagyon valószerű és hátborzongató az egész. Tényleg ez a mai átlagember: testileg-lelkileg naponta leterhelt dolgozó, akit alárendelt státuszban oktat (persze nem a jogaira), képez, szociálisan formál és oszt be a rendszer, így alapból gyengébb erkölcsi védelemmel felruházva éli az életét.

Bár a fiatal lány, Becky szimpatikus a diszkriminációt elszenvedő alanyként, igazából az arctalan "nyomozó" miatt olyan hatásos ez a történet. Önvizsgálatra késztet azt látnunk, amint egy okos csaló így tökélyre csiszolta a megvezetés művészetét, a meggyőző befeketítés finom nüanszait. A személytelen munkahely és -morál, a börtönszerű bezártság KÉPESEK az embert – főként elvileg törvényes nyomásra – kellően érzéketlenné tenni, hogy korlátozzák társaik személyes szabadságát, meggyőzve magukat arról, hogy ez „jogszerű”, „ez a szabály”. További pofon a néző jóérzésének, hogy Sandra fölfogni nem hajlandó intézkedései súlyát, nemhogy fölvállani azokat – még a rendőrségi kihallgatásán sem a legvégén.

Klausztrofób légkört kelteni a minimum, ha a lényeg a bezártság és lelki terror: sokáig 2 helyszín között ingázunk, ennek ellenére csak néhol éreztem monotonnak a filmet, vagy hogy a szereplők elmegyengesége már abnormális. Tetszett nekem az, ahogy Zobel egész leheletfinoman, igazi katarzis nélkül dramatizálja a valós eseményeket: amint Becky helyzete folyamatosan romlik, és már picit nőne a lány ellenállása, az „úr” arányosan növelteti a vele való bánás szigordózisát. Végig megmarad körülöttük a félelem láthatatlan hálója.

A rémisztő alapötlet és kivitele mellett a színészi játék is megfelelő a keretekhez képest. Ann Dowd tökéletesen hozza a kritikus gondolkodásra képtelen tömegbirkát, aki nyomás alatt akármit megtesz, hogy mentse a saját bőrét. Dreama Walker karaktere szintén kicsit egydimenziós maradt, de Becky reagálását az eseményekre többnyire elhittem, és sajnáltam érte. Kevés ember születik olyan alkattal, hogy mindig az okokat keresse, vagy hogy az igazáért következmények árán is hajlandó kiállni. A tekintélyelvű finomfenyítés a legjobb méreg a társadalom éntudatának: ezért tud a Compliance korhatárosan, véres erőszak nélkül is felkavarni minket érzelmileg.

2012 egyik nagy fogása ez a kis alkotás, amit 4/5-tel „jutalmazok”. Idegedző példázata, hová vezethet a feltétel nélküli engedelmesség, bármilyen valós vagy vélt, rangbéli vagy intézményi „tekintély” előtt.